Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-05 / 233. szám
Infantino javaslata Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke felvetette a 48 csapatos világbajnokság ötletét. A svájci sportvezető egy kolumbiai egyetemen úgy fogalmazott, hogy a 48 nemzeti együttesből 16 egy selejtezőforduló után kiesne és hazautazna, majd a torna az eddigiekhez hasonlóan, 32 csapattal folytatódna. Utóbbi szakaszban lenne 16 kiemelt válogatott, amelynek nem kellene pályára lépnie a csoportkörben. Infantino közölte, hogy a döntést a FIFA tanácsa hozza meg januárban. A világszervezet vezetője egy hónapja arról beszélt, hogy a 2026-os vb-n 40 csapatot szeretne. Hozzátette, örülne, ha több ország osztozna a vb rendezésén, amelyet az „egész világra kiterjedő közösségi eseménynek" nevezett. A negyven csapatot felvonultató világbajnokság az egyik alappillére volt Infantino elnökjelölti kampányának. Eltiltották Eltiltás miatt nem játszhat az október 12-i idénynyitón Niklas Hjalmars- son, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Chicago Blackhawks háromszoros Stanley Kupa-győztes hátvédje. A 29 esztendős svéd védő a St. Louis Blues elleni szombati felkészülési mérkőzésen durván, fejre irányuló mozdulattal leütközte Ty Rattie-t. Hjalmarsson azon a találkozón végleges kiállítást kapott, ám most a fegyelmi bizottság az előidény hátralévő részében, valamint éppen a St. Louis-zal szembeni szezonrajton nem engedi pályára lépni. A 2014-ben olimpiai ezüstérmes hokis 2010-ben, 2013-ban és 2015-ben tett bajnok a Chicagóval. Fury folytatja Egy obszcén bejegyzésben jelentette be visszavonulását Tyson Fury, az angolok nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoka, majd néhány órával később közölte, hogy mégis folytatja pályafutását. A 28 éves bokszoló bő egy hete közölte, hogy rossz mentális állapota miatt elhalasztja az ukrán Volodimir Klicsko elleni címmérkőzésének visszavágóját, de később kiderült, kokaint találtak a szervezetében. „Az ökölvívás a legszomorúbb dolog, amelyben valaha részt vettem" - írta Twit- ter-oldalán Fury, majd trágár szavakat használva közölte, hogy visszavonul. Három órával később azonban már ezt a posztot tette ki: „Hahahaha, ilyen könnyen nem szabadultok meg tőlem! Maradok, csak azt akartam megmutatni, hogy mit akar a sajtó. Amint jobban vagyok, megvédem azt, ami az enyém, vagyis a nehézsúlyú trónt." Klicsko és Fury első összecsapását tavaly novemberben nagy meglepetésre a brit nyerte meg. Az angol bokszoló Düsseldorfban egyhangú pontozással győzte le 40 éves ellenfelét, aki így 2004 áprilisa után kapott ki újra, s kilenc és fél év elteltével veszítette el világbajnoki címeit. Erem egy világversenyről ÖKÖLVi VI. női junior és ifjúsági Európa-bajnokság A napokban a törökországi korcsoportos Euró- pa-bajnokságon lépett kötelek közé Oláh Henrietta, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) versenyzője. Botos Tibor tanítványa az 57 kilós juniorok mezőnyében bronzérmet szerzett. Henrietta durván másfél éve kezdett el bokszolni, ezen idő alatt magyar bajnoki és diákolimpiái aranyéremig jutott. Eredményei meggyőzték a vezetőedzőt, Ancsin Katalint, valamint a felnőtt kapitányt, Kovács Máriát, hogy a salgótarjáninak is ott a helye az Eb-re utazó keretben. A kontinenstornát egy háromhetes tatai edzőtábor előzte meg, majd a lányok innen repültek ki Törökországba. Orduban összesen 16 ország 160 sportolója húzott kesztyűt. A magyarok a kint tartózkodások során minden reggelt egy kis kocogással indítottak, majd a reggeli edzés után jöhettek a kötelező feladatok. Természetesen szabadfoglalkozásra is jutott idő, így városnézés is szerepelt a programban. Henrietta első mérkőzésének rögtön a döntőbe kerülés volt a tétje, egy magas, kellemetlen stílusú orosz lányon keresztül vezetett az útja.- A mérkőzés sajnos nem úgy sikerült, ahogy én szerettem volna - mesélte tudósítónknak a salgótarjáni. - A harmadik menetben TKO-val kikaptam, de így sem vagyok szomorú, hiszen a harmadik helyet megszereztem és erre is büszke vagyok. Hálás vagyok az edzőmnek, Botos Tibornak, aki felkészített az Eb-re mind fizikálisán, mind pedig lelkileg, és ami a legfontosabb, végig hitt bennem. Köszönöm az itthoni barátaimnak és családtagjaimnak, hogy végig izgulták velem a kilenc napot és lelkesen szurkoltak. Örülök, hogy új embereket ismerhettem meg, akikkel szinte barátokká váltunk. Szeretném megköszönni a válogatottbeli edzőimnek is, hogy sokat segítettek. Ha az érmek számát nézzük, a 15 tagú magyar küldöttség jól teljesített, hiszen kilencen is fel- állhattak a dobogóra. A mieink összesen három ezüst-, és hat bronzéremmel térhettek haza.