Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-27 / 200. szám

Interjú Szécsény város polgármesterével Szilvaszombat 2002 óta országos hírű rendezvénnyé nőtte ki magát a „Kétbodonyi Szilvaszombat". 2014- től pedig „Nógrádi- kum"-ként van bejegyez­ve az esemény, amelyet idén augusztus 27-én rendeznek meg. ßSlBSEISJEfc Ezen a napon a szilvás- gombócfőzés és a szil- valekvér készítés áll a közép­pontban. Átlagosan 20 csoport - különböző községekből - tit­kosnak mondható saját receptura alapján száll versenybe a legfino­mabb szilvás gombóc és a legza­matosabb szilvalekvár címért. A gasztronómiai élvezetek mellett folklór tánccsoportok fellépései, továbbá kézműves vásár is színesíti a rendezvényt A program reggel 8.30 órakor vendégvárással, a versenyző csapatok érkezésével, valamint a regisztrációval indul Ezt követő­en kezdetét veszi a nagy szilvás- gombóc-főző verseny. 9.45 órakor a fellépők bevo­nulnak a szabadtéri színpadhoz, majd a vendégeket Koczúrné Halász Judit polgármester kö­szönti. A délelőtt folyamán a folklór műsor keretében külön­böző néptánccsoportok, hagyo­mányőrző egyesületek, valamint dalkörök lépnek majd színpadra. 11 órakor fogják zsűrizni az elké­szült szilvás ételeket valamint a lekvárokat. Déltől pedig szilvás- gombóc-evő versenyt rendeznek a szabadtéri színpadon. A délután folyamán, 14.30 óra­kor kezdetét veszi a könnyűzenei és szórakoztató műsor. 18 órakor színpadra lép a Fiesta, 19.30 óra­kor pedig a Sramlikings. 20.30 órától minden szórakozni vágyó kimulathatja magát a szabad­téri bálban, - a művelődési ház kertjében - ahol a jó hangulatot Grenyó János biztosítja. 6erhát K. Négyes ünnep Idén a község hatvanhatodik alkalommal rendezi meg a bányásznapját, huszadikkal a falunapját, valamint ötöd­szörre lesz rock-találkozója, és mindehhez „csatlakozva" első ízben 2016-ban már pélinkafesztiválja is van a te­lepülésnek. így tehát Vizslás négyes ünnepet „ül" augusz­tus 27-én, szombaton. ^SmSBd a program délelőtt, 11 órakor szentmisével kezdődik a helyi templomban. Ezt követi a koszorúzási ünnepség a Bányász Emlékműnél A hivatalos meg­nyitóra 14 óra tájékán kerül majd sor. Utána pedig kezdődnek a színesebbnél színesebb és szó- rakoztatóbbnál szórakoztatóbb kulturális műsorok Délután 16.15 órakor tartják a Vizslási Pálinka Fesztivál eredményhirdetését Ezek után 17 órától színpadra lép a BMV Rockegylet majd Kis Grofo fokozza fel a hangulatot 19.30 órától a Triász együttes koncertjét ezt követően pedig az Irigy Hónal­jmirigy műsorát tekinthetik meg az érdeklődők Ezek után pedig kezdődik a tűzijáték. 22 órától a Danny Ground - az Apollo Dance Hall rezidense, valamint Claudia Black szórakoztatja majd a közön­séget A Rock színpadon fellép a Lámpaláz, a Dreamless, az Ősiláz, a Bridge in the soul river, valamint a Rómeó vérzik együttes. Délután, 14-től 16 óráig véradásra is lehe­tőség lesz az általános iskolában. Kísérőprogramként szerepel a ka­tonai bemutató és toborzó pont a légvár, a dodgem, valamint a lovaglás is. G. K.- Mióta él Szécsényben?- Körmenden születtem, de kiskorom óta Szécsényben élek - kezdte Stayer László.- Iskoláit hol végezte, milyen képzettséggel rendelkezik?- Az általános iskolát Szécsény­ben, a középiskolát Salgótarjánban, a Madách Imre Gimnáziumban, a főiskolát pedig Nyíregyházán, a tanárképzőben végeztem, mate­matika-testnevelés szakon.