Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-29 / 254. szám
FOTÓ; R TÓTH LÁSZLÓ n Él etforma a költészet // Ádám Tamás költő, a MÚOSZ és a Magyar írószövetség tagja mondta ezt a minap Salgótarjánban, a Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban, s elég csak áttekinteni az eddig megjelent könyveinek listáját, hogy megértse az ember ezen önmagára (is) vonatkoztatott kijelentés tartalmát. Hiszen a tizenegy eleddig megjelent kötetéből hét - Gyökerek lélegzése (1988), Csókok a seben (1992), Megmászom az éj falát (1996), Rendezünk majd vérbő partikat (2004), Apám pornója (2010), Tetovált Csuhébabák (2012) és a Macskaszerdák (2014) - verseket tartalmaz. S ugyancsak lírai termékenységét igazolja, hogy rendre sok nyomtatott folyóiratban és számos internetes felületen jelennek meg versei, s mintegy harminc antológiában olvasni a nevét. Nem véletlen, hogy a beszélgetésben - amelyet dr. Créczi-Zsoldos Enikő, egyetemi adjunktus, a Palócföld - amelyben Ádám Tamás 1982-ben, viszonylag későn debütált verseivel - főszerkesztője folytatott a a Nagy Lajos-díjas vendéggel - az egyik fő téma a líra volt, amelyet P. Kerner Edit és Sándor Zoltán előadóművész a különböző kötetek hangulatát, gondolat- és érzésvilágát közvetítve illusztrált és ugyanezen céllal hangzott el gitárkísérettel néhány megzenésített Ádám Tamás-vers is Csábi István zenetanár előadásában. Utóbbi Balassagyarmatról érkezett, abból a városból, ahol Ádám Tamás született, majd - a ludányhalászi gyermekéveket követőn - évtizedekig élt. Vasúti forgalmi illetve oktatótisztként kezdett el dolgozni szülővárosában, de hamarosan kiderült, hogy ő igazán a toliforgatás területén érzi magát otthon. Megannyi nógrádi és a megyehatáron túli sajtóorgánumnak volt publicistája, szerkesztője, főszerkesztője, éveken át a megyei napilap is munkatársának tudhatta. A balassagyarmati székhelyű, 1979-ben alakult Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak tagja, sokáig vezetője is volt. Visszanézve valóságos csodának tetszik - mondta a költő - a társaságban folyt pezsgő, tartalmas munka. Irányításával előszeretettel foglalkoztak fiatalokkal, szívesen egyengették a tehetségek pályakezdését, hogy kiküzdhessék a maguk útját. A verselemzésekben olyan jeles szakember, mint Herényi Ferenc irodalomtörténész, Madách-kutató is közreműködött. Az ügybuzgalom eredményeként 1987-ben megjelent az első antológiájuk Bőrünkön a betűk címmel, amelyet éppen Ádám Tamás verse ihletett, majd már az ő szerkesztésében látott napvilágot évenként - a Komjáthy Jenő szellemi örökségére utaló - Röpke ívek című, a Madách Imre Városi Könyvtár fémjelezte kiadvány. A jubileumi, egyben utolsó válogatás a pályatársak műveiből 2009-ben, a társaság létrejöttének harmincadik évfordulójára jelent meg. Sajnálatos, hogy időközben fogyatkozott a lelkesedés, az alkotók lassan szétszéledtek, Ádám Tamás is mintegy évtizede távol van szülőföldjétől - élt Taliándörögdön, Budapest-Rákospalotán, Skóciában, jelenleg egy Somogy megyei kis falu, Büssü a lakhelye - de a gyermek- és ifjúkor élményei - mint az emberek legtöbbje esetében- meghatározó motívumként élnek benne. Mindig szívesen jön haza.- Nekem zsigereimben van a vidék- mondta beszélgetőtársa egyik kérdésére válaszolva. Tervezi is, hogy a következő kötete, az így mélyül - amelyet édesanyja emlékének szán- a palócföldről - az itteni emberekről, életformájukról, a megőrzendő hagyományokról fog szólni. Ádám Tamás „ars poeticája" mondhatni „földközeli", reális elveken alapul, merthogy azt vallja: világmegváltásra nem képesek ugyan a versek, de hatást kiváltani igen, s ha egy sor valakinek örömet okoz, valakit elgondolkodtat, már megérte megírni, nyilvánosságra hozni. Bár a „világvégén" lakik, benne van az irodalmi közéletben, pályázatokat nyer, s Tőzsér Árpád Kossuth-díjas pozsonyi költő, igazi szaktekintély szerint a közvetlen élbolyban is lehetne. Ehhez azonban jobban kellene önmagát menedzselnie. A beszélgetés során - más témák mellett- természetesen szó esett publicisztikai, riport- illetve