Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-24 / 301. szám

Könnyen gyógyuló lelke van Legutóbb Bodrogi Gyula színművész volt a Nemzet Színésze-sorozat ven­dége Salgótarjánban Bodrogi Cyula személyében ideális karácsony előtti vendége volt a Zenthe Szalonban ősz óta zajló, a „Nemzet Szí­nésze" elnevezésű rendezvénysorozat­nak. Ugyanis a - sok egyéb elismerés, kitüntetés sorában - Kossuth-díjas szín­művész azzal kezdte a „bemutatkozást" - Sándor András műsorvezető kötetlen, „laza", az esedékes vendéget ember­közelbe hozó kérdéseire válaszolva - hogy nem haragszik senkire, mert egy­szerűen kimegy a fejéből, hogy esetleg kire miért is kellene neheztelnie. Köny- nyen gyógyuló lelke van. S e ritka, jog­gal becsesnek nevezhető tulajdonsága nemcsak a szeretet ünnepe környékén méltánylandó, hanem úgy általában is, hiszen egész biztos hozzájárul - illet­ve már hozzájárult - ahhoz, hogy nyolc- vankettedik életévén túl is (1934. ápri­lis 15-én született Budapesten) kitűnő egészségnek, töretlen életkedvnek ör­vend. Csak a jó emberekre figyel, a go­noszak nem érdeklik. A bevezető gondolatok után nem volt meglepő, hogy a Jézuskától önma­ga számára mindenekelőtt a jelenleg­ihez hasonló kondíciókat kívánt. Ezek között a memória is ott található, hi­szen - bár egy időre törli a fejéből az éppen aktuális előadás szövegét - az adott pillanatban képes akár tíz év táv­latából is felidézni egy-egy szerző gon­dolatait. Amivel igazán gondjai vannak, azok a személynevek. 5 ez akkor kelle­metlen, ha egy-egy dedikálás - példá­ul „A vadász néha főz is...." illetve „Irka firka" című könyvei megjelenése - al­kalmával nem jut eszébe, hogy miként hívják az illetőt, megkérdezni viszont kellemetlen a szívélyesen mosolygó is­merőstől, rajongótól, aki biztos benne, hogy Bodrogi Gyula tudja a nevét.... Természetesen szóba került két je­les pályatársával - Törőcsik Marival, aki szintén a Nemzet Színésze - és Voith Ágival-aki Ádám nevű gyermeke édes­anyja és akivel már évek óta nem élnek együtt, de nincsenek elválva és mind a mai napig nagyon jó emberi kapcso­latokat ápolnak - kötött házasságának sztorijai is. Mindkettőjükkel sok ked­ves epizód történt együttélésük so­rán. Törőcsik Mari - még az udvarlási időszakban - váratlanul süteményt is kért a kávé mellett, amit Bodrogi Gyu­la nem tudott kifizetni, de ezt ügyesen eltitkolta. Voith Áginak viszont elment a hangja egy-a nagyon sok közül-kö­zös szereplés során, igencsak izgalmas szituációt okozva. Sándor András azt sem hagyhatta ki, hogy rákérdezzen a közönség sora­iban helyet foglalókra: kinek melyik a kedvenc élménye a neves vendég köz­reműködésével készült színdarabok, filmek, tévéjátékok, mesék közül. Egy­más után röpködtek a címek, szerepek: A ,.Szomorú vasárnap" Seress Rezsője, a „Linda" sorozat apafigurája, a „Süsü, a sárkány" és a „Vük" hangja, de a leg­több szavazatot minden kétséget kizá­róan az a televíziós kabaréműsor kapta, amely egy gyógyszertárban játszódik és Bodrogi Gyula a kizárólag női al­kalmazottaktól - mások mellett Csala Zsuzsától és Hernádi Judittól - utánoz­hatatlan férfi szeméremmel óvszert vá­sárol. Sándor András ezt a jelenetet is kiválasztotta és lejátszotta a közönség­nek, mint ahogyan a nevezetes, Páger Antal főszereplésével készült „Hattyú­dal" is feltűnt a háttérben és elhang­zott a „Villa negra, nem apácazárda..." című emblematikussá vált dal is. A másfél-kétórás, mindvégig érde­kes, kellemes beszélgetésben szó esett a háborús időszakra esett nehéz gyer­mekkorról, a szülőkről és nagyszülők­ről, a pályakezdésről, a néptáncos múlt­ról, a színművészeti főiskolán végzett tanulmányokról és sztorikról a József Attila Színházban 1958 és '82 között el­töltött negyedszázadról, a Vidám Szín­pad csaknem húsz évig-1982-2011-íg tartó - igazgatásáról, a szinkronmun­rendezte - a megtorlás áldozatként ki­végzett medika történetét feldolgozó darabban játszik, amelynek a premierje előbb volt Varsóban, a Teatr Polskiban, a Magyar-Lengyel Szolidaritási Hét ke­retében, mint Budapesten.- Mit fog csinálni, ha nem kap felké­rést? -tudakolta Sándor András.- Egy napig bizonyára szomorú leszek majd, de aztán valószínűleg könnyen be­letörődöm, mert játszottam eleget. Egy időben nem győztük a munkát, minden­hová hívtak bennünket. Sajnálom is a mai fiatal, tehetséges színészeket, akiket azért nem tart nyilván értékeik szerint a közvélemény, mert nem látja az arcukat a televízióban -válaszolta Bodrogi Gyu­la. S a lehető legtermészetesebb han­gon és stílusban tette hozzá: - Ha nem lesz színészi feladatom, több időm lesz a családomra, a két unokámra. Ez a találkozó is úgy fejeződött be, mint ahogyan a sorozat előző két - Szacsvay László és Molnár Piroska lá­togatásával lezajlott - rendezvénye: Bodrogi Gyula is aláírta az ő estjét hirdető plakátot, majd köszönettel átvette - ezúttal Susán Ferenctől, a Zenthe Ferenc Színház főrendezőjé­től - a szervezők Salgótarjánra emlé­keztető ajándékát. Csongrády Béla k A beszélgetést a Kossuth-díjas színművésszel is Sándor András újságíró, média­személyiség vezette a Zenthe Szalonban Icákról, s természetesen a kollégákról is. Zenthe Ferencről nincs sok személyes emléke, de - mint mindenki más - Bod­rogi Gyula is nagyon szerette a salgó­tarjáni színház névadóját, a „Ferit", aki nemcsak ragyogó színész, de jó ember is volt. A hobbit, kikapcsolódást illetően első helyre a vadészszenvedély került, ami ráadásul több szálon köti a megyé­hez, például Nógrádmegyerhez is.-Milyen érzés a nemzet színészének len­ni?-tette fel a kérdést Sándor András.- Mindennek, amit kapok nagyon tu­dok örülni, még a virgácsnak is. Akkor el lehet képzelni milyen boldog voltam egy-egy elismerés, kitüntetés alkalmá- vaL Leginkább persze a közönség tapsa, tetszésnyilvánítása esik jóL Hiszen mi értük vagyunk - érkezett a nem megle­pő válasz. - Ami pedig a Nemzet Színé- sze-díjat illeti, azt azért becsülöm nagy­ra, mert tekintélyes múltú, kivételes képességű, tudású pályatársaim döntöt­tek úgy, hogy közéjük kerülhetek... Bodrogi Gyula egy ideig úgymond „szabadúszó", azaz szellemi szabad­foglalkozású színész volt, 2003-tól a Nemzeti Színház művésze. Manapság többek között a „Tóth Ilonka" című, az 1956-os forradalom hatvanadik évfor­dulója tiszteletére bemutatott - Szi­lágyi Andor írta és Vidnyánszky Attila „Mindenséggel áldva" A Balassi Bálint Asztaltársaság új kiadvá­nya, címlapján Gedeon Hajnalka Zsibói Gergely verséhez készült alkotásával „...képet formálni / hegyek ölében / min­denséggel áldva / fo­gat szorítva / dacból is össze / hajolva az ég­gel"- írta Handó Péter „Iványi Ödön" című versében így reflek­tálva Gedeon Hajnalka képzőművészeti alko­tására, amely az évti­zedekig Salgótarjában élt és alkotott, 1985- ben elhunyt festőmű­vész szellemi öröksé­ge előtt hajt fejet. De tisztelgés a Balassi Bá­lint Asztaltársaság ál­tal megjelentetett új antológia - amely Zsibói Gergely „Itt élsz" című verse alapján kapta a címét - egésze a sokak számára szülőföld, másoknak sorsszerűén választott vagy vá­lasztatott táj haza értékei előtt. A társaság életében, tevékeny­ségében nem újdonság az írást és a rajzolást, festészetet fele­segető kis kötet. 2010-ben je­lent meg a „Rebbenő madár" Földi Péter Marschalkó Zsolt köl­tő emlékére papírra vetett rajza­ival, 2013-ban pedig a „Dombok között", amely - már a jelenleg­ihez hasonlóan - mintegy har­minc, zömében Nógrád megyei alkotó, illetve az általuk képvi­selt két művészeti ág párbeszé­dét rögzítette. Az „Itt élsz" című kiadványt Handó Péter, Kupcsu- lik Ágnes, Losonczy Ildikó, Orbán György János (társasági elnök) és Zsibói Gergely szerkesztette. Va­lamennyien szerepeltek az előző kötetben is, de rajtuk kívül töb­ben (Almádi Róbert, Antal József, Dukay-Nagy Ádám, Frídeczky Ka­talin, Gelencsér János, Hanácsek Erzsébet, Hanácsek Zsuzsanna, Katona Ágnes, Kiss-Simon Mik­lós, Kelemen József, Madár Já­nos) is letették már kézjegyüket a „Dombok között"-ben is. De jócskán szerepelnek különbö­ző korú új szerzők is mind a kép­zőművészek (Balázs Kitti, Bán­kúti Gergely, Berencsik Boglárka, Botos Zoltán, Hertelendy Zsuzsa, Iványi Ödön, Maruzs Éva, Ottmár Andrea, Perényi Anna) mind a költők (Földi László, Gyurcsó Gyu­la, Kakuk Timika, Kávári Endre, László Liza) sorában. Az alkotói felelősség- mint a kö­tet hátsó bontóján olvasható szö­veg is hangsúlyozza - megsokszo­rozódik a társszerzőség esetén. „Mert a kép és a vers ezúttal közös matéria, együtt szólal meg. Ez teszi, teheti az olva­sást hatványozott örömmé. A szülőföld szeretetének emberi nyomává." -csébé­Ez a címe annak a Zsembery Teréz fordításában megjelent elbeszélésnek - amely sok má­sik mellett - helyt kapott Bár- kányi (Valkán) Zoltán legújabb, „Ballada az öregasszonyról" című kötetében. A könyvnek jó néhány kuriózu­ma is van. Az egyik, hogy kétnyel­vű, a másik, hogy éppen akkor hagyta el a Croatia Nonprofit Kft. fővárosi nyomdáját - azaz még „meleg" volt - amikor a Budapes­ten élő szerző Salgótarjánba, a Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtárba lá­togatott az immár hagyományos év végi szlovák napok rendez­vénysorozata keretében. Joggal kapott immár többedszer meg­hívást hiszen a kesztölci szüle­tésű író - aki éppen hetvenöt év­vel ezelőtt látta meg a napvilágot és ugyancsak kerek, negyvenedik évfordulója van annak hogy új­ságírói, lapszerkesztői tevékeny­sége mellett szépírói, kisprózái munkásságot is kifejt - igencsak aktív a magyarországi szlovákság múltjának, mindennapi életének, a pilisi néphagyományokat hor­dozó úgymond névtelen hősölt a „gyümölcsöskert" lakói lelkivi­lágának, az elmúlásra való felké­szülés empatikus ábrázolásában, a nemzedékek közötti kapcsola­tok megörökítésében. Bár nem kerüli meg a súlyos konfliktuso­kat a sorsdöntő drámai szituáci­ókat sem, énjéből alapvetően az erkölcsi tisztaság a mások tiszte­lete, értékeik elismerése, a termé­szettel való harmonikus együtt­élés szándéka vezeti a tollát. „A megbékélés, amely elbeszé­léseiből árad, minden bizonOnyal emberi és írói hitvallásából, az emberbe vetett töretlen hitéből és bizalmából táplálkozik" - ol­vasható Maruzsné Sebó Katalin „Gyümölcsöskert" „Zoltán B. Valkán" írói életfelfo­gása" című zárszavában. Bárkányi Zoltán minapi meghí­vására - a helyi szlovák nemzeti­ségi önkormányzat és a Salgótar­jáni Szlovákok és Barátainak Köre részéről - azonban a sokak éle­tét, sorsát határon innen és túl meghatározó úgynevezett cseh­szlovák-magyar lakosságcsere hetvenedik évfordulója is apro­pót adott. A vendég „Idegenek otthon" című előadásában mu­tatta be e történelmi eseményt. Rámutatott arra, hogy Edvard Be­nes csehszlovák elnök - korábbi külügyminiszter - az akarta el­érni, hogy a felvidéki magyaro­kat egyoldalúan tessékeljék ki Csehszlovákia területéről Miu­tán azonban az 1945-ös potsda­mi konferencián és az 1947-es párizsi békekötést megelőző tár­gyalásokon elutasították az egy­oldalú kitelepítést, 1946. február 27-én Magyarország is kényte­len volt aláírni az egyezményt a számára előnytelen lakosság­cseréről. A Felvidékről össze­sen mintegy száztízezer magyar került új, főként Pest és Nógrád megyei környezetbe, de dél-du­nántúli és dél-alföldi helységek­be is az onnan kitelepült szlová­kok illetve kitelepített németek helyére, s körülbelül hetvenhá- rom ezer néhány száz szlovák anyanyelvű embert irányítottak át az e célból létrehozott irodák Csehszlovákiába. Ez az eljárás­mód egyáltalán nem volt zökke­nőmentes, sok szlovák család - a komoly toborzó kampány elle­nére, amely a jobb megélhetést ígéretét hordozta - bizonytalan volt a „menni vagy nem menni?- kérdést illetően. Értelemszerű­en az idősebbek vállalták nehe­zebben a költözést. Bárkányi Zoltán reálisan, min­den elfogultság nélkül beszélt a történésekről, bemutatta, hogy mindkét oldalon milyen családi problémákat - akár saját felme­női sorában is - okozott a hatal­mi pozícióból meghozott dön­Bérkányi (Valkán) Zoltán min­denkinek adott egy példányt aznap megjelent új kötetéből tés. Mondandója kifejtéséhez, a témát ugyancsak jól ismerő kol­légája, barátja, Fuhl Imre is hoz­zájárult kérdéseivel. A fesztelen, oldott légkörben néhány jelen­lévő is elmondta, hogy miként volt részese e folyamatnak, ho­gyan látja mai fejjel a fejlemé­nyeket. Sőt egy megható szemé­lyes találkozásra is sor került: dr. Egyedné Baránek Ruzsenka - a Magyarországi Szlovákok Szö­vetségének Salgótarjánban élő elnöke, az év végi szlovák ren­dezvénysorozat egyik fő szerve­zője - ez alkalommal találkozott először a szintén nyugállomá­nyú Mocsári Zoltánná, egykori egészségügyi dolgozóval, noha szüleik évtizedekkel ezelőtt Szlovákiában jó viszonyt ápoltak egymással... Cs. B. A közönség nagy érdeklődéssel követte a vendégelőadó gon­dolatait a hetven évvel ezelőtti lakosságcseréről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom