Nyelvtudományi Közlemények 5. kötet (1866)

Tanulmányok - Budenz József: A magyar úgynevezett igekötők s az árja praefixumok. 1

A MAGYAR IGEKÖTÖKRŐL. 15 abban van a hiba, hogy vagy a nyelv adatait nem észlelte meg jól vagy nem jól okoskodott belőlük. A meg-röl írt értekezésemben (1. NyK. II. 175. stb.) azt állítottam volt, hogy a mai magyar nyelvből elveszett tulajdonképi jelentésének vagyis szóértelmének tudása. Ez az én nagy vétkem a magyar nyelvérzék ellen. Ámde, a miből Br. úr nekem oly nagy vétket csinál, azt ő nem mondva is maga vallja be, mert szerinte (1. Nyelvt. Ért. III. 362. 1.) a meg „az illető cselekvény teljesedésbe mentét, végrehajtását jeleli", s ehhez az eredményhez ő mégis csak „kutatásai nyomán" jutott el. Pedig ha a mai nyelvtudatban megvan a meg jelentése, szóértelme , úgy bizonyosan Br. úrnak nem kellett volna különös kutatás, hogy csak azt is megmondhassa, mit jelel a meg. Én tehát a meg eredeti szóértelmét igyekeztem fölkutatni; de ez Br. út szerint haszontalan tudás, a melyre nincsen szükségünk. Nincs is arról szó, hogy a magyar nyelvérzéknek arra szüksége legyen, a mely szintoly könnyen nélkülözheti azt a tudást is, hogy a meg a cselekvény végrehajtását jeleli; de van szüksége rá a magyar történeti nyelvkutatásnak, mely a mai nyelv tudományának természetes alapját veti meg. így tehát ebben a részben sem vallhatom magamat vétkesnek, hogy haszontalanságon fáradoztam volna. A meg-nek mai használatáról, még pedig főleg más magyar grammaticusokat követve, az említett értekezésemben három pontot állítottam föl: a) Be végzettség, perfectio; b) a cselekvés beállására való vonatkozás; c) (a MNy. Rendszere állítása szerint) a jövő idő jelelése. Az utóbbi pontot már akkor is elvetettem, mint csak látszólagos tüneményt, és fentebb is (1. 8. 9. 11.) általában a némely igekötönek tulajdonított időjelelést közelebbről méltányoltam; a 2-dik pontot az elsővel lényegesen egynek mondtam; — tehát a mai meg-nék semmiféle álmodtértelmeket nem tulajdonítottam, csak azt állítván róla, a mit Br. úr is tulajdonképi és általános jelentményének állít: „hogy az illető cselekvény teljesedésbe mentét, végrehajtását jeleli"; mert Br. úr különben az én 2-dik pontomat is elismeri , midőn (a 369. 1., a jegyzetben) oly meg-es igékről tesz említést, melyek „a eselekvény kezdő- vagy születő momentuma teljesültére" irányozzák a halló figyelmét, vagy melyekben „a cselekvény, támadása pillanatában, már bevégnztét is leli" (verbamomentanná). Tehát itt sem vétettem a szegény meg-nek, vagy Br. úr is