Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: A magas magnus-féle magyar-árja hasonlat. 51

A MAGAS-MAGNÜS-VÉLE MAGYAR-ÁRJA HASONLAT. (Olvastatott az 1867. febr. 11-kén tartott akad. ülésen). Azon gyökhasonlatok közül, melyek elvétve a magyar nyelv között egyfelől s az árja nyelvek között másfelöl találkoznak (természetesen nem tekintve a kölcsönvétel útján a magyar nyelvbe bejutott árja, különösen szláv eredetű szókat), — kitűnő helyet foglal el ez is, hogy a magy. magas hasonlít a latin magnus, gör. fiéyag, szanszkrit mahat-hoz. A magyar szóban mag s az árja szókban mag} fisy, mah (magh) : ez valóban nem csak némi hasonlóság, hanem a hangoknak tökéletes egyezése; s nem lehet csudálni, hogy a múlt havi nyelvtudományi osztályülésben egyik tisztelt tagtársunk, a magyar-árja rokonságot akarván védeni, legelőször is a magas-magnusféle hasonlatot hozta föl mint olyat, a melytől az ember meggyőző erejét el nem tagadhatja. S hogy már az előtt másoknak is akadt meg figyelmök e hasonlaton, azt szintén elhihetjük, a nélkül, hogy most az illető könyvhelyeket kikutatnók. Hiszen a dolog oly kézzel fogható, a melyet Péter is észre vehet, ha Pál észreveszi. S mégis van a dologban egy kis bökkenő, melyet nem vettek észre, de a mely utóvégre, közelebbről fontolóra véve, az egész szép és tetszetes hasonlatott semmivé teszi. Immár tehát lássuk, micsoda bökkenő az. A magas és magnus, pÉyag, mahat úgynevezett gyökhasonlat akar lenni; megelégszik ezért avval, hogy mind kétfelöl mag mutatkozik mint a szónak gyökrésze. Elégedjünk meg mi is evvel, s ne gondoljunk avval, a mit a szanszkritozó árja nyelvészek kisütöttek, hogy a magnus stb. árja szók gyöke, grammatikai jellemére nézve, igeszó, t. i. a szanszkrit mah = manh igegyök, melynek „nőni" a jelentése, s melytől a szkr. mahat (mahantj participialis képzés ál-4*