Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-16 / 217. szám
2016. szeptember 16., péntek Helytállt Szőllős András Világbajnokság, Bulgária Családi és sportnap ISfleraüo). Az elmúlt évi sikeren felbuzdulva idén is megrendezi családi és sportnapját a város önkormányzata - tudtuk meg Káposzta Csabától az önkormányzati képviselőtestület Civil tanácsnokétól A vasárnapi egésznapos szabadidős sportesemény az iskolacentrumban lesz. Mint arról korábban már beszámoltunk a Zsigmond Király Általános Iskola szintén e napon reggel 9 órától rendezi meg hagyományos futórendezvényét. Ennek zárását követően élénkülnek fel majd családi és sportnap programjai. A sportágakat tekintve lesz asztalitenisz (Bencsik Imre), karate (Lőrik Csaba), íjász (Molnár István), sakk (Vajda házaspár és Tódor Sándor) és aerobic bemutató. Illés Rudolf (Szabadidő SE) meghívására ismét tiszteletét teszi a városban dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, aki élménybeszámolója mellett a futóverseny díjainak az átadása során is szerepet fog kapni. Mindeközben idén sem marad el a szabadtéri főzőverseny, majd kora délután a kézilabda játéktérre várják a 35 éven felüli labdarúgást kedvelőket akik, egy torna keretén belül döntik el egymás között az elsőség sorsát Sikeresen zárult son hat napig versenyeztek a csapatok az idei Word Fish Cup sporthorgászversenyen. A rek- kenő hőség ellenére verseny időtartama alatt 143 db értékelhető hal került ki tó vízéből, amely 1513,73 kg összsúlyt példányonként 10,58 kg átlagsúlyt jelentett Az elmúlt évvel ellentétben idén nagyon szoros küzdelem után dőlt el az elsőség sorsa. Eredményhirdetéskor a dobogó legfelső fokára a Carp Fen Team (Gönczöl Já- nos-Gönczöl Gábor) állhatott fel, meg akik 226,5 kg összsúlyban fogtak ki halat a tóból, melyért 257,5 pontot kaptak Második lett a Strarbaits Team, akik Szlovákiából érkeztek (201,28 kg 245,18 pont), még a bronzérmes helyen a CT Mikbaits (141,72 kg 212,01 pont) csapata végzett akik a legnagyobb halnak járó (27,31 kg ponty) díjat is átvehették az eredményhirdetésen. Újabb lépés OSMkSfl ÍMteiML Megerősítette vezető helyét a régióban, egyben tovább közelit a Gyémánt Liga-versenyekhez a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj. A brüsszeli döntővel zárult Gyémánt Liga 14 állomása továbbra is a legerősebb világviszonylatban, azonban a berlini ISTAF-viadal, valamint a Gyulai Memorial megközelítette a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elitsorozatát - áll a szervezők hírlevelében. Az idén 75. alkalommal megrendezett berlini verseny 14 ponttal szerzett többet ami nem jött volna ösz- sze, ha a később Rióban győztes Omar McLeod nem esik el 110 m gáton vagy a világcsúccsal olimpiai bajnok Anita Wlodarczyk fél méterrel messzebbre dobja a kalapácsot Székesfehérváron. Az eddigi hat versenyen 79 ország 960 atlétája vett részt köztük 40 olimpiai bajnok és tiz világcsúcstartó - így joggal hívják az ország legrangosabb sporteseményének a Gyulai Memóriáit - összegeznek a szervezők. Az elmúlt vasárnap a bulgáriai Sapareva Banya városában 35 ország részvételével bonyolították le a 32. hegyifutó világbajnokságot. A rangos IAAF megmérettetésen Magyarországot 17 versenyző, közte a felnőttek mezőnyében a Telek András tanítványa Szőllős András, a salgótarjáni Zenit SE versenyzője képviselte, aki beugróként, negyedik legjobb magyarként segítette nemzeti csapatunkat a 19. helyezéséhez. Felnőtt férfiaknál Joseph Gray személyében amerikai világbajnoknak tapsolhattak a nézők, ugyanis a 2100 méteres magasságban felállított célkapun lévő szalagot elsőként átszakító Robert Chemonges ugandai futót utólag kizárták a versenyből Az ok, mint azt Berendi Antal szakágvezetőtől megtudtuk a versenyzőt egyik junior csapattársa a pálya széléről megtolta, így idegen segítség igénybevétele miatt - a video felvételek alapján - törölték az eredményét Ezt követően némi meglepetésre a mexikói Israel Morales és török Ahmet Arslan érkezett célba és szerezték meg az ezüst, illetve a bronzérmes helyezéseket Csapatversenyben hajszál híján egyetlen pont különbséggel szintén az Egyesült Államok nyert, megelőzve Olaszországot. A magyarok Khoór Bence, Gerlei Tamás, Varga Dániel és Szőllős András, összeállításban a 19. helyen végeztek. Hölgyeknél ezúttal bejött a papírforma. A többszörös világbajnok, abszolút favorit osztrák Andrea Mayr szerezte meg a világbajnoki címet, megelőzve az olasz Valentina Belotti-t és a francia Christel Dewalle-t. A Extraliga, 2. forduló Szerva ASE Szécsény I. - Publó-Csákvári TC 6-2 Magyar László, Kriston Dáni- el-Varga Sándor, Éliás Attila 3-0, Bátorfi Zoltán-Éliás Attila 3-1, Magyar L.-Varga S. 3-2, Kriston D.-Daru Zs. 2-3, Bátorfi Z.-Varga S. 0-3, Kriston D.-Éliás A. 3-0, Magyar L.-Daru Zs. 3-1, Kriston D.-Varga S. 3-1. Győzelemmel kezdett szombaton a Szécsény I. csapata. Az magyar hármas Kodzsagogov Zsaklin, Vincze Zsófia és Pany- or Krisztina a mezőny vége felé szinte együtt érkeztek célba. Csapatunk a 12. helyen végzett. A vb-címet az olaszok szerezték meg. A felnőttek mellett junior magyar fiúk és lányok is rajthoz álltak, ahol a fiúk: Csáki Ákos 52., Deák Bálint 53., Szemerei Levente 54. és Iván Levente 60., első ligában játszó együttes a Páter Bárkányi János Katolikus Iskola tornatermében a Csákvár csapatát fogadta. Annak ellenére, hogy újonc csapatról van szó tagjai között több nagyon tapasztalt az Extraligához szokott játékos szerepelt. Különleges volt a mérkőzés abból a szempontból is, hogy a Szécsénynen most mutatkozott be az újonnan igazolt Magyar László. A nyitó páros mérkőzést a Kriston-Magyar hazai duó biztosan hozta, hiszen 3-0-ra verték a Varga Sándor-Daru Zsolt pártiig a leányoknál Hornyák Anna 40., Jánosi Lilla 43., Néveri Szilvia 49-, míg Elek Zita 50. helyen zárt. Csapatoknál a fiúk a 14., a lányok all. helyen végeztek. A verseny után a magyar csapat vezetői Hakkel Tünde, Szőke Gergő, Berendi Antal egyöntetű véleménye volt, hogy az előzetes célt a tisztes helytállást maximálisan megvalósította a Bulgáriárost Ezt követően Bátorfi Zoltán nyerte első egyénijét és Magyar László is 0-2-es szetthátrányból legyőzte a vendégek legjobbját Varga Sándort. Ezzel 3-0-ra elhúztak a hazaiak, de ezután a Csákvár pillanatai következtek. Kriston Dániel szoros csatában, döntő szettben ll-9-re kikapott Daru Zsolttól és Bátorfi is vereséget szenvedett Varga ellen. így a vendégek feljöttek 3-2-re. A folytatásban viszont a hazaiak nem tudtak hibázni, Kriston nyerte mindkét mérkőzését és Magyar ban rajthoz állt magyar hegyifutó válogatott, reménykedve abban, hogy fejlődésükben ez a vb-rész- vétel a jövőben a junioroknak is nagy lökést fog adni. A hegyifutó világbajnokság végeredménye. Bulgária, Sapareva Banya: Felnőtt férfiak, Táv: 12.5 km, 1390 méter szintkülönbség (141 induló): 1. Joseph Gray (USA) 1:02:12,53 perc... 87. Khoór Bence 1:17:00,40... 91. Gerlei Tamás 1:18:00,67 ... 96. Varga Dániel 1:19:10,64... 115. Szőllős András 1:23:46,28... 120. Pelsőczy Attila 1:26:48,19 ... 130. Fonyó Sándor 1:37:21:07. Csapatban 1. USA ... 19.Magyarország (Khoór Bence, Gerlei Tamás,Varga DánielSzőllős András). Felnőtt nők. Táv: 7.3 km, 700 méter szintkülönbség (67 induló): 1. Andrea Mayr (Ausztria) 39:04... 56. Kodzsagogov Zsaklin 52:43 ... 58. Vincze Zsófia 53:26, 59. Panyor Krisztina 54:08. Csapatban: 1.0laszország..l2. Magyarország (Kodzsagogov Zsaklin, Vincze Zsófia, Panyor Krisztina). is győzött. Ezzel a végeredmény 6-2 lett. A szabályok szerint az utolsó két egyénit (Bátorfinak és Magyarnak is volt még egy mécsesé) nem kellett lejátszani, mert a hazaiak elérték a 6-ot, így eldőlt a mérkőzés. A bajnokság állása 1. Celldömölk I. 1 1 0 0 6-4 2 2. BVSC-Z. II. 1 1 0 0 6-4 2 3. Szécsény I. 1 1 0 0 6-2 2 4. Pécsi TE I. 1 1 0 0 6-1 2 5. DVTK-Volán 1 0 1 0 5-5 1 6. Komló 1 0 1 0 5-5 1 7. BVSC-Zugló I. 1 0 0 1 4-6 0 8. Csákvár 2 0 0 2 3-12 0 9. Békési TE 0 0 0 0 0-0 0 10. Szeged I. 1 0 0 1 4-6 0 Szőllős András 15 éves kora óta Telek András kezei alatt