Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-12 / 188. szám

HIRDETÉS Verses beszélgetés ßMiiii» Hüb Néhány évtizeddel ezt megelőzően a jelenleg Pásztó városához tartozó, a Mátra völgyében elterülő településrésznek óvodája, általános iskolája is volt. Ma ez már a múltté, de a nrcét- rakeresztesiek, na és tele­pülésrész új lakója, Bottyán Katalin művelődésszervező - akit augusztus elején a Te­leki László Városi Könyvtár és Művelődési Ház vezetője az idei év végéig helyettes vezetői pozícióval bízott meg - nem felejtette el a régi időket. Az augusztus 13-14-én, tartandó falu­napra meghívták a hatva­nas évek elején az oktatási intézményben tanító Szep- sy Nórát, aki azóta versíró lett és elkerült a telepü­lésről. A költőnő augusztus 13-án, szombaton 18 órától a művelődési házban egy verses beszélgetésre hívja az érdeklődőket, miközben várja régi ismerőseit, ba­rátait, tanítványait és volt kollégáit, akik még emlé­keznek rá. (Cz.ZJ.) Szemeket az égboltra! Hullócsillag-figyelő prog­ramot rendez augusztus 12-én, pénteken a Novo- hrad-Nógrád Geopark. A találkozó 21.10 órakor Sal- góbányán, a Geocsodák Há­zánál lesz. A résztvevők egy túravezető vezetésével a Medves-fennsíkra mennek, ahol egy közös csillagnézés­re várják az érdeklődőket. 22 órakor egy rövid előadás segít eligazodni a csillagos égbolton, majd egy távcső segítségével megtekinthe­tőek lesznek az éppen látha­tó érdekes égi objektumok. A program kiváló lehetőség egy esti piknikezésre is. „ Pacsi rtás” falunap gÖSSa, Augusztus 13-án, szombaton rendezik meg a község falunapját. A prog­ram délelőtt 10 órakor főzőversennyel kezdődik, amelyre helyben készült lecsós étellel lehet nevezni. A gyermekeket is számos program várja, többek kö­zött lesz kézműves foglal­kozás, aszfaltrajzverseny, trambulin, csillámtetoválás, valamint buborékfújás is. Délután, 17 órakor kezdőd­nek a kulturális műsorok. Előtte azonban köszöntőt mond Markó Antal pol­gármester, majd átadják a kitüntetéseket, valamint a főzőverseny eredmény- hirdetése is ekkor fog meg­történni. Ezek után pedig a helyi csoportok, továbbá a vendégfellépők veszik át a színpadot és szórakoztatják a közönséget. 19 órától fel­lép Pál Dénes, a 2012-es The Voice - Magyarország hangja és a 2014-es Sztárban sztár nyertese. Őt követi 21 órától a Pacsirták mulatós duója. A rendezvény zárásaként éjfé­lig szabadtéri bál lesz, ahol a zenét Kuti László szolgáltat­ja. Kísérőprogramként reggel 8 órától délután 16 óráig lá­togatható a falumúzeum. Se busz, se magyarázat Rengeteg gondot és bosszúságot okoz a salgótarjániak számára a helyi autóbuszjáratok nemrégiben bevezetett drasztikus szűkítése. SasSZaMZL Gyakran előfordul, hogy egyes városrészekből csak kétóránként indul járat a nógrádi megyeszékhely köz­pontjába, illetve más részeire. Azok az emberek, akiknek nem telik a pénzükből saját gépjárműre, hovatovább ott tarta­nak, hogy a napi programjukat, sőt szinte az életmódjukat is az egyre ritkuló jára­tokhoz kell igazítaniuk. A drasztikusan csökkentett helyi járatok által okozott kellemetlenségekről lapunk tegnapi számában megszólaltattuk a vá­roslakókat, akik nap mint nap autóbusszal közlekednek - illetve közlekednének - Sal­gótarjánban. Aligha meglepő, hogy szinte minden megkérdezett felháborodottan adott hangot nemtetszésének. Nem túlzás: óriási felháborodás uralkodik a buszmegállókban, ahol a tömegesen áll­dogáló emberek idegeskedve és tehetetlen dühükben szitkozódva, olykor egy óra hosz- szát is várják az alig-alig érkező - és akkor is rendre sok-sok percet késő - járatokat, miközben sokszor azt látják, hogy a főutcán fel-alá furikáznak az üres buszok. Sokan arra is panaszkodtak, hogy éppen a munkába járáshoz legfontosabb buszokat vették ki a menetrendből, miközben a je­gyek drágák, és súlyos összegeket kérnek el a bérletekért. Másoknak a bevásárlást nehe­zíti meg a járatcsökkentés, mert vagy órákat kell várni a buszra, vagy nehéz szatyrokat kell kilométereken keresztül cipelni. De ha nagy ritkán jönnek is a buszok, azok rendre zsúfoltak, semmiképpen sem felel­nek meg a XKI. századi kulturált tömegköz­lekedés igényeinek. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a KMKK Középkelet-magyarországi Közleke­dési Központ Zrt. vezetőségét, hogy reagál­janak a cikkünkben nyilatkozó felháboro­dott városlakók véleményére. A szolgáltató cég nevében azonban Menkó Mihály for­galmi igazgató szűkszavúan annyit közölt, hogy társaságuk nem kíván élni a reagálási lehetőséggel. •„VL* SALGÓTARJÁNI PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI 3D T 3:00,14:00,3D 14:45,16:00,3D 16:30 A kis kedvencek titkos élete 18:00,20:00 Rossz anyák 3D 18:1S, 3D 20-30 Öngyilkos osztag BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR Balassi Bálint Megyei Könyvtár Augusztus 12.10:00-12:00 Nyárt szünidei foglalkozás - kreatív színezés SITI-APOLLÓCENTRUM Augusztus 12.10:00-20:30 Fiatalok Világnapja BÁTKIJÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ Augusztus 18. Államalapító Szent István és Új Kenyér Ünnepe Zagyvarónán ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE 2016. augusztus 20.15:30 Koszorúzási ünnepség és közös imádság (Szent István tér) Fő tér: délelőtt családi programok, 15:00 hagyományőrző foglalkozás, 16:30 Pesti Operett Társulat 17:15 Polgármesteri köszöntő, Új Kenyérsz- entelése, 17:30 Nemzetközi Nógrád Maraton, 19:15 aerobic, zumba, 1930 kutyás bemutató 20:00 Napoleon Boulevard koncert, 21:30 Tűzijáték, 21:45 Varga Viktor fellépése VÁROS! STRANDFÜRDŐ Nyitva tartás: H-V10-19 óráig. Reggeli úszás: 9-10 óráig. Kedvezményes úszó, családi és csoportos jegyek! GEOCSODÁK HÁZA - SALGÓBÁNYA Nyitva tartás: S2E-P 8:00-16:00, SZ0-V 9:00-17:00 Interaktív terem, Zenthe Ferenc emlékszoba, kerékpárkölcsönzés. VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 HlRFÜZER 09.25 AJÁNLÚ 09.30 MOZGÁSBAN-NEMZETKÖZI STRANDKÉZI LABDA TORNA 09.50 MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 10.00 BEFEJEZETLEN KÉP -HEGEDŰSMORGAN PORTRÉ 10.30 HfRFÜZÉR 10.55 AJANLO 11.00 INFO TV 13.00 HlRFOZER 13.30 INFO TV 19.00 HlRFÜZER 1925 AJÁNLÓ 19.30 ÉRTÉKTÁR-TARJANI SZLOVÁK ÉS FOLK NAP 20.30 HlRFÜZÉR 20.55 AJÁNLÓ 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával {»szült. További programok WWW.STKULT.INFO Elismerés az elfogásért Rétság/Diósjenö Amint arról már beszámol­tunk, az egyik diósjenői dohánybolt eladóját né­hány napja, a délutáni órákban késsel a kezében megfenyegette egy férfi és a bevételt követelte. Az eladó a kérésnek nem tett eleget, a bolt riasz­tóját pedig bekapcsolta. Ekkor a támadó a pulton áthajolva a kasszából nagyobb összegű készpénzt vett ki és a helyszínről elmenekült. A férfit a tett színterétől nem messze - a rendőrök kiérkezé­séig - dr. Hugyecz Renáta és Kapornai Mihály, a Diósjenői Polgárőr Egyesület két tagja tartotta vissza. A polgárőrök példamutató munkája, gyors és szakszerű intézkedése nagymértékben járult hozzá a gyanúsított gyors elfogásához, amiért a napokban, a Rétsági Rendőrkapitányság épületé­ben elismerésben részesültek. A jutalmat dr. Nagy László rendőr dandártábornok, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és dr. Túrós And­rás, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke (ké­pünkön) adta át. i \ te Í do** ■ . 0RNYEZETET wmm Jf 4 ■ i . Miklós Sándor és Társai Hűtőtechnikai Kft. Salgótarján, Somogyi Bacsó úr 6. - Tel: 32/310-874 Mobil: +36*20/311-2178 +36 20/985 9322

Next

/
Oldalképek
Tartalom