Nyelvtudományi Közlemények 2. kötet (1863)

Tanulmányok - Fábián István: A cselekvés egyszeriségét jelölő d, van, ven képzőkről. 1

A D, VAN, VEN ÉS N KÉPZŐKBŐL. 7 hogy nem jelentenek semmit, de teljesen idegenek gyanánt állanak; ámde a lapp: olbmus, finn : ihminen imeinen mellé sorolva a nyelvbuvárlat kihozni tudja, hogy a m. : em finn : inhi, ini, lapp olb az ilma ég, levegő szóhoz, a m. : ber képző pedig a finn : mis meis (meinen minen) lapp mus'képzöhez sorozódván, azonos jelentésűek (1. Magy. Nyelvészet 5. évf. 204. lap.). A törzsek, mint látók, ha nem élnek is már önállólag, s nem bírnak is nyelvünkben jelentéssel, élnek legalább származékaikban, s épen azért, mivel a nyelvcsaládnak közbirtokához tartoznak, a mi sajátaink is. Vannak ugyan e téren számos oly szavaink is , melyek az őskorban rokon nyelveink támadván, nyelvünkben kölcsön vett szóknak tűnnek fel inkább , mint eredeti sajátunknak (minők péld. a bölcs, boldog, tolmács) , épen úgy, mint később (a latin, német, szláv nyelvekből) felvett idegen szavaink, s ugyanezért, mint ezeket, amazokat is saját maguk terén ázabad csak, és illik inkább elemeznünk , mint erőszakot tennünk rajtok, a magyar nyelv határain belül. Azonban itt szükséges volna határjárást tartanunk, mi szinte nem történhetik meg elemzés, vagyis hasonlító és bölcselő nyelvbuvárlat nélkül. IV. A képzők nyomozásában követendő imez elveket is megérintjük. a) Több azonos alakú képző van, melyek valamint jelentésük —, úgy eredetükre nézve is egymástól különböznek. Például a d (ad, ed, od, od, ód. ód, ud) benható s magokba visszatérő (reflexív) igék képzője (ár-ad, lik-ad, ter-jed, mer-ed, vaj-ud-ik, ver-ö-dik stb.) különbözik azon d-töl, melynek a bök-öd, döf-öd, pök-öd, bök-d-öz, döf-d-öz, pök-d-öz, vag-d-al, rúg-d-al, tör-d-el, csíp-ke-d , kap-k-od stb. igékben gyakorító értelme vagyon; monnó ismét azon d-töl, mely a kon-d-ít, kon-d-úl, csur-d-ít, csur-d-ú-1 stb. igékben a cselekvés egyszeriségét fejezi ki. b) Viszont vannak képzők, alakra nézve egymástól nagyon különbözők, melyek még is rokonsági viszonyban állnak egymással, s a hangváltozás törvényei szerint egyeztetve, egy eredetre visszavihetök. Ilyenek a k (ak, ek, ok, ök, ka, ke) ezekben : tyú-k, török (hol e képző főleg szerepel) : tav-uk, sás-ka, puly-ka, stb.; a7t ebben: bal-ha (mely a bal-tat vagy bál-tat ugrást jelentő igetőböl képezve am. a jakut : utalanadsdi, azaz : ugró); a g (ag, eg, og, ög, ga, ge) ezekben : lov-ag, bal-og, bal-ga, var-ga, ür-ge, zer-ge, stb.; a gy