Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)
2016-12-12 / 290. szám
(Folytatás az 1. oldalról.) Karancsaua. A karancsaljai Szent Miklós templomot 1726- ban alapították, majd százhatvan évvel később újjáépítették, kibővítették, akkor kapta meg mai formáját. így idén két jubileumot is ünnepelhetnek az egyházi hívek: 130 illetve 290 esztendeje történtek sorsfordító mozzanatok templomuk életében. A kis község hívei Miklós napjához közel eső vasárnapon tartják búcsújukat, amelyet idén december 11-re tettek azért, mert ez a nap egyben az Örvendező vasárnap is. Az adventi várakozás idején zsúfolásig megtelt a dombtetőn álló római katolikus templom, amelyben még a szentmise előtt koncerttel örvendeztették meg a híveket: a salgótarjáni Pedagógus Kórus és a közeli Karancskeszi község Szent Mihály Kórusa lépett fel. Óriási örömöt jelentett a híveknek, hogy az eseményen maga dr. Beer Miklós püspök atya is megjelent, s köztük helyet foglalva hallgatta meg a kórusok előadását. Örömet hozott nekünk Majd a szentmise következett, amelyen meghitt gyermekműsor keretében - amelyre Kovács Kinga hittanoktató készítette fel a nebulókat - meggyújtották az adventi koszorú harmadik gyertyáját. A nyilvánosság előtt köszöntötte az egyházközség és a település nevében dr. Beer Miklóst a környék hat települését összefogó Kapás Attila atya, Solcz Katalin, a Karancsalja Egyházközség Egyháztanácsának világi elnöke, Sulyok Oszkár Já- nosné polgármester és Szőllős Géza, a Karancs Kápolna Alapítvány kuratóriumának elnöke is. A szentmisén dr. Beer Miklós püspök atya az „öröm" gondolata köré építette fel prédikációját.- Mi számunkra az öröm? Hogy tapasztalhatjuk meg az örömet? - tette fel a kérdéseket, majd néhány saját személyes példán keresztül adta meg a választ: felidézte, amikor fiatalok átadták neki a helyet a budapesLelkileg feltöltődhettek a hívők ti metrón azért, mert megismerték őt és örömmel töltötte el szívüket, hogy találkozhattak vele.- Jó érezni, hogy valaki figyel ránk, valakinek fontosak vagyunk - mondta, majd egy másik friss emlékét osztotta meg a hívekkel. Szolgálatát teljesítette a váci börtön rabjait meglátogatva, majd a kapun kilépve, egy hosszú hazafelé tartó sétára készülve egy ismeretlen autós felajánlotta neki, hogy hazafuvarozza. - Téged az Isten küldött, mondtam neki. S valóban... Gyötrődő gondjainkban, amikor nem találjuk a megoldást, amikor tehetetlennek érezzük magunkat, akkor ott van egészen közel olyan megoldási lehetőség, amire nem számítottunk, nem vártuk. Ez lehet egy egészen egyszerű dolog is. A találkozás, a megajándékozottság, amit megélhetünk, az Isten gondoskodó szeretetét jelenti. Keresztelő Szent Jánosnál nem született kedvesebb - idézte Jézust püspök atya, majd így folytatta: - Ebbe a körbe tartozik a Szűzanya és Szent Miklós is. Az Úr Isten rájuk bízta az ő örömét. Szent Ferenc imájából ismerhetjük, hogy „Örömet vigyek oda, ahol bú lakozik, ahol bánat van". Mai szentmisénkben együtt kérjük a Szent Lélek Úr Isten ajándékát, hogy magunk is átéljük az Isten örömét, elővételezve a Karácsony örömét és kérve az Úr Istent, hogy adjon bátorságot, örömet és figyelmet, hogy megtudjuk, hogy szerezhetünk másoknak örömet. Fedezzétek fel az elrejtett kincseket! - hangzott el dr. Beer Miklós adventi üzenete: - El vannak rejtve a kincsek az ajtók mögött. Azoknak a személyében, akik várnak bennünket. Talán