Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-29 / 228. szám

L'ABD'ÄRUGäS jb Sokak kedven­ce volt Bartus József, a villám­gyors salgótarjáni csatár, aki 17 évesen mutatkozott be a Stécé NB ll-es csapatéban, bajnok­ságot nyert a Détári-, Garaba-, Dajka-féle Bp. Honvéddal, majd a Győri ETO és a Haladás színe­iben játszott még az NB l-ben. Később tíz évig osztrák csapa­tokban rugdosta a gólokat. Ám az évek múlnak, a focival felha­gyott, most egy osztrák sípara­dicsomban dolgozik - és kerek születésnapjára készül. A népszerű „Jocó" az Acél­gyárnál nőtt fel, 1978-ban kezdett focizni Boldvai László keze alatt, majd Horváth Gyu­lánál csiszolódott, és 17 éve­sen Borbély András vitte fel az NB ll-es csapathoz.- Keszthelyen debütáltam, és úgy izgultam, hogy a kez­dőrúgást elpasszoltam Kovács „Kokó" mellett - említi nevet­ve első fellépését a tehetsé­ges szélső, aki Bicskei Bertalan edző ifjúsági válogatottjában is jeleskedett.- Nagy élmény volt az 1985- ös, Nógrádban rendezett Ifjú­sági Barátság Verseny, ahol a Stécéből Jónás Gyulával együtt játszottunk a magyar válogatottban. Tévés meccsen a Szovjetuniót 1-0-ra megver­tük, és végül a harmadik he­lyen zártunk - eleveníti fel a szép emléket. Amilyen villámgyors volt „Jocó", olyan sebességgel ívelt fel a pályafutása.-1987 februárjában bevonul­tatott a Bp. Honvéd, ahol olyan nagyságok közé kerültem, mint Détári Lajos, Sallai Sándor, Ga- raba Imre, Dajka László, Kovács Kálmán, majd jött Disztl Péter és László, Csuhay József és Fi­tos József... Nem csoda, hogy Síparadicsomban jeleskedik a villámcsatár Bicskei Bertalannal bajnokok lettünk! - említi legnagyobb si­kerét a villámszélső, aki az UEFA Kupában az emlékezetes, Pa- nathinaikosz elleni csata mind­két mérkőzésén a kispadon ült.- Itthon 5-2-re nyertünk, Ko­vács Kálmán egymaga négy gólt rúgott. Az athéni visszavágón a nézők annyi aprópénzt dobál1 tak be a kispad köré, hogy a rep­téren két ötcsillagos Metaxát vettem belőle. Sajnos 5-l-re kikaptunk, állítólag a bíró ka­pott egy aranyláncot - eleveníti fel az újabb történetet. A leszerelés után Bartus rög­tön elindult nyugatnak...- Több ajánlat közül Haász Sándort követve Győrbe men­tem. „Haász-ikrek: Urbányi-Bar- tus", így emlegettek minket a Rába partján. Ezért is igazoltam el Szombathelyre, ahol szeret­tek, de csak tizenkettedik em­ber voltam, mert Csertői Aurélt favorizálták. A „fakóban" az osztrák Fürstenfeldnek olyan gólt rúgtam, mint Poborsky: a 16-osról átemeltem a labdát a kapus felett. Az osztrák edző szólt, hogy leigazolnának, de azt mondták: nem vagyok eladó. Két hét múlva mégis kiadtak az Ajkénak... - hallhatjuk az újabb sorsdöntő történetet. Ajka már nem az élvonalat jelentette, de Bartus - mint mondja - jól érezte magát, a cél a bennmaradás volt, és ez az ő góljával harcolták ki a Keszthely ellen. Nagy karnevál volt, csak éppen a pénzét felejtették’el kifizetni, ezért a puha alumíni­um helyett - néhány hónapra - a keményebb acélt választotta...- Ajkáról '91 januárjában hazajöttem a Sesébe. Az oszt­rák csapatom már megvolt, de kellett az amatőr státus, hogy kevesebbet fizessenek az Aj­kának. Fel akartunk jutni az NB ll-be, de sajnos a Baggal 0-0-t játszottunk, ezért ők léptek egy osztállyal feljebb - eleveníti fel a tarjáni foci jobb idejét. Következett Ausztria, az „ál­mok országa", ahol Bartusék már az első évben bajnokságot nyertek, ő 18 gólt lőtt.- Egy osztállyal feljebb az utolsó meccset el kellett ott­hon veszítenünk, hogy ne jussunk még feljebb - említi. Ő viszont szeretett volna ma­Egv.io,Stécé,ai80-as.evek.ele)éröl SzojkaFerencedzö László!Lrászló\Tarlósi IstvánfJuhász IstvárTOláh Miklós?Becsei Péter? BartusOózsef/HaászSándortvezetöedzö^Oláh BélajRácz LászlójRoór.BélarBabcsárvJózsef, gasabb osztályban játszani, de 120 ezer schillinget kértek érte, így az üzlet kútba esett - és ettől kezdve a következő tíz éve a foci, a gólok mellett job­bára a pénzről is szólt. Jól ment neki, de a klubve­zetők ott sem voltak Grál-lo- vagok, többször átverték, ki­használták. Igaz, így sem élt rosszul. Szombathelyről ingá­zott Ausztriába. Ott keresett, itt költötte - nem rossz üzlet... Bartus később odébbállt Né­metországba, ahol egy megyei csapatnál termelte a gólokat. A foci mellett takarító cégnél dol­gozott, de aztán őt is „eltakarí­tották" a pályákról...- Egy beadásra felugrottam fejelni, aztán csak egy 42-es focicsukát láttam. Lett egy kis agyrázkódásom, kilyukadt a dobhártyám, a fogam eltört az orrom alatt. Ezután már csak az öregfiúknál játszottam, de aztán ott sem, elegem lett a fociból - mondta a búcsúról. Bartus a következő években a hatalmas frankfurti repülőté­ren és óriási szállodaláncoknak szállító kis húsüzemben is dol­gozott. Majd visszatért Ausztriá­ba, és jelenleg a párjával, Évával a Salzburghoz közeli híres sípa­radicsomban, Saalbach-Hinter- glemmben dolgoznak.- Nagy élet zajlik ott! - emlí­ti. - Télen az alpesi sízők Super G Világkupa-futamát rendez­ték a legnagyobb világsztárok részvételével, nyáron pedig a legjobb hegyikerékpárosok veszik birtokukba a terepet. El (sem) lehet képzelni azt felhaj­tást, azt a hatalmas tömeget, ami ilyenkor ott van. Nos, ember legyen a talpán, aki az ottani szállodákban állja a strapát-de a kiváló sportember bírja a gyűrődést.- A téli és a nyári szezonban négy-négy hónapot töltünk ott; a párom szobalány, én a kony­hán dolgozom, összeállítom a reggelit, kiviszem a szállóven­dégeknek, ott maradok velük, viszem a büfét - említi. Focizni néhányszor még be­száll a helyi öregfiúk közé, nyá­ron biciklizik, télen síel, és nem is esik le a lécről, hisz zsenge ifjúkorában országos sífutóbaj­nok volt. Tavasszal és ősszel vi­szont párjával két-két hónapot itthon, Füleken töltenek. A mos­tani itthoniét nem akármilyen, hisz Bartus „Jocó" a napokban tölti be ötvenedik életévét.- Nem érzem magam annyi­nak! - említi, és hozzátehetjük: nem is néz ki annyinak. Elvég­re sportember... Igaz, hivatalos kapcsolata nincs a labdarúgás­sal, de Ausztriából is figyelem­mel kíséri a hazai futball törté­néseit.- Nagyon szurkoltam a vá­logatottnak az Európa-baj- nokságon, és nem is volt rossz érzés osztrákok között átélni a „sógorok" 2-0-ás legyőzését, de azért vigyáztam, nehogy túlságosán megbántsam őket. Szép élmény volt a portugá­lok elleni 3-3-as döntetlen is. Ha így fejlődik a csapat, sokra vihetik - említi, hozzátéve: a német fegyelem és mentalitás megtette a hatását. Ha hazajön, járja a nógrádi pályákat, szurkol a régi barátok­nak, akik jobbára már edzősköd- nek, de nem mindig elégedett a látottakkal. Önmagát mérlegre téve, nem elégedetlen, bár talán többre is vihette volna.