Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-22 / 170. szám
Fráter Erzsébetre emlékeznek Csecse Július 23-án, szombaton a község ad otthont az immár negyedik alkalommal megrendezendő emléknapnak, amelyet Fráter Erzsébet tiszteletére szerveznek. Fráter Erzsébet az egykori Nógrád megyei alispán, Fráter Pál unokahúga volt, akit 1845. július 20-án Csécsén - Erzsébet szülőhelyén - vett feleségül Madách Imre író. A program 10 órakor koszorúzási ünnepséggel kezdődik a Fráter Erzsébet Általános Iskola falán elhelyezett emléktáblánál. Köszöntőt mond Barna Imre, Csécse polgármestere és Pálmán Imre, Csesztve első embere. A verssel és énekkel is színesített emlékezés után, 10.30 órától a Tragédia-szerző és Fráter Erzsébet esküvőjének 171. évfordulója alkalmából a római katolikus templomban folytatódik az ünnepség. Itt Kovács József mond köszöntő beszédet, majd a Borostyán Nyugdíjas Klub énekel. 11 órától, a művelődési házban veszi kezdetét a Mindhalálig című verses, dalos irodalmi műsor, a Vers és Tea Irodalmi Kör, valamint Borostyán Nyugdíjas Klub kíséretével. Ezt követően a Fráterek Csécsén című előadás tekinthető meg Gergely István közreműködésében, majd a Kéknefelejcs népdalkor énekes műsora lesz hallható. Magdolna napi faluünnep PásztÓ-HaszilOS. Július 23-án, szombaton színes programokkal várja az érdeklődőket a játszótér és park a közigazgatásilag Pásztóhoz tartozó Hasznoson. A rendezvény 14.30 órától a Hasznosi Pitypang Óvoda és a kis balettosok műsorával kezdődik. Ez követően Jégvarázs - Hangszervarázs” címmel csendül fel a Fourtissimo Zenekar gyermekkoncertje. A nap folyamán, a színpadon fellép külön koncertjével az előbb is említett zenekar, illetve Dudás András és a Rozmaring Népdalkor is produkcióval kedveskedik a látogatóknak. 18.30 órától pedig zenés nosztalgia műsor veszi kezdetét, PoórPéterés Rózsás Viktória fellépésével. Mindezek mellett a falu-, nap vendégei kipróbálhatják az arcfestést, a csillámtetoválást és az ugrálóvárat, illetve kézművesek és árusok is kitelepülnek a programra. Szécsényben 2012-ben kezdődött el a Start munkaprogram szervezése, amely - igazolva annak létjogosultságát - az elmúlt években fokozatosan bővült, Szenográdi Ferenc Szécséfiy. Dr. Bagó /őzse/jegyző a program két fontos elemét emelte ki: egyrészt egyre inkább hozzájárul a város önálló gazdálkodásához, másrészt munkalehetőséget biztosít. Szécsényben a Start munkaprogramnak két pillére van, a mezőgazdasági és a helyi sajátosságokra épülő (értékteremtő). Előbbit 2012-ben vezették be, s azóta fokozatosan bővült. Az idén negyvenkét embernek biztosítanak kenyérkereseti lehetőséget. A sertéstelepen a folyamatos tenyésztésnek köszönhetően az elmúlt esztendő végén hét kocából, huszonkilenc hízóból és harminchárom malacból állt az állatállomány, ami ez évben tovább bővült. A bevételük több mint félmillió forint >volt, de ami ennél fontosabb, a hús nagy részét a közétkeztetésben - az oktatási intézményeknél és a szociális étkeztetésben - használták fel. A növénytermesztési programjuk szorosan kapcsolódik az állattartáshoz, a takarmány megtermesztése ugyanis jelentősen hozzájárul utóbbi költségeinek a csökkentéséhez. A kertészetben megtermelt nyersanyagokat - a zöldbabtól kezdve a sárgarépáig - elsősorban a gyermek- és közétkeztetésben hasznosítják, de jut belőle értékesítésre is. A helyi sajátosságra épülő értékteremtő programban 2016- ban hetvenhárom személyt foglalkoztatnak. Az egykori termelő- szövetkezet pulykatelepén megvásároltak és felújítottak két csarnokot, ott folyik a termelés. A betonelemeket gyártó üzemben 2013-ban kezdődött el a munka, amelyet az önkormányzat az elmúlt évben térségi szintre fejlesztett. Térburkoló lapokat, járdaszegélyeket és felszíni vízelvezető árkok burkolására alkalmas betonlapokat gyártanak. A megrendelések köre fokozatosan bő5 vül, idén Endrefalvára, Nógrádmegyerbe, Karancsságra, Sóshartyánba és Bujákra szállítanak a termékeikből. A másik csarnokban az asztalos üzemük található. Az itt dolgozóknak köszönhetően öt új buszmegállót helyeztek ki a városban. Az üzem képes kiszolgálni az önkormányzati ingatlanokban felmerülő faipari jellegű karbantartást, munkát, de a volt tüdőgondozó épületében kialakított négy lakásban is az itteni szakemberek végezték el a nyílászárók beépítését és a helyiségek parkettázását. Dr. Bagó József elmondta, hogy a helyi sajátosságú Start közfoglalkoztatási program idén április elsejétől 2017. február 27- ig tart, költségvetésé 148,6 millió forint, amelyhez az önerő 8 millió forint, a fennmaradó rész pedig állami támogatás. Az idei év működési bevételéből 19,2 millió forint bevételt terveznek. Ebben az esztendőben mindkét üzemben jelentős fejlesztést hajtanak végre. A munka- és védőruhák vásárlására 1,6 millió forintot fordítanak. Kis értékű tárgyak, eszközök beszerzésére 1,5 millió forintot, nagy értékű tárgyi eszközök vásárlására pedig 22 millió forintot irányoztak elő. A foglalkoztatottak bérére előreláthatólag 80,4 millió forintot költenek. A program harmadik részét képezi a betonelemek helyben történő felhasználása, a rossz állapotban lévő járdák és utak felújítása során. Az önkormányzat tulajdonában lévő temetőkben - mind a városban, mind annak benczúrfalvai és pösténypusztai részén - rendbe teszik a járdákat, s ahol szükséges kijavítják a kerítést. * Megrendelések teljesítésére is jut a Szécsényben gyártott betonelemekből HIRDETÉS m 4 ■ " j, Miklós Sándor és Társai Hűtőtechnikai Kft. Salgótarján. Somogyi Bacsó út 6. - Tel.: 32/310-874 Mobil: +36-20/311-2178 - +36-20/985-9322 e's Good Z'S.O.UJ lliU.S.0.SSÄI0iBH.0NÄT«ESlEIIV,EgZE YITGODT, CSEN DES: KÖRNYEZETET, TiISZTAlUE\V,EG OTfÄ'Z«IÍGIÜE G KO N DI G l O NÄUO lÄÄÜ Sikeres pályázatokban reménykednek Több pályázatot is benyújtottak már, s továbbiakat is.be fognak adni, hiszen fejleszteni, felújítani csak az így kapott pénzből van lehetőségük - mondta Kovács Imre, Ludányhalászi polgár- mestere. Több olyan ingatlanuk is van, amely „megérett” a felújításra... Szenográdi F. Ludányhalászi. Kovács Imre elsők között említette az orvosi rendelőt, amely nem felel meg a kor követelményeinek. Terveik között szerepel az épület bővítése, a tető és a nyílászárók cseréje, a vizesblokk korszerűsítése, valamint egy az eddiginél nagyobb váróterem kialakítása. Szeretnék rendbe tenni a művelődési házat is. Emellett egy elhalálozott személy végrendeletében a községre hagyta az ingatlanát azzal a kikötéssel, hogy az önkormányzat létesítsen ott falumúzeumot - ez előtt azonban még ezt az épületet is fel kell újítani, ami nem kis pénzbe kerül. Naponta kétszáz adag ételt főznek a község konyháján, amelynek belső felújítása, a felszerelések korszerűsítése, illetve cseréje ugyancsak esedékessé vált, s rövid időn belül meg kell oldani. Támogatást igényeltek a kisebb utak felújítására is, az egyház- község pedig a plébánia megszépítésére nyújtott be pályázatot. Ludányhalászi azon kevés ön- kormányzatok közé tartozott, amelynek nem volt adóssága, így annak idején kimaradtak a konszolidációból. Kovács Imre örömmel vette a kormány azon intézkedését, hogy ezek az önkormányzatok külön támogatásra pályázhattak. Éltek a lehetőséggel, s az így kapott húszmillió forintból felújították a Bajcsy-Zsilinszky, a Dankó és a Rádai utakat, valamint a polgármesteri hivatal belső berendezését. Most ismét beadják az újabb pályázatot: a három temetőben szeretnék rendbe tenni, illetve bővíteni a ravatalozókat Az önkormányzat úgy döntött, hogy a második világháborúban elhunyt orosz katonák emlékművét felújítják és áthelyezik a temetőbe. Ez irányú kérelmüket már elküldték az orosz hatóságoknak. Amennyiben megkapják az engedélyt, a templom melletti térre magyar vonatkozású - Szent István vagy trianoni - emlékmű kerül. a i i Jó startot vett a munkaprogram