Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-13 / 162. szám

2016. JULIUS 13., SZERDA Ötkarikás történetek -1948 London (n.) Megint közbeszólt a vi­lágháború. Tizenkét év telt el anélkül, hogy a földkerekség sportoló if­júságát egy helyre szólí­tották volna. A kezekbe fegyverek kerültek, és rengetegen pusztultak el a harcmezőkön. Ám amint megszületett a bé­ke, a NOB vezetőinek első gondolata volt az újkori olimpia eszméjének fel­élesztése - mert a láng sohasem aludhat ki. Igaz, a háborús vesztesek kö­zül Németországot és Ja­pánt ezúttal nem hívták meg a játékokra. Berobog a prágai lokomotív London mintaszerű versenye­ket rendezett, középpontban ter­mészetesen az atlétikai viada­lokkal. A tízezer méteres síkfu­tás a stílusok ütközetét is hozta. A finn Heino az északiakra jel­lemző könnyed mozgással, ki­mért, hosszú lépésekkel futott. Bezzeg a csehszlovákok remény­sége! Emil Zátopek zihált, orrán- fülén-száján egyszerre szedte a levegőt, arca eltorzult, aki ráné­zett, azt gondolta, valamelyik külvárosi grundról tévedt ide. Egy ideig a leghátsó sorokban szenvedett, lógó nyelvvel loholt, aztán hirtelen felzárkózott az él­mezőnyhöz. Ekkor a korábbiak­ban sosem tapasztalt, másokat bosszantó és összezavaró takti­kát kezdett alkalmazni. Hol vág­tatempóba kapcsolt, hol lelassí­tott, amit két-háromszáz méte­renként megismételt. Ezzel telje­sen szétzilálta versenytársait, Heino nem bírta az iramváltáso­kat, a francia Mimoun is lema­radt, így a „Prágai lokomotív”, ahogyan Zatopeket később be­cézték, elsőként robogott be a célba. Bírói hiba miatt óvtak a jenkik Az amerikai 4x100 méteres váltó befutó embere magabiztos karlendítéssel jelezte a célegye­nesben, hogy immár senki sem veheti el tőlük a győzelmet. A nyertesek arcáról azonban ha­mar leolvadt a mosoly: a ver­senybíróság pályaelhagyás mi­att kizárta az USA stafétáját és a második helyen beérkezett brite­ket hirdette ki bajnoknak. Avery Brundage, az amerikaiak csapat- vezetője azonnal tiltakozott, óvott, és a sporttörténelemben először filmfelvételt hoztak elő bizonyítékként a vita eldöntésé­re. A kópia egyértelműen igazol­ta: nem történt szabálytalanság, az illető versenybíró teljesen té­vesen jelezte a futók hibáját. Az USA váltója így visszakapta megérdemelt aranyérmét. Mentés a vízből Szathmári Elemér, a magyar gyorsúszó váltó tagja a futama után a medence szélén nézte to­vább az előcsatározásokat. Hirte­len azt vette észre, hogy a négy­száz méteres női gyors befejezé­séhez közeledve a dán Greta An­dersen mind lassabban halad, majd hirtelen eltűnik a víz felszí­néről. Szathmári nem habozott, jól tudta, nagy a baj. Sebtében beugrott, és megmentette a ful­ladástól a begörcsölt, és elalélt hölgyet, aki egy nap múlva hazá­ja váltójának tagjaként a száz gyors aranyérmét egy fényes ezüsttel egészítette ki. Győzelmi nyilatkozat a zsebből Takács Károlynak nem csak sportolói karrierjét, hanem egész életét kis híján derékba törte egy szörnyű baleset. Még a második világháború előtt egy hadgyakorlaton jobb kezében felrobbant egy gránát, és lesza­kította az egész kézfejét. A kivá­ló sportlövő nem esett kétségbe, vasakarattal és határtalan szor­galommal megtanult bal kézzel pisztolyt fogni és elsütni, és ez olyannyira sikerült neki, hogy éremesélyesként utazott ki Lon­donba. Annak ellenére világ­csúccsal diadalmaskodott a gyorstüzelő versenyszámban, hogy az utolsó sorozatban vélet­lenül előbb elsült a pisztolya, ám kiderült, mindez még a vezény­szó előtt történt, tehát semmit sem befolyásolt. Takács halálos nyugalommal vette tudomásul az ítélet, és megingás nélkül folytatta a célzást. Győzelmében annyira biztos volt, hogy amikor az eredményhirdetés után az új­ságírók interjút kértek tőle, be­lenyúlt kabátja bal zsebébe, elő­vett egy papírdarabot, és felol­vasta előző este megírt bajnoki nyilatkozatát. Kézen állas a gyárkéményen Tornász sikereinket Pataki Fe­renc folytatta Londonban. A hi­ganymozgású és elképesztően ügyes fiatalember akrobatákat megszégyenítő ugrásokkal, óriá­si fölénnyel nyerte a műszabad­gyakorlatot. A mai modern talaj- torna úttörőjének tartják őt. Rá­adásul igen bátor férfi volt. Foga­dásból nem egyszer vállalkozott arra, hogy gyárkéményeken, fő­városi bérházak korlátján mu­tasson be kézenállásokat, sőt előfordult, hogy utcai cipőben és nagykabátban ugrott szaltósoro- zatot. Pályafutása befejezése után - mint annyi más társa - az artisták világában próbált sze­rencsét. Hazánk sportolói egyébként Londonban megismételték a berlini teljesítményt: tíz arany­érem született. Takács és Pataki mellett Gerevich Aladár és a kardcsapat, a kalapácsvető Né­meth Imre, a távolugró Gyarma­ti Olga, a szabadfogású birkózó Bóbis Gyula, az ökölvívó Csík Ti­bor és Papp László, valamint ti­zenkét évvel előző bajnokságát követően a tőrvívó Elek Ilona nyert a brit fővárosban. (folytatjuk) Hegedűs Henrik Sikeres évadot zártak a szécsényiek asztalitenisz. Szécsényben kilenc évvel ezelőtt, dr. Harik Fe­renc - aki 2000-ben került a vá­rosban - megalakította a Szerva Asztalitenisz Sportegyesületet. A kiváló szervező vénával meg­áldott asztaliteniszezőnek, aki megfelelő kapcsolatokkal ren­delkezett, az volt a célja, hogy a városnak legyen egy magas színvonalú asztalitenisz sport­élete. Neveztek a megyebajnok­ságba, majd évről évre felsőbb és felsőbb osztályba kerültek. Dr. Harik Ferenc tisztában volt az­zal, hogy a sikerhez megfelelő játékosokra van szükség, ezért leigazoltak több élvonalbeli asz­taliteniszezőt. Meg kellett terem­teni az anyagi hátteret is. Kap­csolatai révén szponzori támo­gatókat szerzett, fő támogatójuk a budapesti dr. Sziklai Attila. A kitűzött cél valóra vált. Egyfelől a városban és környékén egyre több fiatal hódol ennek a sport­ágnak. Másrészt a csapatuk elju­tott a legmagasabb osztályig. Befejeződött a 2015/2016-os bajnoki év, amely kilencedik volt az egyesület életében, és egyben a legsikeresebb. A legmagasabb osztályban, az Extraligában a rájátszásban a legjobb négy közé kerültek, ahol bronzérme­sek lettek. A harmadik helyezés nemzetközi szereplésre is feljo­gosítja a szécsényi játékosokat. Dr. Harik Ferenc azt mondta, hogy a legerősebb játékosuk Oláh Benedek, aki finn-magyar állampolgár, jobb ajánlatot ka­pott, távozott tőlük. Mint finn ál­lampolgár a Riói olimpián fog szerepelni. Rajta kívül még Bátorfi Zoltán és Kriston Dániel alkották az Extraligában részt­vevő csapatot. A szécsényiek másik csapata az NB I-ben soká­ig a dobogós helyen állt, de az utolsó mérkőzéseken visszacsú­szott a negyedik helyre. Ettől el­tekintve nagyon szép teljesít­ményt nyújtottak. A játékosok: Podpinka Gábor, Győré Sándor, Horváth Miklós és Nagy Miklós. Az NB Ill-ban résztvevő csapat bronzérmet tudhat magáénak. A. keret: Oravecz Ferenc, Guth Jó­zsef, Salamon Péter és dr. Harik Ferenc. A negyedik csapatuk a megyei bajnokságban vett részt, ők a középmezőnyben végeztek. A csapatban, főleg helyi tehetsé­ges fiatal játékosok vettek részt. A keret tagja: Lőrik Richárt, Kuris Kitti, Elischer Boglárka, Is­pán Csaba és Kovács Gábor. Az országos ranglistán két kis­lány, Kuris Kitti és Elischer Bog­lárka előkelő helyet foglal el. Ami a jövőt illeti, arról dr. Harik Ferenc elmondta, hogy az Extraligában Oláh Benedek helyett leigazolták Magyar Lász­lót, aki eddig a Szeged játékosa volt. Az NB I-es és az NB III-as ke­ret ősztől is a régi lesz, a megyei bajnokságban változatlanul a te­hetséges fiatalok fognak játsza­ni, közülük néhányan már beke­rülhetnek az NB III-as csapatba. Reményeik szerint minden osz­tályban megfelelő eredménnyel fognak szerepelni. Szenográdi Ferenc A harmadik helyezett Extraligás csapat (balról): Bátorfi Zoltán, Oláh Benedek Márton és Kriston Dániel í *

Next

/
Oldalképek
Tartalom