Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-18 / 193. szám

Ünnep a strandon Az elmúlt évtől eltérően idén a Szent István ünnepnapját nem a város központ­jának is tekinthető Romkertben, hanem a délelőtti két eseménytől eltekintve , dél­től az éjszakába nyúlóan a helyi strandon illetve a Kishegyen bonyolítják le. CÖéEüSj A program a délelőtt 10 órától a Szent Lőrinc templomban tartandó szentmisével veszi kezdetét, ahol a Rozmaring Népdalkor közremű­ködése mellett megszentelik és megszegik az új kenyeret. A templomból az ünneplők átvonulnak a közeli Pásztói Múzeumba, ahol önkormányzati kitüntetések átadására kerül sor. Ezt követően a strandon 12 órától este 18 óráig családi, de főként gyermekprogramok várják az érdeklődőket. Elsőként a Brimálé bábszínház Rella rigó barátra lel c. műsorára kerül sor, majd történel­mi dallamok következnek, melynek során részletek hangoznak el a Bánk Bán, Hunyadi László, István a ki­rály c. művekből, Lengyel Judit, Tóth Tibor,Tóth Dávid előadásában. Továbbiakban gyermekműsorok, rajzfilm- slágerek,mesezenék, Lufi kavalkád és az Iszkiri ze­nekar koncertje szerepel az ünnepi nap programjai között. Caramel koncert­jére 16 órakor, a Bon-Bon zenekar fellépésére pedig’ 17.30 órakor kerül sor. Ter­mészetesen mindezen mű­sorok mellett a strandon ugrálóvár,játszóház,arc- festés.csillámtetkó is várja a gyermekeket, de stran­dolni, fürödni, lubickolni is lehet. Ez utóbbi lehetőség minden pásztói lakosnak (lakcímkártya bemutatása esetén) ingyenes. Az elmúlt évhez képest a városközpontból kikerült városszéli ünnepi rendezvényre délelőtt 11 órá­tól 17 óráig a vasútállomásról autóbuszos járatot indítanak a strandra, melyre minden buszmegál­lóban fel lehet szállni. A strandon 20 órakor veszi kezdetét 2000 Ft-os belépődíj mellett az Open Air S-club DJ bulija, majd az augusztus 20. ünnep­ség mint sok helyen máshol az országban itt is egy tűzijátékkal ér véget. Ennek helyszíne ismét a városközponttól távolabb eső Kishegyen 21 óra 30 perctől kerül lebonyolításra. A vasútállomásról ide is 20.00, 20,30 és 21.00 órakor különjáratot indítanak a szervezők. Cz.ZJ. Bearatási ünnepség [MmaMlib Augusztus 20- án, szombaton rendezik mega te­lepülésen a Szent István napi és bearatási ünnepséget. A program délután 17 órakor hagyományőr­ző csoportok, előadók bemu­tatkozásával kezdődik. Többek között fellépnek a Haraszti ikrek, a Mácsai Menyecskék, a Roko­lya hagyományőrző csoport a Magyarnándori asszonykórus, valamint a Boróka néptánccso­port. Ezt követően 18.30 órá­tól tartják az ünnepi gyűlést. A megjelenteket Tácsik Bálint, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztály osz­tályvezetője köszönti. Ezek után az új kenyeret megáldja Vagyó- czky József esperes, valamint sor kerül a Magyarnándorért díj átadására is. 19.30 órától örök­zöld slágereket hallhatnak az érdeklődők a Szügyi Népdalkor előadásában. Ezt követi Rózsás Viktória önálló koncertje, ame­lyen nagyrészt Neoton slágerek hangzanak majd fel. 21 órától az este és a betakarítási ünnepség sztárvendégeként a Bon-Bon együttest láthatják és hallhatják a rendezvényre látogatók. 