interjúkötetéről, s a ma már csak a Régió című, három mutációban havonta megjelenő Pest megyei lapban művelt újságírói munkásságáról is. Ezt azért vállalja, mert nem kell feladnia egyéniségét megtarthatja szuverenitását és lévén úgymond „szabadú- j szó", hódolhat igazi szerelmének, szenvedé- j lyének, a költészetnek... Csongrády Béla 1 A vendég, Ádám Tamás költő dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Palócföld főszerkesztője kérdéseire válaszolva mutatta be alkotói életpályáját Dalostradíciók A salgótarjáni Bányász Kohász Dalkör a rudabányai Gvadányi József Városi Művelődési Ház színpadán Az észak-magyarországi kisváros, Rudabánya önkormányzata, a helyi művelődési központ és a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége a közelmúltban rendezte meg második alkalommal az Országos Bányász Dalostalálkozót az úgynevezett Gvadányi József emlékhét keretében. A rendezvény célja a még működő kórusok tagjai számára a fellépés, a szakmai tapasztalat- csere és a személyes találkozás lehetőségének megteremtése, s nem utolsósorban a bányász daloskultúra értékeinek megőrzése és továbbadása a következő generációk számára. A meghívott illetve részt vett együttesek repertoárjában ugyanis egyaránt helyet kapnak tájegységi és bányászdalok. Az énekkarokat illetve a közönséget a szervező intézmény igazgatója, a térség önkormányzati képviselője, a Borsod-Aba- új-Zemplén megyei közgyűlés elnöke valamint a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke köszöntötte. A tizenhat kórus sorában ott volt a 2003-ban illetve 2004-ben alakult, Diósi János vezette salgótarjáni székhelyű Bányász Kohász Dalkör is. Műsorán a „Már újra szól a kisharang", a „Bányász menyecske" és a „Kérek egy decit teli szódával" című dalok szerepeltek. A tar- jániak szép sikert értek el mind a színpadon, mind pedig a kötetlen légkörű baráti együttlét során, annál is inkább, mert nemcsak a jó hangulatú közös éneklésbe, hanem a „zeneszolgáltatásba" is bekapcsolódtak. Szereplésük elismeréseként oklevelet és alkalmi emléktárgyat hozhattak haza. Könyvfolyam Füst Antal számára nem lehet „hét szűk esztendő"-nel< tekinteni a 2009-től napjainkig terjedő időszakot, hiszen ezen idő alatt nem kevesebb, mint tizennyolc(l) könyvet írt, illetve jelentetett meg. Még számba venni, felsorolni sem könnyű ezt a felettébb gazdag könyvfolyamot, amelyet az alábbi művek- főként regények- fémjeleznek: A hazatérés legendája (2009), Koronás hegyek. A Zagyva-völgyi várak regénye (2010), A föld ölében. Igaz történetek a bányászéletből (2011), Omlásban (2012), Baglyaskő regéje (2013, Zagyvafő várának regénye (2013), Karancs. A palócok szent hegye (2013), Sámson vár hazavár. Fejérkő várának legendája (2013), Pécskő. A rablólovagok fészke (2014), Szentkút. A templomépítők emlékkönyve (2014) , Szanda várának legendája (2014), Buják a rejtőzködő vár (2014), Az égő kő. A nógrádi szénbányászat regénye (2014), Salgó. Vár a felhők felett (2015), Inászó az elfeledett város (2015) , Drégely várának veszte (2016) , Hasznos vára. Erőd a Kövecses patak fölött (2016), Nóg- rád-vár a bányavárosok kulcsa (2016). A címlista sokat mond nemcsak a kötetek témájáról, hanem a salgótarjáni születésű Budapesten élő szerzőről magáról is. Azontúl, hogy jelzi rendkívüli termékenységét, érdeklődési körére is rámutat. Minthogy eredeti végzettsége szerint bányamérnök és a gödöllői egyetem címzetes professzoraként illetve a Magyar Bányászati Hivatal elnökhelyettesként vonult nyugállományba, természetes, hogy a nógrádi szénbányászat múltja fontos számára. Ugyanígy viszonyul az e vidékre jellemző várak históriájához, s olyan megyei sajátosságokhoz, értékekhez mint a Szentkút vagy a Karancs hegység. Legutóbbi kötetében - amely a megye névadó települését, Nógrádot emelte pie- desztálra - összefonódott a bányászat- és a vártörténet. Mint Szilasi Andrásnak - a kötet Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutató moderátorának elmondta - a tényeken alakuló fiktív cselekménnyel azt kívánta bizonyítani, hogy a török elleni harcban a fő