Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-09 / 159. szám

lESUS DICES „Jó l halad a megoldás” A menekültválság még nem ért véget, de „Euró­pában jól, Németország­ban pedig nagyon jól” halad a válság megoldá­sa - mondta Thomas de Maiziere német belügy­miniszter pénteken Ber­linben az első fél év me­nekültügyi folyamatai­ról szóló kormányzati je­lentés bemutatóján. Berlin. A miniszter elmondta, hogy júniusban ló 335, az év eleje óta pedig 222 264 mene­dékkérőt vettek nyilvántartás­ba, ami nagymértékű csökke­nés tavalyhoz képest, amikor egész évben 1,1 millió mene­dékkérő érkezett. A válság így jelentősen eny­hült, ami a balkáni útvonal lezá­rásának és az EU-Törökország menekültügyi megállapodás­nak tulajdonítható, valamint annak, hogy a Földközi-tengeri útvonalon az EU-ba érkezők száma nagyjából az egy évvel korábbi szinten van és Olaszor­szág „korrekten viselkedik”. Azonban a fejlemények to­vábbi alakulására nem lehet „komolyan vehető” előrejelzést adni - mondta Thomas de Maiziere. Az EU-Törökország megállapodás ugyan működik, de „nem tenném tűzbe a ke­zem” azért, hogy ez így is ma­rad - jegyezte meg. A rendőri erőszak és túl­kapások elleni tüntetés alatt orvlövészek nyitot­tak tüzet rendőrökre az egyesült államokbeli Dal­lasban csütörtök este, öt rendőr meghalt, hat meg­sebesült. Washington. Három feltételezett elkövetőt - két férfit és egy nőt - letartóztattak, a negyedik pedig, miután tárgyalásokba bocsátko­zott a rendőrökkel, majd lőni kez­dett rájuk, meghalt. Nem tudni, hogy utóbbi öngyilkos lett-e, vagy a rendőrök lövéseinek egyike okozta a halálát. David Brown dal­lasi rendőrfőnök péntek hajnal­ban arról tájékoztatott, hogy a rendőrség nem biztos abban sem: bujkálnak-e még további orvlövé­szek a városban. Dallasban pénteken hajnal­ban még nem állt helyre a nyu­galom. A Szövetségi Légügyi Ha­tóság átmeneti repülési korláto­zása érvényben maradt, vagyis Dallas felett nem repülhettek át utasszállító gépek. A város felett helikopterek cirkáltak, a belvá­rost lezárták, s Mike Rawlings polgármester arra kérte a lakó­kat, hogy pénteken maradjanak távol a belvárostól. Fokozottan ellenőrizték a Daliásból kivezető utakat is. A káosz csütörtökön este, he­lyi idő szerint kilenc óra körül uralkodott el. Több ezernyi em­ber tüntetett békésen, amikor el­dördültek az első lövések. Szem­tanúk szerint - akik közül né- hányan, lélekjelenlétüket meg­őrizve, mobiltelefonon rögzítet­ték az eseményeket - legalább ötven-hatvan lövés dördült. Brown rendőrfőnök az éjszaka folyamán többször is tartott saj­tótájékoztatót, s egyik alkalom­mal elmondta, hogy álláspontja szerint a merényleteket előre megtervezték és egyeztették, er­re utal, hogy három oldalról ér­keztek a lövések, magasból ad­ták le őket, s a támadóknak az volt a céljuk, hogy minél több rendőrt öljenek meg. A rendőrökkel „tárgyaló” és lőtt sebeibe belehalt orvlövész azzal fenyegetődzött, hogy bombákat helyezett el a városban sok he­lyütt. A támadók személyazonos­ságáról nem közöltek részleteket, csak annyit tudni, hogy a letartóz­tatottak egyike fekete bőrű férfi. Maga a tüntetés békés volt, az emberek azért vonultak az utcá­ra, hogy tiltakozzanak az elmúlt napokban elkövetett rendőri túl­kapások ellen. Kedden ugyanis Louisiana fővárosában, Baton Rouge-ban két rendőr intézke­dés közben lefogott és agyonlőtt egy férfit, csütörtökön reggel pe­dig Minnesota államban, a St. Paul melletti Falcon Heightsben egy forgalmi ellenőrzést végző rendőr lőtte le a jogosítványát kereső autóst, aki belehalt a se­besüléseibe. Mindkét esetben a rendőrök fehérek, az áldozatok afroamerikaiak voltak. Gregg Abbott texasi kormány­zó bejelentette: kapcsolatban áll­nak a Fehér Házzal és az illetékes szövetségi hatóságokkal, ame­lyek minden segítséget megígér­tek a nyomozáshoz és a támadá­sok hátterének felderítéséhez. Csütörtökön más amerikai nagyvárosokban is tüntettek a túlkapások ellen. így például St. Paulban, Chicagóban, New York­ban, Washingtonban, Baton Rouge-ban, Portlandben. New Yorkban vagy tucatnyi tüntetőt erőszakoskodás miatt letartóz­tattak, Portlandben egy fegyvert viselő és saját bevallása szerint lövöldözésre készülő férfit tar­tóztattak le. Washingtonban a Fehér Ház előtt gyülekező tünte­tők átvonultak a Capitoliumhoz, be is akartak hatolni a törvény- hozás épületébe, de a rendőrség megakadályozta az akciót. A varsói NATO-csúcsértekezle- ten tartózkodó Barack Obama amerikai elnök újságíróknak nyi­latkozva elítélte pénteken a dalla­si rendőrgyilkosságokat, és be­számolt arról, hogy kifejezte rész­vétét a texasi város polgármester­ének, és felajánlotta neki a szövet­ségi kormány segítségét. Az elnök azt mondta, noha nem min­den körülmény ismert á rend­őrök elleni összehangolt táma­dásból, az egy „előre kitervelt, go­nosz és aljas” tett volt, amelyet nem lehet igazolni, és amely meg­döbbentette az egész országot. Az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetnek a Texas állambeli Dallasban Merénylet egy síita szentélynél Pamplona. Rendkívül izgalmas­sá és veszélyessé vált a pamplonai bikafuttatás pénteki, második napja, mert néhány bika az első 300 méter után megfordult és el­kezdett visszafelé futni, pánikot keltve a mögöttük szaladok között. Összesen 14-en kerültek kórház­ba, hatan a bika szarvától szárma­zó szúrt sebek miatt. A helyi kórház tájékoztatása szerint hasi, alhasi, mellkasi és végtagsérüléseket szenvedtek azok, akiket felökleltek a bikák, de egyikük állapota sem súlyos. Többségük külföldi, vannak köz­tük amerikai, kanadai, indiai, dél-afrikai állampolgárok. A pénteki bikafuttatásra a szervezők a Cebada Gago nevű, Cádizhoz közeli tenyészetből származó állatokat választották, amelyek híresek vad természe­tükről. Eddig 27 bikafuttatáson vett részt ez a tenyészet, bikái összesen 46 embert ökleltek fel. A statisztikák szerint ők okoz­ták eddig a legtöbb sérülést. A bikafutattás minden futa­mát közvetíti a spanyol közszol­gálati televízió, és szakértők kommentálják a látottakat. Ők úgy vélték: attól lett különösen veszélyes a pénteki futam, hogy a csorda a start után több részre szakadt, az utolsó két állat pedig egyszerűen elvesztette az irányt a belváros szűk utcáin. Az esemény egyik legijesz­tőbb pillanata az volt, amikor egy férfit felöklelt a bika, majd egy földön fekvő nőt próbált megszúrni. Ekkor valaki a szar­vánál, egy másik ember pedig a farkánál kezdte húzni az állatot, és így elterelték a figyelmét az asszonyról. A tömegben elvegyülő képzett terelők segítségével végül min­den állat beért az arénába, amely a 850 méteres táv végál­lomása. A futam csaknem hat percig tartott, míg