Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-26 / 225. szám
„Éjszakai" kutatók főszerepben Az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával 2005 óta minden év szeptemberének negyedik péntekén rendezik meg a „Kutatók Éjszakája" elnevezésű ismeretterjesztő' programot azzal a határozott céllal, hogy a társadalomban népszerűsítse a tudomány eredményeit és nem utolsó sorban művelőit. E szellemben hirdette és szervezte meg-immár hagyományosan - a Magyar Nemzeti Levéltár Salgótarjánban működő Nógrád Megyei Levéltára is szeptember 23-i rendezvényét, amely keretében négy előadó számolt be egy-egy kutatásának eredményeiről. Mint Sebestyén Kálmán, az intézmény igazgatóhelyettese elmondta: nemcsak az elhangzott referátumok témái különböztek egymástól, hanem a kutatótípusok is, amelyeket ez alkalommal két fiatalember. Kovács Krisztián dokto- randusz-hallgató és Veszelovszki Balázs középiskolai tanár valamint Bódi Györgyné nyugalmazott könyvtárigazgató és Gergely István szintén nyugállományú mérnöktanár képviselt. SsSSSEESíL Kovács Krisztián „A losonci császári és királyi 25. gyalogezred a Nagy Háborúban" címmel mutatta be azt az alakulatot, amelyben oly sok Nógrád megyei katona szolgált 1914 és 1918 között, s amelynek emlékét - az eredetileg 1932- ben Bóna Kovács Károly által készített, majd Bobály Attila szobrászművész révén 2007- ben újraalkotott - dombműve őrzi a salgótarjáni főplébániai támfalában. Az ifjú történész bevezetőjében bemutatta a losonci gyalogezred egészen a 17. századig visszavezethető történetét, a különböző változatokban kiemelkedő személyiségeit, vezetőit. Előadásának címe szerint természetesen azokra a jelesebb hadieseményekre helyezte a hangsúlyt, amelyeket az egység katonái az első világégés során az orosz illetve az olasz fronton átélni kényszerültek. Mondandója hitelességét olyan fotókkal illusztrálta, amelyek Q - többek között - a gyalogezrede ruházatát, felszerelését, szálláshelyét stb. - érzékeltették. Veszelovszki Balázs - aki az elmúlt évek során helyi egyháztörténészként tette ismertté a nevét - ezúttal is hű maradt kedvelt témaköréhez és „Leporolt portrék, arcok a XX századi Salgótarján egyházi múltjából" címmel tartott előadást. Elsőként Deutsch Mózes főrabbiról - aki nem kevesebb mint 57 évig volt a salgótarjáni izraelita hitközség vezetője - szólt, annál is inkább, mert működése alatt épült meg 1902-ben a zsidótemplom - sajnos már nem létező - szép épülete. Veszelovszki Balázs ismertette a római katolikus egyház néhány kiemelkedő helyi képviselőjének munkásságát is Szilvássy Xavér Ferenctől- aki összebékítette a templomvagy kálváriaépítés híveit, hiszen mindkélt terv megvalósult- P. Réz Mariánon - aki a hézfő- nöke volt a ferences rendnek- Buczkó Atanázon, Kovács Mi- hályon, Veres Barnán, Borovi Józsefen, Strichirs Károlyon át Lébényi Antalig. „A képek a háború előtti Salgótarján egyházi életéből" címmel bemutatók fotók a város életében emlékezetes eseményeket idéztek fel. Bódi Görgyné - akit a Madách Imre Gimnáziumban Czakó György történelemtanár irányított a múlt tanulmányozása irányába - abból a hatalmas könyvtártörténeti iratanyagból állította össze előadását, amelyet a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban éveken át helyismereti könyvtárosként, majd igazgatóként megismert, s amely az ő kezdeményezésére került éppen a levéltárba. Először a népkönyvtárakról, az egyesületi és iskolai könyvtárakról beszélt, majd felvázolta megyei könyvtár létrejöttének előzményeit, illetve a történetét 1949-ig visszavezetve. Viszonylag hosszan méltatta az első igazgató Jeszenszky Miklós érdemeit, akinek Ferenc Rudolf segített sokat a mai Erzsébet téren egykori vendéglőből kialakított könyvtárban. Érdekes, hogy az ötvenes évek elején Pásztón könyvtárosként dolgozott Nagy Pál, a Párizsban élő író, a Magyar Műhely egyik alapítója, a megye díszpolgára. A megyei könyvtár 1965-ben, Iványi Ödön igazgatása idején költözött a József Attila Művelődési Központ déli szárnyába s 1986-tól működik az erre a célra tervezett nyugati városrészi épületben. Mint arról is szó esett, Kojnok Nándor két ízben is - összesen csaknem húsz esztendeig - volt az intézmény emblematikus igazgatója. Mintegy csattanóként maradt a végére Gergely István előadása, aki „Szülőfalum, Csécse története" címmel mutatta be az idén tavasszal saját kiadásban - némi támogatással - megjelentetett kétkötetes, A/4-es méretű, 1100 oldalas, keménykötésű monográfiáját. Ahhoz képest, hogy - mint bemutatkozásában elmondta - végzettsége szerint műszaki szakember, ilyen tárgyú tankönyveket írt több évtizedes középiskolai tanárkodása során- hatalmas és bátor vállalkozásba fogott. Miután feldolgozta a családfáját, rájött, hogy igazán nem ismeri a faluját s 2009 decemberétől, azaz hét éven át gyűjtötte az anyagot országos és megyei intézményekben, a helyszínen, ahol sokat beszéltette is az embereket. Szinte hihetetlen, hogy a két kötethez 75 ezernyi dokumentum- és egyéb fotót készített s 15 ezer munkaórát szánt megírásukra. Imponáló szellemi teljesítmény, amelynek értékét növeli, hogy a kutatások során számos eddig ismeretlen, vagy másként tudott új adatra bukkant, kiemelkedő történelmi személyiségeket fedezett fel Csécsével összefüggésben. A rendezvény végeztével a levéltár apró, jelképes ajándékkal kedveskedett a „Kutatók Éjszakája" iránt érdeklődőknek. Csőngrády Béla V lElENIXÖÉS! HATÁRIDŐ- 52ETTSM&ER 30 JBJENTKEZÉSÉÖ VÁRJUK EÉNYKÉPÉS ÖNIlEffiAJZZAt A MISS ALPOKAD WA(a>NHC24.HU t MAIL < IMP.I KISKORÚ JELENTKEZÉSE ESETÉN ÍRÁSOS SZUlOl HOZZAJARUI.AS SZÜKSÉGES! Hóvt-lii SNfúRMACIő- 06/32 340 100 MISSÁLPOKADRlA#NHC24.HU Besurrant, öltözőből lopott A Rétsági Rendőrkapitányság két rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 14 éves váci fiú ellen. A nyomozás adatai szerint a fiatalkorú ez év május 23-án délelőtt Nézsára utazott, ahol a nyitott ajtón ismerőse családi házába bement. A fiú a szobában a szekrényből eltulajdonította a sértett készpénzét, tolltartóját, telefontöltőjét és egyéb használati eszközeit. Pár nappal később egy váci iskola öltözőjéből vitte el isko- latérsa pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és okiratokkal. A nyomozók a Nézsáról eltulajdonított készpénz egy részét a gyanúsítottól lefoglalták, de a fiú az iskolatársától eltulajdonított pénzt már elköltötte, az iratokat a sértettnek visszaadta. A rendőrök a fiatalkorú ellen az eljárást a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek. Ezüstérmesek a nógrádi lépcsőfutók sági tisztje párosban. Szilágyi Ádém, a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja egyéniben mérette meg magát. Kalácska Csaba és Dénes Gábor a szeptember 14-én Salgótarjánban megrendezett megyei versenyen korcsoportjában első helyezést ért el, így kvalifikálták magukat párosban a 17. országos bajnokságra, ahol az előkelő második helyezést érték el 3 perc 25 másodperces szintidővel. Az egyéniben induló Szilágyi Ádám százöt egyéni induló közül korcsoportjában a 12. helyen ért célba, ő 3 perc 51 másodperc alatt jutott fel a hu- szonharmadik emeletre. Az abszolút rekord szintidőt egyébként dr. Kanyó Ferenc tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője tartja, 2002-ben 2 perc 24 másodperccel bizonyult a legjobbnak. A verseny végén dr. Gora Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese köszöntötte az indulókat. Végül az egyes kategóriák dobogósait érmekkel és kupákkal díjazták. Több mint kétszáz tűzoltó részvételével 17. alkalommal rendezték meg az országos lépcsőfutó bajnokságot szeptember 24-én Budapesten. A párosok abszolút versenyében két Nógrád megyei tűzoltó, Dénes Gábor és Kalácska Csaba hozta el az ezüstérmet, ők ketten ugyanis 3 perc 25 másodperc alatt értek fel a 23. emeletre - írja vasárnapi közleményében a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. CÍBíIKKbi^iajaSaia. az először 2000-ben, fővárosi szervezéssel megrendezett, 2006 óta pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös szervezésű, immár országos viadalon a résztvevők teljes védőfelszerelésben, acélpalackos légzőkészülékben futnak fel a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületének 23. emeletére. Ez nem akármilyen fizikai megterhelést jelent, ugyanis a védőfelszerelés összsúlya megközelíti a harminc kilogrammot. A versenyzők férfi és női kategóriában, korcsoport szerinti osztásban, egyénileg és párban is indulhatnak. Utóbbi esetben a páros tagjai legfeljebb egy ; lépcsőfordulónyi távolságra | távolodhatnak el egymástól. ! Az országos versenyre ebben i az évben 209-en neveztek, i minden katasztrófavédelmi ! igazgatóság, illetve számos | önkormányzati, létesítményi j tűzoltóság és önkéntes tűzoltó i egyesület is küldött versenyzőt. | A helyszín és a feladat évek i óta változatlan, az idén azonban I „extra indulók" is színesítették | a megmérettetést. Pozsonyból | négy tűzoltó érkezett, rajthoz | állt a Katasztrófavédelmi Okta- | tási Központ képviselője, a Fő- \ városi Katasztrófavédelmi Igaz- \ gatóság doktorszolgálatának | futója, a SOTE Biztonságtechni- | kai Igazgatóságának sportolója, j valamint az egyik támogató cég, | a VI. kerületi Sportérem- és Ser- I legbolt indulója is. Működő lift híján több sportoló is lépcsőzni kényszerült: Hufnägel Tibor, Ce- iner Benjámin és Kugler Attila riói olimpikon kajakosok, valamint Molnár Péter világbajnok kajakos is nekivágott a távnak. Rajtuk kívül az idén először a sajtó is képviseltette magát, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió állított ki csapatot, hárman, váltóban teljesítették a huszonhárom emeletet. Nógrád megyéből hárman vágtak neki a versenynek, Kalácska Csaba tűzoltó hadnagy, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársa és Dénes Gábor zászlós, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság műszaki-biztonv V t