Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-06 / 130. szám

Megismétlődhet a migrációs hullám Budapest. Reális veszély a török-EU menekültügyi meg­állapodás felbomlása a Mig­rációkutató Intézet vezető ku­tatója szerint, aminek ered­ményeként megismétlődhet a tavalyi migrációs hullám. Horváth Dániel azt követő­en nyilatkozott az Ml aktuális csatornának, hogy a kutatóin­tézet munkatársai egy hétig tanulmányozták a törökorszá­gi migrációs közigazgatási rendszert Kifejtette: amennyi­ben nem működik a megálla­podás, az Európai Unió nem teljesíti a ráeső részt, például nem utalja át a soron követké- ző összeget, a török hatóságok is bármikor dönthetnek a bel­ső védelmi háló átalakítása mellett úgy, hogy az ország te­rületén jelenleg kontroll alatt élő emberek elindulhatnak Európa felé. Ez pedig kiegé­szülhet az észak-afrikai tér­ségből érkező illegális migrá­ciós beáramlással. A kutató szerint a törökök elégedetlensége érthető ab­ból a szempontból, hogy Tö­rökország 2011 óta csak saját forrásból biztosította a szírek befogadásának feltételeit. Mi­közben az EU úgy gondolja, hogy a megállapodás szerin­ti több milliárd eurós támoga­tás kompenzáció lenne Tö­rökországnak az utóbbi öt évért, ez csak csepp a tenger­ben. Törökország eddig több mint 11 milliárd dollárt köl­tött erre a célra - tette hozzá. Megjegyezte: nemzetközi szervezetek is elismerik, hogy a törökországi befogadó állo­másokon uralkodó állapotok versenyképesek az európai befogadó intézményekkel. Az unió által 2018-ig biztosí­tott összeg csak a szírek ellátá­sára fordítódna, a határvédel­mi intézkedések támogatásá­hoz nem járul hozzá, pedig Tö­rökország ezzel kapcsolatban is erőfeszítéseket tett, a parti őrség kapacitásait például megduplázta. Ennek eredmé­nyeként az illegális migránsok visszatartása, egyike az EU- török menekültügyi megálla­podás jól működő elemeinek. Megemlékezések a trianoni diktátum évfordulóján Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédet mond a párt trianoni megemlékezésén a nyíregyházi Hősök terén Az ország számos pontján és a ha­táron túl is tartottak megemlékezé­seket szombaton a nemzeti össze­tartozás napja alkalmából, Buda­pesten a Kossuth téren ünnepélye­sen felvonták a nemzeti lobogót, a Magyarság Házában rendezett köz­ponti ünnepségen Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondott beszédet. Budapest. A fővárosban a Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadás mellett Ader Já- nos köztársasági elnök jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját a triano­ni békeszerződés aláírásához kötődő nemze­ti összetartozás napján. Az ünnepi ceremó­nián jelen voltak kormányzati, állami és ci­vil szervezetek képviselői is. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Magyarság Házában rendezett központi ünnepségen azt mondta: 1920. június 4. egy égbekiáltó igazságtalan­ság jelképe, az ezeréves, Kárpátok gyűrűz­te magyar állam feldarabolásának dátuma, a magyar nemzet rendkívüli meghurcolásá- nak kezdete.- Noha a nemzet a 20. század során „a há­tán cipelt kereszt súlya alatt többször meg­hajlott”, minden egyes alkalommal felegye­nesedett. így volt ez a 1920-as és 1930-as években, a második világháború, majd 1956 terrorja és a szocialista internacionalizmus diktatúrája után is. Pedig tiltották a nemzet fogalmát, a nemzeti jelképeinket, üldözték a magyar himnusz puszta eléneklését, és fel­számolták a külvilág megannyi menedékét - idézte fel Szilágyi Péter, hozzátéve, hogy a teher megerősítette a magyarságot. Vona Gábor, a Jobbik elnöke Nyíregyhá­zán azt mondta, a trianoni diktátum egy pró­batétel, amit ki kell állnia a magyaroknak, ha ez sikerül, akkor jobbak és egységeseb­bek lesznek, és ismét lesz ezer évük. A párt vezetője a Hősök terére szervezett trianoni megemlékezésen kifejtette, Trianon traumáját és örökségét évről-évre át kell ad­ni a felnövekvő generációnak.- Fel kell tépni a sebeket azért, hogy a fi­atalok is tisztában legyenek azzal, magyar­ként bizonyos kötelezettségeik vannak, ami nem kizárólag az emlékezésből és a fájdalom „bekiabálásából” áll - mondta. Az ellenzéki párt elnöke szerint Trianon nemcsak egy dátum, hanem egy Mohács óta tartó történelmi folyamat, a magyarság Kár­pát-medencei népességfogyásának, befo­lyáscsökkenésének a folyamata. Hajdú Mária, az LMP emlékezetpolitikai szakszóvivője és Falus Norbert nemzetpoli­tikai szakszóvivője közleményben hangsú­lyozta, fontos emlékezni rá, hogy mindannyi­unk közös felelőssége tanulni a múlt hibái­ból, és közös feladata olyan nemzetpolitikai stratégiát megvalósítani, ami a mai helyzet­ben a lehető legnagyobb támogatást jelenti a külhoni magyar közösségeknek. A Magyar Liberális Párt (MLP) és az LMP ifjúsági szervezete a VIII. kerületi Szabó Er­vin téren található Magyar igazság kútjánál tartott megemlékezést, ahol a Liberális Fia­talok Társasága (LiFT) és a Lehet Más a Jö­vő képviseletében virágokat helyeztek el. A LiFT képviseletében Bakai Gergely arról be­szélt, hogy minden magyart érintett a tria­noni békeszerződés, és a tragédiákat együtt kell feldolgozni, közösen kell emlékezni rá­juk. A Lehet Más a Jövő elnökségi tagja Cohen Áron azt mondta: a trianoni békedik­tátum évfordulója mindenki számára egyér­telmű történelmi tragédia. A tragédiát nem szétválasztásra, hanem egység kovácsolásá­ra kell használni - emelte ki. Az Együtt, a Korszakváltók Pártja közle­ményében azt írta, a trianoni békeszerződés és az ebből eredő, máig tartó fájdalom meg­élése vagy meg nem élése nem választhatja szét a magyar nemzet tagjait. Molnár Tibor és Zentai András, a párt politikusai úgy fo­galmaztak: „a magyar nemzet egy és egysé­ges, és mindenkinek helye van benne, aki annak sorsát a szívén viseli”. Erdélyben elsősorban templomokban szervezett rendezvényeken tettek hitet a nemzeti összetartozásról a trianoni döntés évfordulóján. Az idei összetartozás napjára rányomta a bélyeget az a tény, hogy vasár­nap önkormányzati választásokat tartanak Romániában, és szombaton a törvény értel­mében kampánycsendet kell tartani. A trianoni békediktátum 96. évfordulóján, szombaton a Felvidék többtucat magyarok lakta településén is megemlékeztek a nem­zeti összétartozás napjáról. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Oszt­rák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek kö­vetkezményeként Magyarország (Horvátor­szág nélküli) területe 283 ezer négyzetkilo­méterről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mintegy 3,2 millió ember, a magyarság harmada került az új határokon túlra. Az Országgyűlés 2010. má­jus 31-én nyilvánította június 4-ét, a triano­ni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Telefonon is tájékoztatnak Budapest. Új lehetőséggel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfél-tá­jékoztató és ügyintéző rend­szere, a minősített adózók már telefonon is kérhetnek információt, illetve tehetnek észrevételt besorolásukkal kapcsolatban - hívta fel a fi­gyelmet az adóhatóság. A NAV az első adózói minősítés eredményéről mintegy 560 ezer cégbejegyzésre kötele­zett, illetve áfa-regisztrált