- Hol dolgozott korábban? Pedagógus voltam Szécsényben. Pályámat a Mező- gazdasági Szakközépiskolában kezdtem, majd 1993-tól egykori alma materemben, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában ta­nítottam, ahol a tantestület, a szülők és a képviselő testület bizalmát kiérdemelve nyolc évig igazgató is voltam. Szép emlé­keket őrzök azokból az időkből.- Mi a hobbija, mivel tölti a szabadidejét?- A foci! Ma is minden héten játszom a barátaimmal. Régeb­ben pedig edzőként is dolgoz­tam. 2010 októbere óta vagyok a város polgármestere.- Kérjük, értékelje eddigi te­vékenységét, a főbb eredmé­nyeket!- A legfontosabb számomra a szécsényi emberek elismerése. Életem legnagyobb sikerének éreztem, hogy másodszor is megválasztottak polgármeste­rüknek. Először ugyanis elkép­zelhető, hogy azért szavaztak sokan rám, mert elégedetlenek voltak a korábbi vezetéssel, de másodszor már a teljesítmé­nyemet, a munkámat értékelték. És nem is akárhogyan. Külön köszönöm azt az összefogást, bizalmat és szeretetet, amit kap­tam!-Mik a főbb tervei az elkövet­kezendő időszakban?- Szomorú tény, hogy a sta­tisztikai adatok szerint Nógrád megye Magyarország legelma­radottabb területe, az Európai Unión belül pedig a kilencedik legszegényebb vidék. Ezen most van lehetőség változtatni, miután az Európai Unió meg­nyitotta az elmaradott térségek felzárkóztatására szánt fejlesz­tési forrásokat. Most közös fele­lőssége minden politikusnak és lokálpatriótának, hogy ezért a fejlődési lehetőségért mindent megtegyen.- A közelmúltban személyét és a Szécsény Holding Kft.-t is sok kritika érte, ezt a helyzetet hogyan értékeli?- Nagyon jó kérdés, köszönet érte! A Szécsény Holding Kft. megalakítása és az európai uni­ós pályázatok kérdése szorosan összefügg. A piciny forgalmú és bevételű önkormányzati cégek­nek kevesebb esélyük lett vol­na az uniós pályázatokon, mint a Szécsény Holdingnak, amely már egy év után komolyabb gazdasági mutatókkal rendel­kezik, miután ide integráltuk a társaságainkat. Ugyanakkor fontos szempont volt, hogy így tudunk több munkahelyet is te­remteni. A kritikákról pedig. A társaság letett egy üzleti tervet, min­denki megnézheti a szécsény. hu honlapon. Egy év múlva pe­dig ugyanezen a honlapon meg lehet nézni, hogy teljesült-e az üzleti terv. Fél év alatt nem lehet csodát tenni, különösen egy olyan cégnél nem, ahol az átalakítás idején is el kell látni a kötelező közfeladatokat.- Milyen céllal hozta létre a Szécsény Holding Kft.-t az ön- kormányzat, mik a cég főbb feladatai?- Nincs egy éve annak, ami­kor úgy döntött a képviselő-tes­tület többsége, hogy a város tulajdonában lévő cégek műkö­dését racionalizálja. Ez alatt azt értjük, hogy a tevékenységeiket összehangoljuk és a város költ­ségvetéséből évente rájuk köl­tött több tízmillió adóforintot megpróbáljuk lecsökkenteni, hogy több jusson a lakosságra. Ennek két sarokpontja van. Az egyik a kiadások csökkentése, a másik a bevételek növelése. Nem vagyunk még a folyamat végén, de az előrelépés szem­mel látható. Összefoglalva te­hát három fő cél volt. Az egyik a munkahelyteremtés, a másik a pályázatokon való hatékony részvétel, a harmadik az eddi­ginél racionálisabb városmű­ködtetés. Ezzel válaszoltam a második kérdésére is. A cég fő feladata a város zökkenőmen­tes működtetése, a lehető leg­magasabb színvonalon. Ezeket a célkitűzéseket eddig kiválóan teljesítette a Holding. A város működése zavartalan, miköz­ben több új tevékenységet in­dított el a társaság, új munkahe­lyeket teremtve. Ilyen a varroda, amely immár több embernek ad állandó munkát és folyamatos a munkaerő felvétel. Exportra ter­melnek és annyira elégedettek a megrendelők, hogy állandó­an újabb munkákat kérnek. Az új tégla szelete lő üzem pedig szintén újabb embereknek ad munkát, miközben egy abszolút exkluzív falburkoló piacra ter­melnek. Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a Holding irá­nyítása alá tartozó négy városi tulajdonú cég nagyon fontos szerepet tölt be a több száz fős közfoglalkoztatás koordinálásá­ban is!- Mik a holding főbb gazda­sági mutatói?- Az első valós év mérlege alapján lehet majd felelősség- teljesen adatokat mondani. A tervek időarányos teljesítése jót alakul.- Mi a pillanatnyi helyzet a szécsényi internethálózattal?- Ez egy rendkívül bonyolult, hosszadalmas történet, sok vér­fagyasztó fordulattal. 2006-ban, még a korábbi vezetés idején, a város közel 200 millió forint támogatást nyert a Szécsényt Salgótarjánnal összekötő és a Szécsény belterületét lefedő internetes hálózat építésre. Ez a beruházás alkalmas lehet­ne internet és televízió szol­gáltatásra is. A rendszer 2008 márciusában elkészült, a város átvette, majd rögtön üzemelte­tésre át is adta az Opticon Kft. részére. Az üzemeltető vállalta, hogy beszerzi a használatbavé­teli engedélyt, ugyanakkor ez sajnálatos módon nem történt meg. A rendszer használatához pedig nyilvánvalóan engedély szükséges, amelyhez dokumen­tumok kellenek: megvalósulási tervrajz, mérési jegyzőkönyvek, felelős műszaki vezetői nyi­latkozatok, ÉMÁSZ, Invitel és egyéb szolgáltatók hozzájárulá­sa. A városnak ezekből néhány ugyan rendelkezésre állt, de korántsem teljes a lista. Furcsa, hogy a felelős műszaki vezető például írásbeli felszólításunkra sem reagált, s nem hajlandó át­adni a nála lévő iratokat. Az már csak hab a tortán, hogy a Hír­közlési Hatóság birtokunkban lévő nyilatkozata szerint erre a beruházásra annak idején még építési engedélyt sem kértek tőlük. Eközben az üzemeltető a város tulajdonában álló háló­zaton az önkormányzat tudta nélkül és hatósági engedélyek hiányában megkezdte a szol­gáltatást. Kicsiben emlékeztet a sztori az „ideiglenesen" 40 évig nálunk állomásozó „baráti" szovjet hadseregre, itt is vannak olyanok, akik már 8 éve „teszt üzemmódban" használják a rendszert. Annak is megvan azért a diszkrét bája, hogy közü­lük kerülnek ki azok a hangos- kodók, csapatuk élén a kialakult helyzetért talán leginkább fele­lős személlyel akik a jelenlegi városvezetést támadják ez ügy­ben. Azóta folyik rengeteg ügy­ben a huzavona, ki fizet kinek, ki felelős a szolgáltatásért, a fej­lesztésekért, vagy azok elmara­dásáért, stb, stb. Viccesen fogal­mazva, ezen az ügyön dolgozva Kojak nyomozó milliárdossá tett két nyalókagyártót, Columbo hadnagynak előkerült a felesé­ge és Petrocellinek is felépült a háza. Ebben rövid időn belül jó megoldás lesz, nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy ez ügy­ben egy átlátható, világos hely­zet legyen, bár ezt sokan nem szeretnék.- Miért volt szükség a júliusi rendkívüli képviselő-testületi ülésen 60 milliós hitel felvételé­re az internetfejlesztéssel kap­csolatosan?- Nem tudom, honnan szár­mazik ez a fals információ. Nincs ilyen döntés. Uniós pályázatok előkészítésére és egyéb fejlesz­tési célú beruházásokra vonat­kozott egy olyan döntés, ami emlékeztet a kérdésére.- Az internetes hálózatot mi­ért kell értékesíteni?- Ennek az összetett jogi és speciális műszaki szaktudást igénylő problémának a meg­oldását a város úgy látta meg­oldhatónak, ha ezzel a feladat­tal a Szécsény Holding Kft-t bízza meg. A hálózatot a város beapportálta a Kft-be, azon az értéken, amelyet a műszaki szakértői véleményre támasz­kodó könyvvizsgálói jelentés tartalmazott. A Holding műszaki szakértők, jogi szakemberek és tanácsadók bevonásával, a la­kosság igényeinek figyelembe­vételével két lehetőséget dolgo­zott ki. Egyik esetben megkezdi a működtetést, másik esetben eladja a hálózatot. A képviselő testület ez utóbbi mellett tette le a voksát, mert az üzemeltetés esetén sok többletforrásra lett volna szükség. Hivatalos meg­keresések történtek országos-, és helyi szolgáltatók felé, a leg­jobb ajánlatot adóé a rendszer. A város jelenleg inkább máshol kívánja hasznosítani erőforrása­it, vannak fontosabb fejlesztési elképzelések.- Szécsény város lakosságát erősen foglalkoztatja, hogy fo­lyik-e ön ellen jelenleg büntető- eljárás?- Egy tavaly nyári internet szolgáltatás kimaradásával kapcsolatban folyik vizsgálat, s mivel a hálózatnak az önkor­mányzat a tulajdonosa, érte­lemszerűen érintett vagyok az ügyben. Folyamatban lévő eljá­rással kapcsolatban nem nyilat­kozhatok. Azt követően termé­szetesen szívesen tájékoztatok minden érdeklődőt. Egyébként szerintem Szécsény város la­kosságát sokkal jobban foglal­koztatja az, hogy használhassa végre azt az internet hálózatot.- Milyen fejlesztéseket, beru­házásokat képzel el a TOP pá­lyázatainak köszönhetően ?- Nem tudom van-e elég hely itt minden tervünk felsorolásá­ra, hiszen nemrégiben számol­tuk össze, csak idén 27 pályá­zatot nyújtottunk be és még a tavalyiak között is van olyan, aminek várunk az elbírálására. Ezért most csak kiemelek néhá­nyat. Elsősorban a szécsényiek régi álmait szeretnénk végre va­lóra váltani, ilyen az uszoda és a sportcsarnok építése. Egy négy- csillagos wellnes hotel építését is el szeretnénk indítani, amely­hez számos turisztikai attrakció kapcsolódna. A TOP pályázatok­nak köszönhetően megújulna Szécsény egész energiagaz­dálkodása, ezen belül pedig a középületek és közterületek energiaellátása. Számos új, munkahelyteremtő beruházás elindítása ügyében is adtunk be pályázatot, ilyen lenne például egy szécsényi vágóhíd megépí­tése. Nem utolsósorban nagy vágya a városnak a művelődési ház felújítása.- Hogyan hasznosítaná az ez évben Szécsényben megrende­zett Mátraalja Fesztivál hírne­vét a város érdekében?