Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)

2016-10-29 / 254. szám

MTI FOTÓ: IliYÉS TIBOR Me xikóváros: vajon ezúttal ki nyeri a csatát? ......niiiiiiirtfflW.. -----------­mo torral hajtott, miközben Nico Rös­berg motorja érintetlen volt. Nagy ma­gabiztosságot ad a britnek, hogy még ilyen körülmények között is nyerni tu­dott legnagyobb riválisával szemben.- Úgy fejezem be a szezont, hogy így fogok vezetni, így fogom érezni magam és akkor a téli tesztek elé egy nagy mo­sollyal nézek - szögezte le Hamilton. Nico Rosberg közben ismét bosz- szúsan hagyta el az austini pályát, s rögtön a mexikói futamra kezdett koncentrálni. Mexikó az a helyszín, amely már na­gyon régen hiányzott a versenynaptár­ból. Az amerikai kontinensen amúgy sem túl sok Forma-l-es versenyt ren­deznek, és az utóbbi időben megsoka­sodott mexikói Fl-es résztvevő (pilóta, szponzor...) által Mexikó kihagyhatatlan helyszín lett a versenynaptárban. A je­lenlegi mezőnyben két mexikói pilóta található, s míg Sergio Perez október elején szerződést hosszabbított a Force Indiával, addig Esteban Gutierrez sorsa bizonytalan a Haas-nál. A. jelenleg a GP3 versenysorozatot vezető Charles Ledere neve merült fel Gutierrez cseréjeként az ame­rikai csapatnál. Gutierrez csa­pattársa, a folyton panaszkodó Romain Grosjean biztosan marad a csapatnál. A Pirelli a közepes, lágy és a szuperlágy abroncsait viszi el Mexikóba. Az előre nem látható időjárás miatt akár esőgumik haszná­lata is elképzelhető. A motorok nagy kihívásnak néznek elébe a magaslati levegő miatt. A levegő oxigéntartalma 78%-os lesz, emiatt a turbónak többet A problémamentes lebonyolítás­nak persze a szervezők örülhettek, s az újdonság varázsának hatása alatt a rajongók sem maradtak élmények nélkül. Sokak véleménye az volt, hogy nagyon jó, hogy Mexikóváros ismét felkerült a Forma-l-es térképre. Bár a 2015-ös év nem Nico Rosberg éve volt, azért egy-két győzelmet si­került elcsennie világbajnok csapat­társa orra elől. Ez így volt Mexikóban is. Az első győzelmet a Mercedes né­met pilótájának sikerült behúznia. A Forma-l-es versenynaptárba 23 év után visszatérő futam dobogójának tetejére ő állhatott, s Lewis Hamilton- nak csak a második hely jutott. A két Ferrari kiesett, a bronzérmes helyezés Valtteri Bottasé lett. Mindhárman két bokszbeállásos stratégiára váltva áll­hatták dobogóra. A szokatlanul magasan elhelyezkedő magaslati pályán nehéz megjósolni az időjárást Idén esőmentes, tiszta időt jó­solnak a hétvégére, de vasárnap eshet némi eső. A pálya különleges helyzete miatt nem lehet 100%-ban tudni, hogy milyen idő várható. Tavaly esős időt jósol­tak, de a várt viharos-esős időjárás végül elkerülte Mexikóvárost és az Autodromo Hermanos Rodriguez pályát így akadály­talanul lezajlott a versenyhétvége. Hamilton számára kedvezően alakult az észak-amerikai versenyhétvége és emiatt nagyon pozitívan áll hozzá a hátralévő versenyekhez. Elmondása szerint - amit azért Toto Wolff csapat­főnök cáfolt - a COTA pályán letekert A csapatok nem pihenhetnek az austini nagydíj hétvégéjét kö­vetően. Azonnal utaznak tovább, bár nem messzire. A mezőny ugyanis marad az amerikai kon­tinensen, hiszen a nem túl távoli Mexikóvárosba utazik egy új ver­senyhelyszínre. Tavaly debütált az átépített mexikói pálya, ame­lyen azelőtt 1992-ben rendez­tek utoljára Fl-es Nagydíjat. Az új versenyhelyszín egyedi, 2200 m-es tengerszint feletti magasá­gával komoly kihívások elé he­lyezi a mérnököket. Forma-1. Nagyon nagy sikernek ör­vendett a mexikóvárosi pálya, annak ellenére, hogy a debütáló futam nem hozott mozgalmas versenyt. kell dolgoznia ahhoz, hogy ellensú­lyozza az oxigénhiányt. Japánban a Mercedes megvédte konstruktőri világbajnoki címét, de az egyéni világbajnoki cím sorsa még nem dőlt el. Tavaly mindhárom szezonzáró futamot (Mexikó, Brazília és Abu Dzabi) Nico Rosberg nyerte. Ha ezek a pályák idén is ennyire fekszenek a németnek és nem jön közben semmilyen techni­kai malőr, várható, hogy megnyeri első világbajnoki címét. Már amennyiben Hamilton az amerikai győzelem hatá­sára