Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-12 / 290. szám

MTI FOTÓK: KOMRA PÉTER Ny últenyésztés: hobbi és gazdaság A nyulakat a növendékek ki­vételével egyesével kell elhe­lyezni, kivételt képeznek a nö­vendékek és az újszülöttek, amelyek mintegy három-négy hetes korukig az anyjukkal ma­radnak. A hizlalásba fogott növendé­kek elhelyezésére is elegendő a fél négyzetméter körüli alapte­rületű ól, vagy ketrec. A takarmányozás kérdéskö­re a legfontosabb egy nyúlte- nyésztőnek: a legkönnyebben hozzáférhető tömegtakarmány a lucerna, mind kaszálás után kissé fonnyasztva, mind széna­ként a legértékesebb táplálék- forrást jelenti. A réti széna, a vörös- és a fehérhere szintén al­kalmas nyulaink számára. A sze­mes takarmányok közül - bár mindegyiket megeszik - a zab és az árpa a nyulak kedvence. Előbbiek mellett, főleg a ki­sebb, egy-két anyanyúlból és szaporulatukból álló hobbitar­tóknál nagy jelentősége lehet egy család ellátásra az átlagos nógrádi családi házas telepü­léseken, vagy városrészekben nem jelent gondot. Az egyik legegészségesebb és -ízlete- sebb húsról van ugyanis szó. Más kérdés, hogy a gazda ne­hezen szánja rá magát a vágás­ra, mert az egy-két anyától szár­mazó szaporulat, mire felnő az ember szívéhez nő... A háziállat sorsa azonban az, hogy a tányér­on végezze. Ne csak az olaszok­nak jusson a jóból! Néhány évtizede még elképzelhetetlen volt Nógrád- ban a falusi porta, vagy akár a kertvárosi családi ház hátsóudvara is nyúlól nélkül! A tapsifülesek tartása az 1970-es években élte fénykorát, a megszervezett felvá­sárlás és értékesítés - nagy részt Olaszországba kerül­tek a magyar nyulak - a tenyésztők számára kiváló ke­reset-kiegészítést jelentett. Az idő tájt 70-75 forintot is adtak az élő nyúl kilójáért, viszont a táp ára négy forint körül alakult. Nem tűnik túlságosan nehéz feladatnak a nyúltenyésztés, a hobbitartás mellett azonban, mivel a szervezett felvásárlás már a múlté, legfeljebb családi felhasználásra nyílik lehetőség, esetleg néhány vágott nyulat el lehet adni, vagy cserélni településen belül, vagy munkahelyen. Mielőtt valaki hirtelen felin­dulásból, vagy nosztalgiából belevágna a nyúltartásba, azt azért tudni kell, hogy csak akkor szabad hozzáfogni, ha a megfe­lelő tartási körülményeket biz­tosítani tudja. De mik is ezek? Egy anyanyúl elhelyezésé­re - a közepes testméretű hús- nyulakat figyelembe véve - fél négyzetméter körüli alapterüle­tű ólra, vagy ketrecre van szük­ség. Az állatok - bár a rosszul elhelyezett ólak esetén szélső­séges hőmérsékleti ingadozá­sokat is elviselnek - 10 és 30 Celsius fok közötti hőmérsék­leten érzik magukat a legjob­ban. Baknyúl tartására általá­ban nem vállalkozik az, aki csak néhány anyanyulat tart; ebben az esetben mindenképpen kell, hogy legyen az ismeretségi kör­hogy az apróságok szopás köz­ben a csecsbimbón kikerülje­nek a fészekből. Ez néhány na­pos korukban, amíg csupaszok, az életükbe is kerülhet. A fény szintén fontos ahhoz, hogy a nyulak jól fejlődjenek, így az ólakat, vagy a ketrecek számára kialakított fészert úgy célszerű tájolni, hogy az állato­kat több órán át érje a napsü­tés. Ugyanakkor kánikula idején célszerű árnyékot is biztosítani számukra. a kertből kikerülő zöldségnek, almának, esetleg más gyümöl­csöknek is. Alkalomadtán száraz kenyérrel is sokan etetik nyu- laikat, a káposzta is közismert nyúlcsemege, de vigyázni kell, mert két utóbbi táplálék az ál­latok felfúvódását, akár pusztu­lását is okozhatja. A takarmány minőségére is figyelni kell, a pe­nészes széna, a bedohosodott szemestakarmány betegséget, elhullást okozhat. Sajnos a fertőző betegségek egész nyúltenyészeteket te­hetnek tönkre, a zsúfoltan tar­tott állatok egymást is könnyen megfertőzik. A legveszélye­sebb, vírusos megbetegedések ellen létezik védőoltás, tehát a baj megelőzhető. Az más kérdés, hogy lesz-e pi­aca és elfogadható felvásárlási ára azt élőnyúlnak? Mindesetre Kiállításon a legszebb tapsik Az ország két feldolgozó üzemé­ben, körülbelül fele-fele meg­oszlásban, hetenként 98-100 ezer nyulat vágnak le - mondta nemrég a földművelésügyi mi­niszterhelyettes a sorrendben negyedik bátonyterenyei Orszá­gos Nyúlkiállításon. Nagy István kö­zölte: az elkövetkező években új vá­góhíd- és vágópont-beruházásokkal a feldolgozók köre várhatóan bő­vülni fog. A vágóüzemek szinte 100 százalékban hazai előállítású, ma­gyar nyulakat dolgoznak fel. Arról is szólt, hogy az ágazat fejlesztése ér­dekében több intézkedés is történt az elmúlt időszakban. A Nyúl Ter­méktanács célkitűzése, hogy 2020- ra elérjük a 7 milliós vágónyúlmeny- nyiséget. Nagy István ismertette: az előál­lított nyúlhúst 90-95 százalékban magas feldolgozottsági szinten kül­földön adjuk el Kiemelte, a fő export­piacot jelentő Olaszország, Svájc, Né­metország és Oroszország mellett új piacok így Ukrajna és Románia felé is történt nyitás. Aláhúzta, a versenyké­pességünk alapja a piaci elvárásoknak megfelelő jó minőségű áru. Nagy Ist­ván arról is beszélt, hogy ma Magyar- országon a nyúlhús-fogyasztás nem éri el a 10 dekagrammot fejenként és évente, ami jelentősen elmarad más európai országokétól. A rendkívül ala­csony hazai nyúlhús-fogyasztás egyik fő okát ab'ban látja, hogy a megter­melt nyúlhús hazai keresi lózaton keresztül minimális mennyi­ségben kerül értékesítésre. Jelenleg hazánkban a házinyúlállo- mány 1,3 millióra tehető, 3AA ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi meny- nyiségnél. A telepek és anyanyulak száma az elmúlt években nem válto­zott, jelenleg 60-65 nagyüzemi tele­pen több mint 100 ezer anyanyúllal folyik a termelés. irorras: a Földművelésügyi Miniszté­rium Sajtóirodája.) ben olyan tenyésztő, aki igény esetén rendelkezésre bocsátja a maga bakját arra a pár perc­re. Fontos, hogy mindig az anya­nyulat vigyük a bakhoz, mert az megszokott környezetében sok­kal jobban teljesít, mint amikor idegen helyre kerülve először a környezettel való ismerkedés­sel kezdi a légyottot. A fialás előtt álló anyanyu- lak és az újszülöttek 15 fok fe­letti hőmérsékletet kívánnak. A anyanyulak rekeszébe a fia­lóládát - ez egy kb. AO-szer AO centiméter alapterületű, 15x15 centis bebújónyílással ellátott fadoboz, amelynek a „küszöbe" 8-10 centi magasan van - cél­szerű elhelyezni, amibe szal­mából és a saját hasáról tépett szőrből fészket épít a kicsiknek. Ez a küszöb akadályozza meg,

Next

/
Oldalképek
Tartalom