Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-22 / 195. szám
MTI Fotó: Balázs Attila A vasfüggöny mentén - A nyugati határszélen (IV.) A tőlünk távolinak tűnő, kacskaringós Zala és Vas megye számtalan látnivalót kinél. Nemcsak a közismert történelmi és építészeti emlékekre gondolok, hanem az eldugott falvak megannyi szépségére, amelyet nekem is volt szerencsém a közelmúltban megismerni. Tartsanak sorozatunkkal, amelyben ezt a vidéket járjuk be! Sorozatunk előző részeiben a megyeszékhely, Szombathely és az Őrség látnivalóit ismertük meg és a magyar-osztrák-szlo- vén hármashatárhoz kirándultunk. Ezúttal észak felé indulunk, előbbi állomásunkról, a hármashatártól indulva a vasfüggöny mentén. A Szombathely melletti Dák az első megállónk, a híres középkori templommal. Ez a település, inkább a híres templom annyira szép és olyan tartalmas a múltja és annyira értékes, hogy külön írást is érdemelne, de a helyszűke miatt itt most nem térünk ki nagyon részletesen rá. Egy gondolattal tudnánk jellemezni: ezt minden magyar embernek látni kell. A jáki templom középkori templomépítészetünk legszebb alkotása, az Árpád-korban épült, későromán, már gótikus jegyeket is magában hordozó alkotás. Kapuzata bélletes, felette a tizenkét apostol és Jézus. A kis lőrésabla- kok és a vastag falak a román stílus jellemzői, de a díszített oszlopfők és a csúcsíves elrendezés már gótikus elemeket mutat. Belülről ugyanolyan szép, mint kívülről, az itt szolgáló atya, dr. Rátkai László pedig - ha ideje engedi - szeretettel fogadja a látogatókat Látogatásunk alkalmával volt szerencsénk vele találkozni, és ami a legfontosabb: szentmisén is részt vehettünk a templomban, ami a látogatás megkoronázása volt Joggal szerepel a templom a középkori történelem és irodalom tananyagban, mert erről valóban tudni kell a felnövekvő diákoknak. Ha erre járunk, ezt feltétlenül nézzük meg! Érdemes egy kitérőt tenni Felsőcsatár felé, ami teljesen az országhatár mellett van. A települést egykoron elvágta az országhatártól a vasfüggöny, legalábbis a szőlőhegyet a falutóL Ma már ez természetesen nincs így, viszont a vasfüggöny még mindig álL Persze nem az országhatáron, hanem Gojár Sándor egykori határőr szőlősbirtokán, a Vashegyen. Ott, azon a hegyen, ahol 1944-ben Pá- ger Antal 1951-ben pedig Karády Katalin elhagyta az országot. Ma a Vasfüggöny Múzeumban eredeti (ezt nagyon fontos hangsúlyozni) berendezések segítségével mutatja be a műszaki határzár történetét a világháború utáni ak- násított időszaktól az 1989-es SZ- 100-as jelzőrendszer lebontásáig. A vasfüggönyt eredeti szögesdrótokból építette fel a megrozsdásodott darabok, ha beszélni tudnának, sok mindent mesélnének. így viszont a fényképek és a kiállítás mesél illetve a tulajdonos, aki készségesen, szívesen áll rendelkezésére a látogatóknak. Higgyék el ez idősnek, fiatalnak nagyszerű élmény lesz, aki betér a múzeumba. Utunkat észak felé folytatva Búcsú következik. Az út mentén egyszerre két látnivaló is utunkba esik. Az egyik egy elhagyatott, de nagyon szépen felújított állomásépület Búcsún. Ez a kis állomás közlekedéstörténeti emlék, az 1888-ban átadott vasútvonal megállója volt Ma már a vasútnak nyoma sincs, ezt is a vasfüggönyépítés korszakában szüntették meg ahogyan a tájékoztató tábla írja, csak ez az épület és az előtte lévő sín emlékeztet arra, hogy egykoron itt vasút járt. Az épület mellett fut egy római kori vízvezeték, amelyet 2003-ban találtak meg. A Pannónia Provincia idejéből meglévő vezeték feltárt darabja méltán lett híres, ha már ott járunk, ne mulasszuk el megtekinteni ezt sem. Mint ahogyan van a közelben még nevezetesség ha úgy tetszik: filmtörténeti látnivaló. Ugyanis a bozsoki kastély, amelyet a Sibrik-család birtokolt, az 1965-ben forgatott A kőszívű ember fiai című, Jókai Mór művéből készített romantikus film helyszínéül is szolgált. A filmet a történelmi-irodalmi filmek koronázatlan királya, Várkonyi Zoltán rendezte a kor legnagyobb színészeivel az élen. És van még egy látnivaló errefelé: a bozsoki határátkelőhely ismerős lehet a sorozatrajongóknak, hiszen ez volt az 1993 és 2001 között vetített Kisváros című tévésorozat, a sorozatbeli Végvár (a valóságban nem létező város) határátlépő helye. A városi jeleneteket az innen jó messze lévő Szigetváron vették fel, de mivel a sorozatbeli város az osztrák határ mentén található, ezért szükség volt egy olyan határátkelőhelyre, ami a valóságban is az osztrák határ mentén található (ráadásul kisforgalmú, hogy a forgatás ne zavarja az átlépőket). Az itt élők még élénken emlékeznek a forgatásra, szálláshelyünkön például kis történetet is meséltek. A forgatásra már beöltözött színészek és statiszták érkeztek az autóval, akik a szerepük, szerinti rendfokozattal ellátott egyenruhában értek a határhoz. A helyi határőrparancsnok azonban - szolgálati szabályzat szerint - megállította őket és kihívta a kocsiból majd tisztelgésre és beszámolóra szólította fel. A színészek és a statiszták azzal védekeztek, hogy ők ezt nem tudják, mert csak a forgatásra érkeztek, de ezt a túlbuzgó, szolgálatot teljesítő határőr nem hitte eL és félórás fejmosás után, valószínűleg az időközben megérkező rendező vagy tévés munkatárs szavára engedte el. Ilyen is volt a határon, ma már persze ez is csak emlék. Az azonban igazán valóság hogy a határátlépéshez személyi igazolvány kell az osztrák oldalon pedig (nemcsak ezen a részen, hanem máshol is) ellenőriznek. Mielőtt Kőszegre érnénk, érdemes elkanyarodni egy utunkba eső kis faluba, Velembe. Ez a határ menti település a történelem egy mozgalmas időszakában, a második világháború utolsó két évében fontos szerepet játszott hazánk történetében. A Szálasi Ferenc vezette nyilas kormány itt rendezkedett be a falu központjában található Stirling-villába. A kívülről impozáns épület súlyos terhet hordoz ezáltal bár itt talán már nem hozhattak teljes érvényű döntéseket (épp elegek a számtalan ember sorsát megpecsételő korábbi törvényeik...). 1944 decemberében itt tartották az utolsó országgyűlésüket (miközben Debrecenben ugyanabban az időben mér összeült a Dálnoki Miklós Béla vezette, a szovjetek által „felügyelt" Ideiglenes Nemzetgyűlés). Ami azonban szívünknek ebből az időből kedvesebb, és ahol szívesebben is fotózkodtunk, az a Szent Korona őrzési helye. A zűrzavaros időben a koronázási palástot a Szent Koronával a koronázási ékszerekkel és a Szent Jobbal együtt Budapestről ide hozták Pajtás Ernő ezredes vezetéséveL Ha nem hozták volna el akkor félő, hogy a Szent Jobb ereklye (amit ekkor a várban lévő Szent Jobb-kápolnában őriztek) is elpusztult volna a koronázási ékszerekkel együtt Budapest ostromakor, A Korona kálváriája azonban itt még nem ért véget, utolsó magyar állomása Kőszeg volt. A velemi kis bunker előtt ma emléktábla figyelmeztet erre, bár a helytörténet szerint nem ott, hanem a hegyoldalban egy másik bunkerben őrizték a koronát ezt éppen jelenleg alakítják ki emlékhellyé. A falu csendes világát „őrzi" a falu fölé magasodó hegyen a Szent Vid-kápolna, a/ni korábban az Országos Kéktúra végpontja volt (Rockenbauer Pálék idáig gyalogoltak a másfélmillió lépés útján, 1979-ben). Utunkat Kőszeg felé vesszük, ez lesz a nyugati határszéli barangolásunk utolsó állomása. Ez a kisváros a hegyek közé rejtve megannyi látnivalót, emléket őriz. Következő részünkben ezzel ismerkedünk meg, tartsanak velünk! Veszelovszki Balázs Virágkarnevált rendeztek Debrecenben íteream, A közönség döntése alapján az FAG Magyarország Ipari Kft. „Közösen tartjuk mozgásban a világot" elnevezésű virágkocsija bizonyult a legszebbnek a 47. debreceni virágkarneválon - közölték a szervezők. A művészeti csoportok legjobbját a virágkarnevál tiszteletbeli nagykövetei választották ki: az első díjat ezúttal a Debreceni Népi Együttes kapta. A díjnyertes kompozíció és művészeti csoport a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, egyenként félmillió forint értékű vázáját kapta.