Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)

2016-10-21 / 247. szám

Kétszer is megverték Kálló. A Pásztói Rendőrka­pitányság csoportos garáz­daság megalapozott gyanú­ja miatt indított nyomozást egy 52, egy 32, valamint egy 21 éves leállói lakos ellen. A három férfi megjelent egy családi háznál a közelmúlt­ban Kállón. A legfiatalabb itt- szóváltást követően - meg­ütötte a sértettet, majd du­lakodni kezdett vele. Az 52 és a 32 esztendős férfi csat­lakozott a csetepatéhoz és több alkalommal megütöt­ték áldozatukat. Mindennek végül a jelenlévő ismerősök vetettek véget. A bántalma­zott távozott a helyszínről, de a három gyanúsított utá­na ment. Miután utolérték, ismét megverték. A hatóság az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Pásztói Járási Ügyészségre. Ököllel ütött Drégelypalánk. A Balas­sagyarmati Rendőrkapi­tányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyo­mozást egy 15 éves bu­dapesti lakos ellen. A fiú néhány napja, az egyik dré- gelypalánki buszmegállóban- szóváltást követően - több alkalommal, ököllel meg­ütötte a sértett arcát, aki a földre esett és megsérült. A rendőrök a drégelypalánki tartózkodási helyén elfog­ták, előállították és gyanú­sítottként hallgatták ki a tettest, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Nők önbíráskodtak Balassagyarmat. A rend­őrség ügyeletére néhány napja, a délutáni órákban érkezett a bejelentés, misze­rint az egyik balassagyarmati üzem területén egy nőt bán­talmaztak. A rendőrök rövid időn belül elfogták és előál­lították a bűncselekmény el­követésével gyanúsítható 25 és 28 éves szátoki lakosokat. A két nő - nem sokkal a beje­lentést megelőzően - meg­jelent a sértett munkahelyén és arra szólította fel, hogy adja meg élettársa tartózko­dási helyét. A gyanúsítottak ezek után dulakodni kezdtek a sértettel és több alkalom­mal megrúgták"őt, illetve megszaggatták a haját. A 25 éves nőt és társát önbírásko­dás megalapozott gyanúja miatt a nyomozók gyanúsí­tottként hallgatták ki. Egymásnak estek Litke. A Salgótarjáni Ren­dőrkapitányság garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 16 éves és két 14 esztendős helyi fiú ellen. A gyanúsítot­tak még- év elején, az utcán egymást kölcsönösen szidal­mazták, majd bántalmazták egymást. Ezt követően a 16 éves fiú belerúgott az egyik fiú lábába, a másikat pedig árokba lökték. A hatóság a három fiatalkorú ellen a nyo­mozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek. Életet mentett, kitüntették Budapest/Salgótarján. A Magyar Vöröskereszt tizennegyedik alkalommal rendezte meg országos kongresszusát, amelynek első napján kitüntetéseket adtak át. Szűkebb hazánk címzetes rendőr főtörzs zászlósa, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője, Vurom Attila az Életmentő Érdemérem kitüntetést vehette át a rendezvényen - tájékoztatta lapunkat Bobrovics Árpád országos vezetőségi tag. Ahogy korábban beszámoltunk róla, Vurom Attila nyár végén, Mátraterenye belterületén egy 41 éves, darazsat nyeluférfit mentett meg. - A Magyar Vöröskereszt tagságtól függetlenül elismeri az ilyen jótetteket végrehajtó személyeket - tette hozzá Bobrovics Árpád. (L.K.) Készletkisöprés és negyven százalékos akció Húszról negyven százalékra emelte a Palóc Nagykereskedelmi Kft. a vásár­lói kedvezményt üzleteiben. Közben a boltokról továbbra sem távolították el a korábbi franchise partner, CBA Kereskedelmi Kft. lógóit. A dolgozók fizetést várnak. NMH-információ. Vásároljon minél több mindent, mert ebből a pénzből kapunk fize­tést! - mondták nekem a Palóc Nagykeres­kedelmi Kft. alkalmazottjai, akikkel a napok­ban találkoztam egy CBA üzletben járva. Azt is tudjuk, hogy reménykedve állnak a mai naphoz, abban bízva, hogy újabb kis részletét megkapják jogos, de elmaradt járandóságuknak. Múlt héten is pénteken utalt a cég akkor az augusztusi fizetésük 20 százalékát, amivel így hozzá jutottak az elmaradt bérük 60 százalékéhoz. Szeptem­beri fizetést még egyáltalán nem kaptak - panaszkodtak az eladók. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzleteiben közben a korábbi 20 százalék helyett már 40 százalékos kedvezményt kapnak a 2000 forint fölött vásárlók és eljutott hozzánk olyan információ is, miszerint száraz áruból - tisztító szerek, nem romlandó élelmisze­rek - megy a „nagy készletkisöprés", töltik a polcokat, addig amíg csak van mivel. A boltok Továbbra is a Príma és a CBA ar­culati elemeit használva működnek. Ahogy arról korábban értesültünk, a jogosulatlan védjegyhasználat miatt a CBA Kereskedel­mi Kft. jogi lépéseket tervezett tenni a cég­gel szemben. Lakatos Kati Bérlet helyett szólóban A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színházában évekig sikere­sen működött a Családi Bérlet sorozat, idén azonban az alacsony kereslet miatt törölték azt. Helyette szóló darabokra és a többi bérletes sorozatra várják az érdeklődőket. Salgótarján. Nem bérletes konstrukci­óban valósítja meg a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2016/2017-es évadra meghirdetett Családi Bérlet sorozatot - tud­tuk meg a színház közleményéből. Az ok prózai: a két éve elindított, s azóta zömmel telt házzal működő sorozatra ez évben igen alacsony volt a kereslet. A meghirdetett és most törölt előadások: az egri Gárdonyi színház Mese a fiókból és Tündér Míra produkciója, a békéscsabai Ba­lassi táncegyüttes Ládafiája és a budaörsi Latinovits színház A muzsika hangja című darabja. Mint megtud­tuk, a menedzsment azon dolgozik, hogy ezek a darabok is szín­padra kerüljenek Sal­gótarjánban, valami­lyen apropóhoz kötve - például gyermeknap vagy karácsony -, szó­ló előadásként. A színház azonban addig sem hagyja cserben a fiatalokat, szülőket, nagyszülőket, hiszen szólóelőadásként továbbra is hirdet több korosztályos darabot, illetve a Tudor és a Vidor bérletekben hat-hat, a Molnár Tibor bérletben négy gyermekeknek szóló előadást tűz műsorra. A szülők, nagyszülők figyelmébe pedig az operetteket, musical­eket tartalmazó zenés Komlóssy Erzsébet Bérletet ajánlja, amely Erzsébet, Katalin, vagy Ferenc névnapokra is kiváló ajándék lehet. Lakatos K. Korábban teltház előtt játszották a bérletsorozat részeként a Dzsungel köny­ve című előadást. HIRDETÉS__________________ •f\V SALGÓTARJÁNI PROGRAMAJÁNLÓ ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ Zenthe Szalon Október 26.17.00 Nemzet Színészei Bérlet: Molnár Piroska. Kedvezményes jegyek vásárolhatók! November 2. 16.30 Felolvasó színház Páskándi Géza: Vendégség A belépés díjtalan! Színházterem November 8.19.00 Ivancsics Ilona és Színtársai: Női furcsa pár Zenthe Ferenc és Tolnay Klári Bérlet előadása November 25. 19.00 OMEGA MUSICAL! ExperiDance: Gyöngyhajú lány balladája Komlóssy Erzsébet Bérlet előadása www.zentheszinhaz.hu Szólójegyek vásárolhatók a JAMK jegypénztárában hétköznaponként 11.00-17.00-lg! SITI - APOLLÓ CENTRUM Október21.10.00-17.00 II. Pál József Konferencia Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja alkalmából rendezett koszorúzás! ünnepség Október 23.8.30 (Megyeháza) 9.15 Emlékfutás (December 8. tér) 17.00 Városi ü nnepély - Meghívóval látogatható! (JAMK színházterem) Bővebb információ: www.stkult.info, Tarjáni Műsorfüzet VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Értéktár- Pándy Piroska jubileumi koncertje 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Nógrád a palóc varázslat 20.10 Értéktár - A Melódia Női Kar hangversenye 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO S'POLY AZ IPOLY TV MŰSORA PÉNTEK 00:00 Képújság 05:30 Akvárium 06:00 Híradó 06:15 Medicina 06:45 Made in Hungary 07:00 Híradó 07:15 Képújság 18:00 Kalauz 18:30 Kultúrház 19:00 Híradó 19:15 Éló EGYHÁZ 19:30 Extrasport 20:00 Híradó 20:15 Képújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom