Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-02 / 205. szám

Szombaton ostromra fel! 20. Nordtechnik-Salgó Kupa kerékpáros hegyi időfutam Mint ahogy korábban is olvashatták, szep­tember harmadikán 20. alkalommal rendezi meg a Salgótarjáni Triatlon, Hosszútávúszó és Szabadidős Klub hagyományos, egyen­kénti indííású hegyi időfutam versenyét. A helyszín és a táv mit sem változott, kezdés 10.30-kor a Somoskőújfalui templom mögül. A 12 év alatti fiúknak, a 35 év feletti férfiak­nak, valamint az összes lány és hölgy indu­lónak csak egyszer kell megtenni a távot, a felsoroltakat a szenior férfiakon kívül pedig csak egy kerékpárfajtában értékelik és díjaz­zák, és ők tetszés szerinti bringafajtát vá­laszthatnak. (Korábban már tapasztalhattuk, hogy néhány, igen jó erőben lévő szenior férfi országúti és hegyikerékpárral is bevál­lalja a húzós emelkedőt, így erre most is le­hetőségük lesz.) A többieknek két futamban kell teljesíteni a 180 m szintemelkedésű, 3,8 kilométeres közúti szakaszt, mely most sem lesz lezárva, de a versenytávot a somosi bűn- megelőzési csoport tagjai fogják biztosítani. A verseny indulóinak főleg a rajthelyre való visszagurulásnál kell nagyon figyelmesnek és óvatosnak lenniük! Ha valakinek techni­kai problémái (defekt, váltó, vagy fékprob­léma, esetleg láncszakadás, stb.) adódnának, akkor számíthatnak arra, hogy DoktorBike gyorsszervíze orvosolja a bajokat. Tavaly az időjárás esős arcát mutatta, ami többeket el­riasztott, de a távolabbról érkezők ne feled­jék, hogy ha valaki reggeli indulásánál pont esik, az nem biztos, hogy 40-60 kilométerrel arrébb is ugyanez a helyzet, (bár ez sajnos fordítva is igaz lehet...) Ám az előrejelzés szerint úgy néz ki, e szép kerek születésna­pon az időjárás-felelős is tekintettel lesz az évfordulóra. A versenyt követő gulyásparty és az eredményhirdetés egyébként (sátor) tető alatt lesz a falunapon, a rendezők szoká­suk szerint mindkettőre szeretettel várják a résztvevőket és kísérőiket. Ingyenes meccsnézés BíJISSnffla^. Az SBTC Sport Kft. ügyvezetője, Czékmán Jó­zsef arról tájékoztatta lapun­kat, hogy döntésük értelmé­ben a 2016/2017-es szezon általuk rendezett megyei első osztályú őszi mérkőzéseit be­lépődíj nélkül látogathatják az érdeklődők. Ennek értel­mében már a holnapi, szep­tember 3-i, Héhalom elleni meccsre - amely 16 órakor kezdődik a Tóstrandi sport­telepen - sem kell jegyet váltaniuk az érdeklődőknek. Az 1920-ban alakult patinás, sok nagy sikert elért egye­sület ilyen módon is szeret­ne kedvében járni mindazon hűséges szurkolóinak, akik eddig is kitartottak kedvenc csapatuk, a fekete- fehér szí­nek mellett és remélik, hogy e kedvezménnyel tovább nö­vekszik a Stécé iránt érdek­lődő, eredményes szereplé­sében, jövőjében joggal bízó nézők száma. Színvonalas meccsekkel készülnek Vili. Botos Boksz Gála Szeptember 3-án, azaz most szombaton immáron nyolcadik alkalommal lepik el ökölvívók a salgótarjá­ni Fő teret. A 15 órakor kezdődő Botos Boksz Gála két tucat összecsapással várja az érdeklődőket, és termé­szetesen hazai bunyósok is ringbe lépnek majd. Mint azt Botos Tibortól, a rendezvény szer­vezőjétől, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) edzőjétől megtudtuk, már gőzerővel zajlanak az előkészületek, és a fiatal öklözök is keményen készülnek a gálára. Az ingye­nesen látogatható, szabad­téri program párosításai már kialakultak, ezek alapján számtalan látványos meccs van kilátásban, hiszen több serdülő, junior és ifjúsági korú válogatott is kesztyűt húz majd a nap során. Ami az SBSE-t illeti, lesznek olya­nok, akik már rutinosabban mozognak a versenyeken, és lesz teljesen újonc ia. Előbbi kategóriát képviseli az Euró- pa-bajnoki kerethez tartozó magyar bajnok, Oláh Henri­etta, míg Eszes Tamás első alkalommal léphet majd szorítóba. Az előzetes visszajelzések alapján a rendezvényt meg­tisztelik majd jelenlétükkel olyan egykori kiválóságok is, mint - a már felkészítőként is bizonyító - Erdei Zsolt és ifjabb Balzsay Károly, de a Riói olimpiát is megjárt Eu- rópa-bajnok, Bocskai Balázs is jelezte, hogy megpróbál elutazni a gálára. Tavaly a rendezvény az utánpótlás csapatbajnokság döntőjének első fordulója volt, idén azonban „tét nél­kül" bunyóznak majd a fiatal ökölvívók. B.L. Bajnokságok, eredmények, táblázatok Országos ifjúsági bajnokság, III. osz- tálv. 1. forduló Közép B-csoport U19 Szent István SE-OTP Bank- BSE Palóc Farkasok 3-4 (0-3) Budapest, Építők-sporttelep, vezette: Fekete L. Balassagyar­mat: Oláh M. -Tucsek, Molnár M., Lővei (Nemes), Tóth B. (Fényes), Géczi, Kántor, Kiinger, Oláh Á. (Szmolnik), Telek (Lavkó), Szabó Cs. Edző: Lenkey Gábor. GL: Kiin­ger, Géczi, Telek, Fényes. U17 Szent István SE-OTP Bank- BSE Palóc Farkasok 4-1 (2-0) Budapest, Építők-sporttelep, vezette: Király G. Balassagyar­mat: Deme (Szaniszló) - Kántor, Rembiczki, Pityi, Szerémi, Csá­bi (Veréb), Kotrebai, Molnár Gy. (Papp), Csík, Boros (Kovács S.), Fá­bián. Edző: Cserni István. GL: Csík. Közép-Kelet U19 1908 SZAC KSE - Somos SE 4-1 (1-0) Budapest Szentlőrinci AC-sport­telep, vezette: Pintér G. Somos: Tóth B. - Somoskői (Havas), Kiss B., Csonka, Domán, Szeles (Kanyó), Móricz, Illés, Tarlósi R, Nagy R., Sip- kó Bence (Sipkó Bálint). Edző: Sip- kó Sándor. GL: Tarlósi P. Nagykáta SE - Pásztói ULC 2-2 (1-0) Nagykáta, vezette: Hajzlinsz- ki Zs. Pásztó: Csemer - Berzák (Szajkó), Keltái, Holtner, Békési, Mezővári, Nyerges (Zsiga), Gyurik, Ocsovszki, Hámori, Hadusovszki. GL: Hadusovszki, Ocsovszki. Az SBTC szabadnapos volt a for­dulóban. U17 1908 SZAC KSE-Somos SE 3-2 (1-2) Budapest Szentlőrinci AC-sport- telep, vezette: Várhegyi IC Somos: Kanyó-Tősér, Bacsa, Hegedűs, Bo­dor, Banka, Kovács B., Baranyi, Bari, Boros, Danyi. Edző: Sebestyén Szi­lárd. GL: Banka, Bari. Kiállítva: Tősér (87.). Nagykáta SE - Pásztói ULC 8-1 (3-1) Nagykáta, vezette: Muhari G. Pásztó: Baltacanovic- Baranyi (Ba­logh R.), Tari, Bangó, Gömöri, Kele­men, Szabó I. (Nagy G.), Molnár N., Odler, Jónás, Ambrus (Szentkúti). Edző: Kerekes Lóránt GL: Odler. Az SBTC szabadnapos volt a for­dulóban. Országos serdülő bajnokság, II. osz- tálv. 1. forduló Közép-Kelet U15 Ceglédi VSE - SBTC 1-0 (0-0) Cegléd, vezette: Kéri II Z. SBTC: Virágos - Fiikor, Simó, Telek, Fésűs, Gregász, Németh (Soós-Valenta), Oláh D„ Pala- ticzky. Nagy G., Tórák (Bettes). Szakmai igazgató: Kóródi Fe­renc. A Somos SE - Jászberényi SE és a BSE-Palóc Farkasok - An­gyalföldi SI DSE mérkőzéseket később játsszák. U14 Ceglédi VSE - SBTC 2-1 (2-0) Cegléd, vezette: Filácz R. SBTC: Sirkó - Csatlós (Szi­kói), Csáki, Juhász, Ispán, Kol- tai, Német, Baranyi, Menczel (Czuczu), Oláh Sz. (Somoskői), Horváth. Szakmai igazgató: Kóródi Ferenc. GL: Horváth. A Somos SE - Jászberényi SE és a BSE-Palóc Farkasok - An­gyalföldi Sl DSE mérkőzéseket később játsszák. Megyei I. osztály, ifjúságiak 2. forduló. Héhalom SE - Érsekvadkert SE 3-1 (1-1). GL: Tasnádi N„ Futó M„ Makó M„ ill. Tálas E. Ri- móc SE - Cered VSE 0-1 (0-0). GL: Kovács B. Nagybátonyi SC - Szécsény VSE 0-3 (játék nélkül). Az SIC Karancsberény - Karancs- lapujtő KSE mérkőzés elmaradt. Szabadnapos: Palotás SE, Berke­nye SE, Mátranováki VSC. A bajnokság állása 1. Cered 2 2 0 0 15-1 6 2. Szécsény 2 2 0 0 13-0 6 3. Héhalom 2 1 1 0 5-3 4 4. É.