a kórházban, talán valaki, aki gyászol vagy régóta magányosan él. Elvan rejtve az ajtó mögött. S nekünk ki kell nyitni azt az ajtót. És ott fogjuk megtalálni mi is azt a szívörömet, amit senki el nem vehet tőlünk. Mert mi már örömet adtunk, észrevettünk valakit, valakit meg tudtunk vigasztalni. Szent Miklóstól ezt tanuljuk el és kérjük a Jó Istent, hogy Keresztelő Szent Jánoshoz, a Szűz Anyához és Szent Miklóshoz hasonlóan örömet tudjunk vinni oda, ahol bú tanyázik - fogalmazott a püspök. Ezen gondolatokkal telve, lelkileg feltöltődve vehetett részt a falu hívő társasága a jubileumi búcsú alkalmából közösen megteremtett bátyus templomi „ebéden", amelyen forró tea és házi sütemények alkották a kínálatot. A meghívott vendégek pedig az önkormányzat jóvoltából közös ebédet ültek a település életében oly fontos nap zárásaként. Lakatos Kati Zsúfolásig megtelt a római katolikus templom Emléktábla a tizedes tiszteletére Az egykori laktanya udvarán tartották az avatóünnepséget - a háttérben Hegedűs Ferenc polgármester mondja beszédét A hatvan évvel ezelőtti magyar forradalomnak és szabadságharcnak rengeteg olyan névtelen katonai áldozata is volt, akiket csak elmélyült kutatómunka után lehetett azonosítani. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei sok-sok energiát fektettek bele, hogy ezeket a mártírokat felderítsék. így bukkantak Szabó Sándor tizedesre is, akinek emléktábláját a minap leplezték le az egykori rétsági laktanya udvarán, a jelenlegi katasztrófavédelmi ó'rs épületének falán. RÉTSÁG. Az avatóünnepségen előbb Hegedűs Ferenc, a kisváros polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Márai Sándortól kölcsönzött idézettel kezdte beszédét, arra utalva, hogy ha az idők során ugyan el is halványul az emberi emlékezet, mindig eljön egy pillanat, amikor ismét fény vetődik ezekre az arcokra. Ehhez hasonló a Rétágon szolgálatot teljesítő, majd a szovjet katonák által orvul lelőtt Szabó Sándor tizedes sorsa és alakja, akinek csupán huszonegy esztendő adatott e földi létből. Hozzátette, ő sem azért vállalta a szabadságharcban való részvételt, hogy az utókor majdan megismerje a nevét, hanem arra gondolhatott, hogy az elkövetkező nemzedékek hűek legyenek elveikhez, az általuk képviselt értékekhez, és vigyék tovább a hitet és egységet, amiért a forradalomban küzdöttek. A Magyar Honvédség képviseletében Csatári Zoltán alezredes, a szolnoki helikopterbázis főtisztje Szabó Sándor halálának körülményeire is kitért. Az 1956-os októberi eseményekben részt vevő rétsági tiszthelyettes november ötödikén, az esti órákban Sashalmon, a főváros tizenhatodik kerületében, a Hősök fasorán lévő katonai középiskolába igyekezett, hogy bajtársaival ott éjszakázzon, amikor egy mellékutcából egy szovjet alakulat tagjai géppisztollyal leterítették. Hasán, gyomrán és gerincén egyaránt érték találatok, és még aznap éjjel belehalt belső sérüléseibe a kórházban. A szovjetek a sötétben egy őrjáratozó szabadságharcosnak vélhették a tizedest, ezért nyitottak rá tüzet. Csatári alezredes kifejtette, a Szabó Sándorhoz hasonló katonák október huszonharmadika után jóval nehezebb helyzetbe kerültek, mint a polgári lakosság, hatalmas egzisztenciális kérdések tornyosultak előttük, súlyos döntést kellett hozniuk személyes meggyőződésük és a szolgálat parancsa között, és sokan közülük ez előbbit választották. A kutatások után beigazolódott, hogy a megszállók által megölt magyar katonák közül csak minden hatodik viselt fegyvert, amikor rálőttek. A mártírok azonosítását pedig igencsak megnehezítette, hogy a Kádár-korszakban szolgálat közbeni hősi halált halt egyenruhás személyeknek minősítették őket, így csak hosszú kutatómunka során derültek ki az igazi elhalálozási okok. Az ünnepség végén a különböző szervezetek képviselői, illetve a helyi iskolások helyeztek el koszorúkat és virágokat az új emléktáblánál. Hegedűs Henrik *&,$ SALGÓTARJÁNI ‘<•*4 PROGRAMAJÁNLÓ ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ Már kapható a SZABAD BÉRLET! Páratlan vagy éppen páros alkalom a kikapcsolódáshoz! Válasszon 9 előadás közül szabadon, kedvezményesen! Színházterem December 20. 19.00 Orlai Produkció: Száll a kakukk fészkére Zenthe Ferenc Bérlet előadása. Szólójegyek vásárolhatók! Zenthe Szalon December 14. 16.30 Kamara Szerda „Szerelem a zenében..." című zenés est wwwJten theszinhaz.hu Szólójegyek vásárolhatók a JAMK jegypénztárában hétköznaponként 11.00-17.00-ig! JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT December 10.15.30 Adventi gyertyagyújtás (Fő tér) December 13-tól Fél évszázad kultúra - Jubileumi évünk 2016. Fotókiállítás (Előtér Galéria) Városrészi karácsonyfa ünnepélyes átadása December 12.11.00 Kistarján út SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIATEMPLOM December 10. 17.30 Völgy városi Orgonaszó „Ó gyönyörű szép..." - Adventi karácsonyváró zenés áhítat Bővebb információ; www.stkult.info, Tarján! Műsorfüzet, Adventi Programajánló VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 09.00 Hírfüzér 09.55 Ajánló 10.00 Háttér - 1956-os emlék- kiállftás 10.25 Adventi Sokadalom 11.20 Értéktár - Klajban János szerzői estje 11.45 Mi van a puttonyban? 12.00 Hirfüzér 12.55 Ajánló 13.00 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.55 Ajánló 20.00 Háttér- Városi Gyásznap 21.15 Értéktár- CIrógató Zenekuckó 2135 Értéktár - Múzsa Művészeti Fesztivál (2. rész) 22.00 Hirfüzér 22.55 Ajánló 23.00 INFO TV VASÄRNAP 09.00 Hirfüzér 09.55 Ajánló 10.00 Háttér-Városi Gyásznap 11.15 Értéktár-CIrógató Zenekuckó 11.35 Értéktár - Múzsa Művészeti Fesztivál (2. rész) 12.00 Hirfüzér 12.55 Ajánló 13.00 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.55 Ajánló 20.00 Háttér- 1956-os emlékkiállítás 20.25 Adventi Sokadalom 21.20 Értéktár - Klajban János szerzői estje 21.45 Mi van a puttonyban? 22.00 Hirfüzér 2235 Ajánló 23.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO Több szabálysértést is elkövetett Salgótarján belterületén ellenőriztek egy gépjárművel közlekedő 33 éves férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben. Salgótarján. A helyi rendőrkapitányság járőrei a megyeszékhelyen ellenőriztek nemrég egy személygépkocsit vezető 33 éves helyi lakost, aki több szabálysértést is elkövetett. Az egyenruhások az igazoltatáskor megállapították, hogy a sofőr ellen a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja elfogató parancsot bocsátott ki, mivel a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény miatt rá kiszabott pénzbüntetést nem fizette be, valamint az elzárás letöltését határidőig nem kezdte meg. A járőrök a salgótarjáni férfit elfogták, előállították és őrizetbe vették a salgótarjáni férfit, akivel szemben a szabálysértések elkövetése miatt eljárást kezdeményeztek.