- Óriási dolog, hogy Heni kijutott az Eb-re, és el tudott hozni egy érmet - mondta Botos Tibor. - Látni rajta az akarást, és a problémák ellenére is tisztességgel fel tudott készülni. Láttam felvételeket a meccséről, nem adta meg magát, szépeket talált, de ellenfele most jobb volt nála. Az SBSE bokszolói nem pihennek az ősszel, hiszen hamarosan megkezdődik az országos bajnokságok időszaka, ahol a nógrádiak a férfiaknál és a nőknél is szinte valameny- nyi korcsoportban érdekeltek lesznek majd. 8. L. Menesztették a BL-győztes edzőt Menesztette Roberto di Matteo vezetőedzőt az angol másodosztályban szereplő Aston Villa labdarúgócsapata. Labdarúgás Di Matteo négy éve Bajnokok Ligáját nyert a Chelsea-vel, a birminghami csapatot június óta irányította. A 46 esztendős olasz szakember távozásáról hétfőn az Aston Villa honlapja számolt be. „A klub cselekvésre szánta el magát a csalódást keltő eredménysorozatot követően, amely miatt az együttes a 19. a Championshipben" - áll az oldalon. Az új tréner kinevezéséig Steve Clarke segédedző fogja vezetni a csapatot. Az Aston Villa tavasszal először esett ki a Premier League-ből annak 1992-es elindulása óta. A 24 csapatos másodosztályban a 19. helyen áll, 11 forduló alatt tíz pontot gyűjtött a birminghami gárda. Legutóbb augusztus 13-án győzött a Championshipben, azóta kilenc mérkőzésen hét döntetlen mellett kétszer kikapott. Storck szerint bizonyítani kell Bernd Storck, a magyar labdarú- I gó-válogatott szövetségi kapitánya I szerint ha csapata komoly eredmé- f nyeltet akar elérni, azaz beleszólna a I továbbjutás kérdésébe világbajnoki selejtezőcsoportjában, akkor pénteken bizonyítania kell a Groupama Arénában sorra kerülő Svájc elleni mérkőzésen. La BOAR ÚGÁ A német szakember a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a válogatott az Európa-baj- nokságon már megmutatta, versenyképes lehet élcsapatokkal szemben, s ezt kell újra megmutatnia mostani riválisa ellen is. Ugyanakkor megjegyezte, természetesen rendkívül nehéz mérkőzésre számít, hiszen a svájci válogatott játékosai a legerősebb bajnokságokból érkeznek, ráadásul az együttes az Eb-n veretlenül csak büntetőkkel búcsúzott a nyolcaddöntőben, egyúttal a kontinensviadalon a labdabirtoklás tekintetében az öt legjobb között volt. Storck elmondta, a válogatott játékát a svájcival szemben kell hangolni, ezt péntekig megpróbálják a szakmai stábbal lépésről lépésre maximálisan elvégezni. A szakvezető kiemelte, ugyan a svájciak elleni találkozót követően mindössze három nappal Lettországban kell bizonyítania az együttesnek, egyelőre kizárólag a pénteki összecsapásra koncentrálnak. A szövetségi kapitány korábban panaszkodott a játékosok fizikai állapotára, most azonban elmondta, hogy az elmúlt időszakban számos bajnokit játszottak a futballisták, ennek köszönhetően javulást tapasztalt ezen a téren. A Feröer-szigetek otthonában játszott gól nélküli döntetlen alkalmával Gera Zoltán még nem volt ott a pályán, az Eb egyik legjobb magyar játékosa sérülését követően újra bevethető. A Ferencváros 37 éves futballistája elmondta, talán még a kontinens- viadalon mutatottnál is jobb játékra lesz szükség ahhoz, hogy a válogatott legyőzze a rendkívül erős svájci csapatot, ugyanakkor a hazai pálya mindenképpen előnyt jelent. Hozzátette, a szövetségi kapitány eddig mindig megtalálta a legmegfelelőbb taktikát, amivel sikeresek tudtak lenni. Korhűt Mihály új csapatával, az izraeli Ha- poel Beer Sheva együttesével már az Európa Ligában is komoly sikereket ért el, például győzni tudott az Internazionale otthonában. „Aki látta a mérkőzéseinket, az tudja, sikerült egy élcsapathoz kerülnöm. Remélem, a válogatottban is szerepet kapok, és minél jobb teljesítményt tudok majd nyújtani" - mondta a védő. Az előző héten a keret - légiósok nélkül - az U21-esekkel közösen készült, a fiatalok közül Vida Máté akár a svájciak ellen is bizonyíthat. „Nagyon hasznos volt az elmúlt egy hét, próbáltam az idősebbektől, különösképpen Gera Zoltántól sokat tanulni. Bízom benne, hogy idővel talán a váltótársa lehetek". A magyar válogatott pénteken 20.45-től fogadja a svájci csapatot. A rivális az Euró- pa-bajnol< portugálok 2-0-ás legyőzésével rajtolta sorozatban.