-vadkert 2 1 0 1 8-6 3 5. K.-lapujtő 1 0 1 0 2-2 1 6. K.-berény 0 0 0 0 0-0 0 7. Palotás 0 0 0 0 0-0 0 8. Rimóc 1 0 0 1 0-1 0 9. Berkenye 1 0 0 1 3-7 0 10. Mátranovák 1 0 0 1 0-10 0 11. Nagybátony 2 0 0 2 1-17 0 Megyei II. osztály, ifjúságiak Keleti csoport, 2. forduló. Vizslás AC - Karancs United 1-10 (0-2). GL: Tőre R„ ill. Hor­váth J. (4), Lakatos A. (2), Orbányi I. (2), Jónás M„ Oláh D. Vanyarc KSE - Kisterenyei SE 1-3 (1-1). GL: Szőrös G., ill. Budai L. (3). Ki­állítva: Oláh A., ill. Szkiba P. Zagy­varónai SE - Ságújfalu KSE 1-2 (1-0). GL: Puporka IC, ilL Csonka R. (2). Építők ICC - Bujáki SC 14-0 (4-0). GL: Sarang D. (5), Galajda D. (5), Venter V. (2), Sándor IC, Laka­tos A. Mátraterenye SE - Bodon FC Istenmezeje 4-0 (2-0). GL: Ná- dasdi IC (2), Kotroczó Cs. (2). Var- sány SE-Jobbágyi HSEO-3 (0-2). GL: Horváth A., Bangó R., Radics IC Kiállítva: Váradi A. (Jobbágyi). Lucfalva Sl< - Kazár KSE 2-11 (1-6). GL: Oláh R. (2), ilL Horváth D. (3), Bozsik L. (3), Radics A. (2), Sándor G„ Tátrai B., Dancsa J. Mát- raverebély-Szentkút SE - Mihály- gerge SE 3-1 - félbeszakadt. GL: Kökény N. (2), Nagy D., ill. Gordos P. A 35. percben a vendégcsapat létszáma hét fő alá csökkent. A 3 pontot 3-0-ás gólkülönbséggel igazolták a Mátraverebély-Szent- kút SE javára. A bajnokság állása 1. Karancs U. 2 2 0 0 21-3 6 2. Mátraterenye 3. Kisterenye 2 2 2 2 0 0 0 0 10-3 7-2 6 6 4. Mátraverebély 2 1 1 0 3-0 4 5. Jobbágyi 2 1 1 0 3-0 4 6. Kazár 2 1 0 1 14-8 3 7. Építők KC 2 1 0 1 16-11 3 8. Zagyvaróna 2 1 0 1 6-2 3 9. Vanyarc 2 1 0 1 5-4 3 10. Mihálygerge 2 1 0 1 4-3 3 11. Ságújfalu 2 1 0 1 2-4 3 12. Vizslás 2 1 0 1 4-10 3 13. Varsány 2 0 0 2 1-7 0 14. Bodon FC 2 0 0 2 0-9 0 15. Lucfalva 2 0 0 2 2-15 0 16. Buják 2 0 0 2 1-18 0 Nyugati csoport, 2. forduló. Romhány SE - Őrhalom SE 10-1 (5-0). GL: Kalucza A. (3), Va- lusz M. (2), Rácz Gy., Király R, Orsós Z., Csirinyi J„ Fehér D„ ilL Gáspár B. Rétság VSE- Nőtincs SE 7-2 (3—0). GL: Homolya E. (2), Nógrádi Á. (2), Veres R, Benkő R., Benkő T., ilL Maglódi Á. (2). Szügy SE - Unicum FC Mohora 3-0 (1-0). GL: Krupa R„ Szőrös A., Szőrös G. Nógrádsáp SE - Bánk SE 0-17 (0-6). GL: Taj- thy Z. (5), Tóth D. (3), Fehér M. (2), Orsós M. (2), Ladányi R. (2), Tóth D., Lantos R., Paróczy D. Patak SE - Bércéi ICSK1-5 (1-2). GL: Bella M„ ilL Zagyi Z. (2), Csordás IC, Török Á., Marót Z. Dejtár SE - Nagyoro­szi HBB SE 3-5 (2-3). GL: Szabó L (2), Mátyás L, ilL Kiss V. (3), Cseri D. (2). Kiállítva: Kürtössy IC (Dejtár). Borsosberény SE - Szendehely FC 0-9 (0-5). GL: Hugyecz D. (2), Veisz R. (2), Porvay B„ Schlenk IC, Borza B„ Hayer R„ Bodonyi B. A bajnokság állása 1. Szendehely 2 2 0 0 18-0 6 2. Romhány 2 2 0 0 17-2 6 3. Rétság 2 2 0 0 13-2 6 4. Szügy 2 2 0 0 8-1 6 5. Nagyoroszi 2 2 0 0 8-4 6 6. Bánk 2 1 0 1 18-7 3 7. Mohora 2 1 0 1 15-4 3 8. Bércéi 2 1 0 1 5-7 3 9. Borsosberény 2 1 0 1 7-12 3 10. Patak 2 0 0 2 2-8 0 11. Nőtincs 2 0 0 2 3-12 0 12. Dejtár 2 0 0 2 3-14 0 13. Őrhalom 2 0 0 2 4-17 0 14. Nógrádsáp 2 0 0 2 1-32 0 1 T

Next

/
Oldalképek
Tartalom