Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-26 / 277. szám
2016. november 26., szombat Veszelovszki Balázs Elérkezett az adventi idő, elkezdődik a várakozás szent időszaka. Az előttünk álló négy hét jó alkalmat teremt arra, hogy elmélyedjünk az ünnep előkészületében. Ilyenkor megállunk, pillantunk előre és hátra. Ez utóbbit csak óvatosan, lezártunk egy egyházi évet, a magunk gyengeségével, bűneivel, hibáival, egyszerűségével együtt. Épp ezért tekintünk előre is advent kezdetén: a fényt, a Gyermeket, akit karácsonykor köszöntünk, már látjuk magunk előtt, de az oda vezető utat is akarjuk látni: de nem látjuk hibáink, gyengeségeink miatt Erre ad jó lehetőséget minden advent: átléphetünk ezeken, újrakezdhetjük, kijavíthatjuk, ami rossz, feltölthetjük lelkünket az ünnepre, szívünket megmárthatjuk az ünnepi készületben, hogy aztán az ünnep, ami elérkezik, valóban ünnep lehessen majd. Ehhez azonban az kell, hogy a készületünk valóban készület lehessen. Ha ez sikerül, a karácsonyi ünnep is igazi lesz, megértjük a lényegét, meglátjuk a megszületett kisdedet meghalljuk üzenetét. Az adventi koszorúnk három lila és egy rózsaszín gyertyából ált A három lila a hit, a remény és a szeretet jelképe. E hármat jól ismerjük a Szeretethimnusz- nak is keresztelt első korinthusi levélből, amelyet Szent Pál apostol írt. Valameny- nyienfel tudjuk idézni a Biblia egyik legismertebb gondolatsorát, de vajon meg is értjük-e? „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek között legnagyobb a szeretet." A szeretet, melyet a negyedik gyertyaláng jelképez, majd karácsonykor válik teljessé. így kapcsolódik össze advent és karácsony, készület és ünnep, a próféta szava és a Megváltó eljövetele. S a harmadik, különleges, rózsaszín gyertya az öröm jele. Öröm, hogy „nincs már messze az Úr", ahogyan énekeljük adventi énekünkben. Az öröm, amelyet szintén kapcsolhatunk a Szent Pál apostol által írt sorokhoz: hiszen ha valaki tiszta szívből szeret, azt örömmel teszi. Az adventi hit, remény és szeretet gondolatsorát és a karácsonyi szeretetet, amelyet összekapcsoltunk, csak az öröm által lehet igazán megérteni. A választott nép hosszú időn át várta a Messiást akit megígért Isten a próféták áltat Vágyakozott, majd amikor megérkezett, az öröm helyett még nagyobb gyűlölet lett úrrá rajtuk (főképp Jézus iránt). Mi is mennyire régóta vágyakozunk a világban több szeretetre és megértésre, igaz emberekre, békére. Ha elérkezne, vajon tudnánk-e igazán örülni neki, megérdemelnénk-e, hogy megkapjuk? Tudnánk-e értékelni a kapottjót, vagy elherdálnánk? Tudnánk-e megőrizni a kincseket, amiket kapunk, vagy elpazarolnánk? Adventben választ kell adnunk ezekre a kérdésekre is. SiIlye Jenő, a magyar katolikus egyházi zenei élet egyik legnagyobb kortárs alakja Mentsd meg a lelkem dmű énekében olyan szépen fogalmaz: „Tisztítsd meg szemem, hogy téged lásson! Tisztítsd meg fülem, hogy téged halljon! Nyisd meg a szívem, hogy befogadjon..." Aki ismeri Sillye Jenőt, vagy hallotta már tanúságtételét, bizonyosan tudja, hogy ezek a gondolatok tőle nem felszínesek, hanem szívből jövő, igaz mondatok, élete, hite pedig valódi tanúságtétel Isten mellett. S valóban: a tiszta szem, a tiszta fül és a nyitott szív az ünnep elengedhetetlen kelléke. Milyen fontos, hogy a szemünk valóban felfedezze ebben az értékvesztett világban az értéket, a körülöttünk lévő igazi értékeket. Milyen fontos, hogy valóban megtisztulhasson a szemünk a kirakatok elvakító fényétől, a csábításoktól, amelyek az igazi értékekről veszik el a tekintetünket. Ne hagyjuk, s ha nem hagyjuk, megértjük majd advent igazi üzenetét, és az ünnep lényegét. Ezt a gondolatot követve tehetjük meg mi is tanúságtételünket ezen a héten, advent kezdetén, hogy igaz szívvel készülhessünk majd karácsony ünnepére. Újságunkban mától kezdve minden nap adventi gondolatokat olvashatunk a ferencesek jóvoltábóL Szívleljük meg a rövid elmélkedést és a napi jócselekedetet, ezzel is segítve felkészülésünket! Hitvallás a szerzetesi életről Portik Lukács Loránd ferences szerzetest egy éve szentelték pappá, a szécsényi kolostorban kezdte el papi teendőit. A fiatal szerzetessel a papi hivatásáról beszélgettünk. Szécsény. - Mikor határozta el, hogy a szerzetesi életet, a papi hivatást választja?- Gyergyószentmiklóson születtem, 1987. január 23-án, viszonylag vallásos szülők gyermekeként - kezdte. - Szerzetesi hivatásom alakulásában sokat köszönhetek a nagyszüleimnek, a plébánosunknak, majd később a ferences testvéreknek, hogy ezen az úton elindulhattam. Élettörténetemben a szervezeti élet volt az első, amire meghívást éreztem. Úgy alakult az életem, hogy tizenkét éves koromban ferencesek környezetébe kerültem Máriaradnára. Az ő életük és magatartásuk felkeltett bennem egy vágyat, álmot, amely azóta is bennem él. Idővel ezt a vágyat, érzést próbáltam elhessegetni magamtól, mondván, hogy ez az életforma nem nekem való, ezt a szenteknek találták ki, én nem vagyok képes rá, nincs meg rá a szellemi képességem, egyebek.- Hogy történt a változás?- Az események azonban úgy alakultak, hogy középiskolás koromban Máriaradnáról a székelyudvarhelyi ferences kollégiumba kerültem, ahol a „barátok" egy újabb közösségét ismerhettem meg amelynek tagjai ferences szellemiségben neveltek. Ilyen körülmények között érlelődött a hivatásom, a közösségekkel való találkozások iránytűként jelezték, merre kell mennem. Ezt akkor én nem láttam, csak később rajzolódott ki bennem. A jelöltség idején és a noviciá- tusban az imádság által fokozatosan erősödött meg a hivatásom, amely mind a mai napig tart. A papi hivatás a teológiai tanulmányok idején kezdett kialakulni bennem, hogy ezáltal még inkább tudjam szolgálni testvéreimet. Gyermekkoromban voltak ugyan elképzeléseim, de a papság akkor még nagyon távol állt tőlem, komolyabban nem foglalkoztam a gondolattal. A szerzetesi élet, a tanulmányok juttattak el oda, hogy a papi szolgálatot is vállaljam. Mondhatom, hogy a szerzetesi életemen belül született meg a papi hivatásom.- Hol végezte tanulmányait?-Tanulmányaimat a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben végeztem. Ez alatt a szász- sebesi ferences rendházban laktam. A hét év alatt sok minden történt. Egy évet más rendházakban voltam, hogy jobban megismerjem a testvérek életét, tevékenységét. Elöljáróimnak köszönhetően nyaranként részt vehettem különböző ferences programokon, ezek által jobban megismerve közösségeinket. Többek között a gyakorlati évem alatt Déván, a Szent Ferenc Alapítványnál különböző feladatokat teljesítettem. Ugyanakkor lehetőségem volt külföldre utazni, megismerkedhettem például az írországi ferences testvérekkel, bekapcsolódva kórházi és a plébániáikon végzett munkájukba, Olaszországban alkalmam volt végigjárni azokat a helyeket, ahol rendalapítónk, Szent Ferenc atyánk élt és tevékenykedett, találkozhattam az ottani testvérekkel. Külön ajándéknak tartom, hogy végigjárhattam a spanyolországi El Caminót, megtapasztalván a zarándoklétet, az ezzel járó fáradalmat, küzdelmeket és örömöket. Több lelkigyakorlaton is részt vettem, amelyeket ferences testvérek szerveztek, és ezek a tapasztalatok, élmények lelkileg gazdagítottak, és ezekkel a továbbiakban is táplálkozhatom.- Szécsényben a noviciátusi házba komoly beosztásba került, segédmagiszter. Mit jelent ez egy fiatal, kezdő szerzetes számára?- Szentelésem után elöljáróim Szécsénybe helyeztek. Számomra ez egy lehetőség, hogy még jobban elmélyüljek a szervezeti életben. Azért nevezem „elmélyülésnek", mert a szerzetes folyamatosan kutat, keres, hogy Istenhez közelebb kerüljön, és az, hogy ide Szécsénybe a „szerzetesi élet szülőházába" helyeztek, Isten gondviselésének tartom - most így visszagondolva - azért, hogy még inkább keressem Istennel a kapcsolatot és ez által nyitottan, szabadon szolgáljam szerzetes testvéreimet és a szécsényi híveket. Szenográdi Ferenc Ne engedjük, hogy elvesszen a varázs! Holnap ránk köszönt advent első vasárnapja, amikor is emberek milliói gyújtsák meg az első kis gyertyácskát a saját kezűleg készített, vagy esetleg boltban vásárolt koszorún. Négy héten keresztül így várják a karácsonyt, azaz a kis Jézus születését. Ezen alkalomra mi is szerettünk volna valamiféle ajándékkal kedveskedni olvasóinknak, de nem tárggyal, vagy ahhoz hasonló dolgokkal, hanem lelki feltöltődéssel. Éppen ezért kerestük fel Varga András, esperest, aki elmondta advent első hetére szánt gondolatát. Mindezzel üzenve a világnak, hogy valójában mi is a karácsony lényege. Újabban mivé alakult mindez át, valamint hogyan is kezdi elveszíteni varázsát, és miért? Salgótarján. Varga András az alábbi gondolatokkal kezdte üzenetét: boldog új esztendőt és kegyelmekben gazdag adventi napokat kívánok! Gondolom sokan meglepődnek majd ezen kijelentésem, de akkor is ezt mondom. Boldog új esztendőt kívánok minden kedves olvasónak. Adventtel kezdődik az új egyházi év, és újból ránk köszöntött. A természet már nyugszik, az ember is keresi a csendet. Keresi azt a mély, lélektisztító csendet, amelytől a gyertyafények lángja megrezzen, a lélek pedig várakozik az Úr jövetelére. A befelé forduló „lény" abban találja meg advent értelmét, hogy lélekkel közelít embertársai felé. Igen ám, de a fogyasztói világ mindent megtesz, hogy a felszínen maradjunk, és ne engedjük, hogy megérintse lelkünket karácsony lényege, ami az alábbiakban rejlik: „Fiú adatott, gyermek született nekünk!" (vö. Iz 9,5) Esetleg, ha a szeretet evangéliumi parancsát valóra váltanánk, további parancsolatokra talán nem is lenne szükség. Csakhogy manapság a szeretet - a szó értelme - elveszítette az értékét. Addig koptatták, a cselekedetek helyetti ismételgetéssel, hogy „odalett". Az esperes hangsúlyozta, tettekké kell váltani a szeretetet. Isten nem beszélt, hanem tett értünk, ugyanis elküldte Fiát, akinek a születésnapjára készülünk. A választott nép várta már a Messiást, mert a segítségére szorult. Tehát az Atya beteljesítette vágyakozásunkat. Sajnálattal tette hozzá, hogy azóta is vannak olyan felebarátaink, akik szükséget szenvednek. A szeretet a XXI. század elején nem más, mint készség a jóra, ha kell, akkor az áldozathozatal is indokolttá válik. Ehhez azonban erkölcsi értékekben megalapozott cselekvő embertársakra van szükség. Helyesen szeretni azt jelenti, hogy jóra való készséggel, morális cselekedetekkel segítünk másokat. Szeretni annyi, mint megtenni a jót, kerülni a rosszat. A tevékenység pedig az értelem, az érzelem, valamint az akarat egységéből fakad. A legalapvetőbb értelmi tétemény az, hogy elválasztjuk a jót a rossztól. Az atya egy újabb nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet: a gyermekek nevelése során szükséges tudatosítani magunkban, hogy a jó nem feltétlenül az, ami kellemes, hanem az, ami az ember javát szolgálja. Az értékrendet kristálytisztán kell meghatározni. Fontos, hogy a fiatalok is megtudják például azt, a pénz nem érték, hanem fizetőeszköz. Ami, és amik körülveszik az embert, azok csak puszta tárgyak, amit magunkban hordozunk, azok az igazi értékek. Felelősségteljesen kell döntésképessé válnia az ifjúságnak. Hangsúlyozni kell, hogy „helyesen dönteni értelemmel és akarattal" lehet, vagyis a szubjektív tényezőktől elvonatkoztatva, elfogultságoktól mentesen. Tovább folytatva beszélgetésünket András atyától azt is megtudtuk, hogy a tárgyilagos megközelítés akkor sem mellőzhető, ha valaki - leginkább az érintett személy nem - ezt várta. Ez a felelősségteljes, embertársi megközelítés az akarati elemmel párosul, vagyis akarni kell a jót. Ezt a jót helyesen, kell akarni: igazsággal és megiga- zultan, valamint megtisztult lélekkel, ahogy a Mester tanította. Az esperes kifejtette, a közmorál, pontosabban annak hiánya lassan már odáig fajul, hogy az ifjúság szinte restellj magát, amikor nem olyan, mint azok, akiket nem becsül semmire. A közösségi szellem nem felemeli, hanem lehúzza a jó szándékú személyt. Azonban, ha az ifjú felvértezve indul a világba, akkor nem jut vakvágányra, még ha lesznek is tévedései, ballépései. Sugallta továbbá, most sem fog megkímélni bennünket a karácsony előtti hadjárat, az ajándékozási mánia. Pedig kemény helytállást kíván a boltok megrohamozása, a naphosz- szat való tülekedés őrülete. Nem lát messzire az, aki nem veszi észre, hogy a karácsonyi ajándékozás már régen nem a szeretet megnyilvánulása, hanem a kereskedők „nagy kaszálása". Az ajándék eredendően azt a szándékot tükrözte, hogy ami nekem adatott, amit megtermeltem, létrehoztam, azt megosztom a nagyobb családommal, közösségemmel, felebarátaimmal. Az eredeti szándék egyre torzul, évről évre veszélyesebb kórrá válik, amely sérti a tiszta értékrendet. Ezen gondolkodás következtében a helytelen cselekedet karcolatot húz a lélek tükrén. így történik ez az ünnep összefüggésében is, hiszen elfeledi, hogy a karácsony valójában születésnap. Nem tudatosítja, hogy akkor, ott. Betlehemben, egy városz- széli istállóban Kisded született. Akit az édesanyja rongyokba takart, jászolba fektetett, az állatok pedig leheletükkel melengették. Ő, ez a Kisded lett a világ Megváltója. Ezt követően András atya egy személyes, és nagyon szívhez szóló, számára felejthetetlen történetet osztott meg velünk, ami az ő családjában történt. Elmesélte, hogy menynyire különleges az adventét a kórházban megélni. „Édesanyánk 2000 decemberében gyógyintézetben volt. Készült és várta a hazahívó szót. Amikor meglátogattam, december 6-án egy keresztet ábrázoló szép kép hátuljára Túrmezei Erzsébet versét írtam: Advent a kórházban címmel." Üzenete zárásaként Varga András, esperes közölte: ez a világ is egy hatalmas kórház. „Tudom, Te itt jársz köztünk csendesen, és ha észreveszem, észrevesszük, boldog lesz karácsonyunk adventi készületünkkel együtt!" Az atya szemszögéből a Te, az maga Jézus, tehát ha észrevesz- szük őt az életünk minden napján, nemcsak a karácsonyt megelőző időszakban, akkor mindig nagyon boldog emberek leszünk. Úgy gondolom az elhangzott szavak mindegyike igaz, és rendkívül életszerű. Ezeknek a dolgoknak az átgondolása, valamint szívünkbe vésése után gyújtsuk majd meg holnap, azaz advent első vasárnapján a koszorúnk egyik lila kis gyertyácskáját! Gerhát Karina Advent első vasárnapja
