Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-06 / 285. szám

2016. december 6., kedd Büszke lehet az elért eredményeire Hetvenéves Szalay Miklós olimpia bajnok, az SBTC egykori kiváló labdarúgója Nógrád megye egyik legeredményesebb élsportolójának számít Sza­lay Miklós, akinek viszonylag rövid volt a labdarúgó-pályafutása. Az SBTC NB l-es csapatában 1965-72 között szerepelt. A kiváló közép­pályás az 1968-as mexikói olimpián bajnoki címet ünnepelhetett, majd 1972 januárjában a nagyválogatott színeiben is bemutatko­zott a spanyolok ellen vívott madridi találkozón, amely a házigazdák 1-0-ás sikerével végzó'dött. De ugyanebben az évben Szalay volt az egyik kulcsembere az SBTC NB l-es bajnoki bronzérmes gárdájának. A legendás Szalay, Répás, Básti középpályás triót itthon a legjobbak között tartották számon. A felfelé ívelő pályafutás azonban megtört. Szalayt előbb egy súlyos sérülés hátráltatta, majd vesebetegsége végleg leparancsolta a pályáról a remek játékost, aki a fekete-fehé­rek mindeddig utolsó nagyválogatott játékosa volt. A labdarúgástól azonban nem szakadt el végleg, hiszen szakedzői végzettséggel ren­delkezik, és az NB ll-ben az SBTC, a Szarvas és a Síküveggyár SE szak­mai munkáját is irányította. Civilben testnevelő tanárként folytatta pályáját, négy éven át a Magyar Olimpiai Bizottság nógrádi tagja is volt. Vele beszélgettünk.- Hogyan lett labdarúgó?- Salgótarjánban születtem 1946. december 6-án, és mint a legtöbb gyereknek, nekem is volt egy álmom, futballista szerettem volna lenni. He­ten voltunk testvérek. A Rákóczi úton laktunk, a mostani Karancs Szálló he­lyén. A lakóhelyünk közelében lévő homokos grund jelentette számunkra a második otthont, amely nagyon jó alapiskolának bizonyult.- Első nekifutásra nem sikerült a Sté- céhez kerülnie.- így történt. Pedig a Rákóczi úti és a Május I. úti iskolában is az ügyesebb gyerekek közé tartoztam, elsősorban a labdajátékokban jeleskedtem. Nyolca­dikos koromban vitt el osztálytársam, Kakuk József, Patyo az SBTC serdülői­nek edzésére. Nagyon sok gyerek to­longott a szertár előtt, hogy szerelést kapjon. Ez nekem nem sikerült, „El­nök", azaz Pattogató Ferenc szertáros eltanácsolt azzal, hogy jöjjek vissza akkor, ha nagyobb leszek.- Mi történt ezután ?- A pingpongozóknál vigasztalód­tam, ahol Skuta Gusztáv keze alatt négy évig pörgettem a labdát. Egy seregnyi versenyen indultam, és szép eredmé­nyeket sikerült elérnem. Később az Építőknél kézilabdáztam, de amikor tehettem, beálltam a labdarúgók közé. Ipari tanuló éveim alatt kétszer or­szágos döntőt is játszottunk. 1963 és 1964-ben Szepesi Antal és Szabó Géza szaktanárok vezetésével mindkétszer a második helyen végeztünk. Teljesítmé­nyem alapján meghívtak az országos középiskolás válogatottba, amellyel két hetet tölthettem az NDK-ban, ahol öt mérkőzést játszottunk, és mind az ötször nyertünk.- Végül is az SBTC csapatában talál­ta magát...- 1964 őszén igazolt le az SKSE. Egy barátságos mérkőzésen az SKSE - Ózd összecsapáson Jancsó Sándor edző be­tett felnőttek közé, itt figyeltek fel rám az SBTC vezetői. Grosics Gyula, az SBTC akkori edzője bejelentkezett értem, és így visszakerültem ahhoz a klubhoz, ahol közel fél évtizeddel korábban el­tanácsoltak a labdarúgástól. Még nem voltam tizennyolc éves, amikor behív­tak sorkatonai szolgálatra, Egerbe ke­rültem a sportszázadhoz, ahol különbö­ző sportágak válogatott versenyzőivel viseltem együtt a mundért. Három hó­nap katonaság után, 1965. február 29- én leszereltem, majd röviddel utána, március 14-én bemutatkoztam az NB l-ben. Példaképem, Szojka Ferenc sé­rülése miatt Grosics engem jelölt a kezdőcsapatba, az ő helyén játszottam a Vasas elleni l:l-es meccsen. A feke­te-fehér színekben a kapus kivételével valamennyi poszton játszottam. Csak­nem tucatnyi edzőm volt, valameny- nyiükre ma is hálás szívvel gondolok. Amilyen feladatot rám bíztak, azt igye­keztem a lehető legjobban teljesíteni.- Aztán 1968 őszén jött az olimpia. Milyen érzés volt 22 évesen kijutni Me­xikóba, a legjobbak közé?- Sok-sok hónapon keresztül ké­szültünk az olimpiára. Voltak olyan pillanatok, amikor nem sok esélyt ad­tam magamnak a csapatba kerülésre. A két utolsó edzőmérkőzésen nagyon jól ment a játék, és ekkor kerültem a Szalay Miklós egykoron... a Sportérdemérem Bronz Fokozata kitüntetést vehettem át. De gyorsan vissza kellett állnunk a hétköznapokra, mert folytatódott a bajnokság.- 1972-ig kellett várni az A-váloga- tottságra. Hogyan telt ez a négy év?- Jól ment a játék a Stécében, 1969- be bekerültem a ligáválogatottba, és egy egyhónapos túrán vettem részt, mely során Salvadorban, Kolumbiában, Mexikóban, Argentínában játszottunk 10 mérkőzést klubcsapatok ellen, és nyolc győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt a mérlegünk. 1972. ja­nuár 1-jén ismét egyhónapos túrára indultam a nagyválogatottal Spanyol- országban edzőtáboroztunk, és ott szerepeltem csereként. A Santiago Ber- nabeu-stadionban játszani a spanyolok ellen, még az l-O-ás vereség ellenére is felejthetetlen élményt jelentett. In­nen repültünk tovább Brazíliába a túra következő színhelyére. Rio elkáprázta­tott, minden tekintetben, a Copacaba­Klinikára szállítottak, és elvégezték a vesebiopsziát, mert nem működött jól ez a szervem. Az eredmény miatt egy­éves teljes pihenést rendeltek el, rend­szeres gyógyszerezés mellett. Mindent szigorúan betartottam, mert szerettem volna gyógyultan újra játszani. Egy év múlva aztán ismét elvégezték a kontroll biopsziát, és akkor közölték a rossz hírt, miszerint soha többé nem terhelhetem a szervezetem, nem focizhatok. Ami­lyen fiatalon - 18 évesen - kezdtem a profi karrierem, olyan fiatalon - 26 éve­sen-fejeztem be. Az SBTC 1971-1972- es évadban fennállása legjobb eredmé­nyét érte el. Büszke voltam, hogy ebben a csapatban szerepelhettem. Játékos koromban is több nagy egyesület kere­sett meg, hogy igazoljak át hozzájuk, lé­nyegesen kedvezőbb anyagi feltételek mellett. De engem a család, a rokonok, Szalay Miklós Született: Salgótarján, 1946. de­cember 6. Sportág: labdarúgás. Poszt: középpályás. Klubok: 1964: SKSE. 1965-1972: Salgótarjáni BTC (NB I: 180 mérkő­zés, 28 gól). Edzőként: 1974-1980: Salgótarjá­ni BTC, pályaedző. 1980-1981: Sal­gótarjáni BTC. 1981-1982: Szarvas. 1982-1984: Hatvani Kinizsi. 1984- 1986: Cered. 1986-1988: Nógrádi Volén-Baglyasalja. 1988-1990: Sal­gótarján Síküveggyár. 1991-1992: SVT SC. 1992-1993: SBTC-Salgglass. Sikerei, díjai: Olimpiai játékok- aranyérmes: 1968, Mexikóváros. NB I, 1971-1972: 3. hely. Magyar Kupa-döntő, 1967: Győri Vasas ETO- SBTC 1:0 (1:0) - ezüstérem. 1968: Sportérdemérem Bronz Fokozata. Az 1968. évi olimpiai bajnok magyar csapat a mexikóvárosi Azték-stadionban (balról): Szarka Zoltán, Básti István, Sárközi István, Szalay Miklós, Juhász István, Noskó Ernő, Keglovich László, Nagy László, Dunai II Antal, Kocsis Lajos, Fazekas László, Szűcs Lajos, Menczel Iván, Páncsics Miklós, Dunai Lajos, Fatér Károly, Novák Dezső. 1967. március 18: FTC - SBTC 4-0. Képünkön Al­bert Flórián (balra) és Szalay Miklós. 18-as utazó keretbe. Ekkor még fel sem fogtam, hogy milyen felejthetetlen él­ményben lesz részem. A közel egyhónapos kint tar­tózkodást nagyon nehéz lenne visszaadni, azt átélni csodálatos volt. Nagyon jól összekovácsolódott a csapat, és a torna végén a dobogó legmagasabb pontján állva énekeltük a Himnuszt. Két mérkőzésen szerepeltem: Izrael ellen 2:0-ra nyertünk, a második félidőre álltam be, majd a negyeddöntőben Guate­mala ellen 1:0 arányban győztünk, én a 72. percben léptem pályára.- Mennyire becsülték meg, amikor aranyérem­mel tért haza?- Itthon nagy volt az öröm, sok-sok fogadáson, élménybeszámolón vet­tem részt. A Parlamentben na nyüzsgése, a Krisztus-szobor mé­rete, és hogy játszhattam a Flamengó ellen, a Maracana stadionban, ahol 2-2 lett az eredmény.- Az 1971-72-es szezon sporttörté­nelmi sikert hozott, hiszen a harmadik helyen végzett az SBTC. Ön mégsem feltétlen örömmel gondolhat erre visz- sza, hiszen egy betegség miatt örökre fel kellett hagynia a sportolással.- 1972 tavaszán az első három baj­noki meccsen játszottam, majd a válo­gatott edzőmérkőzésén csúnya boka­sérülést szereztem. Júniusban nyolc kihagyott meccs után a Tatabánya ellen szerepeltem 30 percet, és ismét biza­kodva tekintettem előre. A következő fordulóban a Honvéd ellen már ismét kezdő voltam. 1-0-ra vezettünk és a 25. percben egy becsúszás után nem bírtam lábra állni. A térdben porcle­válást mutattak ki, azonnali műtétet javasoltak. Még két forduló volt hátra és ekkor a második helyen állt a Stécé. Sajnos ez volt az utolsó mérkőzésem. Jól sikerült a porcműtét az Orthopéd Klinikán, de onnan a Belgyógyászati a barátok, ismerősök a mai napig is id­ekötnek a városba.- Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése?-1971. május 12-én volt a Szombat­hely elleni 4-1-es hazai győztes mécs­es. Ezen a napon, a mérkőzés végére született meg első fiúgyermekünk, Szabolcs. A nagy izgalomra, hogy fe­leségem kórházba került, kétszeresen bizonyítani akartam.- A legszebb, legfontosabb góljai?- Első NB l-es gólomat 1965. októ­ber 31-én Csepelen szereztem, és ez ráadásul két pontot jelentett a csapa­tomnak. Az újabb emlékezetes dátum 1968. március 3-án volt a Ferencváros ellen a Népstadionban 2-2 lett az ered­mény. Mindkét gólt én rúgtam, és ezzel pontot szereztünk- Hogy emlékszik vissza csapattár­saira? Kivel értették meg egymást a legjobban?- 1965 és 1972 között nagyon sok játékossal küzdöttünk a jobb eredmé­nyekért. Úgy érzem, hogy nem volt olyan játékos, akivel rossz viszonyban ... és napjainkban lettem volna. A játékomat Gecse Feri segítette a legtöbbet, amíg én kalan­doztam, addig ő figyelt az én felada­tomra is. Két biztos pont volt előttem, Kriskó Lajost külsővel, hosszan mindig lehetett szöktetni, a másik oldalon meg mindig feltűnt egy szőke fej, Bás­ti Pityu. Mellettem meg Répás Bélával tartottuk a frontot. De a többiekkel is próbáltunk a legjobbra törekedni. Volt, amikor sikerült, de kudarcokban is volt részünk. Az aktív pályafutásom befeje­zése után még több évig szerepeltem az öregfiúk csapatban. Mi, a régi játéko­sok elég rendszeresen találkozunk, és nosztalgiázunk.- A visszavonulása után szakedzői képesítést szerzett.- Az SBTC-nél közel egy évtizedig edzősködtem, majd Szarvas, Hatvan után Nógrád megyei csapatokhoz ke­rültem. Nagyon figyeltem az edzők munkáját és rengeteg jegyzettel ren­delkeztem. Sok példakép keze alatt dolgoztam: Grosics Gyula, Szűcs György, Mészáros József, Marosvári Béla, Moór Ede, Kovács Imre és dr. Lakat Károly. Úgy érzem mindenkitől sokat lehetett tanulni.- Mivel foglalkozott az edzősködés után?- Nem fordultam el a fiataloktól, testnevelő tanárként próbáltam meg­szerettetni a mozgás örömét. Baglya- salján kezdtem, és öt évig dolgoztam az iskolában. Újabb öt évet a Gagarinban tanítottam. Innen kerültem a városi sportcsarnokba, ahol különböző beosz­tásokat töltöttem be. Majd ismét öt év következett a Kodály Zoltán Általános Iskolában, és innen mentem nyugdíjba.- Milyen kapcsolatban van ma az egykori szeretett klubjával?- Az egyesület tagja vagyok, figye­lemmel kísérem a csapat szereplését. Bízom benne, hogy előbb utóbb jó eredményeket érnek el.- Szólna a családjáról?- Kiegyensúlyozott családi életet élek, A feleségem Éva mindenben a segítségemben volt, játékoskoromban edzőként és most is. Két fiam, Szabolcs és Balázs is az SBTC igazolt labdarúgói voltak, jelenleg hobbi szinten spor­tolnak. Négy lányunokám van, Zsófia, Csilla, Tamara és Natasa, akik szintén szeretnek sportolni.- Mivel foglalkozik szívesen manap­ság?- A nyugdíjasok békés, nyugodt életét élem. Szeretek horgászni és számítógépen pókerezni, biliárdozni. A csapatjátékok nagyon felizgatnak, televízióban is ritkán nézem ezeket, de a teniszt, a snookert, vagy a biatlont rendszeresen figyelemnél kísérem.- Milyen céljai vannak még az életben ?- Ebben a korban nagyon-nagy célo­kat már nem tervezek. Jó egészségben, békében, boldogságban szeretném el­tölteni a hátralevő éveket. Szeretnék unokáim esküvőjén a feleségemmel táncolni. Továbbá nagy öröm lenne számomra Salgótarjánban NB l-es foci­meccsre kilátogatni, ahol szurkolótár­saimmal örülnék az SBTC győzelmének. Balogh Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom