Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-15 / 190. szám
Monográfia a legrégebbi magyar feliratú harang falujáról (cfcflgß. Szép számú érdeklődő jelent meg Gergely István Csé- cse története című könyve második kötetének bemutatóján a napokban, a művelődési ház nagytermében. A megjelenteket Barna István, a település polgármestere köszöntötte, majd a szerző elevenítette fel azt a hét éve kezdődött, olykor göröngyös utat, amely a könyvátadó ünnepségig vezette őt. A két kiadvány - összesen tizenhat fejezetben, több száz fotóval is színesítve - a település létrejöttétől az 1989-es rendszerváltásig dolgozza fel Csécse történetét. Kötetenként a több száz oldalnyi lapot böngészve elcsodálkozhat az olvasó, hogy az eltelt évszázadokban milyen neves személyiségek éltek, dolgoztak tevékenykedtek a településen. Fráter Erzsébet és Madách Imre kapcsolata mellett Csécse nevéhez fűződik többek között az is, hogy innen származik a legrégebbi magyar feliratú kis templomharang. A rendkívül részletes monográfia második kötetének átadási ceremóniáján több olyan Csécséről elszármazott neves személyiség gyermekei is helyet foglaltak a széksorokban, akiket a helyiek vastapssal köszöntöttek, miközben Gergely István bemutatta őket. Mint azt a helyszínen a szerzőtől megtudtuk, az önköltséges áron megvásárolható két kötet azonnal elfogyott, de a szépszámú utólagos könyvigénylőknek a nyomda szeptember végére ígérte a könyv újranyomtatását. Cz.ZJ W-második kötetet is a szerző, Gergely István mutatta be a megjelenteknek Vasúti évforduló HIRDETÉS H.H. (Folytatás az 1. oldalról:) SSt A történelemkönyvekből sokan ismerhetik az 1846. július 15-i dátumot Ekkor adták át hazánk első gőzüzemű vasútvonalát Budapest és Vác között, ami 1950 óta a magyar vasutasnap is egyben. Innentől kezdve fokozatosan folytatódott a hálózat fejlesztése, és csakhamar az ország minden zegét és zugát elérte a sínpálya. Természetesen Nógrád vármegye sem akart lemaradni az új vívmányok használatából és élvezetéből, ezért a vezetők kinyilvánították, csatlakozni szeretnének a rendszerhez, birtokolni a kor legkorszerűbb közlekedési eszközét Ám az érdekérvényesítő képesség itt, a Felvidék kapujában akkor sem volt éppen túl erős, mivel több mint negyven esztendőt kellett várni ahhoz, hogy a területen felvonulhassanak a pályaépítő munkások. A későbbi fejlemények megkönnyíthették a szervezést hiszen a legnagyobb hazai magánvasúti társaság, az Osztrák-Magyar Államvasútpálya Társaság (OMÁV) elhatározta, hogy az akkori Buda- pest-Bécs fővonalból kiindulva Párkány-Ná- na állomástól északi irányban az Ipolyságig már kiépült sínpárt saját üzleti kockázatára - Garam-lpolyvölgyi Helyiérdekű Vasút néven - Balassagyarmatig meghosszabbítja, így bekapcsolva a nógrádi vármegyeszékhelyet az országos forgalomba.- Az építkezés 1890-ben elkezdődött de történt az eseményekben egy csavar időközben a magyar kormány úgy döntött, hogy a MÁV legnagyobb vetély- társát az OMÁV-ot államosítja - emlékezett a régmúltra Gere József helytörténész. - Azt azonban kikötötték, hogy az épülő Ipoly- ság-Balassagyarmat vasútvonalat be kell fejezni. A társaság kezelését 1891. augusztus 1-jén átvette a magyar állam. Az egyik legnagyobb egyházi ünnepre, Nagyboldogasszony napjára időzítették a vasútvonal megnyitását így 1891. augusztus 15-én Ipolyság felől befutott Balassagyarmatra az első, utasokat is szállító „nyitó vonat". Az öröm nagy volt a megyeszékhely belépett az ország rohamosan bővülő kötöttpályás hálózatába. Igaz, a hőn áhított közvetlen fővárosi kapcsolat kialakítása terén nem jutottak előbbre, és a társaság sem helyezte előtérbe az ügyet mert csupán szabványtervek szerinti HÉV-állo- másépületet emeltek, ami már a kezdetekkor is kicsi volt. A szakember hozzátette, hogy az ipolysági vonal öt év múlva értékelődött fel amikor 1896-ban megnyílt az Aszód - Balassagyarmat - Losonc szakasz, így valóban létrejött a teljes Ipoly-völgyi Vasút amely a térség fejlődésének mozgatórugója lett.- Tudták ezt a Csehszlovákia megalakítását szorgalmazó politikusok is - folytatta Gere József -, hiszen Balassagyarmat és környéke 1919. januári megszállásának fő oka e fontos vasútvonal birtoklása volt Az országhatárt Trianonban mégsem a csehszlovák elgondolás szerint húzták meg. Az első bécsi döntés után ismét Losonctól Párkányig járhattak a vonatok A második világháború után azonban visszaállt a trianoni határ. Azóta többször szóba került hogy felújítva a szakaszt a két ország közös használatba veszi, és újraindítja a közlekedést Elvileg ennek semmi akadálya nem volt de valami ok miatt mindig az utolsó pillanatban lekerült a napirendről Miközben változó intenzitással folytak a tárgyalások magyar részről az 1960-as évek elején Drégelypalénk és Ipolyság között '8syarmat. minden különösebb indok nélkül felszedték a síneket A Drégelypalénk—Ipolyság közti 6,3 kilométer visszaépítését és az Ipoly-völgyi Vasút teljes hosszának rendbetételét a határ két oldalán a térség jövőjéért felelősen gondolkodó civilek fogalmazták meg még az 1980-as évek végén, amelyet azután felkarolt a politika is.- Négyévente, a választások alkalmával rendszeresen előkerül az „asztalától" ez az ügy-zárta gondolatait a történész. - Nálunk és Szlovákiában is kampánytéma, ígéretek tárgya ez a fejlesztés, de az utóbbi időben felettébb nagy a csend. Közben sorra zárultak le olyan uniós pályázatok ahol jó eséllyel lehetett volna indulni. Örülnénk ha az utókor nem úgy könyvelné el ezeket az éveket mint az elszalasztott lehetőségek időszakát Manapság a „piroskák", azaz a csehszlovák gyártmányú több évtizedes korú BZ-motorvontol< haladnak ütemes kattogással ezen a vonalon - gyérülő utasszámmaL mivel a közúti lobby erősebb. De lehet eljön még a kor, amikor újra vasúton juthatunk el az Ipoly- völgy szép városába, Ipolyságra. Addig marad az emlékezés, mint most a megnyitás százhuszonötödik évfordulóján. MEGHÍVÓ Tisztelt kamarai Tagtársak, Vállalkozók ! A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldötteinek mandátuma 2016. októberében lejár. A gazdasági kamarákról szóló - többször módosított - 1999. évi CXXI. törvény és Alapszabályunkban foglaltaknak megfelelően a KÉZMŰIPARI TAGOZAT kibővített, küldött választó ülését 2016. augusztus 24-én délután 14 órára összehívom. Az ülés helye: Kamarai Székház Salgótarján, Alkotmány út 9/A. A küldött választó tagozati ülésre várjuk mindazokat a vállalkozókat, akik a Kamara Választási Névjegyzékében szerepelnek és a Kereskedelmi tagozatba kerültek besorolásra. Valamennyi, névjegyzékben szereplő vállalkozó (nem csak kamarai tag) gyakorolhatja választó jogát, ami alapján a tagozatba tartozó kamarai tagok közül küldöttet választhat és tisztségre, testületi tagságra jelölhet. A tagozati ülés tárgysorozata:- Köszöntő- levezető elnök megválasztása- Tájékoztató a tagozati ülés feladatairól: a küldött választás és a tisztségre, bizottsági tagságra történő jelölés módja- Küldött jelölés és választás- Jelölés kamarai tisztségekre, elnökségi, etikai és ellenőrző bizottsági tagságra, országos küldöttnek- Zárszó. Tájékoztatom a vállalkozókat, hogy a tagozati ülés akkor határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van. Amennyiben ez nem jön létre, a tagozati ülés fenti napirendi pontokkal 13.3Ü órára ismételten összehívom. Ekkor a tagozati ülés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. A Kereskedelmi tagozati ülésre ezúton tisztelettel meghívom és elvárom. Dr. Tordai Péter elnök MEGHÍVÓ Tisztelt kamarai Tagtársak, Vállalkozók ! A Nóg manc ról szóló - többször módosított - 1999." évi CXXI. törvény és Alapszabályunkban foglaltaknak megfelelően a SZOLGÁLTATÁSI TAGOZAT kibővített, küldött választó ülését 2016. szeptember 1-én délután 14 órára összehívom. Az ülés helye: Kamarai Székház Salgótarján, Alkotmány út 9/A. A küldött választó tagozati ülésre várjuk mindazokat a vállalkozókat, akik a Kamara Választási Névjegyzékében szerepelnek és a Kereskedelmi tagozatba kerültek besorolásra. Valamennyi, névjegyzékben szereplő vállalkozó (nem csak kamarai tag) gyakorolhatja választó jogát, ami alapján a tagozatba tartozó kamarai tagok közül küldöttet választhat és tisztségre, testületi tagságra jelölhet. A tagozati ülés tárgysorozata:- Köszöntő- Levezető elnök megválasztása- Tájékoztató a tagozati ülés feladatairól: a küldött választás és a tisztségre, bizottsági tagságra történő jelölés módja- Küldött jelölés és választás- Jelölés kamarai tisztségekre, elnökségi, etikai és ellenőrző bizottsági tagságra, országos küldöttnek- Zárszó. Tájékoztatom a vállalkozókat, hogy a tagozati ülés akkor határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van. Amennyiben ez nem jön létre, a tagozati ülés fenti napirendi pontokkal 13.30 órára ismételten összehívom. Ekkor a tagozati ülés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. A Kereskedelmi tagozati ülésre ezúton tisztelettel meghívom és elvárom. Dr. Tordai Péter elnök MEGHÍVÓ Tisztelt kamarai Tagtársak, Vállalkozók ! A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldötteinek mandátuma 2016. októberében lejár. A gazdasági kamarákról szóló - többször módosított - 1999. évi CXXI. törvény és Alapszabályunkban foglaltaknak megfelelően az IPARI TAGOZAT kibővített, küldött választó ülését 2016. augusztus 25-én délután 14 órára összehívom. Az ülés helye: Kamarai Székház Salgótarján, Alkotmányút 9/A. A küldött választó tagozati ülésre várjuk mindazokat a vállalkozókat, akik a Kamara Választási Névjegyzékében szerepelnek és a Kereskedelmi tagozatba kerültek besorolásra. Valamennyi, névjegyzékben szereplő vállalkozó (nem csak kamarai tag) gyakorolhatja választó jogát, ami alapján a tagozatba tartozó kamarai tagok közül küldöttet választhat és tisztségre, testületi tagságra jelölhet. A tagozati ülés tárgysorozata:- Köszöntő- Levezető elnök megválasztása- 'Tájékoztató a tagozati ülés feladatairól: a küldött választás és a tisztségre, bizottsági tagságra történő jelölés módja- Küldött jelölés és választás- Jelölés kamarai tisztségekre, elnökségi, etikai és ellenőrző bizottsági tagságra, országos küldöttnek Zárszó. Tájékoztatom a vállalkozókat, hogy a tagozati ülés akkor határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van. Amennyiben ez nem jön létre, a tagozati ülés fenti napirendi pontokkal 13.30 órára ismételten összehívom. Ekkor a tagozati ülés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. A Kereskedelmi tagozati ülésre ezúton tisztelettel meghivom és elvárom. Dr Tordai Péter elnök MEGHÍVÓ Tisztelt kamarai Tagtársak, Vállalkozók! A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldötteinek mandátuma 2016. októberében lejár. A gazdasági kamarákról szóló - többször módosított - 1999. évi CXXI. törvény és Alapszabályunkban foglaltaknak megfelelően a KERESKEDELMI TAGOZAT kibővített, küldött választó ülését 2016. szeptember 2-án délután 13 órára összehívom. Az ülés helye: Kamarai Székház Salgótarján, Alkotmány út 9/A. A küldött választó tagozati ülésre várjuk mindazokat a vállalkozókat, akik a Kamara Választási Névjegyzékében szerepelnek és a Kereskedelmi tagozatba kerültek besorolásra. Valamennyi, névjegyzékben szereplő vállalkozó (nem csak kamarai tag) gyakorolhatja választó jogát, ami alapján a tagozatba tartozó kamarai tagok közül küldöttet választhat és tisztségre, testületi tagságra jelölhet. A tagozati ülés tárgysorozata: Köszöntő- Levezető elnök megválasztása- Tájékoztató a tagozati ülés feladatairól: a küldött választás és a tisztségre, bizottsági tagságra történő jelölés módja- Küldött jelölés és választás- Jelölés kamarai tisztségekre, elnökségi, etikai és ellenőrző bizottsági tagságra, országos küldöttnek- Zárszó. Tájékoztatom a vállalkozókat, hogy a tagozati ülés akkor határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van. Amennyiben ez nem jön létre, a tagozati ülés fenti napirendi pontokkal 13.30 órára ismételten összehívom. Ekkor a tagozati ülés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes/ A Kereskedelmi tagozati ülésre ezúton tisztelettel meghívom és elvárom. Dr Tordai Péter elnök