adóalanynak küldött értesí­tést május elején. A telefonos rendszer hasz­nálatához csak egyedi ügyfél­azonosító szám (PIN-kód) szükséges, amelyet papírala­pú nyomtatványon vagy elektronikusan, ügyfélkapun keresztül is lehet kérni. A minősítéssel kapcsolat­ban érdeklődni a 06-40/20- 21-22-es telefonszámon lehet, a PIN kód megadása után. A NAV tájékoztatása sze­rint május eleje óta csaknem kétezer adózói hívás érkezett, többségében a megbízható adózói minősítés feltételeiről, illetve korábbi végrehatási el­járásokról kértek információ­kat az adózók. Korszerűsíteni kell! Budapest. Az átlagosan húszéves hazai kazánállo­mány korszerűsítéséhez álla­mi támogatás adhatna lökést - vélik a fűtő- és vízmelegítő rendszerek forgalmazásával foglalkozó Ariston Thermo Hungária Kft. vezetői. A cég emlékeztet arra, hogy az uni­ós szabályozás értelmében 2016. július 1-jétől a magyar- országi lakásokba is már csak kondenzációs kazánt és a legmodernebb technológi­át lehet beszerelni. Ennek megfelelően a gyártók már nem adhatnak el olyan ter­méket, ami nem felel meg a szabályoknak. A cég az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában rámutat: ha csak a kazánt kell cserélni egy épületben, ez nagyon hamar, egy év alatt megtérül. HIRDETÉS mm Uniós és Állami forrásból HITELLEHETŐSÉG MIKROVALLALKOZASOKNAK Beruházásra és fejlesztésre, kezdő egyéni vagy társas vállalkozásoknak is. A hitel fix kamatozású, az ügyleti kamat jelenleg- Maximális összeg: 10 millió Ft- Maximális futamidő: 10 év- Türelmi idő: max. 12 hónap- 0°ó-os önerővel, előfinanszírozás mellett- Kezdő vállalkozásoknak is mpt* fop*1*®* hmm Elérhetőségeink: 3100 Salgótarján, Mártírok ut 1. Mikrohitei menedzser: Kocsis Agnes 20/3313-226 E-mail: mikrohitelg nmrva.hu Az elmúlt egy évtizedben gyökeresen változott meg a hazai média felépítése és fogalomkészlete - hangsúlyozták a Század­vég Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia által jegyzett Médiabefo­lyásolás - Az új kislexi­kon című könyv szerdai budapesti bemutatóján. Antal Zsolt, a négy szerző egyike arról beszélt: a 240 oldalon mintegy 800 fogal­mat elemző kötet célja, hogy ki­indulópont legyen a pedagógu­sok, a tanulók-hallgatók, a szak­emberek és a médiatudomány- nyal foglalkozók számára. Hangsúlyozta: az első kiadást 11 évvel követő, most bemutatott kötettel nem az a céljuk, hogy negatív színben állítsák be a mé­diabefolyásolást, hanem az, hogy megmutassák, „azt jóra és rosszra is lehet használni”. Ha fogyasztóvá transzformáljuk az állampolgárt, akkor többé nem működik a demokrácia - jegyez­te meg Antal Zsolt. Kézikönyv a médiabefolyásolásról Wacha Imre nyelvészprofesszor (b2) beszél a Századvég Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia Média­befolyásolás - Az új kislexikon című könyvének bemutatóján a budapesti Centrál Kávéházban Szerzőtársa, Pelle Veronika azt emelte ki: noha a felnövekvő nemzedékek már igen fiatalon képesek használni az info­kommunikációs eszközöket, hi­ányzik az ehhez szükséges kri­tikai attitűdjük. Gazsó Tibor a kötetet a média­világ fejtetőre állására figyelmez­tető, „240 oldalas, papírra nyo­mott felkiáltójelnek” nevezte, míg Kubínyi Tamás arról beszélt, „a média alaptermészete a manipu­láció”, hiszen tudósításaival tö­mörít, összefoglal, kiemel. Mér­hetetlen mennyiségű információ van a világban, és ezek döntő ré­szét képtelenek vagyunk befo­gadni - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a manipulációnak van ter­mészetes és gonosz válfaja is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom