Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-06 / 208. szám
2016. szeptember 6. kedd Czene Gyula Félelem? Három hónap után ismét a labdarúgó válogatottunkra figyelünk. Abban reménykedünk, hogy az Eb szereplés szárnyakat adott a vb-selejtezőkre is legjobbjainknak. - No! No! - mondják többen, és a sikerkapitány, Bemard Storck szavait idézik, aki egyértelműen: nem elégedett a telki felkészítőre érkezett válogatott keret többségének lelki és fizikai állapotával. A német szakember ugyanazt a lelkesedést várja el mindenkitől, mint korábban. Elmondta a sajtónak is, hogy most nem látta a tüzet a csillogást a játékosok szemében. Valószínű, hogy sokan csalódtak, mert Franciaország után npm nőtt meg a nemzetközi érdeklődés irántuk. Csupán - teljesen megérdemelten - Nagy Ádám tudott kimenni egy külföldi topligába. Bernd Storck szólt a magyar NB l-ről is. Megjegyezte: a válogatott csapattól várja mindenki a nemzetközi sikereket, ugyanis a magyar csapatok erre nem képesek. Úgy véli - s ezt a véleményét nyilván nagyon sokan osztják -, hogy Magyarországon a játékosok hozzáállása hosszú idő óta más, mint a legtöbb országban. A friss fizikai felmérések után kijelentette: „ Ha ezeket az eredményeket nézzük, nem meglepő, hogy rég jártunk világbajnokságon. A fizikai erőnlét a legfontosabb, mert a technika és a taktika is erre épül... „ Akkor most Storck fél a feröeri csapattól, s előre magyarázza a bizonyítványt? Nem hiszem. Tény viszont , hogy a kapitány meglehetősen erőteljesen érzékelteti: nem lefutott mérkőzés az északi „kiscsapat" elleni vb-selejtező. Ugyanis a feröeriek az Eb selejtezők során oda-vissza legyőzték például a görögöket. Félnünk nem kell, s bízzunk abban, hogy kapitányunk ezúttal is megbirkózik a csapatunknál ténylegesen meglévő problémákkal, igy jobb hangulatban várhatjuk az Üllői úton, október 7-én rendezendő, svájciak elleni ösz- szecsapást. Négy bronzérem A magyarok négy bronzérmet nyertek a franciaországi Maconban rendezett junior birkózó-világbajnokságon. A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint minden fogásnemben dobogóra állhatott legalább egy magyar, ugyanis a nőknél Galambos Ramóna (55 kg), a kötöttfogásúaknái Lévai Zoltán (74) és Almási Ferenc (120), a szabadfogásúaknái pedig Wittmann Kristóf (96) lett harmadik. Szerdán rajt Rio de Janeiróban GtaßlfDa ajÖib Az augusztus 21-én véget ért olimpia után szeptember 7. és 18. között a paralimpiának ad otthont Rio de Janeiro. Az ép sportolók versenyéhez hasonlóan a fogyatékkal élők legnagyobb sporteseményét is most először rendezik meg Dél-Amerikában. A testi fogyatékosok seregszemléjét 1988 előtt „Fáklyás Játékoknak" hívták, és nem volt kötelező az olimpia helyszínén megrendezni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) megállapodása után 1988- tól nevezik az eseményt paralimpiának, és azóta mindigaz olimpia helyszínén bonyolítják le - a téli játékok esetében 1992-tőL A riói lesz a XV. paralimpia. A seregszemlén 165 ország - Oroszországot az államilag irányított doppingolás gyanúja miatt kizárták - több mint 4000 sportolója verseng majd 22 sportágban - a különböző kategóriák miatt 528- szor tartanak majd eredményhirdetést. A parakajak és a triatlon először szerepel majd a programban. A magyar színeket 43-an képviselik. Az előkészületek messze nem zajlottak zökkenőmentesen, a szervezőbizottság jelentős pénzhiánnyal küzd, részben azért mert a központi forrásból nem kapta meg a remélt összeget és a 2,4 millió jegynek is csak csekély százalékát értékesítették, részben pedig azért mert szponzorból is kevesebb érkezett a vártnáL A város lakói közül sokan azt sem tudják, hogy az olimpia után paralimpiát is rendez Rio. Philip Craven, az IPC elnöke korábban bejelentette, hogy bár csökkentik a költségvetést a tervek szerint mind a 22 sportágban megrendezik a riói versenyeket. Csökkentik a személyzet és az önkéntesek létszámát a közlekedésre fordítandó összeget és bezárnak néhány médiaközpontot is. Brazília hónapok óta súlyos gazdasági és belpolitikai válsággal küzd. Craven szerint most teljesen mások a körülmények az országban, mint voltak 2009-ben, amikor Rio de Janeiro elnyerte a rendezés jogát. Ezzel együtt a paralimpiát több mint száz országban közvetítik majd - így Magyarországon is. ahol a közmédia a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb adásidővel és élőben számol be az eseményekről az M4 Sporton és az M5 csatornán. A paralimpia szerdai megnyitója magyar idő szerint 22.30 órakor kezdődik. Vn'nV A riói paralimpián 43 fős magyar sportolói delegáció vesz részt ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat soha nem indult még MagyarországróL A legnagyobb létszámú együttes a 2000-es sydneyi volt 54 fővel, de akkor a 36 egyéni versenyző mellett 18 csapatjátékosból állt a küldöttség. Magyarország a kvalifikációs viadalok és szabadkártyák révén 40 kvótát gyűjtött a riói játékokra, majd az oroszok kizárása után augusztus végén további három indulási jogot kapott A magyar csapat. Asztalitenisz (6): Arlóy Zsófia, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula. Atlétika (5): Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika. Erőemelés (4): Mezei Katalin, Sas Sándor, Tünkéi Nándor, Szta- nó György. Evezés (1): Lőrincz Krisztina. Cselgáncs (2): Burányi Flóra, Szabó Nikolett. Kajak-kenu (4): Varga Katalin, Váczi Anita, Rozbora András, Suba Róbert. Kerekesszékes vívás (6): Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Os- váth Richárd, Mató Gyula. Kerekesszékes tenisz (1): Németh Roland. Kerékpársport (1): Butu Arnold. Sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula. Úszás (10): Adámi Zsanett, Engelhardt Katalin, Illés Fanni, Kézdi Réka, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Rácz- kó Gitta, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt Triatlon (1): Bo- ronkay Péter. Kikaptak a férfiak, nyertek a nők ÖJ0MKIÍÖ& A férfi válogatott kikapott, míg a női ismét nyert a Bakuban zajló sakkolimpia harmadik, vasárnapi fordulójában. A férfiak Azerbajdzsán legjobbjai ellen ültek asztalhoz. A négy partiból Almási Zoltán nyert ugyan világossal, de a másik három magyar, Rapport Richárd, Balogh Csaba és az újonc Gledu- ra Benjámin egyaránt kikapott A magyarok két győzelem után először szenvedtek vereséget. A nőknél a magyarok úgy győzték le a törököket és maradtak százszázalékosak, hogy Vajda Szidónia a második táblán begyűjtötte a teljes pontot, míg három társa, Hoang Thanh Trang, Papp Petra és Gara Tícia remizett. A 11 fordulós, svájci rendszerű viadalon első helyen a meccspontok számítanak, tehát a csapatgyőzelem két, a döntetlen egy pontot ér. Holtverseny esetén az úgynevezett olimpiai Ber- ger-Sonneborn számítás dönt, a harmadik kritérium a csapatok játékosai által gyűjtött pontok összessége. Eredmények (az esemény honlapjáról), 3. forduló. Férfiak: Azerbajdzsán-Ma- gyarország 3-1. Sahrijar Mamedzsarov (2761 Élő- pont)-Rapport Richárd (2752) 1-0, Almási Zoltán (2684)-Tejmur Radzsabov (2722) 1-0, Rauf Mamedov (2666)-Balogh Csaba (2614) 1-0, Gledura Benjámin (2585)-Arkadij Naiditsch (2696) 0-1. Nők: Törökország-Magyar- ország 1,5-2,5. Ekaterina Atalik (2422)-Hoang Thanh Trang (2467) döntetlen, Vajda Szidónia (2372)-Be- tul Cemre Vildiz (2369) 1-0, Kubra Ozturk (2277)-Papp Petra (2336) döntetlen, Gara Tícia (2379)-Zehra Topéi (2156) döntetlen. Marton Anita egyéni csúcsa /itefll gflira G0ä liffiiffl. A súlylökésben olimpiai bronzérmes Márton Anita egyéni csúcsot ért el diszkoszvetésben a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban rendezett 3. Atlétikai Magyar Szuper Liga döntő vasárnapi versenynapján. A magyar szövetség (MASZ) honlapja szerint a békéscsabai atléta - aki főszámában, súlylökésben is első lett - 60,94 méterre dobta a diszkoszt, ezzel döntötte meg egyéni rekordját. A Gyulai István Memorial és az országos bajnokság után a harmadik legfontosabb magyarországi verseny a Szuper Liga döntő, amelyen minden számban a legjobb nyolc atléta állhatott rajthoz. A vasárnapi győztesek (a MASZ honlapja alapján). Férfak. 200 m: Sipos János (Szolnoki MÁV-SE) 21.69 mp. 400 m: gát: Koroknai Tibor (DSC-SI) 51.28 mp. 800 m: Kazi Tamás (DSC-SI) 1:49.84 p. 5000 m: Gregor László (Békéscsabai AC) 14:36.84 p. 110 m gát: Baji Balázs (Békéscsabai AC) 13.52 mp. Hármasugrás: Pál Robin (NYSC) 15,72 m. Magasugrás: Bakosi Péter (NYSC) 2,11 m. Gerelyhajítás: Ri- vasz-Tóth Norbert (Törökszentmiklósi DÁK) 72,28 m. Kalapácsvetés: Pars Krisztián (Dobó SE) 74,65 m. Diszkoszvetés: Kővágó Zoltán (Szolnoki Honvéd) 60,78 m. Nők: 200 m: Csóti Jusztina (Zalaszám-ZAC) 24.40 mp. 800 m: Kéri Bianka (VEDAC) 2:12.23 p. 5000 m: Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 16:41.66 p. 400 m gát: Mátó Sára (ARAK UP Akadémia) 1:01.17 p. 10 km gyaloglás: Madarász Viktória (UTE) 45:12.36 p. Hármasugrás: Hoffer Krisztina (TSC-Geotech) 13,21 m. Rúdugrás: Juhász Fanni (Gödöllői EAC) 4,20 m. Hárompróba: Zsivoczky-Farkas Györgyi (Bp. Honvéd SE) 2679 pont (súlylökés: 14,28 m, magasugrás: 1,81 m, 800 méter: 2:16.26 p). Kalapácsvetés: Gyurátz Réka (Dobó SE) 68,49 m. Súlylökés: Márton Anita (Békéscsabai AC) 18,63 m. Diszkoszvetés: Márton A. 60,94 m.