Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-22 / 222. szám
Megadták a választás lehetőségét „A Sport Legyen a Tied!” Kedden - már második alkalommal - érdeklődő diákokkal, és sportágukat bemutató egyesületekkel telt meg a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. A Nemzeti Sportfejlesztés keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Sportért Felelős Államtitkársága a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) koordinálásával, valamint az érintett sportági szövetségekkel együttműködve bonyolította le „A Sport Legyen a Tied!" elnevezésű programsorozat nógrádi állomását. A központi koordinációval megvalósuló program az iskoláskorú gyerekek sportba történő széleskörű bevonása érdekében országos, sportágakat bemutató rendezvényekkel segíti a gyerekek sportágválasztását. A rendezvényeken átlagosan 20-25 sportág változatos és tál a - Salgótarjánban széles utánpótlás bázissal rendelkező - kerékpár és tájfutás kapott még helyet. A tanulók éltek is lehetőséggel, sorra járták a standokat, ahol rövid betekintést nyerhettek a sportágak sajátosságaiba, és ki is próbálhatták az egyes szereket, feladatsorokat. A város tanintézményei mellett a környező települések diákjai is részesei lehettek a programnak, őket külön buszokkal szállították a sportcsarnokhoz. Az egyes feladatok elvégzését követően a nebulók pecséteket kaphattak, amikért aztán különböző ajándékokat kaptak a búcsúzáskor. A rendezvényen sikeres sportolók is a sportáguk mellé álltak, feltűnt például a félmaratoni futás országos csúcstartója, Kadlót Zoltán, és a Salgótarjáni KSE kosarasai is. Összességében elmondható, hogy ezzel a rendezvénnyel ismét jól járt mindenki. A diákok egy kalap alatt mindent kipróbálhattak, így könnyebb dolguk lesz, ha sportágat szeretnének választani maguknak. Az egyesületeknek pedig kiváló lehetőség volt arra, hogy közelebb vigyék értékeiket a tanulókhoz, és növelhessék bázisukat. B. L. színes megjelenéssel, bemutatóval reprezentálja magát, melyek során a tanulók találkozhatnak élsportolókkal, valamint a legtöbb sportágat maguk is kipróbálhatják. Az eseményeken - ahol elsősorban az általános iskolák 1-4. osztályos tanulóinak részvételére számítanak - a gyermekek számára 1,5-2 órás aktív kikapcsolódást és mozgási lehetőséget kínálnak. Az egyes sportágakat a helyi egyesületek mutathatták be, országos szövetségük útmutatói alapján. A salgótarjáni megnyitót követően idén a karate tarthatott egy bemutatót, majd az érdeklődő fiatalok elözönlötték az egyes sportágak standjait. Idén összesen 14 sportág várta a nógrádi megyeszékhely, illetve környezetének fiataljait. A kiemelt sportágak mellett (asztalitenisz, atlétika, judo, kajak-kenu, karate, kézilabda, kosárlabda, röplabda, tenisz, torna, tollaslabda, úszás) ezútZuhogó esőben bringáztak ki Mátrakeresztesre Szombaton, alig egy órával a szabadidős kerékpáros sportrendezvény a Tour de Pásztó, 11 órakor kezdődő tömegrajtja előtt a rossz időjárás miatt csak néhány bátor nevező jelentkezett a Csányi Attila emlékének is adózó sportos megmozdulásra. BSSBöSiA város polgármesteri hivatala elé a szabadtérre kihelyezett jelentkeztető asztalokat az időközben eleredt eső miatt a lépcsősor előtti fedett helyre telepítették, még a kerékpárosok az árkádsor alá menekülve várakoztak az indításra. Ezidőtájt kitekintve a város mellett magasodó Nyuga- ti-Mátra oldalára a látvány bizony nem sok jót ígért a részvevők számára. A kerékpárosok rajtja előtt egyetlen futó Mitró Attila (Pásztó-Szurdokpüspöki) merte bevállalni a futást, miközben a bringások elindítása előtt Farkas Attila Pásztó város alpolgármestere köszöntötte a részvevőket, majd Káposzta Csaba civil tanácsnok jelenlétében a Varga Sebastian által összefogott rendezőség aktív kis csapata útjára indította a mintegy ötven kerékpárost. A mindenre elszánt részvevők a helyieken kívül, többek között Csepelről, Salgótarjánból, Bátonyterenyéről, Hatvanból, Kisterenyéről és Nagybár- kányból minden korosztályt felölelően a városban rendőrségi biztosítás mellett haladva végig esőben tekerve érték el a több mint tíz kilométerre lévő Mátrakeresztest, ahol egy rövid pihenőt követően ezúttal már esőmentes időben tértek vissza Pásztora. Kora délután a visszaérkező- ket a városi strand tőszomszédságában lévő Öregbánya sport- centrumban a pásztói Vida Ottó Kolozs és a hasznosi Fejes Sándor által készített finom babgulyás és egy pohár üdítő várta. Étkezés után sikerült szóra bírnunk a helyi Kormos Dániel és családját, akik mint mondták soha nem kell megijedni egy kis esőtől, így most ez a több mint 20 km-es esőben való kerékpározás sem okozott gondot számukra. A hatvani Lipkovics Bence is jól érezte magát majd megjegyezte: ha csak teheti, jövőre újra eljön erre a szabadidős pásztói sportrendezvényre. A hagyományoknak megfelelően a leggyorsabb tekerőket érem és oklevéldíjazásban részesítették. Ők a következők voltak. Kisiskolások: 1. Káposzta Má-té (Pásztó), 2. Kormos Maja (Pásztó), 3.Vasenszl<i István (Csepel). Ifjúságiak: 1. Adame Ármin (Nagy- bárkány), 2. Antal Dávid (Hatvan), 3. Antal Szilárd (Hatvan). Nők: 1. Szűcs Melánia (Kisterenye), 2. Stipkovitsné Pintér Zsuzsanna (Pásztó), 3. Szögi Edina (Pásztó). Férfiak: 1. Adame László (Nagy- bárkány) 23 perc 57 mp, 2. Kovács Dávid (Bátonyterenye) 3. Lipkovics Bence (Hatvan).