21.30 órakor kezdődik a tűzijáték, ami után szabadtéri bált tártnak. A talpalávalót Koplányi Róbert és Pálok Attila húzza! Magyarnán- dor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megkér mindenkit, hogy tiszteljék meg az ünnepséget, családjával és barátaival vegyenek részt a ren­dezvényen! Motoros kaszkadőr show is lesz Brak A község önkormányzata idén is megen- dezi a már hagyománnyá vált falunapját augusz­tus 20-án, szombaton. A program reggel 8 órakor főzőversennyel kezdődik a sportpályán. Az ünnepi szentmisét 8.30 órakor mutatják be a Szent József templomban, ahol Kapás Attila plébános megszen­teli az új kenyeret. 13.30 órakor a köszöntőt követő­en kerül sor a kenyérszegésre. Ezek után átadják az Etes Község Emlékplakettet. Mindezt pedig a kultu­rális műsorok követik. Többek között fellépnek a he­lyi óvodások, valamint az egyházasdengelegi Tán­coló Talpak. Bemutatkozik a Free Soul Tánccsoport és Dudás András harmonikaművész is. Továbbá a Pajtakor táncbemutatóját, valamint Bogár-Pásztor Mónikát és barátait is megtekinthetik az érdeklődők a délután folyamán. 16 órakor színpadra lépnek a Haraszti ikrek, és sor kerül a főzőverseny eredmény- hirdetésére is. Ezt követően 17 óra magasságában motoros kaszkadőr show-t láthatnak a rendezvény­re látogatók a Túráról érkező Demény Team-tői. 18 órakor fellép a Streamers rockzenekar. Az este és a falunap sztárvendége 20 órától pedig Janicsák Veca lesz. Mindezt a tűzijáték, valamint a szabadtéri bál követi, ahol a talpalávalót a Colorado Tánczenekar biztosítja. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a szervezők! Színpadi műsor után tűzijáték 0HEK, A községben hagyomány, hogy Szent Ist­ván király ünnepén, augusztus 20-án tartják a fa­lunapot így lesz ez az idén is. A szervezők gazdag, színes programot állítottak össze. Az ünnepség a közösségi ház parkjában 13 órakor kenyérszen­teléssel kezdődik. Ezt követően Barna János, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke mond ünnepi köszöntőt. Folytatásként a Retro Trió zenekarszó­rakoztatja a közönséget. A folklór műsorban fellép a karancsaljai Rozmaring Népdalkor, a karancsberé- nyi Szivárvány Népdalkor, a dorogházi asszonykó­rus. A Sahra hastáncos csoport műsorát követően a salgótarjáni Széli László lép a színpadra, hogy show műsorában kedveskedjen a publikummal. Természetesen szerepelni fog a férfiakból álló he­lyi vegyeskar is. Fellépnek a salgótarjáni Medalion Tánccsoport társas tánc táncosai, Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs tanítványai. Vendégük lesz Rózsa Viki a Muzsika tévé sztárja. Sólymos Tóni és az Exp­ress Együttes koncertje 19 óra 15 perckor kezdődik. Lesz tombolasorsolás, ahol a fődíj egy hetes üdülés. Este 20 óra után veszi kezdetét a szabadtéri báL A rendezvény 22 órakor tűzijátékkal fejeződik be. Sz.F. Program a megyeszékhelyen SÄ33E0SIL Az államalapító Szent István ünnepe alkalmából szervezett városi rendezvényt augusztus 20-án, szombaton: 10 órától családi programokkal várják az érdeklődőket a Fő té­ren. 15 órakor a gyerekek a „Jár a malom, süt a pék..." című hagyo­mányőrző foglalkozáson vehet­nek részt. Megismerhetik a ke­nyér útját a kalásztól egészen az asztalra kerülésig. Ezt követően a nemzeti ünnep koszorúzással és közös imádsággal kezdődik a Szent István téren. Ünnepi kö­szöntőt mond Fekete Zsolt Sal­gótarján polgármestere. Ezt kö­veti a „Meghallod-e még?" című verses, zenés műsor. Közreműködnek a Zenthe Fe­renc Színház stúdiósai és Dan- csok Lilla népdalénekes is. 16. 30 órakor az ünnepi műsor a Fő téren folytatódik, ahol a Pesti Operett Társulat „Felkelt a na­punk!" című műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. 17.15 órakor a polgármesteri köszöntő után megszentelik az új kenyeret a Nógrád Táncegyüttes közremű­ködésével 17.30 órakor fogadják a Nemzetközi Nógrád Maraton - a Losonc-Salgótarján közötti futóverseny -résztvevőit vala­mint sor kerül az ünnepélyes dí­játadóra is. Ezt követi az aerobic, zumba bemutató, valamint a Si­mon Kutyaiskola bemutatója. 20 órától az érdeklődők a Napoleon Boulevard koncertjét láthatják és hallhatják. Ezután 21. 30 órától kezdődik a tűzijáték, majd pedig fellép Varga Viktor is. A Szent István napi városi rendezvényre minden érdeklődőt várnak. Szentmise, koszorúzás A városban a Szent István királyunk tiszteletére rendezett ünnepség augusztus 20-án 10 órakor ünnepi szentmisével kezdődik, melynek keretében megáldják és megszentelik az új kenyeret. A szentmisét követően az ünnepség a templom melletti Szent Erzsébet téren folytatódik. Itt Stayer László Szécsény polgármestere mond ünnepi köszöntőt. A város, a pártok, intézmények, civil szervezetek vezetői elhelyezik a megemlékezés virágait a Szent István emlékműnél. Az ünnepi műsorban közremű­ködnek Andi Színjátszósai és a Mikszáth Táncegyüttes. Az ünnepség keretén belül kerül sor Szécsény Díszpolgára-díj átadására. Falunap főzőversennyel IBairasSüSb Idén augusztus 20-án, szombaton rendezik meg a község falunápját. A program 8.30 órakor főzőversennyel kez­dődik. 11 órakor ünnepi szent­misét tartanak a Szent Mihály római katolikus templomban. 13 órakor köszöntik a jelenlévő­ket és megszegik az új kenyeret a művelődési ház udvarán. Ezt követően kezdődnek a kultu­rális műsorok, amik egészen 20 óráig tartanak majd. Többek között fellép az Őszirózsa ászt szonykorús, a Csini-Tini mazso- rett-csoport, valamint Száraz Melissza és táncosai, továbbá a Hibó Tamás művészeti iskola tanulói. Bemutatkozik a mihály- gergei hagyományőrző csoport és a Szent Mihály Egyházkórus, valamint az érdeklődők meg­hallgathatják a Haraszti ikrek énekét, illetve megtekinthetik Banka Kristóf - Szőrös Amanda műsorát. A késődélutáni órák­ban színpadra lépnek a Kottán Kívüliek, továbbá a Lakatos Ürge Jazz Band és Németh Anna. Az este sztárvendége Jolly és Suzy lesz. 20 órától pedig kezdetét veszi a szabadtéri bál, ahol a jó hangulatot Szilágyi Szilárd biz­tosítja. A rendezvény 23 órakor tűzijátékkal zárul. Kísérőprog­ramként szerepel a tűzoltó be­mutató, az arcfestés, valamint ugrálóvár is várja a gyermeke­ket. A falunapon lesz egy egész­ségsátor, ahol a résztvevők vér­nyomását és vércukorszintjét is megmérik. HIRDETÉS A csapatok jelentkezését a benczmftúvaertfagmmleom. e-maß rírnm mm a ű6 30 9$? 4734~<x tclefónszámon 9:30 csapatok gyülekezője, helyfoglalás 10:00 tűzgyújtás 13:00 Országos Erős Ember Verseny (ktimiatthazáx,amcU-\ri:, hnlhúzú*- tg sportág bvnutlaUisct) i$:i$ kény ér szentelés, szegés 16:00 főzőverseny eredményhirdetése- 16:45 I. tombdahúzm iB:i$ sztárvendég: Szűcs Judith 19:00 II, tombolahitzás 19:15 Rock Forever koncert sto:iú MIKRON koncert 21:00 tűzijáték, majd szabadtéri hál az MB mmkor közreműködésével 2016. 08. 20, Benczíirfalva Szétnéző: 1 A nmdataény a Jó ttwnitt&rj’ttyy (aoo H/db) t<ttgy 40011 értékű tánu>aatójvyy váxártúsávtd látogatható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom