Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)
2016-12-09 / 288. szám
Becker a női teniszben is dolgozna Tenisz. A női teniszben is dolgozna edzőként Boris Becker, aki kedden közölte, hogy befejezte a közös munkát a volt világelső Novak Djokoviccsal. A 49 éves német sztár úgy vélekedett, hogy a teniszben nem a nemek alapján tesznek különbséget, hanem a jó és rossz játékosokat különböztetik meg.- A célok közül csak a Grand Slam-győzelem és a világelső helyezés számít. Ha valaki elégedett egy negyeddöntővel is, annak nem én vagyok az embere - mondta a Bild című német napilapnak. Becker háromévnyi együttműködés után szakított a 12-szeres Grand Slam-bajnok Djokoviccsal, ennek kapcsán megjegyezte: - Egyértelművé vált számomra, hogy a prioritásai mér nem száz százalékban a teniszpályán vannak. De szerintem ez a jövőben újra változni fog. Jó barátokként váltunk el, tulajdonképpen a családhoz tartozom. A játékosként hatszoros GS-tornagyőztes Becker irányításával Djokovic az ausztrál nyílt bajnokságot és a wimbledoni tornát kétszer, a francia és az amerikai nyílt bajnokságot pedig egyszer nyerte meg, de az idei szezon végén Andy Murray letaszította a világranglista éléről. Elhunyt a legendás vitorlázó Vitorlázás. Nyolcvany- nyolc éves korában elhunyt Paul Elvström, a dánok négyszeres olimpiai bajnok vitorlázója. A13 világ- és 7 Európa-baj- noki címet is begyűjtött sportember 1948 és 1960 között sorozatban négy olimpián lett első - Firefly-ban, majd háromszor Finndingiben -, és összesen nyolc nyári játékokon szerepelt. Az 1988-as szöuli seregszemle után, 40 évnyi versenyzést követően jelentette be visszavonulását 60 éves korában. A kőműves, építész és ingatlanügynöki képesítést is szerzett Elvströmöt választották meg 1996-ban hazájában az évszázad sportolójának. Berki Japánban Torn, Idén még egy verseny vár az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztiánra, aki szombaton a Toyota Kupán szerepel Japánban. A lólengés-specialista az elutazása előtt arról számolt be, hogy a november végi, győri Mesterfokú Bajnokságon szerzett címe óta még jobb formába került. Mint elmondta, napi két edzéssel készült a kiemelt japán versenyre, amelyet korábban már többször megnyert. A 6.7-es kiindulópontú gyakorlatait sikerrel mutatta be a tréningeken, és ezzel is lép majd szombaton a szerhez - tette hozzá. A Toyota Kupa különlegessége, hogy itt csak egy alkalommal mutatják be gyakorlatukat a tornászok, és ez alapján hirdetnek eredményt. Toto Wolff utalást tett arra, hogy egyre inkább Pascal Wehrleint tekintik az üresen maradt ülésük fő esélyesének. Elhintette, Valtteri Bottas érkezésére sem lát esélyt. Forma-1. Hiába emlegetnek sok nevet Nico Rosberg utódjelöltjeként, könnyen elképzelhető, hogy a Mercedes végül a legnyilvánvalóbb döntést hozza meg. Ez pedig az lenne, hogy házon belül oldja meg versenyzőproblémáját, s az egyetlen szabad pártfogolt- ját, Pascal Wehrleint ülteti be Lewis Hamilton mellé. Miközben a Fernando Alonso átszerződéséről szóló találgatások inkább tűnnek csak találgatásnak, sok szakértő Valtteri Bottas megszerzésére lát valós esélyt. Bár tény, hogy a finnek ugyanúgy szerződése van 2017-re, mint Alonsónak, a Williamsnek gyári háttér nélkül mindenféle bevétel jól jöhet. Ráadásul éppen a Mercedes a motorbeszállítójuk, amely márkát pedig a Bottas menedzsmentcégében érdekelt, a versenyzőt az Fl-be segítő Toto