Nyelvtudományi Közlemények 5. kötet (1866)

Tanulmányok - Budenz József: Szintén valami az a ki-, a mi-ről. 19

VALAMI AZ A KI, A iW-RŐL. ' 21 mondatnak ejtsünk; p.o. ezt a kérdést: „ki csinálta?" így : „ki csinálta" [— p.o. az meg is tudja igazítni]. Ebből a próbából aztveszszük észre, hogy a kérdő névmás, mihelyt relativumúl kell szolgálnia, elveszti mondatbeli sajátságos hangsúlyát, s lehetőleg súlytalan ejtéssel ejtetik. Evvel kapcsolatban áll, hogy a relatív mondatban a bevezető névmás után a többi mondattagok oly rendben sorakoznak, mely által a mondatsúly más mondattagra (s nem a relativ névmásra) esőnek jelöltetik, úgy hogy már a szórend is érezteti a relativum súlytalanságát, míg ellenkezőleg a kérdő mondatban a szórend • a kérdő névmás hangsúlyos voltát érezteti; p.o. „ki másnak vermet ás" (ki = relativum) és: „ki ás másnak vermet?" (ki = kérdő n.) E szerint a kérdő névmás az által lesz relativummá, hogy mondatbeli hangsúlyát elveszti s lehetőleg alásülyedt nyomatékkal ejtetik. S ennek van belső oka is , hogy miért kell történnie, a mely cgyrészint a kérdő névmás természetéből, másreszt a relativum rendeltetéséből foly. A kérdő névmás valamely ismeretlen vagy nem-tudott névszói fogalomnak helyettesítője, s így a mutató névmástól különbözik, mely valamely tudott, de meg nem mondott névszói fogalmat helyettesít ; a kérdő névmás ennélfogva még tartalmatlanabb, mint a mutató névmás, mely legalább tudvalevőre (mert szemünk előtt levőre) emlékeztet. A nem-tudott" fogalmat csak formája szerint ismerteti meg, jelentvén , hogy az névszói fogalom, vagy még azt is, hogy személyi vagy dologi fogalom (ki vagy mi), vagy, ha a főnév és melléknév kifejlett kategóriáit is tekintetbe akarjuk venni, végre azt is, hogy a nem-tudott névfogalom főnévi-e vagy melléknévi (ki, mi vagy mely). E mellett azonban lényeges sajátsága a kérdő névmásnak bizonyos emelt hangnyomaték (az úgynevezett kérdő hang), melynek czélja nem lehet más, mint azon óhajtás kifejezése, hogy a nem-tudott tartalom tudtunkra essék; tehát van benne a kérdő névmásban, mintegy interjectionalis elem, a megtudni-akarás kifejezése , mely épen a kérdő hangemelés által eszközöltetik. A kérdő névmás azt jelenti, hogy a beszéllö valamely névszói fogalmat nem tud, de egyszersmind azt is, hogy azt óhajtja megtudni. Mihelyt a beszéllö azt akarja értetni, hogy valamely névfogalmat nem tud ugyan, de nem törődik vele, hogy azt megtudja: egyszeriben elmarad a kérdöhang, s a kérdő névmás csak iudennitum jelentésével bír: „ki jobbra, ki balra dőlt"; „ki-ki a maga helyén"; ,,/anek a lába,