Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Barna Ferdinánd: Észjárási találkozások a magyar és finn nyelvben. 70

ÉSZJÁRATI TALÁLKOZÁSOK. 75 hogy az altáji népek á föistenben jóságos jámbor atyát láttak, egy áldott agastyánnak minden jó tulajdonságival és szeretetre méltóságával. Ennek rendes elnevezései a finnben ezek valának : taivahan jumala menny istene, taivon taato mennyei atya, taivahan Ukko menny aggja vagyis örege, ylijumala fö vagyis fölséges isten, ilmojen jumala levegő istene, ilman kuningas levegőkirálya, mies taivahinen mennyei ember, pilven paállinen jumala felhők felett való isten, ilman kultainen kuningas, hopeinen hallitsija levegő arany királya, ezüst uralkodója, pilvien pitaja hattarojen hallitsija a fellegek hordozója, fergetegek kormányzója, taivahan napanen ég köldöke vagyis középpontja, ilman kaikén kannataja az egész lég hordozója, puhki pilvien puhuja, halki ilman haastelija a felhőkön által szólló, a levegőn át kiáltó, autuas boldog, vaakainen luoja jámbor teremtő, kaikkivaltias mindenható, — mely jelzőszavak a neki tulajdonított sajátságokat, ú. m. boldogságot, jóságot, jámborságot, mindenhatóságot, tartózkodása helyét, foglalkozásait egészen kifejezik. E jelző szavak között leginkább az isten jóságára vonatkozóknak vannak nálunk megfelelői, mint a melyek a keresztény vallási nézetekkel leginkább voltak összeférök és ennélfogva a hittérítők részéről való üldöztetésnek is legkevésbé voltak kitéve. Ezek közzüt különösen a mindenható isten, teremtő isten, és boldog isten elnevezéseknek az ősi pogány vallásban is széltire divatoztára bizton következtethetünk; az elsőnek merész és a keresztény korban szokatlan képzéséből, ugyanis a hat het ige átható igeszói értelemben e korban már nem jön elő, mint a hogy itt előfordul; a másodiknak az árja nyelvekben legalább közbeszédben, interjectio gyanánt használtatva, egészen szokatlan, sőt ismeretlen voltából; a harmadikra nézve pedig adattal bírunk, a Toldy Ferencz kiadta „Magyar Szentek Legendái" között sz. Gellért legendájában ez a hely fordulván elő (54. lap.): „És az ö tanácsának intéséből akkoron kelé fel, hogy a sziz Máriát ez Magyarországban Boldogaszszonynak avagy ez világnak nagyasszonyának hívnák", mint a ki a mennyei dicsők seregében közvetlen az isten után következik, s a mely czím azelőtt csak az istent illette, most pedig a többi szentek felett való megkülönböztetésül ö reá is kiterjesztetett. Vajha térítőink a régi ösvallásnak a keresztény vallással nem ellenkező egyéb részleteiben isily józan eljárást tanúsítottak volna! E jelző elnevezések egyikéből a, taivahan napanen (menny-