Wolff a sportigazgató. A megegyezés elsőre nem tűnik elképzelhetetlennek (legalábbis nem annyira, mint az Alonso esetében). A Merce- desnél a nagyjából 15 millió eurót kereső Rosberg távozása Wehrlein lehet a befutó nagyszerű versenyei, jó teljesítményt nyújtottak a Manornál, és megérdemlik, hogy legyen jövőjük az Fl-ben. Mindkettejüket a jövő sztárjaként kezelem -fogalmazott. Mivel a Force India már jelezte, Ocon kapcsán még nem kereste őket Wolff így kikövetkeztethető, kit tekintenek első számú esélyesnek ülésükre. A németről egyébként más csapattagok is jó véleménnyel vannak. Nico Rosberg egy rendezvényen elmondta: - A jövő nagy reménysége ő. De nem szeretném minősíteni, hogy jó lenne-e vagy sem előléptetni őt. Az istálló tervezőmérnöke, Aldo Costa egyértelműbben fogalmazott, s az olasz Autosprint év végi gáláján kijelentette: - A fiatal versenyzőkre kell koncentrálnunk, akiket magunk támogatunk. Szerintem mindkettejükben komoly lehetőségek rejlenek. Pascalnak több tapasztalata van, mint Estebannak, annak is köszönhetően, hogy tesztelt a Pirellivel. Wehrlein lehet számunkra a legjobb választás az elkövetkező években. Sok jelöltnek szerződése van, ami csak bonyolítja a helyzetet. Mindent mérlegre kell tennünk, és nehéz döntést kell meghoznunk. komoly összeget szabadít fel, s mivel Bottas aligha keresne ugyanannyit, úgy is lenne keret kivásárlására, hogy az nem bolygatná meg az eredetileg tervezett 2017-es költségvetést. Csakhogy Toto Wolff most jelezte, nem kívánják ellopni Bottast Grove-tól. Lance Stroll-lal való kombináció esetében. Claire (Williams) és a csapat nagyon számít rá - nyilatkozta a sportigazgató a Sky Sportsnak. Mindez ismét csak abba az irányba mutat, hogy a Mercedes számára Pascal Wehrlein jelenti a megoldást. Wolff maga is be kerültünk ahhoz képest, ha már három hónapja tudtuk volna ezt, hiszen akkor még több lehetőségünk lett volna. Talán most ugyanolyan bátor döntést kell hoznunk, mint Nico tette - jegyezte meg. Ezzel alighanem arra utalt, hogy bármennyire is korainak tartja- A személyes kapcsolatunkon túl elmondható, szerethető és intelligens versenyző, aki ráadásul nagyon-nagyon gyors is. De a Williamsnél jelenleg ő a vezér, és ez nagyon fontos a tett erre utaló megjegyzéseket, amikor Rosberg hirtelen döntésének hatásairól kérdezték.- Nyilvánvaló, hogy mivel Nico ilyen későn hozta meg a döntését, szorult helyzetmég, talán Pascal Wehrleint kell bevetniük.- Van, hogy az élet másképp alakul, mint vártad. Mindkét versenyzőnknek (ti. Wehrlein- nek és Esteban Oconnak) voltak A Porto és Sevilla vitte el az utolsó két helvet Az FC Porto és a Sevilla szerezte meg a még kiadó utolsó két helyet a legjobb 16 között a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek zárófordulójában szerdán. Labdarúgás, a portugál együttes a már biztos csoportelső angol baj nők Leicester Cityt fogadta, és kiütéses, 5-0-ás sikerével biztosította be továbbjutását. A Se- vi hazai pályán az Olympique Lyon elleni gól nélküli döntetlennel jutott tovább, ezzel eldőlt, hogy sorozatban három Európa Liga-győzelem után ezúttal biztosan nem hódíthatja el a második számú európai f útba lltrófeát. Az F csoportban a címvédő Real Madrid a csoportgyőzelem reményében fogadta a Borussia Dortmundot, és Karim Benzema pályafutása 49- és 50. BL-talélatával kétgólos előnyre tette szert. A francia válogatott támadó ezzel az európai kupagólok