- Szélsőként jó voltam, de a magyar csapatok éppen ak­kor álltak át a kétékes játékra, amelyben az alkatomnál fogva nehezebben érvényesültem. Ennek ellenére nem vagyok elégedetlen, szép pályafutá­som volt. Külföldön a nyelvtudás mellett megtanulta a német fegyelmet, precizitást, ami hasznára járt. Mint említi, az 50. születésnapját családi körben ünnepük meg. Amikor a következő 50 évre szóló ter­veiről kérdezzük, nem kertel:- Szeretnék újra megnősülni, itt az ideje a családalapításnak!- közli határozottan. így aztán kétszeresen is sok boldogságot kívánunk Bartus „Jocónak", akit mind a mai napig kedvelnek a nógrádi szurkolók. B. R. Magabiztos hazai siker [Rujö£MLNB II, Középnyugati csoport, férfiak, 2. forduló 4. Piliscsaba 2 2 0 0 9-3 6 Romhány SE - Garvittax 3-0(1-0) Budapest, kerék utcai Álta­lános Iskola, vezette: Rábel A., Török Zs. Romhány SE: Piel - Gil, Ruzicska, Veres, Pászti. Csere: Matus, Kiss B., Molnári, Torma L, Csirinyi, Nagy G„ Főfai. Garvittax: Hajnal - Bocsev, Tóth D., Rusvai L, Vitányi L. Cse­re: Rusvai Gy., Vitányi M„ Gieber, Mester, dr. Miháldi, Vas, Vlasies, Kovács A., Zoltán. GL: Ruzicska (14., 28.), Ko­vács A. (38., öngól). Sárga lap: Molnári (28.), ill. Bocsev (17.), Mester (17.). A nyitányon aratott kiütéses idegenbeli győzelmét köve­tően a Garvittax elleni hazai idénynyitón is magabiztosan gyűjtötte be a három pontot a romhányi gárda. A Ruzicska ré­vén mindkét játékrész közepén betaláló, majd a sikerüket a haj­rában egy öngóllal bebiztosító nógrádiak így továbbra is az élen állnak a másodosztály Kö­zépnyugati csoportjában. További eredmények: Pilis­csabai AFC-Mitre - Tolna-Mözs 5-0 (1-0), Tolna VFC - Airnergy FC 3-4 (3-3), REAC Sportiskola SE-Magyar Máltai Szeretetszol­gálat SE 5-4 (2-2), ELTE-BEAC - FTC Futsal-Fisher Klíma 5-5 (2-3), Kelen SC - Inter CDFSE 9-1 (4-0). A bajnokság állása 1. Romhány 2 2 0 0 19-3 6 2. Kelen SC 2 2 0 0 17-6 6 3. Airnergy FC 2 2 0 0 11,5 6 5. REAC Sí SE 2 1 1 0 10-9 4 6. Gatvittax 2 1 0 1 9-4 3 7. FTC Futsal 2 0 1 1 8-9 1 8. ELTE-BEAC 2 0 1 1 7-12 1 9. Tolna-Mözs 2 0 1 1 5-10 1 10. MMSZ SE 2 0 0 2 9-13 0 11. Tolna VFC 2 0 0 2 4-13 0 12. Inter CDFSE 2 0 0 2 4-25 0 NB II, Keleti csoport, nők 2. forduló: Szent Mihály FC Szeged - MVFC Női Berety- tyóújfalu 6-4 (l-l), Gerjeni Sl< - Hajdúböszörményi TE II. 0-2 (0-0). A Reklám Press-Skor- pió Salgótarján - Nyírség NSC mérkőzést október 24-én játsszák. Szabadnapos: Gyulai Amazonok. A bajnokság állása 1. H-böszörmény 2 2 0 0 6-1 6 2. Gyula 1 10 0 5-1 3 3. Nyíregyháza 1 1 0 0 4-1 3 4. Szeged 2 1 0 1 7-8 3 5. Salgótarján 0 0 0 0 0-0 0 6. Gerjen 2 0 0 2 1-6 0 7. Berettyóújfalu 2 0 0 2 5-11 0 Következik. NB II, Középnyu­gati csoport, férfiak, 3. forduló: Airnergy FC - Romhány SE, Bu­dapest, Gyulai István Általános Iskola, október 3., hétfő, 19.30 óra. NB II, Keleti csoport, nők, 3. forduló: Hajdúböszörményi TE II. - Reklám Press-Skorpió, Haj­dúböszörmény, Városi Sport és Rendezvényközpont, október 1., szombat, 11 óra. H. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom