Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-23 / 171. szám

Hamilton nyerte az első szabadedzést Sebastian Vettel, a Ferrari csapat német versenyzője A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit piló­tája volt a leggyorsabb a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén a Hungaroringen. forma 1. A 31 éves, háromszo­ros vb-győztes mögött az öszsze- tett pontversenyben egy ponttal előtte, az élen álló csapattársa, Nico Rosberg végzett a második, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyző­je pedig a harmadik helyen. Vettel márkatársa, a finn Kimi Räikkönen negyedik lett. A két Ferrari mögött a két Red Bull végzett Daniel Ricciardo, Max Verstappen sorrendben, őket némi meglepetésre a két McLaren követte, Fernando Alonso hetedik, Jenson Button nyolcadik lett. A gyakorlás első húsz percé­ben viszonylag kicsi volt a forga­lom a pályán, a felszáradó aszfal­ton a legtöbb pilóta csak az úgy­nevezett installációs körét futotta meg, hogy ellenőrizze a beállítá­sokat. A hátralévő több mint egy órában aztán egyre többen telje­sítettek mért köröket, a másfél órás szabadedzésen végül Hamilton és Rosberg ment végig a legtöbbször, 34-szer a pályán. A Renault-nál a péntek dél­előtti tréningen a dán Kevin Magnussent a francia Esteban Ocon, a Haasnál pedig a mexikói Esteban Gutierrezt a monacói Charles Ledere helyettesítette. Előbb a 18., utóbbi pedig a ló. helyen zárta a gyakorlást. A rajtsorrendről döntő időmé­rő edzést szombaton 14 órakor rendezik, a 70 körös versenyre vasárnap ugyanebben az idő­pontban kerül sor. Fernando Alonso, a McLaren csapat spanyol versenyzője "S^°oK APT f ' 'ywv Eredmények, 1. szabadedzés (az élcsoport): 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:21.347 perc 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:21.584 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:22.991 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.082 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:23.174 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:23.457 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:23.935 8. Jenson Button (brit, McLaren) 1:23.961 9. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:24.013 10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:24.073 Nico Hülkenberg, a Force India csapat I német versenyzője

Next

/
Oldalképek
Tartalom