Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-20 / 297. szám

Több száz játékmackó a gyermek- otthonoknak (Folytatás az 1. oldalról.) NMH-információ. A gyűj­tés zárásaként a Diósjenői Gyermekotthon lakóinak adta át Mackó Mama Ala­pítvány és a Fürgefutár.hu alapítója, Colin Snead az adományok egy részét és megnyitották az intézetben a 2500 darab játékból álló kiállítást. Mackómama 30 éve gyűjti a játékmackókat a Borsod megyei Harsány­ban, és 2016 szeptemberé­ben Guinness-rekordot állí­tott fel a világ legnagyobb mackógyűjteményével. Eddigi gyűjtései, és a jelen­legi akció sem öncélú; gye­rekkorában minden álma egy mackó volt, ami nem adatott meg neki, és most az szeretné, ha minél több hátrányos helyzetű gyerek jutna mackóhoz, ami szeb­bé teszi az életüket. Holler Lajos, az Alapítvány egyik alapítója elmondta, az ado­mányozás valójában szere- tetmegosztás, amit most a sok-sok mackóval küldtek az emberek a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Colin Snead, a Fürgefu­tár.hu alapító tulajdonosa nagy örömmel állt a kez­deményezés mellé, már csak azért is, mert a híres teddy bear hazájából, Nagy-Britanniából szár­mazik. A cég vállalta, hogy hálózatán keresztül el­szállítja a gyűjtőpontokról a játékokat a gyerekottho­nokba, hogy szentestére mind a hat intézet kará­csonyfája alá megérkez­zenek a játékok. A rendezvény fővédnöke a Nógrád Megyei Közgyű­lés alelnöke, Barna János elmondta, több gyűjtőak­ció is folyik a megyében a Mackó Mama Alapítvány közbenjárásával, többek között a mentőautókat is ellátják játékmackókkal, hogy a beteg gyerekek könnyebben átvészeljék az utat a kórházakig. Szabó Béla, az intézet igazgatója vette át az ado­mányt Mackómamától és Colin Sneadtől, és háláját fejezte ki minden adomá­nyozónak a megyéből és az ország minden pontjá­ról, akik átérezték, hogy milyen sokat jelent egy ekkora ajándék az ottho­nokban élő gyerekeknek. Mackómama célja, hogy a következő két évben 20 000 darabosra duzzasztja a mackók számát, amivel folyamatosan támogatja a rászoruló gyerekeket. ( 'N A kedvezményezett gyerekotthonok: Diósjenői Gyerekotthon Reménysugár Gyermekotthon, Balassagyarmat Berceli Gyerekotthon Ipolypart Otthon, Ludányhalász Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ V ____________J Sal gótarján Dr. Szabó Sándor az ajándékok átadása előtt el­mondta: nagy örömére szolgál, hogy ebben az évben már jubi­leumi, azaz ötödik alkalommal gyűjtötték össze a dobozhal­mot. Úgy gondolja, Salgótarjánban, illetve a megyében, ez annyi­ban egyedi vállalkozás - mert máshol is vannak cipős doboz akciók -, hogy ők meg is találták a legjobb „csatornát". Ez alatt azt értette a kormánymegbí­zott, hogy ahhoz a szervezethez kerülnek az ajándékaik, akik NMH -információ. Azok, akik gimnáziumban szeretnék ta­nulmányaikat tovább folytatni, bizonyos mértékben leszűkítik a pályaválasztás körét, négy év­vel megtoldják a végleges dön­tés idejét. Azoknak a diákoknak, akik valamilyen szakmát válasz­tanak, már most kell dönteniük. A mérlegelés nem is egyszerű, figyelembe kell venni az adott­ságukat, akaraterejüket, érdek­lődési körüket, mire van igény a munkapiacon, befolyásolják a döntésüket a szülők is. A leg­több esetben kevés informáci­óval rendelkeznek az esetleges választott szakmáról. A megfe­lelő szakma kiválasztása az első fontos döntés a munka világá­ban, hogy hosszú időre biztosí­tani tudja a megélhetésüket. A pálya- és szakmaválasztás előtt felmerülő kérdésekre, di­igazán tudják kik a rászorulók és eljuttatják nekik. Nógrád me­gyejárási hivatalaiban összesen 111 cipős doboznyi meglepe­tést sikerült összegyűjteni. A kezdeményezéshez bárki csat­lakozhatott, aki a felajánlott tár­gyait december 16-ig eljuttatta a kormányablakba. Dr. Szabó Sándor, illetve dr. Handó Beatrix egy-egy becso­magolt ajándékot adott át jelké­pesen Peleskei- Balázs Ritának, amit nagy szeretettel, valamint örömmel fogadott. Gerhát K. lemmákra próbál a fiatalok se­gítségére lenni a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya, a pályaválasztási na­pok szervezésével. Tamási Ildikó főosztályvezető a szécsényi já­rás iskoláiban járó tanulók részé­re, Varsányban szervezett pálya- választási napokon lapunknak azt mondta, hogy a megye mind a hat járásában megszervezik a pályaválasztási napokat. Ezeken a megye középiskolái adnak tá­jékoztatót a térségben tanuló 7. és 8. osztályosok számára. Fontosnak tartja, hogy a diákok már 7. osztályban hozzájussa­nak bizonyos információkhoz, legyen elképzelésük egy-egy szakmáról, ez megkönnyítheti a következő évben a döntésüket. A pályaválasztási napok szerve­zésében segítenek az érintett KUK szakemberei. Az elmúlt napokban, (novem­ber 15-én kedden), a varsányi általános iskola adott otthont a szécsényi járás diákjai számá­ra a pályaválasztási napoknak. Halasi Zoltánná az iskola igaz­gatója köszöntötte a megje­lenteket. Dr. Horváth Zoltán a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szécsényi Járás hivatalvezetője megnyitójában kiemelte a fia­talok érdeklődési körének és az általuk választott szakmának az „egymásra találásának" fontos­ságát. Hangsúlyozta, ne a barát vagy baráti kör határozza meg a pályaválasztását, hanem a diák érdeklődési köre. A tanulók sorba járták a be­mutatkozó középiskolákat, több kérdéseket tettek fel a képzés­sel, a szakmával kapcsolatosan. A sóshartyáni 8. osztályos Rácz Ferenc még pontosan nem dön­tötte el: merre tovább? Abban bízott, hogy a látogatás segít a végleges döntés méghozatalá- ban. Azt mondta, hogy közelebb is került ahhoz, hogy milyen pá­lyát szeretne választani. Oláh Boglárkának, aki Magyargécből érkezett, egyértelmű a döntése: a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola. A szakmai moziban az egyik fiú azt kérte, hogy a villanyszere­léssel kapcsolatos szakmáról mutassanak be egy rövidfil­met, mert őt ez a mesterség érdekli. A nógrádmegyeri Oláh Vanesszának tetszett, amit a salgótarjáni egészségügyi szak- középiskolában látott. A pálya- választási napok egy kicsit kö­zelebb hozták őt a hova tovább, kérdésre adott válaszára. A sóshartyáni, Oláh Melisszának a pék és a cukrász szakma nyerte meg a tetszését. A salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Szakgimnázium, Szakkö­zépiskola és Szakiskola tanuló­ja, Kovács Kitti a fonott kalács készítését mutatta be az őt kö­rülvevő diákoknak. A pályaválasztási napok egy kicsit közelebb hozták a diákok­hoz a Hová tovább? kérdésre adandó választ. Szenográdi Ferenc Közös ajándékozás (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján, Amikor beléptünk az intéz­ménybe, kezünkben a sok-sok ajándékkal, az ott dolgozók nagy örömmel fogadtak bennünket. Minket is „elöntött" az ünnep hangulata, ugyanis finom illatok, szemet gyönyörködtető karácsonyfa várt ránk. Ezt követően átadtuk a meglepetésein­ket, továbbá váltottunk néhány szót Sza- bóné Balázs Beáta, intézményvezetővel is. Szinte sugárzott, amikor arról be­szélt, hogy ők előrehozzák a karácso­nyi ünnepséget, vagyis már tegnap délután megtartották azt. Ilyenkor a kollégái egész nap tüsténkednek, már előre feldíszítik a házat, illetve készítik a családoknak a kis ajándékokat. Az ott dolgozók a gyermekkel mézeskalácso­kat sütöttek, főtt az ünnepi ebéd, va­lamintfeldíszítették már a lakók közös karácsonyfáját is. Mindezeken kívül az összes ott lakó családnak névre szóló ajándékot készítet­tek, amelyek - lakossági adományokból származó - ruhaneműket, illetve ajándék- tárgyakat tartalmaztak. A gyermekek is külön csomagot kaptak, amelyek koruknak megfelelően játékokat, mesekönyveket, il­letve mindenféle meglepetéseket, továbbá édességeket tartalmazott. A délután folyamán a kicsik, valamint szü­leik műsorral készültek, amelyen a meghívott vendégek, illetve az ott lakók vettek részt. Az intézményvezető kifejtette: ilyenkor hagyomány, hogy a megyében tevékenyke­dő kollégák, továbbá az összes szakember megjelenik a közös összejövetelen. Az ünnepség után mindenki megkapta a saját kis csomagocskáját, aminek elmondha­tatlanul örültek. Az anyaotthon dolgozói pe­dig még estére is friss, meleg ünnepi vacso­rával kedveskedtek az ott élő 12 családnak. Az ajándékok átadásánál jelen volt még Szilágyi Leonóra, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének elnöke, va­lamint lapunk képviseletében Fenyvesi Gá­bor, főmunkatárs is, aki megköszönte olva­sóink segítő szándékát. Kitért továbbá arra is: a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztősége kitalálta, valamint koordinálta a hírlap saját cipősdoboz ak­cióját, de ezt az egész tevékenységet nem szeretnénk magunknak tulajdonítani, hiszen mindez nem lett volna sikeres, ha az a rengeteg jó szándékú ember nem csatlakozik kezdeményezésünkhöz. Hangsúlyozta, alapvetően a felhívást mindenki megértette, annak alapján cso­magolták be, hozták el nekünk dobozai­kat. Nagyon jóleső érzés volt ez mindany- nyiunk számára - mondta a főmunkatárs. Fontosnak tartotta kiemelni, mind­ezeken kívül érkeztek különféle játékok, ajándékok is, amelyeket a kollégákkal együtt csomagoltunk be. Kaptunk sok szaloncukrot is, voltak olyanok, akik az­zal segítették a nélkülözőket. Ezekhez lapunk hozzátett még két nagy kartondo­boznyi előbb említett édességet, így min­den helyszínünkre tudunk vinni abból is. Zárásként, még egyszer megköszönte azoknak, akik segítették, támogatták kez­deményezésünket, és így olvasóink közre­működésével ajándékozhattunk a szeretet ünnepe előtt. Ma, illetve holnap tovább folytatjuk akciónkat, így még két intézményt látogatunk majd meg. Gerhát Karina n Egy doboznyi szeretet // A Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatal Kormányablak Osztálya idén is megszervezte karácsonyi jótékonysági akcióját, amelynek keretében hátrányos helyzetű gyermekeket ajándékoznak meg „egy doboznyi szeretettel". A meglepetéseket jelképe­sen dr. Szabó Sándor kormánymegbízott, valamint dr. Handó Beatrix, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgó­tarjáni Járási Hivatal vezetője adta át - a Kormányablak munkatársainak jelenlétében - Peleskei-Balázs Ritának, a Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi Szociális Központ igazgatójának. Tél Salgótarjánban Salgótarján. Zúzmarával bontott fa Salgótarján közelében de­cember 19-én. Merre tovább 8. osztályosok? A továbbtanulás, a pálya- és szakmaválasztás nem köny- nyű feladat elé állítja a végzős 8. osztályosokat. Me­gyénkben, a balassagyarmati, a szécsényi és a rétsági tankerületekhez tartozó iskolákban 544 diáknak kell döntenie, merre tovább a 8. osztály után. SALGÓTARJÁNI tffíé PROGRAMAJÁNLÓ ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ Már kapható a SZABAD BÉRLET! Páratlan vagy éppen páros alkalom a kikapcsolódáshoz! Válasszon 9 előadás közül szabadon, kedvezményesen! Színházterem December 20. 19.00 Orlai Produkció: Száll a kakukk fészkére Zenthe Ferenc Bérlet előadása. Szólójegyek vásárolhatók! Január 17.19.00 Komáromi Jókai Színház: Tisztújítás (komédia) Zenthe Ferenc Bérlet ésTolnay Klári Bérlet előadása Zenthe Szalon December 21. Szerdatársaság. A belépés díjtalan www.zentheszinhaz.hu Szőlőjegyek vásárolhatók a JAMK jegypénztárában hétköznaponként 11.00-17.00-ig! VÁROSI SPORTCSARNOK December 25. 20.00 Salgótarjáni Retró Fesztivál Betty Love, Szatmári & Jucus, Desperado, Kerozin, Mr. Rick, DJ Náksi, Ex-Soho Party. Jegyek vásárolhatók! Január 7.11.00 XXV. Gabora Gála JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Január 1. 18.00 Újévi Hangverseny Pintér Tibor, Fonyó Barbara, Kefir és további kiváló művészek. Vezényel: Pfeiffer Gyula, közreműködik a Váci Szimfonikus Zenekar Művészeti vezető: Pándy Piroska Jegyek vásárolhatók! Bővebb információ: www.stkult.info, Tarjáni Műsorfüzet, Adventi Programajánló VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Háttér-Jó tanuló -jó sportoló díjátadó 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV . 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Csendes Percek- az Adventista Egyház műsora 19.50 Értéktár- Szépkorúak karácsonya 20.10 Éietcseppek 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFOTV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INF0 iWJ? ) *™-'' AZ IPOLY TV MŰSORA KEDD 00:00 Képújság 05:30 Akvárium 06:00 Híradó 06:15 Extrasport 06:45 Zöldszem 07:00 Híradó 07:15 Képújság 17:30 Kultúrház ism. 18:00 Akvárium 18:30 Hagyománíőrzők 19:00 Híradó 19:15 Veszélyzóna 19:30 Érintő 20:00 Híradó 20:15 Képújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom