Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-12 / 213. szám
Kikapott a Veszprém SGCQÄQfla&j Második mérkőzésén kikapott a Telekom Veszprém a férfi kézilabda SEHA Ligában. A dmvédő magyar csapat a Var- dar Szkopje vendégeként maradt alul szombaton hét góllal A magyar együttes védekezése nem állt össze - már az első félidőben 16 gólt kapott -, és a másodikra sem igen javult, miközben támadásban ezúttal egyáltalán nem volt meg a szükséges lendület, így a hazai együttes megérdemelten aratott magabiztos győzelmet. A Veszprémnek a mostani a harmadik idénye a regionális nemzetközi sorozatban, és a szombati csupán a második veresége volt. Előzőleg ugyancsak a macedón Vardarral szemben maradt alul idegenben, a 2014/15- ös idény alapszakaszában. Eredmény: Vardar Szkopje (macedón)-Telekom Veszprém 29-22(16-12). Megvédte címeit (j&fäSMäo A középsúlyú Gennady Golovkin megvédte világ- bajnoki címét mindhárom szervezetnél (WBC, IBF, WBA), mivel a londoni 02 Arénában rendezett szombati összecsapáson legyőzte Kell Brookot. A váltósúlyból fellépett brit bokszoló edzője az ötödik menetben bedobta a törölközőt, mivel tanítványa második menetben elszenvedett szemsérülése egyre rosszabbul nézett ki. A meccs után Brookot kórházba szállították, az orvosi vizsgálatokon pedig kiderült, hogy eltört a szemgödre, így meg is kell műteni. A 34 éves kazah győztes mérlege így továbbra is makulátlan, azaz mind a 36 mérkőzését megnyerte, a legutóbbi 22 mindegyikét pedig kiütéssel. Golovkin legközelebb a szintén brit Billy Joe Saunders ellen szeretne kötelek közé lépni, hogy megszerezze a WBO világbajnoki övét is. Kiegészült a csoport RfäinffiTVamfilUAHC Leipzig csapatával egészült ki a Ferencváros csoportja a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Az európai szövetség (EHF) honlapja szerint a lipcseiek a spanyolországi selejtezőtorna szombati játéknapján 32-30-ra legyőzték az osztrák Hypo Niederösterreich együttesét, így feljutottak a főtáblára, és a macedón Vardar Szkopje, az orosz Asztrahanocska, valamint az FTC-Rail Cargo Hungária társaságában a B csoportba kerültek. Az már a júliusi sorsoláson biztos volt, hogy az előző idényben ezüstérmes Győri Audi ETO KC ellenfele a C csoportban a címvédő román CSM Bucuresti, a dán FC Midtjylland és az orosz Rosztov Don lesz. A csoportkor első fordulójára október 14. és 16. között kerül sor. A kvartettek első három helyezettje jut tovább. Magyar győzelem ESjJMSQj A magyar női röplabda-válogatott 3-1-re legyőzte a spanyol csapatot az Érden rendezett szombati edzőmérkőzésen. Mindkét csapat az Eu- rópa-bajnoki selejtezőre készül, amelynek a hétvégén lesznek az első tornái. A magyarok a finn, a lengyel és az észt válogatottal találkoznak, az első tornát Érden rendezik. Eredmény (a magyar szövetség honlapjáról): Magyaror- szág-Spanyolország 3-1 (22, 20, -21,23). A címvédő ellen győztek a férfiak SasSHEDBä) A magyar férfiválogatott legyőzte a címvédő kínaiakat, míg a női csapat döntetlent ért el Ukrajna együttesével szemben szombaton a bakui sakkolimpia nyolcadik fordulójában. A két vereség mellett a hatodik győzelmüket arató férfiak fontos mérkőzést nyertek meg, mivel hét forduló után nekik és a kínaiaknak is tíz pontjuk volt, ami 19., illetve 17. helyet ért. A szombati összecsapáson a harmadik táblán Almási Zoltán sötéttel győzött, ez pedig csapatsikert jelentett, mivel a másik három parti remivel zárult. Az esélyesebbnek számító ukránokkal játszottak rangadót a nőle akik a forduló előtt öt győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel a bő élcsoportban álltak az öt 12 pontos mögött az ugyancsak öt 11 pontos gárda egyikeként Vajda Szidónia a második táblán sötéttel legyőzte ellenfelét emellett volt két remi, de a harmadik nem jött össze, Gara Tícia sötéttel kikapott így egy pont járt a magyaroknak. A 11 fordulós, svájci rendszerű viadalon első helyen a meccspontok számítanak, a csapatgyőzelem két, a döntetlen egy pontot ér. Holtverseny esetén az úgynevezett olimpiai Berger-Sonneborn számítás dönt, a harmadik rangsoroló pedig a csapatok játékosai által gyűjtött pontok összessége. Eredmények (az esemény honlapjáról), 8. forduló. Férfiak: Kína-Magyar- ország l,5-2,5. Ting Li-zsen (2753 Élő- pont)-Rapport Richárd (2752) döntetlen. Berkes Ferenc (2640)-Jü Jang-ji (2725) döntetlen, Li Csao (2746)-Almási Zoltán (2684) 0-1, Gledura Benjámin (2585)- Vej Ji (2717) döntetlen. Nők: Magyaror- szág-Ukrajna 2-2. Hoang Thanh Trang (2467)-Anna Muzicsuk (2550) döntetlen, Maria Muzicsuk (2539)-Vajda Szidónia (2372) 0-1, Papp Petra (2336)-Natalia Zsukova (2475) döntetlen, Inna Gaponenko (2416)-Gara Tícia (2379) 1-0. irírít A magyar férfi és a női válogatott is 3-1-re nyert pénteken a bakui sakkolimpia hetedik fordulójában. A két vereség mellett az ötödik győzelmüket arató férfiak ezúttal a svájciakat múlták felül, míg az ugyancsak öt győzelemmel, de egy-egy döntetlennel és vereséggel álló nők a Fülöp-szigetek csapatánál bizonyultak jobbnak. Rapport Richárd és Vajda Szidónia vesztette el pénteki partiját, a többiek begyűjtötték a teljes pontot. Eredmények (az esemény honlapjáról), 7. forduló. Férfiak: Magyaror- szág-Svájc 3-1. Rapport Richárd (2752 Élő-pont)-Yannick Pelletier (2555) 0-1, Sebastian Bogner (2559)-Berkes Ferenc (2640) 0-1, Almási Zoltán (2684)-Nico Georgiadis (2475) 1-0, Noel Studer (2445)-Balogh Csaba (2614) 0-1. Nők: Fülöp-szigetek - Magyarország 1-3. Janelle Frayna (2281)-Hoang Thanh Trang (2467) 0-1, Vajda Szidónia (2372)- Jan Jodilyn Fronda (2128) 0-1, Christy Lamiel Bernales (2065)-Gara Tícia (2379) 0-1, Gara Anita (2355)-Catherine Secopito(2119) 1-0. Kerber nyerte a női döntőt Angelique Kerber US Open. A világranglistát mától vezető német Angelique Kerber nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesének szombati döntőjét. A második helyen kiemelt játékos három szettben győzte le a tizedikként kiemelt cseh Karolina Pliskovát. Az első szettben Kerber az első és az utolsó játékban is megnyerte ellenfele szervajátékát, és mivel jóval kevesebb ki nem kényszeritett hibát vétett, magabiztosan került előnybe. A folytatásban Pliskovénak elég volt egyszer elvennie riválisa adogatását - 2:3-ről 5:3- ra fordított - az egyenlítéshez, pedig ebben az időszakban is ő rontott valamivel többet. A döntő szettben a cseh játékos - aki előbb Venus Wil- liamst, majd annak húgát, Se- renát is elbúcsúztatta a tornán- 1:1 után brékelőnybe került, ám ezt kisvártatva elveszítette, így 3:l-es vezetést követően 4:3-as hátrányba került. A korábbiaknál is több hibával tarkított hajrában a jobban összpontosító német kerekedett felül. Miután Angelique Kerber bekerült a fináléba, Serena Williams viszont nem, a német teniszező hétfőtől átveszi az első helyet a világranglistán a 2013 eleje óta éllovas amerikaitól. Ez volt Kerber harmadik Grand Slam-döntője eddigi pályafutása során - ráadásul mindhármat idén játszotta -, ezek közül a mostanit és az ausztrált megnyerte, a wimb- ledonit elveszítette. Pliskova élete első GS-fmáléjában szerepelt New Yorkban. Eredmény, női egyes, döntő: Kerber (német, 2.}-Kar. Pliskova (cseh, 10.) 6:3,4:6, 6:4. Pap Bianka ezüstérmes Az;ezüstérmes.Rap,Bianka a>100 méteres hátúszás 5 Az S10-es sérültsé- gi kategóriában versenyző Pap Bianka ezüstérmet szerzett 100 méteres hátúszásban a riói paralimpia szombati versenynapján. A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc versenyzője idén megnyerte ezt a számot a madeirái Európa-bajnokságon, és miután a délelőtti előfutamokból a második legjobb időeredménnyel került be az esti döntőbe, mindenképpen esélyesnek számított a dobogóra. A rajtja nem sikerült igazán jól, ezzel együtt féltávnál a harmadik helyen fordult az új-zélandi Sophie Pascoe és a brit Alice Tai mögött. A második 50 méteren aztán csapásról csapásra megközelítette brit riválisát, aki a végére el is fáradt, így simán Papé lett a második hely. A győzelmet magabiztosan szerezte meg Pascoe. „A edzőmmel ezt a taktikát beszéltük meg, hogy a második ötvenen erősítek bele. Bejött. Nagyon boldog vagyok, hogy első paralimpiámról máris éremmel térhetek haza. Még van jó néhány számom, de már biztos, hogy boldogan utazok majd haza" - mondta a magyar sportoló. Pap Bianka a magyar küldöttség második érmét nyerte Rióban. Korábban az erőemelő Tünkéi Nándor harmadik lett. Eredmény. Úszás, női 100 m hát (S10), paralimpiai bajnok: Sophie Pacoe (Új- Zéland) 1:07.04 p, 2. Pap Bianka 1:07.95, 3. Alice Tai (Nagy-Britannia) 1:09.39.