Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)

2016-12-01 / 281. szám

Emlékművet avatnak Kalló A megyénk déli csücs­kében fekvő település, Kálié idén ünnepli fennállásának 770. évfordulóját. Ebből az al­kalomból a község önkormány­zata egész évben változatos programokkal emlékezett meg a nem mindennapi évfordulóról. December első napjaiban a Dobó és a Petőfi utca közötti téren, a születésnapi év zárása­ként, még egy emlékművet és egy parkot fognak felavatni. A tér és az emlékmű tervezésénél komolyan figyelembe vették a közösség véleményét, így a tér­kőburkolat mellett kőmasszából öntött padok is díszíteni fogják az emlékhely közvetlen környé­két. Az emlékmű környezetében elültetendő gyógynövények az Isten közelében való megbéké­lést, a megnyugvás adta gyó­gyulást fogják szimbolizálni. November végén Baboss Buda polgármester és segítői az emlékmű alapkövébe elhelyez­ték azt az időkapszulát, melyben a mai Kálló az utókornak kívánt üzenni. Az egyetértés a béke és az összetartozás jeléül állíttatott emlékmű tervezett átadási idő­pontja december 11-e. Cz.Zentai Az átadásra váró az emlékmű Polgár- és vadászmester November 27-én Er- dőtarcsán a 2014-ben megválasztott település­vezető néhány hónappal ezt megelőző lemondása miatt időközi polgármes­ter-választást tartottak. Az öt jelölt közül Czizmár Gyula nyert. A 63. életé­vében járó gépkocsiveze­tő a helyi vadásztársaság vadászmestere, a ciklus végéig ő láthatja el a tele­pülés polgármesteri tiszt­ségét. A választás utáni napokban beszélgettünk. Erdőtarcsa - Egyházasden- gelegi születésű vagyok. Az általános iskola után fodrász­tanulóként kezdtem, de egy fél év elteltével Pásztón az ipari tanuló iskolában - a mai múze­um épülete - a kőműves szak­mával ismerkedve folytattam a tanulmányaimat. Azt végül Sal­gótarjánban fejeztem be. Két év rétsági katonáskodást köve­tően, leszerelés után Gödöllő­re kerültem, megnősültem. Ez nem tartott sokáig, elváltam. A civil életben kihasználva a hivatásos jogosítványomat, au­tóbuszvezető lettem. Erdőtar- csán ez idő tájt ismerkedtem meg feleségemmel, Kohári Ildikóval, akivel 38 éve élünk boldog kapcsolatban. Két fi­úgyermekünk, Gábor és Ákos már felnőtt korba lépett. Az utóbbi években a Mátra Sped fuvarozó cégnél gépkezelő­ként, illetve az elmúlt hétig a fővárosban, Kőbányán dolgoz­tam...- Ezek szerint főállású pol­gármester lesz?- Igen. Egy ilyen kis telepü­lésen egyszerűen kell gondol­kodni. Itt nem lehet a fellegek­be járni, a pénz szabja meg a „műsort". A megbízó levél átvé­tele, illetve az eskütétel után, a képviselő-testület jóváhagyása mellett szeretném az önkor­mányzat földjét megszántatni, hogy abba tavasszal cukorrépát ültessünk. Ezt később a kartali vadásztársaságnak értékesí­tenénk. Mindezek mellett fő­városi munkakapcsolatomat is szeretném munkahelyteremtés céljából a falu javára kihasznál­ni. Helyünk, üresen álló épület­részünk - az iskola - megvan. Az óvodánk mellett konyhát is üzemeltetünk. A konyha jobb kihasználása érdekében sze­retném a kállói öregotthonnal felvenni a kapcsolatot. Ha si­kerülne a tervem, itt akár 60 főre is főzhetnénk. Akkor nem a távoli Hatvanból érkezne Kál­iéra az idősek számára az étel, hanem a csupán öt kilométerre lévő Erdőtarcsáról, így nekünk is gazdaságosabb lenne az üze­meltetés.- Ifolt szerencsém a választás előtti napon a település új ékes­ségéről, a falu kemence átadás­ról, megáldásáról tudósítani a Nógrád Megyei Hírlapot. Akkor úgy tapasztaltam, több polgár­mesterjelölttel is szót váltva, mintha csoportokra szakadt volna a lakosság...- Valóban, ahány jelölt volt, szinte annyi felé húzott a falu lakossága. Remélem, most már megnyugszanak a kedélyek, mindenki elfogadja a szavazás eredményét és kezdődhet az új, közös munka! Én egyébként a mostani elsőségemet amolyan elégtételként élem meg...- Kifejtené ezt bővebben is?- A ciklus kezdetén, 2014- ben én is a polgármesterjelöl­tek között voltam. Alig néhány szavazattal maradtam le az elsőségről. Voltak számomra a mai napig érdekes dolgok, de tisztességgel viseltem a vere­séget, elsők között gratuláltam a győztesnek. Ezt a gesztust mások nem tették meg velem, de nem is hiányolom. Én egy­szerű parasztgyerek vagyok. Itt élek a településen, ismerek mindenkit, engem is ismernek. Nem lépek keresztül senkin sőt, ha csak tudok, segítek raj­tuk. Sokszor az asszony is azt mondja, nem szabad annyira jótékonynak lenned, de azt vá­laszolom neki, hogy jó helyébe jót sose várj, ha megdobnak, kő­vel, dobd vissza kenyérrel. Igaz, az elmúlt héten még bennem is nagy volt feszültség, hisz' csak meghallottam olyan dolgokat, hogy „mit akar ez itt, ez csak egy vadász!" - de hát erre ala­posan rácáfoltak a választási eredmények!- Mióta vadászik?- A nyolcvanas évek elején kerültem kapcsolatba a vadá­szattal. A kállói Vöröscsillag MGTSZ Vadásztárságnál kezd­tem, azután levizsgáztam és ma a kartali, illetve itt helyben az erdőtarcsai vadásztársaság vadászmestere vagyok. Itt is van bőven munka, de szeretem, csinálni, hisz a fiatalkori focisze­relem után most ez a hobbym.- Mikor lesz a beiktatás?- A héten kapom meg a meg­bízólevelem, a következő héten pedig le kell tennem a polgár- mesteri esküt, aztán már hiva­talosan is belevághatok terveim megvalósításába. Cz.ZJ. Testi sértés és garázdaság NMH-információ. Garázdaság, valamint súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egy 38 éves salgótarjá­ni lakos ellen. A gyanúsított még júniusban, az éjszakai órákban egy Pásztó belterületén parkoló személygépjárműben több alkalommal, ököllel megütötte nő ismerősét, majd hajá­nál fogva megpróbálta kirángatni a jármű­ből. A nyomozás során kirendelt szakértő véleményében megállapította, hogy a sér­tett könnyű sérülést szenvedett ugyan, de a súlyosabb károsodásának elmaradása csak a véletlennek köszönhető. A férfi néhány nappal az előző eset után, szintén az éjszakai órákban a sértett bátony­terenyei családi házához ment, ahol trágár szavakat kiabált, majd őt és családtagjait is megfenyegette. A tettes ezt követően egy késsel kiszúrta a nő gépjárművének három gumiabroncsát. A hatóság a férfi ellen folytatott eljá­rást a napokban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési ja­vaslattal megküldte az illetékes ügyész­ség részére. Segítsünk együtt, hogy a rászoruló gyermekeknek és családoknak is kerüljön ajándék a karácsonyfa alá! A Nógrád Megyei Hírlap és az nhc24.hu gyűjtést szervez, hogy szebbé tegyük nehézsorsú gyermekek ünnepét Állítson össze egy cipősdoboznyi karácsonyi meglepetést, vagy vásároljon egy csomag szaloncukrot és hozza be szerkesztőségünkbe 2016. december 10-ig! A cipős dobozon tüntesse fel, hogy az ajándékot kinek szánja; „leány” vagy „fiú”, illetve életkor! Címünk: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.2. emelet Telefon: 0632/340-100 Mi vállaljuk, hogy karácsonyig eljuttatjuk az összegyűlt ajándékokat a rászoruló gyermekekhez és családokhoz partnereink segítségével. Együttműködő partnereink; Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központja Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete V V Til • «PH? sä ■ Baboss Budapolgarmester és segítői időkapszulát helyeztek el az emlékmű alapkövébe

Next

/
Oldalképek
Tartalom