nem kap szárnyakra. A verseny és a pálya Mexikóvárosban rendeztek koráb­ban is futamot, de teljesen át kellett építeni ezt a pályát, hogy a jelenlegi biztonsági előírásoknak megfelel­jen. A jelenlegi pályán, az Autodromo Hermanos Rodriguezen 17 kanyar van, amely hárommal több, az eredetinél. A célegyenes a versenynaptár egyik leg- hosszabbja. A pálya tengerszint feletti magassága egyedülálló. A versenynap- tár leggyorsabb pályáji közé tartozik. A 71-körös Mexikói Nagydíj október 30-án helyi idő szerint 13 órakor (ná­lunk 20 órakor) veszi kezdetét Mexikó­városban. A pálya hossza: 4304 méter, a teljes versenytáv 305,354 km. A pá­lyarekordot Nico Rosberg tartja 2015- ből, ideje 1 perc 20,521 másodperc. 2015-ben Nico Rosberg (Mercedes) nyerte meg a Mexikói Nagydíjat. A né­met pilóta győztes ideje: 1:42:35.038 volt. A második helyen csapattársa, Lewis Hamilton ért célba. A bronzérmes helyezés Valtteri Bottasé (Williams) lett Amber PR Ismét hazánkban a BL-serleg- Ez az eredeti serleg, mert az UEFA döntése értelmében 2009 óta a győztes csapat minden évben csak a trófea másolatát viheti haza, az igazi a szövetségnél marad - hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: az UEFA számára fontos, hogy a fut­ballrajongók testközelből láthassák az ikonikus, emblematikus serleget, és megismerkedhessek a focitorna történelmével. Újságírói kérdésre Gregory Biskos megerősí­tette, hogy a 2018/19-es idénytől lesznek válto­zások a BL lebonyolításában, de a csoportkor 32 csapatos létszáma nem fog változni, és a tradicio­nális nagy klubok mellett a nemzeti bajnokoknak továbbra is lehetőséget kívánnak biztosítani a főtáblára jutáshoz. Hozzátette: az UEFA új szlovén elnöke részéről csak egy ötlet volt, de konkrétan nem tervezik, hogy a BL döntőjét Európán kívülre, például New Yorkba vigyék. A rendezvényhez kapcsolódóan jótékonyági focitornát is szerveznek a Magyar Művészválo­gatott, a Magyar Újságíró válogatott, az olimpi­konokat csatasorba állító Sportimádó Sportolók, valamint a szervező Unicredit Bank csapatának részvételével, amellyel a rendszeres testmoz­gás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A pénzintézet erre a célra 1 millió forintot ajánlott fel, amelyből a résztvevő együttesek gyerme­kegészségügyi célokért dolgozó alapítványokat támogatnak. Marcel Desailly világ és Europa-bajnok, kétszeres BL-gyöztes labdarúgó beszél, tette a Bajnokok Ligája győzteseinek járó ezüstserleg egy budapesti étteremben tartott sajtó- tájékoztatón Budapestre érkezett a labdarúgó Bajno­kok Ligája győzteseinek járó ezüstserleg, szombaton és vasárnap 10-től 19 óráig a Műcsarnok melletti parkolóban egy in­gyenes rendezvény keretében bárki kö­zelről megtekintheti a különleges trófe­át, és fotózkodhat is vele. Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján az Eu­rópai Labdarúgó Szövetég (UEFA) BL-trófea tur­néjának két nagykövete, a világ és Európa-bajnok, kétszeres BL-győztes francia Marcel Desailly, vala­mint a 2011-es döntő játékvezetője, Kassai Viktor hozta be a serleget. Mind a ketten egyetértettek abban: nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy az ő segítségükkel kerülhet a trófea azoknak a szurko­lóknak a közelébe, akik esetleg csak tévén keresz­tül tudják nézni a Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Amint elhangzott, szombaton reggel 10 órakor a BL egyik főszponzora, az Unicredit Bank által támogatott turné két nagykövete látványos ce­remónia keretében mutatja majd be a hét és fél kilós trófeát a nagyközönségnek, majd később mindketten autogramot is osztanak. Gregory Biskos, az UEFA szóvivője elmondta, hogy az európai szövetség 2009 óta hetedik al­kalommal indította nemzetközi turnéra a BL-ser- leget, amely az idei körút utolsó állomásaként, harmadszor jött el a magyar fővárosba. JÓ MEGFEJTÉS. SZERENCSÉS NYERTES | Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Majd megírom levélben, hogy hová küldhetitek a | zsebpénzt!” E heti szerencsés nyertesünk: Szentes Tímea, Salgótarján, Mikóvölgyi út 4. Kérjük,

Next

/
Oldalképek
Tartalom