tekintetében megelőzte a klub örökrangsorában a legendás Alfredo Di Stéfanót. A vendégek ugyanakkor nem adták fel, és előbb Pierre-Emerick Aubameyang góljával szépítettek, majd a 88. percben Marco Reus révén a csoportgyőzelmet érő találatot is megszerezték. A dortmundiak 21 rúgott góllal zárták a csoportkört, ami BL-rekord. Zinedine Zidane együttese ugyanakkor klubrekordot állított be, ugyanis sorozatban 34. tétmérkőzésén nem talált legyőzőre. Ez korábban a Leo Beenhak- ker által irányított együttesnek sikerült 1989-ben. A madridiak azonban nem lehetnek maradéktalanul elégedettek, ugyanis a jövő hétfői sorsoláson egy csoportelső vár majd rájuk. A csoport másik mérkőzésén a Legia Warszawa Nikolics Nemanja nélkül 1-0-ra legyőzte a vendég Sportingot, ezzel megszerezte az Európa Liga-indulást érő harmadik helyét. Bajnokok Ligája, csoportkor, 6. (utolsó) forduló: E-csoport: Bayer Leverkusen (német)-AS Monaco (francia) 3-0 (1-0). GL: Jurcsenko (30.), Brandt (48.), Wendell (81., 11-esből). Tottenham Hota spur (angol)-CSZKA Moszkva (orosz) 3-1 (2-1). GL: Alii (38.), Kané (45+1.), Akinfe- jev (77., öngól), illetve Dzagojev (33.). A csoport végeredménye: AS Monaco 11 pont, 2. Bayer Leverkusen 10,3. Tottenham Hotspur 7,4. CSZKA Moszkva 3. F-csoport: Real Madrid (spanyol)-Bo- russia Dortmund (német) 2-2 (1-0). GL: Benzema (28., 53.), illetve Aubameyang (61.), Reus (88.). Legia Warszawa (len- gyel)-Sporting Lisboa (portugál) 1-0 (1- 0). GL: Guilherme (30.). Kiállítva: William Carvalho (85-, Sporting Lisboa). A csoportvégeredménye: Borussia Dortmund 14 pont, 2. Real Madrid 12,3. Legia Warszawa 4,4. Sporting Lisboa 3. G-csoport: Bruges (belga)-FC Kö- benhavn (dán) 0-2 (0-2). GL: Mechele (8.), Jörgensen (15.). FC Porto (portu- gál)-Leicester City (angol) 5-0 (3-0). GL: Silva (6., 64., 11-esből), Corona (38.), Brahimi (44.), Jota (77.). A csoport végeredménye: Leicester City 13 pont, 2. FC Porto 11,3. FC Köbenhavn 9,4. FC Bruges 0. H-csoport: Olympique Lyon (fran- cia)-Sevilla (spanyol) 0-0. Juventus (olasz)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-0 (00). GL: Higuaín (52.), Rugani (73.). A csoport végeredménye: Juventus 14 pont, 2. Sevilla 11, 3- Olympique Lyon 8, 4. Dinamo Zagreb 0. A Paris Saint-Germain katari elnöke, Nasszer al-Helaifi elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az együttes nem tudta megszerezni az első helyet a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjában. A franciák hiába vezették a játéknap előtt az A-jelű négyest, az utolsó fordulóban a bolgár Ludogorec ellen csak 2-2-es döntetlent értek el hazai pályán, ezért - és a Basel ellen kiütéses sikert arató Arsenal győzelme miatt - csak a csoport második helyét szerezték meg.- Az első hely volt a célunk, és ott is álltunk az utolsó mérkőzés előtt. Rendkívül csalódottak vagyunk mind a keddi végeredmény, mind a teljesítményünk miatt. Sokkal többet vártam a játékosoktól- mondta al-Helaifi a találkozó után.- Rengeteg lehetőségünk volt, győzelmet érdemeltünk volna. Rossz eredményt értünk el - tette hozzá a PSG spanyol vezetőedzője, Unai Emery, akit éppen azért neveztek ki a nyáron vezetőedzőnek, mert elődjével, Laurent Blanc-nal egyszer sem jutottak túl a BL negyeddöntőjén a párizsiak. A PSG 12 ponttal az A csoport második helyén zárta a csoportkört, így biztosan egy csoportelső ellenfelet kap a nyol- caddöntő december 12-i sorsolásán.