csütörtökön 2 perc 28 másodpercig alatt min­den állat elérte a célt. Az észak-spanyolországi város­ban szerda óta zajlik Pamplona védőszentje, San Fermín ünnepe. Ennek része a bikafuttatás, ame­lyet nyolc egymást követő reggel rendeznek meg több ezer ember részvételével. Legalább 37 ember meg­halt, és mintegy 62-en megsebesültek péntekre virradóra egy iraki síita szentély elleni terrortá­madásban; a vérengzést az Iszlám Állam (IÁ) dzsi- hadista szervezet vállalta magára - közölték hírügy­nökségek az iraki médiá­ra és biztonsági források­ra hivatkozva. Bagdad. Az iraki biztonsági szolgálat korábbi közleményé­ben 30 halottról és 50 sebesült­ről írt, a Sky News Arabíja hír­adásában 35 halottról és 65 se­besültről számolt be. A terror- cselekményt a Bagdadtól mint­egy 90 kilométerre északra fekvő Balad városában követték el nem sokkal éjfél után, a muszlim böjti hónapot (ramadán) lezáró háromnapos ünnep, az íd al-fitr idején. Az asz-Szumaríja televízió je­lentése szerint három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Szaíd Muhammed ben Ali al- Hádi mauzóleumának kapujá­nál és magában a szentélyben, és ezután fegyveresek hatoltak be az épületbe, tüzet nyitottak a síita zarándokokra és túszokat ejtettek. A helyszínre érkező síita önvé­delmi erők fegyveresei megölték a támadókat, és kiszabadították a túszokat. A 250 ezer lakosú vá­rosban éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok arra utasította a neki engedelmeskedő milíciákat, hogy induljanak Baladba, illetve a közeli Szamarrába, ahol Ali al-Hádi imám mauzóleuma van, amely súlyos károkat szenvedett egy tíz évvel ezelőtti terrortámadásban. A baladi mauzóleum, ahol a pénteki terrorcselekmény tör­tént, a síiták körében nagy tisz­teletnek örvendő 10. imám, Ali al-Hádi fiának, Haszan al- Aszkarí 11. imám fivérének állít emléket. Az összetűzés idején károk keletkeztek benne. Sky News Arabíja úgy tudja, az Iszlám Állam dzsihadista szerve­zet közölte, hogy emberei hajtot­ták végre a terrortámadást. Öt nappal ezelőtt, vasárnap két véres merényletet követtek el Bagdadban, a legfrissebb ösz- szesítések szerint 292-en haltak meg és csaknem 200-an megse­besültek. A támadások elkövető- jeként ugyancsak az Iszlám Ál­lam jelentkezett. A vasárnapi kettős öngyilkos merénylet volt eddig a legvéresebb a számos robbantásos támadás közül, amely Szaddám Húszéin elnök hatalmának megdöntése, az amerikai vezetésű 2003-as iraki invázió óta történt. A merényletek miatt a feldü­hödött irakiak tiltakozásokba kezdtek a robbantások helyszí­nén. Sokan a politikai vezetést hibáztatják a közbiztonság rom­lásáért és azért, hogy az iraki erők nem tudják megvédem a polgári lakosságot, még az iraki frontvonalaktól távol eső Bag­dadban sem. Haider al-Abádi iraki minisz­terelnök pénteken bejelentette a bagdadi és az iraki biztonsági szolgálatok, valamint a hírszer­zés vezetőinek menesztését. Mohamed Szálem al-Gabbani iraki belügyminiszter néhány napja nyújtotta be lemondását, amelyet al-Abádi elfogadott. Al- Gabbani elismerte, hogy súlyos hiányosságok vannak a bagdadi közbiztonsági rendszerben, és hangsúlyozta, hogy a város kü­lönböző pontjain létrehozott el­lenőrzőpontok „teljesen haszon­talanok”. á á Rendőröket lőttek le egy tüntetésen Visszafordultak a bikák

Next

/
Oldalképek
Tartalom