Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-16 / 165. szám
2016. JULIUS 16., SZOMBAT Ötkarikás történetek -1960 Róma m Az „Örök város” egyszer már otthont adott volna az újkori olimpiának, azonban bő fél évszázaddal azelőtt a Vezúv kitörése megakadályozta azt. Most viszont, 1960- ban, Budapest ellenében, Rómára bízta a rendezést a NOB. A házigazdák remekül ötvözték az antik hagyományt a modern kellékekkel, többek között ódon romok között is versenyeztek a sportolók. A birkózók Maxentius bazilikájába, a tornászok Caracalla termáiba költöztek, míg a maratoni futás célját a Colosseum előtt, a Constantinus-diadalívnél jelölték ki. Ez volt az első televíziós olimpia, amikor szerte a világon már élőben közvetítették a küzdelmeket. Mezítlábas ismeretlen az aszfalton A római maratoni futás felettébb érdekesnek bizonyult. Nem azért, mert ádáz harc jellemezte, és rendkívül kiélezett csata folyt az utolsó méterekig. Az okot egy teljesen ismeretlen kelet-afrikai fiatalember szolgáltatta, Etiópia későbbi bálványa, Abebe Bikila. A nemzetközi szinten addig teljesen ismeretlen férfiú a szakemberek és a nézők teljes megrökönyödésére, mezítláb topogott a rajtnál. Ekkor mindenki legyintett: ugyan kora este járt már az idő, és csillapodott az itáliai hőség, de képtelenség, hogy cipő nélkül kibírja a 42 kilométeres távot. Bikila viszont egészen másképp gondolta. Szépen- beállt a sorba, haladt a mezőnynyel, és várta a maga pillanatát. Aztán robbantott, és úgy otthagyta a vetélytársakat, mint Szent Pál keleti szomszédjainkat. A Via Appia forgalomtól elzárt útját immáron az ő tiszteletére is világították meg, amikor egyre inkább közeledett a Colosseum felé. A célba érkezése után kíváncsiskodók serege vizsgálta Bikila poros, piszkos talpait, de egyetlen komolyabb seb sem éktelenkedett rajta. Amikor megkérdezték tőle, miként bírt mezítláb ennyit futni, nyugodtan válaszolt: „hozzászoktam. Otthon nagy szegénységben éltünk, nem telt lábbelire.” A „Fekete gazella” Wilma Rudolph gyermekkora nem volt éppen amerikai leány- álom. A Tennessee-ben felnőtt ébenfekete szépséget egymás után érték a különböző bajok, fertőző betegségek, amit gyermekbénulás tetézett. Tizenegy éves koráig csak botokra támaszkodva tudott járni. Középiskolás korában az alkalmazott terápiák hatására gyors gyógyulásnak indult. Előbb kosárlabdázott, aztán baráti javaslatra áttért az atlétikára. Tizenhat évesen tagja volt az olimpián az amerikai 4x100 méteres váltónak. Mire befejezte a sulit, már az egész ország egyik leggyorsabb futójának számított. így érkezett el az ő ideje Rómában. Nem csupán valóban gazellaalakjával nyűgözte le az embereket, hanem igen különc viselkedésével is. Igazi dámaként jártkelt, talán az első olyan női atléta világsztár, aki totális tudatában volt, ki ő. Miközben megnyerte a száz és kétszáz méteres síkfutást, majd társnőivel a váltót is, ki-kiruccant a férfiak viadalaira, ahol egy Norton nevű sprinterért szorított. Látványos •módon egy hatalmas szalmakalappal a fején szemlélte, amint éppen kedvese túlváltása miatt az USA stafétáját kizárják futamából. Az olimpia után nem elsősorban á sportkarrier folytatásával kapcsolatban lehetett hallani róla: a későbbiekben három férjet is „elfogyasztott”. Dán kerékpáros doppinghalál Az olimpiák történetének első nyilvános doppingesete azonnal halállal végződött. A száz kilométeres országúti csapatverseny alaposan próbára tette a kerékpárosokat, hiszen a kijelölt táv során végig iszonyatos hőség uralkodott. A dánok négyfős együtteséből lörgén Jörgensen már az első körben napszúrást kapott, és ahhoz, hogy értékelhető teljesítményt érjen el a csapat, a másik három versenyzőnek mindenképpen el kellett vergődnie a célig. A dánokat kísérő katonai dzsip személyzete egy fákkal szegélyezett szakaszon észrevette, hogy baj van, mert Knud Jensent társainak támogatnia kellett. Aztán mintha jobban lett volna, nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt. A következő pillanatban az északi kerékpáros hatalmasat bukott, és eszméletlenül elterült az aszfalton. A kiérkező mentősök pedig már nem tudták megmenteni az életét, a koponyatörés végzetesnek bizonyult. A későbbi boncolás a hajál közvetett okaként hőgutát állapított meg, de később , kiderült, értágító szert és anfetamint is találtak Jensen vérében. A dopping hatását csak felerősítette a forró időjárás. Hat magyar arany A magyar sportot nagyon megviselte az 1956-ot követő ki- vándorlási hullám, mivel több klasszisunk és szépreményű tehetségünk távozott külföldre a forradalom után. A római hat aranyérem, illetve a további nyolc ezüst és hét bronz mindezek tudatában elfogadható teljesítménynek számít. Az ökölvívó helyszínen Török Gyula (becenevén „Béka”) a légsúlyú kategóriában, Németh Ferenc, illetve az öttusa csapat (Nagy Imrével és Balczó Andrással kiegészülve) nagy küzdelemben diadalmaskodott. A kenuzó Parti János győzelmét a stúdióból közvetítette Vitray Tamás, először összetévesztve őt a szovjet Szilajewel. Kard egyéniben Kárpáti Rudolf megvédte négy évvel azelőtt megszerzett bajnoki címét, és 1932 óta „zsinórban” most is nyert a csapat. Kárpáti könyvében utóbb egy érdekes jelenetet elevenített fel. A versenyeket követő banketten Gyuricza József, a kiváló tőrvívó egy nagydarab, argentin formaruhás fickótól nem látta jól a táncoló párokat, erre odavetette Kárpátinak: „mindjárt bedobom a wurlitzerbe, és egy zsírpacni lesz belőle”. A nagydarab argentin erre hátrafordult, és tökéletes magyarsággal közölte: „édes fiam, ha én doblak be a wurlitzerbe, akkor az rögtön gyászzenét fog játszani”. Majd illedelmesen bemutatkozott: Zombori Ödön volt ő, 1936, Berlin birkózó bajnoka, az argentin válogatott szövetségi kapitánya. (folytatjuk) Hegedűs Henrik Borúra derűt remélnek Nagybátonyban LABDARÚGÁS. A több mint 90 éVes nagybátonyi labdarúgócsapat évtizedeken át - az élvonalbeli SBTC „árnyékában - megyénk második legjobb alakulatának számított, többször szerepelt a második vonalban, egy ízben ott álltak az NB I kapujában, de végül a helyi „legenda" szerint felsőbb utasításra csúsztak le a feljutó helyről, mert a bánya- vállalat nem bírt volna el két első osztályú csapatot. A nagybátonyi fekete-fehérek így is rengeteg örömet szereztek a szurkolóknak, és olyan válogatott játékosokat neveltek a magyar labdarúgásnak, mint Kovács István és Kardos József. A bánya visszafejlesztésével azonban itt is hullámvasútra került a foci, de még három éve is a harmadosztályban rúgták a labdát a bátonyiak. A most magunk mögött hagyott idényben viszont az utolsó, 14. helyen végeztek a megyei I. osztályban. Némi vigasz, hogy így sem estek ki, megkapták az esélyt a javításra... Sipkó Sándort, a csapat edzőjét elsőként arról faggattuk, hogy jelenleg melyik érzés erősebb a kisvárosban: a rosszkedv, hogy utolsók lettek a bajnokságban, vagy az abbéli öröm, hogy létezik még a Nagybátonyi SC?- Hát, eufóriát azért nem érzünk - kezdi fanyar mosollyal a tapasztalt szakember -, de rosszkedvűek sem vagyunk, hiszen a célt elértük: életben maradt a nagy múltú nagybátonyi labdarúgás, és a csapat megyei első osztályú tagságát is meghosszabbítottuk. Sőt, a pályán nem is voltunk „sereghajtók”, csak a pontlevonások miatt kerültünk az utolsó helyre. Jó, jó - említjük - de mégiscsak a tabella marad meg az annale- sekben, amelynek végén a Nagybátony neve „virít”. Mégis, mi juttatta ide a patinás egyesületet? - faggattuk Sipkó Sándort.- Nem voltam tevékeny részese annak a folyamatnak, hogy a patinás klub idáig süllyedt, ezért semmiképpen sem akarok visz- szafelé lövöldözni, mindenki a saját lelkiismeretével számoljon el! - vágja rá nem is annyira sejtelmesen, de személyeskedés és hánytorgatás nélkül a lokálpatrióta szakember. Arra, hogy 'a „legatyásodott” csapatnál miért vállalta el az edzői munkát, Sipkó Sándor elmondta: - Ennek érzelmi oka volt, semmi más! Több száz NB-s mérkőzéssel a hátam mögött, a Somoson betöltött szakmai igazgatói tisztségem és az M L S Z - alközpont- vezetői munkám mellett aligha jelenthetett óriási szakmai kihívást a megyei bajnokság. Engem kimondottan a gazdag nagybátonyi labdarúgó-hagyományok ápolása, továbbvitele és nem utolsósorban édesapám emléke sarkallt arra, hogy segítsek. Az utolsó pillanatban jöttem, és nem azt mondom, hogy miattam maradt egyáltalán csapat, de ilyen szempontból még jókor érkeztem... Nos, igen, a 90 éves klub Jubileumi” idényében legalább annyit sikerült elérniük a bátonyiaknak, hogy a csapat életben maradjon. Kérdés azonban: mit szóltak ahhoz a szurkolók, hogy a csapat nem a hagyományaihoz méltóan szerepelt?- Lássuk be: apátia van! - ismeri el az edző. - Sajnos „elkoptak” a nézők a lelátókról. Dehát ez országos jelenség! Amikor az MTK mérkőzésén 234-en vannak, akkor ne csodálkozzunk, hogy Nagybátonyban csak nyolcán váltanak jegyet... Fönt és lent is nagy a baj. Közbevetőleg még megkérdeztük: az anyagi háttér hogyan befolyásolta a csapat szereplését?- Nagyban. Illetve: teljesen! - vágta rá tömören a szakember. Ennyi zokszó után azonban mondjunk már valami jót is!- Igazán tehetséges, jobb sorsra érdemes, fiatal korban megfelelő képzést kapott játékosok alkotják a csapat gerincét, megspékelve az olyan elnyűhetetlen öregekkel, mint Orosz apuka, Gazdag apuka - mondja Sipkó. - Nem véletlen, hogy tavasszal, amikor a véletlenek kedvező összjátéka révén néhányszor teljes csapattal tudtunk kiállni, már stílusosan fociztunk, bárkinek méltó partnerei voltunk. Sajnos ez ritkán adatott meg, de alapot és reményt ad a folytatásra, amikor már nem csak afféle „tűzoltó”, hanem valódi szakvezető leszek a csapatnál. Helyben vagyunk- mi várható az új idényben?- Szerethető, baráti szellemű csapat kialakítása mellett szeretnénk a közönséget is visszacsalogatni - folytatja a szakember. - A saját értékeinket kívánjuk megtartani, pallérozni, illetve visszacsalogatni. Ebben apró, kicsi lépéseket már tettünk, és továbbra sem lankadunk. A városvezetés a támogatásáról biztosított bennünket, és számomra az ő szavuk teljes biztosíték arra, hogy van jövője a nagybátonyi labdarúgásnak. Mikor kezdik a munkát?- Kiváló barátaimmal, Orosz Péterrel és dr. Mátyás Mátyással már elkezdtük a szervezést, és az a célunk, hogy minél több, Nagybátonyban nevelkedett játékos térjen vissza közénk. A jövő hét második felében, egy közös beszélgetést követően elkezdjük az „egészen amatőr projektet” a jobb reményben bízva. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor a következő idényben, ebben a „veretes” mezőnyben középmezőny elejéig is eljuthatunk. B. R. Abebe Bfkite mezítláb futotta le a maratonit
