Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-17 / 192. szám

7 LJ 2016. augusztus 17., szerda­Gyermekorvosok: változnak a körzetek E)3ígü&, Két év óta, csak he­lyettesítéssel tudták megol­dani Pásztón a város 2. számú körzetének gyermekorvosi feladatait. Legutóbb július 31- én, járt te a pályázati határidő, de ezúttal sem volt jelentkező a házi gyermekorvosi felada­tok ellátására. Időközben a folyamatosan csökkenő gyermeklétszám miatt az eddigi három körze­tet Pásztón a jövőben kettőre fogják csökkenteni, miközben új területi felosztást készíte­nek. Az egyik gyermekorvosi körzet ellátását eddig dr. Sza­bó Erzsébet látta el, miköz­ben a tevékenységi területe Mátraszőlősre is kiterjedt. A gyermekorvos a közelmúltban jelezte az önkormányzat felé, hogy a szomszédos települé­sen végzett gyermekorvosi feladatait augusztus 31-ig kí­vánja ellátni, ezt követően mér csak Pásztón szeretne tevé­kenykedni. A jövőben az új ki­bővített körzetekben dr. Szabó Erzsébet Pásztó- Hasznos és dr. Szolod Mirtill Pásztó-Mát- rakeresztes fogja ellátni a kör­zetben, illetve a körzetekben lévő oktatási intézményekben a gyermekorvosi szolgálatot. Cz.ZJ. Póttagokat választottak fi&fSfaÁder János köztársa­sági elnök ez év október 2-ára tűzte ki az a kötelező betelepí­tési kvótákról szóló országos népszavazást. A városban az önkormányzat illetékesei a na­pokban hozzálátva a helyben történő szavazás előkészületi munkálataihoz a 2014. évi or­szággyűlési képviselő válasz­tásra mér megválasztott tago­kat ismét felkeresték. Kiderült, hogy heten már nem tudják vállalni a korábbi a szavazat- számláló bizottság választott tagjának a megbízatását, így a városban működő kilenc szavazókor szavazatszámláló bizottsági tagjait és póttagjait a szavazatszámláló bizottság törvényes működése érde­kében pótolni kellett. Erre a helyi választási iroda vezetője - a jegyző - tett javaslatot. Ez a mostani változás Pásztón öt szavazókörben hét személyt érintett. Kerékpárút, zöld város épül Hegedűs H. (Folytatás az 1. oldalról.) (HegCMSSSSSSSk A jövőben viszont jelentős mértékben vál­tozhat a helyzet. A közelmúlt­ban Szügytől a balassagyarmati városhatárig épült meg biciklis szakasz, ráadásul több helyen komoly elképzelések születtek újabb fejlesztésekre. Ezek közül a balassagyarmati tervek a leg­jelentősebbek.- Legfőbb célunk a biztonsá­gos közlekedési lehetőségek ki- szélesítése a városban - mondta el Csach Gábor balassagyarmati alpolgármester. - Ennek kere­tében pályáztunk kerékpárutak kialakítására, első körben közel öt kilométeres szakaszon. A már meglévő, Szügy felől érkező bi- cikliutat folytatnánk a telepü­lésünk határától észak-észak­keleti irányban, a Május 1. úti körforgalomig, majd a Sprin- ga-domb mellett elhaladva, a Temető és a Dózsa György ut­cákon át érnénk el a 22-es főu­tat. Innen keletre fordulva már a járdán alakítanánk ki a kétke­rekűek sávját a kórházig. Ezzel a jelentős számú munkaerőt fog­lalkoztatók felé könnyítenénk meg a közlekedést. Ehhez a pályázathoz kapcso­lódik az Ady és aKóvári út ke­reszteződésében létesítendő körforgalom kiépítése - erről lapunkban már korábban be­számoltunk. De Balassagyarmat nyugati része sem marad ki a „bringaprogramból", hiszen az önkormányzat a Penny bevá­sárlóközponttól a strandig szin­tén szeretne kerékpárutat, amit a vasút mellett tovább vezetné­nek egészen az ipari parkig. A másik - az előzővel párhuzamo­san beadott - pályázat lényege: a Dózsa-Rákóczi utak sarkától összeköttetés a buszpályaud­varral (A művelődési központ mögött és az Ipolyjáró utcán át), illetve a Temető utca végi vasúti „kerengőtői" a vasútállo­másig a nyomvonal kialakítása - ez a kettő további egy-másfél kilométeres szakaszt jelent.