Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-02 / 205. szám

„Támadás a keresztény európai civilizáció ellen" fttettirrcL Nagyon komoly támadás zajlik a keresz­tény európai civilizáció ellen, megállításához euró- pai-orosz-amerikai összefogásra van szükség, ennek az összefogásnak pedig az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet (EBESZ) a legfontosabb fóruma - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Berlinben, az EBESZ-tagállamok informális külügyminiszteri tanácskozása előtt. A miniszter a közmédiának adott nyilatkozatában a Berlin melletti Potsdamban rendezett tanácskozáson képviselendő magyar álláspontról szólva hangsúlyozta, hogy Európában „biztonsági válság" alakult ki.- A 24. órában vagyunk - húzta alá Szijjártó Péter, el­engedhetetlennek nevezve egy közös európai hadsereg felállítását, az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc győzelemre vitelét és az európai-orosz-amerikai ösz- szefogást. Minden európai politikának azt kell céloznia, hogy az emberek biztonsága helyreálljon - mondta. Új korszakot ígért Michel Temer Új korszakot ígért La- tin-Amerika első számú gazdasága számára Michel Temer, Brazília újonnan kinevezett elnöke mind­össze néhány órával azután, hogy a szenátus megfosztotta tisztségétől szerdán Dilma Rousseff addigi brazil államfőt. íitaffflrcyfltTiEk - A mai nap­pal a következő két év és négy hónapban új korszak veszi kez­detét, amelynek célja, hogy új vágányra terelje Brazíliát - mondta Temer beiktatását kö­vető első, televízióban közvetí­tett beszédében. Leszögezte, elsődleges fontos­ságú feladatának tartja a munka­helyek teremtését, és emlékez­tetett arra, jelenleg 11,8 millió munkanélküli él a 200 milliós Brazíliában. Ezen felül a sürgető gazdasági intézkedések között említette az állami kiadások csök­kentését, valamint a szociális és munkaügyi juttatások egyebek mellett a nyugdíjak reformját Temer emlékeztette minisz­tereit arra, „kormányzási mód­szerei a decentralizációt és a cselekvést" jelentik. Az új elnök örült annak, hogy jól fogadták a szenátusban nem sokkal azt követően, hogy a tes­tület megszavazta Rousseff me­nesztését. „Ez nagy lendületet ad nekem ahhoz, hogy a követ­kező két év és négy hónapban folytassam a munkát" - mondta. Ä tisztségétől megfosztott Rousseff a szenátus ülését köve­tően kijelentette, vissza fog tér­ni a hatalomba, és élesen szem­behelyezkedett a „puccsista kormánnyal", amely szavai sze­rint véget vetett a brazil baloldal 13 évig tartó uralmának. Temer válaszul kijelentette, azok a puccsisták, akik ellen akarnak szegülni az alkotmánynak. Rousseff eltávolítását éle­sen elítélte Nicolas Maduro venezuelai elnök, aki azonnali hatállyal hazarendelte brazíliai nagykövetét, és bejelentette a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok befagyasztását. Erre válaszul Brazília konzul­tációkra rendelte vissza venezu­elai nagykövetét. A brazil veze­tés ugyancsak hazarendelte bolíviai és ecuadori diplomáciai képviselőit, miután az érintett országok bírálták a szenátus szerdai döntését. „Trump politikája nagyon fenyegető" Donald Trump politikája „nagyon fenyegető" Mexikóra nézve - jelentette ki Enrique Pena Nieto mexikói elnök egy helyi idő szerint szerda késő este sugárzott tévéinterjúban, miután aznap találkozott hazája fővárosában az amerikai republikánus párti elnökjelölttel. COMBSüSíESj Nieto, még az esemény után közvetlenül, nyitottnak és konst­ruktívnak jellemezte találkozóját Trump- pal. Elmondta, hogy beszéltek a Trump által az amerikai-mexikói határra terve­zett falról, de kijelentette: szó sem lehet arról, hogy Mexikó állja a költségeket. Trump szerda esti phoenixi beszédében barátjának és nagyszerű elnöknek ne­vezte Nietót, azzal kapcsolatban azon­ban, hogy kinek kellene állnia a fal költ­ségeit, azt állította, nem került szóba. Nietót hazájában sok bírálat érte ami­att, hogy váratlanul meghívta Trumpot, madta beszédeiben Mexikót, Nieto pedig miután az elnökjelölt számtalanszor tá- Hitlerhez és Mussolinihez hasonlította az amerikai politikust. A Reuters brit hírügy­nökség értesülése szerint a mexikói kor­mányt is váratlanul érte, hogy az elnökje­lölt elfogadta a meghívást. Nieto az esti tévéinterjúban véd­te döntését. Etmondta, hogy szerinte Trump politikája nagyon veszélyes Me­xikóra nézve, és erre reagálni kellett és kell később is, nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ha Donald Trump elnökként ártani akar az országának.- Megmondtam neki, hogy így nem lehqt kölcsönösen előnyös kapcsolatot építeni a két ország között - számolt be a mexikói elnök a találkozóról. A bevándorlásról tartott másfél órás phoenixi beszédében Trump beszélt ar­ról is, hogy elnökként ki fog toloncoltatni az Egyesült Államokból minden illegális bevándorlót, és ha vissza akarnak térni, azt csak legálisan tehetik meg. Ez a ter­vezett intézkedése több millió mexikóit érintene. Készek támogatni ílftrerarerc. Az MSZP nem támogatja a kötelező bete­lepítési kvótát, és ha a kor­mány Országgyűlésnek be­nyújtandó törvényjavaslata is ezt tartalmazza, akkor azt a szocialisták készek támogat­ni - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke csütörtökön Bu­dapesten sajtótájékoztatón. Molnár Gyula arra szólította fel a kormányt és a Fideszt valljon színt mi lesz az októ­ber 2-ai népszavazás közjogi következménye. Milyen tör­vényjavaslatot kormányren­deletet készítenek elő októ­ber 3-ra? - tette fel a kérdést A kedd-szerdai brüsszeli tár­gyalásairól az ellenzéki poli­tikus azt mondta: „a brüssze­liek azt üzenik hallják, amit a magyar emberek mondanak". Hozzátette: Brüsszelben 12 éve megértik és elfogadják a magyarok gondolatait, és egyértelműen megfogalmaz­ták: nincs napirenden további kötelező kvóták bevezetése. „Ne játsszanak...!” A Jobbik sze­rint a tanévkezdés vesztese a szakképzés, ezért az ellen­zéki párt arra szólítja fel a nemzetgazdasági minisztert hogy ne játsszon „macska-eg­ér játékot" a szakképzésben résztvevőkkel. Dúró Dóra, az Országgyűlés oktatási és kulturális bizottságának job- bikos elnöke a Nemzetgaz­dasági Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatót amelyre a párt munkatársai egy élő egeret is elhoztak. Az ellenzéki képviselő ezzel arra akarta figyelmeztetni a mi­nisztert, hogy „ha macska-eg­ér játékot szeretne játszani", vagy „mindenképpen kísérle­tezni" szeretne valakin, akkor inkább biztosítanak hozzá egy egeret, de ne szakképzésben résztvevő pedagógusokkal és diákokkal játsszon ilyen módon. Dúró Dóra szerint a szakképzésben az utolsó pil­lanatban, a szakma ellenében vezettek alapvető változáso­kat. Tűrhetetlennek nevezte, hogy a szakképzési kerettan- terveket tartalmazó rendelet csak augusztus 25.-én, mind­össze egy héttel az iskolakez­dés előtt jelent meg. Újabb fegyvernyugvás A kelet-ukrajnai konflik­tusövezetben szerda éjfél­től fegyvernyugvás lépett életbe, amelyet eddig a felek betartanak - közölte Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter csütör­tökön Kijevben. B3isg®lssam- Elégedetten közölhetem, hogy nulla órától egyetlen lövést sem regisztrál­tunk - mondta újságíróknak a miniszter. Eduard Baszurin, az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság egyik katonai vezetője a szakadárok DÁN hír- ügynökségének úgy nyilatko­zott, hogy az ukrán fegyveres erők éjféltől nem lőtték a sza­kadárok állásait, s így létrejött a „régóta várt" fegyvernyugvás. A Donyec-medencei fegy­vernyugvásról szóló megálla­podást az összekötő csoport képviselői kötötték Minszkben augusztus 26-án, tekintettel a szeptember 1-jén kezdődő új iskolaévre. Martin Sajdik, az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet (EBESZ) el­nökének ukrajnai különmegbí- zottja hangsúlyozta, hogy „ez az összekötő csoport valamennyi résztvevőjének közös kezdemé­nyezése volt". Felhívta a figyel­met a megállapodásnak arra a kitételére, hogy a fegyvernyug­vásnak nincs határideje. A Donyec-medencében az ukrán kormányerők oroszbarát szakadár fegyveresekkel néz­nek szembe. A lázadók és az ukrán vezetés francia-német közvetítésre, Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlétében tavaly februárban aláírta a Minszk II. megállapodást. A dokumentum megerősíti a Minszk I. egyez­mény rendelkezéseit, tűzszünet bevezetéséről rendelkezik és kiszélesíti az ütköző övezetet, ahonnan ki kell vonni a nehéz- fegyvereket. HIRDETÉS 1' ÍYmíí'Vjv ■'‘••«»sxíHöWi ^«»«wwantsi HRi-vitaiion étrend-kiegészítő tabletta? www.nhc24.hu - www.nhc24.hu :ban, gyógynövény sza] [helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes elrendel és az egészséges HRIrilalion „Én nagyon elégedett vagyok a Nagyon boldog vagyok, hogy találkoztam a HRI-vitalionnal, mert az életemet változtatta meg. Kovács Károly 66 éves, Mikepércs 2005-ben észleltem fájdalmat a két lábamban. Akkor sorozatos kórházi kezelések, kivizsgálások után tájékoztattak, hogy olyan nagyfokú érszűkületem van, hogy már nem lehet műteni. Rettenetes fájdalmam volt, a lábujjam már teljesen kl- fekélyesedett. Szinte menni sem tudtam, még bottal sem. Akkor ajánlotta egy falubeli ismerősöm, hogy ő szedi a HRI-vitaliont és nagyon sokat segített rajta. Gondoltam kipróbálom, hátha segít rajtam egy kicsit. 2006 végén elkezd­tem szedni naponta 2x1 szemet és két hónap után már éreztem, hogy sokkal jobban vagyok. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy eldob­tam a botot és teljesen meggyógyultam. Ki kellett várnom hónapokon keresztül, hogy az állapotom folyamatosan javuljon. Azóta a labor leleteim normalizálódtak (cukor, vérnyomás, koleszterin). Felülvizsgálaton az orvosom nagyon jó keringést tapasztalt. A lábam nem faj, a fekély begyógyult, fizikai álla­potom nagyon jó. Ellenőrzésre évente kell mennem. Mindenkinek tudom ajánlani, én nagyon elégedett vagyok a HRI-vitalionnal! Eldöntöttem, hogy az életemet már a HRI-vitalionnal élem le. Megnyugodtam, mert pihenés illetve megállás nélkül hosz- szabb utat is meg tüdője tenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom