Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

14 LINDNER ERNŐ, különbféle oly formákban tűnnek fel, melyek Shakespeare nyelvénél eredetiebbek, s szókincsök bármely korszak classicus íróinak szókincsét bőség és változatosság tekintetében sok pontokban felülmúlja. Barnes („Poems in Dorset-Dialeet", Előszó 14.1.) ezt mondja: „Sokan, a kik netalán a dorseti dialectust az angol irodalmi nyelv corruptiojából eredetinek tekinteni lőnek oktatva, kétségkivül csudálkozni fognak, ha azt hallják, hogy ezen nyelvjárás nem csak különös sarja az angolszásznak, hanem tisztább és sok esetben gazdagabb is azon nyelvjárásnál, mely nemzeti nyelvül lön választva." A nyelvjárások mindég inkább forrásvizei mintsem lecsapoló árkai, mellékcsatornái voltak az irodalmi nyelvnek; mindenesetre párhuzamosan futó folyamágak képen már régen léteztek, mielőtt ezeknek egyike — mint főág — emelkedett azon ideiglenes elő rangra, melyet ad az irodalmi kiképezés, a mely —• mintegy — medrét szabályozta és mélyebbítette. A germán nyelvnek mind fölnémet, mind alnémet ágát egészen a Vll-dik századba kísérhetjük vissza, de nem szabad olyasmit hinnünk, miszerint ezen idő előtt csak egyetlen egy, közös teuton nyelv beszéltetett az öszves germán törszek által és csak ezután szúratott, Grimm szava szerént, éles kard a nyelv folyamkebelébe, hogy a víz két felé folyjon tovább föl- és alnémet folyóban. Közös, egyforma teuton nyelv soha sem létezett; de arra sem található bizonyíték, hogy valamikor külön egyforma fölnémet vagy alnémet nyelv létezett volna, a melyből az öszves fölnémet és alnémet nyelvjárások indultak volna ki. Nem származtathatjuk az angolszász, friesz, flandriai, hollandi, laposnémet nyelvjárásokat azon régi alnémettől, mely VHI-dik századbeli ószász emlékekben maradt fen. Csak annyit állíthatunk, hogy ezen különböző alnémet nyelvjárások Angliában, Hollandiában, Friesziában és Alnémetországban különböző időkben ugyanazon fejlődési lépcsőkön vagy, úgyszólván, a grammatikai növés ugyanazon szélességi fokain mentek keresztül. Hozzátehetjük ezt is, hogy, minden hátrább fekvő századdal, mindig határozottabban tűnik fel ezen nyelvjárások convergentiája, de egyetlen egy történeti tanúbizonyság által sem vagyunk feljogosítva valósággal és tettleg föltenni egységes, egyforma alnémet ősnyelvet, melyből mind azon nyelvjárásokat kellene származtatni. Ez puszta fictió oly grammatikusok részéről, a kik nem képesek fölfogni nyelvjárásoknak sokféleségét