Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-16 / 165. szám
Az idén három szám foglalta keretbe a „Rónai anziksz” elnevezésű - eredetileg „Európa legkisebb művészeti fesztiválja”- ként is aposztrofált - programot Rónafaluban Kovács Bodor Sándor dokumentumfilmes, fotográfus és családja portáján. Mindenekelőtt az hangsúlyozandó, hogy a július 2-án megtartott összejövetelt 2010 óta immár ötödik alkalommal rendezték meg. Mindegyiknek Nagy Pál salgótarjáni születésű, 1956-ban Párizsba emigrált, jelenleg is zömében ott élő író, költő, iroda- lomteoretikus, Nógrád megye díszpolgára volt a főszereplője, mondhatni díszvendége. Az elsőt több külföldi alkotó részvételével ő maga kezdeményezte és finanszínozta. 2012-ben elhunyt francia felesége emlékére írott, megrázóan őszinte hangú kötetéből mutatott be részleteket, rá egy évre pedig az általa is alapított és szerkesztett „Magyar Műhely” című folyóirat, az avantgárd irodalom, a modern, kísérletező művészet egyik meghatározó nyugat-európai műhelye került mondandója középpontjába. Tavaly nyáron arról a kutatómunkáról számolt be, amelyet a szellemi élet magyar reprezentánsainak francia nyelvű publikációi, megszólalásai felgöngyölítése, megörökítése érdekében végzett. A minap pedig már könyvalakban is bemutathatta a főként Salgótarjánból, de Németországból is érkezett vendégeknek a mintegy tízéves - ez a második szám - kutatómunkájának gyümölcsét, miután a kiadvány - ahogyan ígérték - május 25-én elhagyta a Honoré Champion párizsi kiadó genfi nyomdáját. Az antológia címe, „Az ezeréves frankofónia” tartalmazza úgymond a harmadik számot. A frankofónia egyrészt a franciául beszélő emberek közösségét jeNagy Pál-könyv „Rónán" lenti. Elsőként ebben az értelemben Onésime Raclus földrajztudós használta 1880-ban. így nevezik a frankofon országok és kormányok szervezetét is, amelyet 1970-ben alapítottak. Mintegy félszáz tagállama van, a megfigyelő országok közé hazánk is besoroltatik. A nagy műveltségű, széles körben tájékozott Nagy Pál ol-- vasmányélményei során vette észre, hogy a jeles magyar személyiségek - királyok, főurak, politikusok, hadvezérek, tudósok, művészek, írók, költők és mások - közül sokan jól beszéltek és írtak franciául. Bár a maii Paul Nagy ______ Un e Francophonie’ millénaire Anthologie de textes écrits en fnw§ais par des auteurs hongrois, du Moyen Age jusqu’ä 1918 HGHORg CHAMPION „Az ezeréves Frankofónia” című kötet címlapján Caroline d'Esclapon Kisfaludy Sándor francia szerelme gyar-francia kapcsolatok egészen az államalapító Szént István királyig vezethetők vissza, a francia nyelvnek, mint a felvilágosodás nyelvének elterjedése, elterjesztése érdemben a Nyu- gat-Európát megjárt 16. századi humanistákhoz köthető. Az első francia szöveg, amelyet magyar ember (király) írt, valószínűsíthetően II. Lajostól maradt fenn, aki 1521. július 2-án - éppen 495 évvel ezelőtt! - fogalmazta meg gondolatait a növekvő török veszélyről, az akkori szentatyának, X. Leó pápának címezve. II. Rákóczi Ferenc az 1710-es években franciául idézte fel emlékirataiban a szabadságharc történetét: XIV. Lajosban és a művelt, politikailag befolyásos rétegekben igyekezett rokonszenvet kelteni a sikertelen nemzeti felkelés iránt. Ezen „találkozások”, felismerések indították Nagy Pált arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt, túl a hetedik x-en kezdje tudatosan keresni, összegyűjteni, tanulmányozni és kiadásra előkészíteni, a 21. század elején a franciák kezébe adni az ő anyanyelvükön a híres magyarok által írott gondolatok, különböző műfajú fogalmazványok antológiáját. S bár igyekezett minél teljesebb, a lehető legátfogóbb munkát végezni (a Francia Nemzeti Könyvtárban például ötvenhat alkalommal töltött egy-egy fél illetve egész napot) praktikus okok (utazási, nehézségek, költségek, finanszírozási problémák) miatt így is kimaradtak bizonyos területek - például Erdély, ezen belül Marosvásárhely. A kiadvány bevezetőjét a francia lektor Michel Marty írta, aki a válogatás és szerkesztés munkájában is önzetlen alkotótársa volt Nagy Pálnak, méghozzá abban a szellemben, amely Bőd Péter lelkész „Magyar Athenas” című, 1766-os első magyar írói lexikonában a közjó szolgálatáról kifejtett: „Mert valamiképpen a Hazának ártani nem szabad, ózonképpen annak használni, mikor lehetne, nagy vétek. A vitézek bosszú álló fegyverekkel, a Böltsek okos tanításukkal oltalmazzák Hazájukéra vagyunk alábbvalóak egyetlen más nemzetnél sem. De ez nem jogosít fel arra, hogy felsőbbrendűnek tartsuk, nevezzük magunkat. Tudatában kell lennünk annak a három súNagy Pál felolvas részletek az általa szerkesztett antológia vezérelveiből kát. ” E gondolattal teljes szinkronban vannak Nagy Pál elvei, amelyekről a „Rónai anziksz”- on is beszélt. Véleménye szerint az elmúlt évszázadok során azok tudták a legtöbbet tenni hazájukért, akik úgymond modernül gondolkodtak, túlléptek az adott korszak korlátain. S ez ma is így van, nincs kizárólagos igazság, nem szabad(na) az embereket jókra - hithű magyarokra - és rosszakra - kozmopolitákra - osztani. A gondolkodó magyarokra - amilyenek a könyvben szereplők is - igenis büszkéknek kell lennünk, minthogy mi magyarok A nagy vállalkozás ötszáz oldalas első kötetében hatvannégy magyar szerző szerepel s nagyjából ugyanennyi lesz a másodikban is. Néhány nevet (a fentebb már említetteken kívül) és a hozzájuk kapcsolható történetet, sztorit meg is említett Nagy Pál. Szólt például Szenczi Molnár Albertról, Kisfaludy Sándorról, Teleki Lászlóról és Sándorról, Széchenyi Istvánról és Wesselényi Miklóslyos problémának, amelyet nem sikerült megoldanunk: ilyen a zsidókérdés, a cigányság ügye, valamint a hazai és külföldi magyarok viszonyának kérdése. S természetesen nem kerülhető meg Trianon traumája sem, amelyet szintén józanul kell értékelni, látva, elismerve a francia-angol politikusok felelősségét, de nem megkerülve a korabeli Magyarország feudális, félfeudális viszonyait, elfogadhatatlan nemzetiségi politikáját és a magyar tárgyaló-delegáció szerepét sem. Toleráns vitákra, párbeszédre van szükség e téren is. ról, Szerb Antalról, Radnóti Miklósról. Mondandója hangulati aláfestéseként elhangzott egy 18. századi szonatina és ugyanebből a korból gróf Fekete János - aki Voltaire-vel levelezett - egy verse franciául. Nagy Pál a házigazda Kovács Bodor Sándor kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a rónafalui sajátos könyvpremiert követően az antológia első hivatalos bemutatója az ősz folyamán a Petőfi Irodalmi Múzeumban lesz s folynak tárgyalások további budapesti és salgótarjáni helyszínekről is... C songrády Béla „Egyfajta szellemi útlevél" Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Palócföld új főszerkesztője nevezte így a folyóiratot az idei első szám élére írott köszöntőjében. Arra utalt, hogy az 1954-ben alapított lap e képletes dokumentummal járja immár hatvankét esztendeje a mindenkori magyar kultúra útját. S erre a közös útra invitál társakat, mindazon szerzők és olvasók személyében, akik hasonló módon gondolkodnak,^ jóban, a hitben, az értékben!” Vándorok vagyunk valamennyien mint Krúdy garabopciása, aki bejárta az országot, csakhogy mindenhová eljuttassa a levelet, az üzenetet - fogalmazott Gréczi-Zsoldos Enikő. Az alábbiakban arról lesz szó, hogy a 2016/1-es szám valójában milyen értesítést hordoz, milyen mondandót, olvasnivalót tartalmaz az itt és most élők számára. Háttérként tudni kell, hogy - mint a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain is többször megjelent az elmúlt másfél hónapban, legutóbb a július 11- i számban - hogy Mizser Attila - aki nyolc esztendeig volt főszerkesztő és stábja - saját elhatározásból, önként adta át a stafétabotot az utódoknak. S minden ilyen szituáció értelemszerűen változásokkal jár a szerkesztőség összetételében, a lap koncepciójában, szerkezetében is. Ilyenkor a „megszüntetve-megtartás” dialektikus elve a legjobb tanácsadó, merthogy ennek nyopián valósítható meg viszonylag zökkenő- mentesen, racionálisan és célirányosan a váltás. Konkrétan ez azt jelenti, hogy megőrződik ugyan a több évtizedes, mondhatni a Palócfölddel már összeforrott számos hagyomány (például a Madách és Mikszáf/i-k u 11us z), megmaradnak a folyóirat irodalmi, művészeti és közéleti jellegét biztosító elemek, de érvényre juttathatók a személyfüggő illetve a különböző társadalmi rétegek elvárásait is minél differenciáltabban, hatékonyabban figyelembe vevő, kielégítő új elképzelések is. A Szépirodalmi rovatnak több újdonsága is van. Az egyik és a legfontosabb, hogy nagyobb arányban közöl megyei (nyugat-nógrádi) illetve a megyéhez kötődő szerzőket. Érdekes, hogy az írások egy része külön nyári blokkban kapott helyet, a versek közül jó néhány viszont más rovatok végére, mintegy az üres helyeket betöltendő került. Szávai Attila - aki nem mellesleg szerkesztőként is feltűnik az impresszumban - „A kék toll” című drámai munkája részletével - négy különös ember még különösebb viszonyáról - gazdagítja a műfaji kínálatot. (Folytatás a következő számban várható.) Az Emlékezés rovat egy évfordulót jelöl: kilencven éves lenne Czinke Ferenc grafikus, Munkácsy-dí- jas, érdemes és kiváló művész, aki több évtizedes sokrétű munkásságával írta be nevét a megye- székhely és egyáltalán Nógrád kulturális, művészeti életébe. A róla szóló írás akár a következő, a helytörténeti rovatban is helyet kaphatott volna Bódi Zsuzsanna tanulmánya - a megyeszékhelyi házicselédek és alkalmazóik (1920-1944) sorsáról - és Fries Gyula a Karanccsal, a „mi hegyünk"-ke] foglalkozó empatikus vallomása mellett. Az „Örök Madách” rovat a tematikáját tekintve tradicionális, de nem az a konkrét tartalmát illetően. A losonci Böszörményi István a Tragédia-szerző és Kubinyi Ferenc, a jeles geológus, paleontológus akadémiai tag kapcsolatát, életpályájuk „metszéspontjait" mutatja be, Gyukits György pedig szociológus szemmel elemezi Az ember tragédiája londoni, „kapitalista” színében fellelhető osztályviszonyokat. Ugyancsak kuriózumnak tekinthető Gréczi- Zsoldos Enikő interjúja, amelyet GrosschmidPéterrel - Madách Imre testvérbátyjának, Károlynak az ükonokájával, akinek a Csesztvén élt Madách Alice volt a nagymamája, de nagyapja révén a kassai gyökerű Márai Sándor rokonságához is tartozik - készített. A lap újdonsült portrérovat-szer- kesztője, Tarnóczi László - tisztségéhez híven egy füleki házaspárt mutat be „Akiknek strázsa- hely a szülőföld” találóan szellemes címmel. Az új struktúrában újjáéledt az utóbbi időben hiánycikknek számított Vita rovat is, méghozzá dr. Fancsik János „Ki a palóc?” című kérdésfelvetésével. Úgy alakult, hogy fotósként és toliforgatóként egyaránt joggal számon tartott nyugalmazott főorvos egy másik írást is jegyez, amennyiben a Szemle rovatban mond megkésett köszönetét az időközben elhunyt kazári Tőzsér Kapocs Anna Palócul tanított imádkozni az anyám című könyvéért, a palóc néprajz néhány éve megszületett „igazgyöngyéért.” Sőt Fancsik János, mint a Rokkantáé-' leptől a Vásártérig című, idén tavasszal a megyei levéltár kiadásában megjelent kötet szerzőjeként is szereplője lett a recenziórovatnak. Önéletrajzi ihletésű, értelemszerűen szubjektív, de számos kérdésben várostörténeti tényeket rögzítő, elfelejtett fontos személyiségeket megidéző munkáját érdemei szerint méltatja Baráthi Ottó. A tartalommal teljes szinkronban van a megújult Palócföld külcsíne is. A Ráduly Csaba tervezte külső borítón Rigó Tibor a parádi palóc tájházat ábrázoló fotója kapott helyet, ezzel is igazolva, hogy szerkesztőség komolyan gondolja: a kulturális tájhaza értékeit kívánja felszínre hozni, reprezentálni. A borító belső oldalaira a salgótarjáni Orbán György János Úton című festménye - nem függetlenül a főszerkesztői köszöntő fentebb idézett gondolataitól - illetve a szintén helyi képzőművész B. Gedeon Hajnalka A káprázat krónikája III. című alkotása került. A tördelőszerkesztői munkát Hernádiné Bakos Marianna végezte. Az impresszumban továbbra is ott olvasható főmunkatársként a Salgótarjánból elszármazott, Párizsban élő író Nagy Pál neve is, aki a minapi személyes találkozáson aktív közreműködéséről, támogatásáról biztosította a szerkesztőséget. Ez évben - financiális okok és a jelzett személyi változások miatt - sokáig, egészen június végéig kel’wiy Czinke Ferencre emlékezünk A Tragédia szociológusi szemmel - Helytörténet (Losonc. Salgótarján) debreceni Boglárka / Szávai Attila Hubai Gabor / Ketyko István / Suhai Pál A Palócföld idei első számának címlapja Rigó Tibor a parádi palóc tájházat ábrázoló fotójának felhasználásával lett várni az első Palócföldre. Mint a fentiek igazolják, a hangütés reménykeltőnek bizonyult és szép ambíciókat feltételez a továbbiakra nézve is. Az azonban, hogy a hátralévő fél esztendőben - aztán 2017- ben - hány szám lát majd napvilágot, az nem csupán a szerkesztőség, illetve a kiadó, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár szándékának a függvénye. Mindenekelőtt attól függ, hogy a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata mint fenntartó által biztosított szerény összegből illetve a tervezett, ígért támogatásokból, felajánlásokból, a lapbemutatón tapasztalt olvasói lelkesedéből mennyire futja. Az ideális persze az lenne, ha az idén még két szám napvilágot látna, jövőre pedig folytatódna az évente hat, de minimum négy (mint a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején!) megjelenés gyakorlata... CS. B.