útvonalon fekvő nógrádi várnak milyen szerep jutott - többek között - az északi bányavárosok - védel- mezésében. Ugyanis Füst Antal azt vallja, hogy tisztában kell lennünk saját történelmünkkel, méghozzá országunk összetartozó egészének történetével. Nyilván e gyakorlatban bizonyított hitvallása is hozzájárult hogy az idén, Kisterenyén a IV. Palóc Világtalálkozón Szeder Fábián-díjat kapott. A kitüntetés névadója 18- 19. századi szerzetes, tanár, író, néprajzkutató volt... csebé „Úton" a festészetben A közelmúltban Szenográdiné Végh Erzsébeté Balassi Bálint Asztaltársaság évi rendes kiállítását nyitotta meg, pályatársai, kollégái, barátai műveit ajánlotta a közönség figyelmébe a megyei könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában, a minap pedig fordult a kocka és a Szécsényben élő alkotó saját festményei lettek a főszereplők a József Attila Művelődési Központ klubtermében rendezett „Úton" című tárlaton. A bemutatkozás illetve kitárulkozás nem újdonság számára, hiszen 2006 óta - amikor megpezsdült mindig is meglévő alkotókedve - megannyi csoportos és egyéni kiállításon - főként Nógrádban, de Egerben, Hódmezővásárhelyt, Sárospatakon, Vácott, s a határon túl, Nagykürtösön és Füleken is Az alkotó, Szenográdiné Végh Erzsébet és egyik tűzzománca, amelynek „Judáspénz" a címe letette a névjegyét. Rendszeres résztvevője a balassagyarmati nyári és a szécsényi őszi tárlatoknak, a zománcművészeti alkotótáborok kiállításainak, 2015-ben pedig a megyeszékhelyi tavaszi tárlaton is szerepelt. Rajzolni annak idején Balassagyarmaton Farkas András festőművésznél tanult, de Csikász István előadóművész-rajztanár és Réti Zoltán zenetanár-festőművész is nagy hatást gyakorolt rá a művészt megszerelése terén. Talentumát, képzőművészeti ismereteit, tudását felsőfokon főiskolán illetve egyetemen a tanári diploma megszerzése során gyarapította, mélyítette, majd sok éven át gyakorló pedagógusként hasznosította. A szécsényi gimnáziumban a Kubinyi Ferenc Múzeummal szoros munkakapcsolatban tíz esztendeig szervezte a Benczúr Gyula Iskolagalériát, hogy minél több, különböző korosztályú emberrel ismertesse meg a vizuális kultúra sajátos értékeit. E tevékenységéért múzeumbarát pedagógus oklevélben részesült. Szülővárosa önkormányzata a város oktatási, kulturális életében a képzőművészet terén nyújtott kiemelkedő munkásságáért „A köz szolgálatáért" kitüntetést adományozta számára, az egyik őszi tárlaton pedig a település díját kapta. A festészet műfaján belül kedvenc technikája az olaj, az akvarell, a szénrajz, az akril, pasztell és a tűzzománc. Ezek közül a jelenlegi kiállításon az utóbbi három képviseli a legmarkánsabban a Végh Erzsébet repertoárját. Elég csak egy pillantást vetni az alkotásokra, azonnal kiderül, hogy az akrilokat az ezernyi színárnyalatban pompázó virágok - amarilisz, japán magnólia, kökörcsin - uralják, a tűzzománcok közül - persze erősen szubjektív megítélés szerint - a Judáspénz és a Nyári hangulat, a pasztellsorozatból a Tűnődés, a Genezis vagy a Hajnal című alkotások emelhetők ki esztétikai értékük és az általuk kiváltott érzelmek, tartalmi gondolatok alapján. A megnyitóünnepség emelkedettségét Gúthy Éva énekművész közreműködés emelte néhány saját maga szintetizátor-kíséretével előadott műsorszámmal. „Hogy miért festek?"- teszi fel a önmagának - de másoknak, a mindenkori nézőknek, befogadóknak is válaszolva - a kérdést Sz. Végh Erzsébet. „Kikapcsol, pihentet, örömet szerez, megnyugtat, gyönyörködtet. Segítségével ki tudom fejezni mindazt, amit érzek, ahogyan én látom a körülöttem lévő világot Azok, akik hasonlóan látnak, éreznek, érteni fogják, amit „elmondtam" az adott pillanatban alkotásaimmal." Az „Úton" című kiállítás - amely november 21-éig látható a József Attila Művelődési Központ klubjában - egy újabb állomás Sz. Végh Erzsébet pályáján. Alkalmas a visz- szatekintésre, de az előrenézésre is. Némi összegzése annak, hogy hová jutott ez idáig és előjele annak is, hogy mi várható a továbbiakban egyre gazdagodó munkássága kiteljesedése során. Cs. ß.