- Nagyon örültünk a meg­keresésének, hogy az idén Szécsényben kerüljön megren­dezésre a Mátraalja Fesztivál. Minden olyan elképzelést tá­mogatunk, aminek az a célja, hogy Szécsény hírnevét öreg­bítse. Várkertünk minden esetre már számtalanszor bizonyította, hogy páratlan helyszíne lehet országos hírű eseményeknek. Ilyen volt tavaly az Országos Va­dásznap és ilyen lesz reménye­ink szerint a szeptember 10-én megrendezésre kerülő Nógrád megyei vadásznap, amely elő­ször Magyarország történeté­ben helyet ad az első Fejedelmi Lakoma Fesztiválnak, amelyen a 400 éves magyar konyha re­mekeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Kevesen tudják, hogy akkor még a magyar kony­ha nem paprika, paradicsom alapú volt, hanem zöldfűszerek, gyümölcsök, halak és vadak kerültek a magyar emberek tá­nyérjaiba. Na, ezeket lehet itt majd végig kóstolni. Úgy tudom, a Mátraalja Fesz­tivál szervezői is nagyon elége­dettek voltak a szécsényi hely­színnel, és jövőre úgy tervezik, megújult formában visszatérnek. Várjuk őket szeretettel mint ahogy minden jó szándékú em­bert, aki tenni akar Szécsényért, vagy ismerkedni akar, nyugodtan mondhatom, páratlan kultúránk­kal. A szécsényiek büszkék le­hetnek hagyományaikra, a palóc kultúra megőrzésében játszott szerepükre, két országosan is el­ismert néptánc együttesükre, a Palóc és az Iglice népténcegyüt- tesre. De ugyanilyen büszkék lehetünk a kiváló minősítéseket begyűjtő Erkel Ferenc Vegyes Ka­runkra, vagy Andi Színjátszósaira, a FéBé Társulatra, nem beszélve sportolóinkról, oktatási intézmé­nyeinkről a kiválóan működő egészségügyi központról Ezen kívül van még egy gyönyörű, működő ferences kolostorunk, több fantasztikus múzeumunk, amelyek tárt karokkal fogadják az érdeklődőket! Cél az önfenntartás A Start munkaprogram sikerének egyik titka a helyi adottságolt figyelembevétele. Szécsényfelfaiut dombolt, erdők veszik körül, kevés a szántóföld, ezért az állattar­tásra helyeztük a hangsúlyt - mondta Keresztes Imre, a község polgármestere. Szecsenyfelfaiu. A kis községben, ahol négyszázötvenen élnek, több olyan idős család lakik, akik a kertjüket már nem tud­ják megművelni, azt szivesen átadták az önkormányzatnak. Ilyen telken van a fó­liasátruk, ahol zöldségfélékét termeszte­nek, egy másikban palántákat ültettek, de foglalkoznak gyógynövénytermesztéssel is. Az iskola pincéjében gombát termesz­tenek. Az állattartásnak két jelentős ágazata van, a baromfitartás és a juhászat. A kis gazdasá­gukban 350 tojótyúk található. Vásároltak keltetőgépet hogy az utánpótlást biztosíta­ni tudják. A község szélén lévő önkormány­zati tanyájukban tartják a juhokat. Az áltatok szaporulatát és gyapját értékesítik. A potgármester azt vallja, nem elég csak termelni, a terményt értékesíteni is kell A falu első embere, aki vállalko­zó, polgármesteri tisztségét tiszteletdí­jasként látja el, a vállalkozói szelleme a Start-munkaprogramban is tetten érhe­tő. A mezőgazdasági termékek egy részét a helyi konyhájuk használja fel, a másikat a szociális boltjukban értékesítik. A me­zőgazdasági Start-munkaprogramban résztvevők - főleg a téli hónapokban, amikor nincs különösebb feladatuk - az önkormányzat által létesített műhelyben szőnyegeket, kosarakat készítenek, eze­ket is a boltjukban árusítják. A kis üzletben, hogy rentábilis legyen, a helyi termékek mellett a háztartás szá­mára szükséges termékek is kaphatók. A községben lévő egyetlen áruházzal nem akarnak konkurálni, egyfelől a két kereske­delmi egység távol van egymástól, másfe­lől a nyitva tartási idejükben is van eltérés. A kézműves foglalkozásukat tovább bővítik, régi, elhasznált raklapokból virág­tartókat készítenek. A kis községben cél az önfenntartás. Szenográdi Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom