Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-03 / 180. szám
Pisztolyos olimpikon - gyarmati kapcsolatokkal Nyolc magyar sportlövő kelt útra, s indult el Rióba, hogy már az olimpia első hetében izgulhassunk értük. Ez a létszám jóval nagyobb, mint ahá- nyan négy éve, Londonban képviselték színeinket. Ott hárman szerepeltek, és mindannyian pontszerző, azaz hatodik helyen végeztek. Most talán még jobb lehet a teljesítmény. Közülük már szombaton a lőállásbán céloz majd a táblára a pisztolyos Tátrai Miklós, aki balassagyarmati családi kapcsolatokkal rendelkezik. A harmincesztendős, Zalaegerszegen élő sportoló viszonylag későn fordult a rendszeres testmozgás felé. Több sportággal megpróbálkozott, de tizennégy éves koráig a fiúkra jellemző "hagyományos területeken" nem találta meg a számítását Középiskolába kerülve egy alkalommal "letévedt" a szülővárosában található Ebergényi úti lőtérre, és ott ragadt- Nem mondhatom, hogy túl korán megmutatkoztak volna rajtam őstehetségi vonások, de tény és való, hogy sok-sok kitartással és szorgalommal szépen araszoltam felfelé a különböző korosztályos rangsorokban - tekintett vissza pályafutása ezen szakaszára Tátrai Miklós. - A válogatottba is csak huszonhat éves koromban kerültem be, ez vidékről nagyon nehéz, nem véletlen, hogy klubot váltottam, és ma már Tesánszki Mihály irányításával a Budapesti Honvéd- ban készülök a nagy feladatokra. Igaz, nem költöztem fel a fővárosba, a zalaegerszegi gyakorlásokhoz az önkormányzat is komoly segítséget nyújt, és bizonyos időközönként, két-három hetente felutazom Budapestre, egyeztetni az edzőmmel. Egyértelmű, hogy a riói kvótám megszerzésében ez a váltás óriási szerepet játszott. Ezt a bizonyos kvótát februárban, a győri légfegyveres Euró- pa-bajnokságon a légpisztolyos szám döntőbe kerülésével vívta ki a fiatalember. De nem is adta alább, a fináléban végül az ötödik helyet szerezte meg. Mire lehet ez elég Brazíliában?- Nem tudom, nem merek túlságosan nagy jóslatokba bocsátkozni - tekintett előre Tátrai Miklós. - Nagyon erős a mezőny, ebben pedig én a tapasztalatlanok közé tartozom. Egy olimpián hatalmas mértékben számít, ki mennyire képes alkalmazkodni a világverseny hangulatához, megbirkózni egyáltalán azzal a felelősséggel, hogy. egy olimpián képviselheted a hazádat. Szeretném mindenképpen megjavítani az ötkarikás játékokon előttem eddig utoljára részt vevő légpisztolyos, Simon Attila athéni selejtezőben elért 562 körös teljesítményét, de a döntőhöz biztos, hogy legalább 580 kör szükséges. Nagy álom lenne a finálé! Mindenesetre legutóbb egész jó formában lőttem egy szerbiai versenyen, ami feldobott, így jó hangulatban várom a riói viadalokat. Ahol a tíz méteres légpisztolyos szám mellett az ötven méteres szabadpisztolyban is elindul. A kiváló sportlövő elárulta még, hogy édesanyja rokonsága révén kötődik Balassagyarmathoz. Itt élő családtagjaihoz évente egyszer legalább ellátogat - legutóbb márciusban járt az Ipoly-parti városban. Hegedűs Henrik Tátrai Miklós számára igazi bravúrt jelentene a nyolcas döntőbe jutás Arannyal búcsúzna a kapitány olimpia. Olimpiai aranyéremmel szeretne búcsúzni posztjától Silvia Neid, a német női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.- Meg akarjuk nyérni az olimpiai aranyat Rio de Janeiróban - jelentette ki az 52 éves szakember egy interjúban. A német női válogatott szerdán kezdi az ötkarikás tornát Zimbabwe ellen. Sydneyben, Athénban és Pekingben egyformán bronzérmet szerzett a csapat, Londonba azonban nem jutott ki. A tavalyi világbajnokságon negyedik lett, az Európa-bajnokságon viszont címvédő, sőt, az utolsó hat Eb-t megnyerte. Neidot, aki 2005-ben vette át a válogatott irányítását, az olimpia után Steffi Jones váltja a szövetségi kapitányi poszton.- Az utolsó hetekben élvezni akarom az engem körülvevő emberek, a csapat és a segítők társaságát - fogalmazott. A német női labdarúgó-válogatott olimpiai keretének tagja a magyar származású Marozsán Dzsenifer is, aki a Ghána elleni, 11-0-s győzelmet hozó felkészülési mérkőzésen két gólt is szerzett. Kinevezték labdarúgás. Edgardo Bauzát nevezték ki az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. Az 58 éves tréner játékosként hazájában a Rosario Centralt és az Independientét erősítette, majd megfordult Kolumbiában és Mexikóban is. Edzőként 2008-ban az ecuadori Liga Deportiva de Quito, 2014- ben pedig az argentin San Lorenzo együttesével hódította el a Libertadores Kupát, legutóbb a brazil Sao Paulo kispadján ült. Korábban úgy hírlett, hogy Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője és az Atlético Madridot irányító Diego Simeone vezeti a kiszemeltek listáját. A legendás Diego Maradona ingyen is elvállalta volna a megbízatást, de felajánlását nem vették számításba. Az argentin válogatott 11-esekkel kikapott a nyári Copa America fináléjában, s ezt követően Lionel Messi lemondta a válogatottságot, majd egy héttel később Gerardo Martino kapitány is bejelentette távozását. Az argentinok szeptember elején az uruguayi és a venezuelai csapattal játszanak világ- bajnoki selejtezőmérkőzést. Magyar érmek ÍJÁSZ Négy érmet szereztek a magyarok a csehországi Otrokovicében rendezett számszeríjász-világbajnoksá- gon az úgynevezett field kategóriában. A magyar küldöttség keddi tájékoztatása szerint csapatban a Bihariné Gábriel Emese, Mátrai István, Lénárt Ágota összeállítású hármas a második lett. Egyéniben Bihariné a harmadik, Mátrai a hatodik helyen végzett. A szeniorok között Lénárt második, míg juniorok mezőnyében Palotai Benedek harmadik lett. Ma sorsolás az asztaliteniszezőknél Rio 2016. A legfrissebb világranglista alapján Póta Georginát holtversenyben a 23. helyen emelték ki a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpia egyéni asztalitenisz tornáján. A magyar játékos mellett még a tajvani Csen Szu-jü kapta ezt a kiemelési sorszámot a női mezőnyben a nemzetközi sportági szövetség honlapjának hétfői híre alapján. Póta a második fordulóban kapcsolódik majd be a küzdelmekbe. Lovas Petra a 45., Pattantyús Ádám pedig a 48. a hetvenfős egyéni verseny erősorrendjében, így várhatóan nekik sem kell selejtezőt játszaniuk, azaz a főtábla első körében kezdenek. A sorsolást szerdán tartják magyar idő szerint 17 órától, a verseny szombaton kezdődik. A magyar szövetség tájékoztatása alapján a játékosok és az edzők első benyomásai összességében pozitívak a helyszínen. Aranyosi Péter, a férfiválogatott szövetségi kapitánya elárulta: Pattantyús programjában sok labdás edzés, napi egy-két mérkőzés és erőnléti tréning szerepel.-Várjuk a sorsolást, a terem jó, talán a védőknek, mint Ádám kedvezőbb - mondta a szakember.- A főteremben edzettünk tegnap, nekem tetszik. Lassúnak mondható, ami előny lehet számomra. A faberakású olimpiai asztalok nagyon szépek! A zöld pályát gyorsan megszoktam - tette hozzá Pattantyús. A Pótát és Lovast irányító Téglás Péter szerint nem jelenthet gondot a padlóborítás és az asztalok zöld-kék színpárosítása, van idő megszokni. Az egyéni versenyek jövő hét csütörtökig tartanak majd Rióban, utána rendezik a csapatversenyt, ebben azonban a magyarok már nem lesznek érdekeltek.