Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Takács István: Mit kell tartani nyelvünkben a részesülőkről? 210

214 TAKÁCS ISTVÁN. süttök ; vesztem , veszted , veszte, vesztünk, vesztetek, vésztők stb. mert mondjuk : ha már vesztem el van határozva;

örül vesztünk-ne& vagy vesztünk-ön, veszted-re törekszik, vésztők-Jo7 csak ö húz hasznot ; valamint: az ángyom asszony főzte nekem nem kell; a te főztöd-röl beszéllünk, a főztöm-eí a kisebbik uram nem szereti, a néném asszony fözté-ben mindig kevés a só stb. Az utóbbiakhoz tartoznak, p. tudtommal, tudtomra, tudtoddal, tudtodra, tudtával, tudtára, tudtunkkal, tudtunkra, tudtotokkal, tudtotokra, tudtokkal, tudtokra; jártomban, jártodban , jártában, jártunkban, jártotokban, jártok ban; szégyelletemben (szegyenl-t-em-ben) szegy elletedben,szégyelletében, szégyelletünkben, szegyelletetekben, szégyelletökben; féltemben, féltedben, féltében, féltünkben, féltetekben, féltökben 5 ijedtemben, ijedtedben, ijedtében, ijedtünkben, ijedtetekben, ijedtökben stb. b) határozói értelemben s azon sajátsággal, hogy csak az ö személyragot veszi föl, p. fektében, röptében . futtában, vaktában, végtére stb. (mely két utóbbiban az ö személy-ragra már nem is ügyelünk). Ide tartozik a fülem, füled stb. hallattára (halltára) szemem, szemed stb. láttára kifejezés is. Csak mellékesen legyen megjegyezve, hogy a, fektében, röptében, vaktában, végtére í-képzös szók nyelvünknek még azon korából valóknak látszanak, a melyben az illető ige-tők még ezek voltak : fekiik), röp(ik), vak(ik), vég(ik) (a véghetetlen szót is csak így lehet kimagyarázni) ; a futtában pedig világosan azt mutatja, hogy helyesebben ragozza & fut ige múltját (melynek tőjével a í-képzös szó alakjára nézve egészen egyforma) az a vidék, a hol futtám, futtái , futtunk stb. (mint szintén, süttem, süttél, süttünk, süttetek, süttek, üttem, üttél, üttünk, üttetek , üttek) alakokat ejtenek , mint a hol futottam, futottál, futottunk, futottatok, futottak alakokat. Itt azonban az a kérdés merülhet föl, hogy vájjon azok a szók, melyeket én fő-nevek gyanánt divó í-képzős szóknak mondtam , valósággal í-képzös szók-e, vagy talán más fö-nevek-nék módosulatai. Vegyük elő hát akármelyiket, p. a föztöm, süttöm , tudtomra, ijedtemben szókat. Hogy a két utóbbi (tudtomra, ijedtemben) nem a tudat és ijedet főnév módosulata, erre nézve elég annyit mondani, hogy az élő-nyelv sem a tudat sem az ijedet fő-nevet nem ismeri, a mennyiben mind a kettőt csak az újabb kor alkotta. Nem így áll azonban a dolog a föztöm (föztöd, főzte stb.) és süttöm (süttöd, sütte stb.) szókkal; mert a fÖzet és sütet szó fő-név gyanánt az élő-nyelv-