Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Budenz József: Némely látszólagos képtelenségek a csuvas-török hangviszonyokban. 234

CSUVAS-TÖRÖK HANGVISZONYOK. 241 Csuv. ora láb = oszm. tör. ajak. Mind a két esetben, azon akadunk fen főleg, hogy csuvas r = tör. j legyen, helyzet szerint két önhangzó között. És mégis úgy van. Lássuk, hogyan. Az oszmanli és keleti töröknek van egy bizonyos számú szó'ban, szó közepén és végén, olyan /-je, mely, még a testvér jakut nyelv tanúsága szerint, eredeti t hangból keletkezett, a hangfejlődés egy ig

en

könnyen megérthető neme által, mely szerint a lágyulás (fésülés) ráragadván bizonyos mássalhangzóra, azt vagy sziszegőneniüvé változtatja, vagy oly túlnyomó lesz az eredeti hangzóelem fölött, hogy épen csak aj-hanguság, azaz j marad meg. E jésítés okozta hangváltozást tapasztaljuk p, o. a mai magyar nyelvejtésünkben elégszer, mikor mely, hely, hagyma-féle szókban csupa j-nek ejtjük a jésített ly (!), gy (d)-t; látjuk az olasz ferra/o-féle szókban, melyek az ario arjo szóvéget az r enyésztetésével ajo-vk teszik, míg a csehben r , azaz jésített r, az j-z-féle ejtést kapja ; látjuk a csuvasban is, mely a \e, \en locativ és ablativusi ragalakokat használja de, den helyett, mikor a szó végén j-hanguság van stb. így teljesen megérthetővé lesz, hogy lehet egy szorosabb-törokségbeli j eredetibb t, dből: t. i. a d közvetítése által. Olyan török szók pedig, a melyekben ilyen eredetű j van, ezek: ejü — jak. ütüö, magy. tidü (1. Értés., nyelvt., II, 166): jóajak: láb —ata;(. b'ijik : bajusz — bitík. boja-mak: festeni — butuj. kajís : szíj — ^atís. kujruk : fark — kuturuk. jaja : gyalog — satí. uju-mak: alunni — utuj, kar. udu (pr. udürmen). doj-mak : satiari — tot. kuju: kút — kojb. kutuk, tat. kuduk. kajín : nyirfa —jak. xatíng. kajr'i : kéreg — jjatírík. kíj, kiji : szél, part — kítí. göjegü : vő — kütüö, kar. hüdö. öjkün-mek : utánozni — ütügün. tat. kuj-mak : önteni, hinteni — kut. güj-mek : várni — küt. tat. kojan : nyúl (lepus) — kar. hodan. gej mek : induere —jk. kát, kar. ked (pr. kedermen). Ezen szóknak hajdani közös-török alakjai szükségképen thanggal bírtak, a hol a szorosabban vett török jí-t mutat; s hogy ezen WYELVT. KÖZLEMÉNYEK. III. 16