készül fel a tájékozódási futó illetve az atlétikai versenyekre. Hetedik éve, megalakulástól kezdve a Zenit SE-ben versenyez, az egyesület alapító tagja, ott van a mezei futóbajnokságokon, hegyifutó és terepfutó versenyeken. Az elmúlt években olyannyira kedvet kapott a hegyi futás iránt hogy tudatosan erre edzett és a nyár elején ez hozta meg első nagyobb sikerét. A kékestetői hegyi futó ob-n elért 8. helyezését követően váratlan örömteli hír érte. A hegyi futó világbajnokságra készülő hatfős felnőtt férfi válogatottból sérülés miatt két fő kiesett és a szakág vezetés sebtiben újoncként a Zenit SE futóját Szőllős Andrást hívta be a válogatottba. A tarjáni színekben versenyző negyvenéves futó ezt a szakvezetői bizalmat a vb -n olyannyira meghálálta, hogy az hazai ob-n előtte végzett, két társát itt a vb-n megelőzve lett a magyar csapat pontszerző tagja. Cz.Z.J. NB I, Keleti csoport, 2. forduló: Nyírbátori ASE - Florato Szeged AC Probart II. 8-10. 5. forduló: Útfestők- Apagy SE I. - Floratom Szeged AC Probart II. 10-8. A bajnokság állása 1. Szeged II. 3 2 0 1 35-19 4 2. Szécsény II. 1 1 0 0 15-3 2 3. Gödöllő 1 1 0 0 10-8 2 4. Apagy SE I. 2 1 0 1 18-18 2 5. Félegyházi 1 0 1 0 9-9 1 6. Egri Coop 1 0 1 0 9-9 1 7. Univer-Sport 0 0 0 0 0-0 0 8. Kecskemét 1 0 0 1 1-17 0 9. Nyírbátor 2 0 0 2 11-25 0 10. Ceglédi VSE 0 0 0 0 0-0 0 Ötödik mérkőzését is megnyerte a selejtezőcsoportjában a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely szerdán három ponttal győzött Luxemburgban, és az utolsó forduló eredményétől függetlenül kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. A nemzeti csapat előzőleg 1999-ben szerepelt Eb-n. SlBHl KsßSSlfiEßJÄ láifcgraimnnyiSl A magyar válogatott a csoport egyetlen százszázalékos csapataként várta az összecsapást, hiszen korábban hazai pályán a briteket és a luxemburgiakat, idegenben pedig a macedónokat és a briteket is legyőzte. A nemzeti csapat annak tudatában lépett pályára Luxembourgban, hogy már csak akkor nem jut ki a 2017-es Eb-re, ha kikap a sereghajtó Luxemburg otthonában, majd szombaton több mint tíz ponttal alulmarad a macedónokkal szemben Szolnokon. Ezzel párhuzamoKijutottak a magyarok san szerdán a macedónoknak le kellett győzniük a vendég briteket, akiknek szombaton Luxemburgban is ki kell kapniuk legalább 25 ponttal. Stojan Ivkovic kapitány együttese ll nappal ezelőtt 89-64-re verte a miniállam legjobbjait Sopronban, és a szerdai „visszavágó" is bíztatóan indult, a nyitónegyed derekán 8-2-re vezetett a válogatott. A második játékrész viszont már döntetlenről folytatódott, sőt, 18-16-nál már a sorozatban hét triplakísérletet elrontó hazaiak vezettek. A magyar szakvezető 25-19-nél időt kért, s a nemzeti csapat a Spanyolországban légióskodó Hanga Ádám első kosarával fordított (29- 30). A nagyszünetben ennek ellenére ismét a remekül lepattanózó luxemburgiak voltak előnyben (38-35). Térfélcsere után Hanga 8 pontjával elhúztak a vendégek, akik néhány perccel később már Eb-résztvevőként küzdhet- tek, ugyanis a csoport másik meccsén a britek nyertek Macedóniában, így biztossá vált, hogy a magyarok végeznek a G jelű kvartett élén. A 49-53-ról induló zárószakasznak így már felszabadultan vághatott neki az amúgy gyengén büntetőző gárda, amely végül a vártnál nagyobb csatában kicsikarta a győzelmet. A 40. kontinenstornának Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnok- ság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett. Eredmény (az európai szövetség honlapja alapján). G csoport, 5. forduló: Lu- xemburg-Magyarország 65-68 (14-14, 24-21,11-18,16-15). A legjobb magyar dobók: Hanga 18, Eilingsfeld 12, Perl 10. A csoport másik mérkőzésén: Macedónia - Nagy-Britannia 62-89 (14- 21, 16-23, 23-23, 9-22). A G csoport állása: 1. Magyarország 10 pont (már továbbjutott), 2. Nagy-Britannia 8, 3. Macedónia 7,4. Luxemburg 5. A további magyar program. Szombat: Magyarország-Macedónia, Szolnok 16.30. Győzelemmel nyitott a Szécsény I. Extraliga, NB I., férfiak