Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: Szótaglalások és valami a magyar szóképzés iskolai tanításáról. 16

18 BUDENZ JÓZSEF. Egyáltalában hibáztatni lehet azt, hogy G. úr a szóragozás előtt ismerteti a szóképzést; mert a kis tanítvány, a ki a szót úgy ismeri, a mint a nyelvben alkalniaztatik, tehát több esetben rágósnak mintsem ragtalannak, csak akkor foghatja meg a puszta, ragtalan szót, mikor előbb a különböző ragokkal s azok elválasztásával barátkozott meg; mert hiszen szóképzésről szólván , csak puszta, ragtalan szó, vagyis szőlő képzését értjük. A névszóknak szótője eléfordúl ugyan tisztán magára is, mint egyesszámi nominativus, de az igéknek tője igen sok esetben egy alakban sem mutatkozik tisztán magára, úgy hogy az elvont igetö ismertetése elkerülhetetlenül szükséges. Ha ezt teszszük, nem kell, úgy mint Gergely úr nyelvtanában, némely igeképzöket ik-e&en hozni fel, mintha az ik az igeszóképzöhöz tartoznék, (p. o. \>ov-zik, xAvosodik, zöldellik, fénylik). — Gergely úr különben igen okosan csak olyan képzett szókat vesz tekintetbe, melyeknek alapja is, mint élő szó, a nyelvben megvan. A képzett szó alapját, melyhez a képző járul, ő gyökszó-n&k nevezi, mi helyett jobban szeretnők az alapszó nevezetet használva; mert noha ö az elvont gyökökkel nem bajlódik is, mégis meglehet, hogy egyik-másik tanítványával később más értelmű szógyököket ismertetnek meg, a mikor aztán a Gergely-féle gyökszók fogalma (p. o. Kolozsvár is gyökszava kolozsvárí-nak, szorgalmas ennek : szorgalmasabb) szegénynek a fejében zavart fog okozni. — Végre megérdemli figyelmünket, hogy ezen népiskolai nyelvtanban az elészámlált fönévképzök között megvan a nók, nők is, (p. o. tárnod, mérnök) és az ár, ér (p. o. káda'r, pintér); de hiányzik, talán csak képzők között egy ul, ül (p. o. boldogul, emberül), a melyről tüzetesen azt tanítja, hogy az él, ül névragtól való megkülönböztetésre rövid u, íí-vel kell írni. Ilyen az iskolai nyelvszabályozás. Ehhez azonban már Gergely úr is ért, ki úgy látszik nagy ellenszenvvel van a hosszú l iránt, s azt csak némelykor önkényes megkülönböztetésre kasználja, p. o. ir (seribit): ellenben ír (unguentum), sir (igö): ellenben sír (sepulcrnm). Tanítványai természetesen elhiszik, hogy ezen bölcs megkülönböztetés alapos, s követni fogják legalább írásban, ha azért nem hagyják is el „közboszédbeli" rossz ejtésüket. Itt figyelembe kell venni G. úrnak ezen bölcs jegyzetét: „Az emberek igen nagy része nem tud helyesen írni és beszélni. Az ily emberek beszédét nevezik közbeszédének. Az oly emberek beszédét, kik úgy beszélnek mint a magyar nyelvtan kívánja, nevezik művelt beszéd-nok. A művelten beszélni akaró igyekezhetik tehát, hogy p. o. G. úr nyelvtana szerint az ircm-ban lehető röviden ejtse mind az i-t, mind az o-t; hogy vájjon azután a szegény közbeszédü nép érti-e is, az más dolog.