- Határozott tervünk egy „zöld város" megteremtése - folytatta az alpolgármester. - A harmadik, még előkészítési fázisban lévő pályázatunkat is ennek rendeltük alá. Ez újabb öt kilométer kerékpárutat foglal magában, egyrészt a buszpá­lyaudvartól a régi Ipoly-meder területén keresztül az elkerülő út nyugati csatlakozási pontjáig, illetve bezárnánk a kört a vasú­tállomástól a Benczúr és Ligeti utcák érintésével a strandig. így a pályázatoknak köszönhetően a teljes, mintegy tizenegy kilo­méteres városi kerékpárút-há- lózat megvalósulhat, az összes fontos munkahely, hivatal, illet­ve turisztikai látványosság biz­tonságos megközelítésével. Amennyiben az elképzelések elbírálása sikeres lesz, az első kerékpárút-szakaszok kivite­lezése gyorsan megindulhat, hiszen a déli városhatártól a Május 1. úti körforgalomig hala­dó részre már az önkormányzat jogerős építési engedéllyel ren­delkezik, azaz a szerződéskötést és a közbeszerzést követően azonnal kezdődhet a munka. Nemzetközi Nógrád Maraton CQíQXNDÍISSlIIJQSsOSb Augusztus 20-án, szombaton első alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Nógrád Maraton nevű futóver­senyt, Losonc és Salgótarján között. A két város önkormányzata hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a versenyt nem­zeti ünnepünkön, de a viadal szlovák részről illeszkedik a napokban zajló losonci városi napok rendezvénysorozatába. Az első verseny főszervezője Losonc, ezért a rajt is ott lesz 15 órakor, míg a cél a salgótarjáni Fő tér. A maraton útvonala: Lo­sonc, Fülekkelecsény, Fülekkovácsi, Perse, Sávoly, Fülek, Fülekpüspöki, Ragyolc, Sáto­ros, Somoskőújfalu, Salgótarján. A szervezők öt kilométerenként frissítővel készülnek. A különböző kategóriákban -férfiak 18-39 év, 40-49 év, 50-59 év, 60 év felett; nők 18-39 év, 40-49 év, 49 év felett - lebonyolításra kerülő maratoni táv mellett három váltó kategóriában is lehetőséget biztosítanak a szervezők a futás szerelmeseinek. A ver­senykategóriák győztesei pénz- és tárgyju­talom díjazásban részesülnek. Nevezni a www.behsity.sk oldalon lehet, ahol a versenykiírás és a regiszt­rációs oldal magyar nyelvű fordítása is megtalálható. A lebonyolítással kapcso­latban a verseny magyarországi szer­vezője, a Közművelődési Nonprofit Kft. munkatársai tudnak segíteni, a +36/32- 310-503-as telefonszámon. Ahol lehe­tőség van rá, a futók a kiépített kerék­párúton fognak majd haladni, egyéb szakaszokon sebességkorlátozásra és félpályás útlezárásra kell az autósoknak számítani. A verseny biztonságos lebo­nyolításhoz a szervezők kérik az autó­sok türelmét és együttműködését! 3HLUU IÁK JAKI tifíi PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI 3D 13:00,14:00, 3D 14:45,16:00, 3D 16:30 A kis kedvencek titkos élete 18:00, 20:00 Rossz anyák 3D 18:15, 3D 20:30 Öngyilkos osztag BÁTKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ Augusztus 18.15.00 Államalapító Szent István és Új Kenyér Ünnepe Zagyvarónán. Szervező: Zagyva rónai Barátság Nyugdíjasklub ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE 2016. augusztus 20.15:30 Koszorúzási ünnepség és közős imádság (Szent István tér) Fő tér: délelőtt családi pro­gramok, 15:00 hagyományőrző foglalkozás, 16:30 Pesti Operett Társulat 17:15 Polgármesteri köszöntő, Új Kenyér szentelése, 17:30 Nemzetközi Nógrád Maraton, 19:15 aerobic 19:30 kutyás bemutató 20:00 Napoleon Boulevard koncert, 21:30 Tűzijáték, 21:45 Varga Viktor fellépése SITI - APOLLÓ CENTRUM Augusztus 25.16.00 RáczErik kiállításának megnyitója Látogatható: szeptember 12-ig. JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Augusztus 27.11:00 Magyar Fotográfia Napja. Kiállításmegnyitók: Fotógaléria - Palotás József. Előtér Galéria - „Tükröződés" című fotópályázat anyagának nyertes, illetve elfoga­dott alkotásai. Látogatható: szep­tember 25-ig. GEOCSODÁK HÁZA - SALGÓBÁNYA Nyitva tartás: SZE-P 8:00-16:00, SZO-V 9:00-17:00 Interaktív terem, Zenthe Ferenc emlékszoba, kerékpárkölcsönzés. VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Csendes Percek- az Adventista Egyház műsora 09.55 Többet adni, mint kapni- beszélgetés Farkas Sándor, salgótarjáni olimpikonnal 10.10 Medvesi Fotós Maraton 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Értéktár - Madách Gála 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló A programajánló a Salgótarjáni Körművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok Emlékérmek a község szolgálatáért (Folytatás az 1. oldalról.) Mire a Balassagyar­mattól öt kilométerre található településen megkezdődtek a késő délután programjai, már régen készen voltak a hatalmas üstökben főtt finom ételek, amikből a résztvevők buzgón falatoztak. A kézművesek még persze kitartottak, hiszen a je­lentősebb közönség éppen erre az időszakra érkezett meg a Ma­dách Imre Általános Iskola be­járatánál felállított színpadhoz, illetve az egykori vármegyeháza tágas udvarára. A közönséget Markó Antal polgármester köszöntötte, míg Bállá Mihály . országgyűlési képviselő elsősorban arról be­szélt, mennyire fontos a nyarat is végigdolgozó vidéki munkás emberek számára, hogy egy pil­lanatra megálljának, megpihen­jenek, és a saját maguk közössé­gében együtt legyenek! Ezeknek a helyi közösségeknek, amelyek a magyarság számára a jövő felé mutatnak, az értékeit meg kell becsülni, a hagyományokat pedig kötelesség kitartóan őriz­ni. Hozzátette, fontos ezeket a személyes, mindennapos kap­csolatokat „élőben" ápolni, mert az egyre inkább terjedő virtuális világ vívmányai csak elidegeníti egymástól az embereket. A Szügyért Emlékérmet ezúttal hárman kapták meg. Osztrozics Pálné méltatásában elhangzott, hogy a kitüntetett személyiség szorgos alakja Szügy közösségi életének, a szlovák nemzetiségi önkor­mányzat tevékenységét aktívan segíti, gasztronómiai progra­mokat szervez, többek között saját sütésű kenyérrel szolgál A 2011 tavaszán alakult Boróka Néptánccsoport egész évben, farsangtól karácso­nyig állandó résztvevője nem csupán a falu kiemelt eseményeinek, hanem szíve­sen fogadnak el meghíváso­kat, öregbítik szerte a palóc vidéken, sőt még annál is messzebb Szügy jó hírnevét és jótékony akcióikról is köz­ismertek. A Tóth Zsuzsanna művészeti vezetésével műkö­dő csoport repertoárjában az egész Kárpát-medence táncai megtalálhatóak. A hivatalos ünnepséget köve­tően - amely a főzőverseny díja­inak átadásával zárult-a hagyo­mányőrző csoportok előadásán, illetve Kiss Szilvia és Pál Dénes énekesek műsorán szórakozott a közönség. H. H. a vendégeknek, és a falumúze­um házigazdájaként szívesen mutatja be a helyi értékeket és érdekességeket. Csadóné Vereczki Márta, a helyi általános iskola tanítója a község kulturális életének egyik mozgatórugója, tanítványaival rendszeresen lép fel a külön­böző rendezvényeken, és az evangélikus egyházközségben is fontos szerepet vállal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom