Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-27 / 148. szám

2016. JÚNIUS 27., HÉTFŐ ___/ I Tüntettek az iszlamizálás ellen Migránsok rohamozzák a spanyol enklávét Madrid. Több mint száz migráns rohamozta meg vasár­nap Marokkó felől a Melilla észak-afrikai spanyol enklávé körül felhúzott, hat méter ma­gas határkerítést, és közülük mintegy harmincnak sikerült a városba jutnia - közölte Irene Flores, a helyi hatóságok egyik szóvivője. Becslések szerint kö­zel százhúszan próbáltak meg átmászni a kerítésen, és az év eleje óta ez a tizedik hasonló, nagyobb migránscsoportot érintő incidens. A spanyol enklávék, Ceuta és Melilla európai uniós terüle­tek Észak-Afrikában, és min­den évben több ezren próbál­nak meg illegálisan bejutni ezekre. Kizárólag ebben az év­ben több mint húszezren pró­báltak meg átmászni a szöges­dróttal ellátott magas keríté­sen, hogy Melillába jussanak, közülük többen megsérültek. Vannak, akik a Földközi-ten­ger felől próbálják meg megkö­zelíteni az enklávét, közülük sokan vízbe fulladtak. Január óta mindössze ötven migránsnak sikerült az enklávé területére lépni. A hatóságok egy ideje meg­erősítették jelenlétüket az enklávé Marokkó felőli oldalán. A spanyol biztonsági erők legtöbb esetben az „azonnali visszaküldés” gyakorlatához folyamodnak. Eszerint azok­nak a migránsoknak, akiknek nem sikerül teljesen átlépni a határt, esélyt sem adnak arra, hogy a nemzetközi humanitá­rius jog értelmében menedék­kérelemért folyamodjanak, ha­nem azonnal kitoloncolják. Új hordozórakéta Peking. Kína sikeres indítást hajtott végre szombaton első új generációs Hosszú Menetelés 7-es hordozórakétájával, ame­lyet Vencsangból, a szintén új, dél-kínai Hajnan tartománybe­li űrközpontból indítottak - je­lentette az állami média helyi idő szerint este 8 óra után. A beszámolók szerint az 53 mé­ter magas, 597 tonna súlyú ra­kéta hajtóanyagaként 1000 köbméter környezetkímélő fo­lyékony oxigént és 600 köbmé­ter kerozint használtak. A Hosszú Menetelés 7-tel teher­szállító űrhajókat juttatnak majd célba Kína épülő űrállo­másához. Ez lesz a jövőbeni űr­expedíciók fő hordozórakétája. Mintegy ezer ember gyűlt össze szombaton délután a pozsonyi kor­mánypalota előtti Sza­badság téren azon a tün­tetésen, amelyet Európa iszlamizálása és az Euró­pai Unió (EU) bevándor­láspolitikája ellen, illetve Szlovákia unióból való kilépése mellett tartottak különböző szervezetek. Pozsony. A Szlovák Megújho­dási Mozgalom (SHO) és néhány más szervezet által meghirdetett tüntetést csaknem pontosan az egy évvel korábbi hasonló pozso­nyi megmozdulás évfordulóján tartották. Tavaly a tüntetők je­lentősen nagyobb számban, becslések szerint mintegy 5-6 ezren voltak. A jelenlegivel szemben a tavalyi tüntetés szer­vezésében még részt vett a Marián Kotleba vezette, a márci­usi parlamenti választásokon a pozsonyi törvényhozásba beke­rült Mi Szlovákiánk Néppárt is. A megmozdulás - „Állítsuk meg Európa iszlamizálását” vagy „Anti-EU” és „Slovexit”, valamint hasonló feliratú transzparenseket hordozó tö­meghez beszédet intéző szóno­kai - az európai kontinenst el­árasztó iszlám és az EU bevándorláspolitikája ellen, il­letve Szlovákia unióból való ki­lépése mellett emeltek szót, va­lamint felszólították a szlovák kormányt: a brit példa alapján írjon ki népszavazást az ország­nak az unióból való kilépéséről. A tüntetés egyik szónoka, Robert Svec, az SHO elnöke be­szédében a brit népszavazás eredményét példaként felhozva hangsúlyozta: Szlovákiának is jel­zést kell küldenie Brüsszelbe, hogy nem ért egyet az ottani bü­rokraták döntéseivel. jelentet­te ki, utalva arra az uniós felvetés­re, miszerint a migránsok újrael­osztási mechanizmusában való részvételt megtagadó tagállamok­nak mintegy negyedmillió eurót kellene fizetniük minden be nem fogadott ember után. Hozzátette: a szlovák kormánynak példát kel­lene vennie érdekérvényesítés te­rén Budapestről és Varsóról. A ki­jelentést a tömeg „Stop Brüsszel diktátumának” szöveg skandálá- sával fogadta. Az „Európa iszlamizálása” el­leni tüntetéssel egyidejűleg egy másik, jelentősen kisebb rész­vételű ellentüntetés is zajlott Pozsony belvárosában a Szlo­vák Nemzeti Felkelés terén. A két, egymáshoz viszonylag kö­zel zajló tüntetést több száz rendőr, köztük rohamosztago- sok biztosították. Szlovákia is kilépne? Szlovákia Európai Unió­ból való kilépéséről szóló népszavazás kezdeménye­zéséhez gyűjt aláírásokat a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) ezen a héten - számolt be szombaton a párt vezetője, miközben Pozsony július elsején át­veszi az Európai Unió Ta­nácsának soros elnöksé­gét. Pozsony. „Éppen itt az ideje, hogy Szlovákia is elhagyja ezt a süllyedő európai Titanicot” - han­goztatta Marián Kotleba, az LSNS elnöke, miután Nagy-Bri- tannia június 23-án történelmi referendumon az Európai Unió­ból való kilépés (Brexit) mellett döntött. Kotlebának, a közép-szlováki­ai Besztercebánya régió vezetőjé­nek a pártja a március elején le­zajlott szlovák parlamenti válasz­tásokon menekültellenes kam­pányának segítségével legna­gyobb meglepetésre a szavazatok 8,6 százalékát sze­rezte meg. Robert Fico szlovák kormányfő korábban az EU soros elnökségé­nek július elsejei átvételére tekin­tettel felelősségteljes viselkedés­re szólította fel a szlovák ellenzé­ki pártokat. „A rombolás és a gyű­lölet sehova sem vezet” - hangsú­lyozta a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer- SD) vezetője. Ezzel egyidejűleg Fico alapvető változtatásokat sür­getett az európai közösség politi­káiban. „Az Európában élők je­lentős része elutasítja az EU me­nekültpolitikáját, és elégedetlen a közösség gazdaságpolitikájával” - szögezte le a miniszterelnök. A brit referendumot követően Franciaországban és Hollandiá­ban is úgy nyilatkoztak az euroszkeptikus pártok, hogy szorgalmazni fogják az országuk Európai Unióból való kilépéséről döntő népszavazás kiírását. Görög vádak Athén. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az Európai Unió vezetőit okolta szombaton az Egyesült Királyságnak az unió­ból való kiválásáról szóló népsza­vazás kimeneteléért. Ciprasz ki­jelentette: a Brexit az uniós veze­tők krónikus hiányosságainak, valamint a populizmust és a na­cionalizmust tápláló megszorítá­sokhoz való ragaszkodásának a következménye. „Bármennyire is elszomorít minket a brit embe­rek döntése, tiszteletben kell tar­tani" - fogalmazott Ciprasz. Skót tárgyalások a bennmaradásról úAz Európai Unió elődjének hat alapító tagországa sürgeti Nagy- Britanniát a kiválási folyamat megindítására, ugyanakkor az Egyesült Királyságban már több mint 1 millió EU-párti csatlako­zott az újabb népszavazás kiírását követelő petícióhoz, a skót minisz­terelnök pedig bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdenek Brüsszel­lel Skócia EU-ban tartása érdeké­ben, és készülnek az újabb skóci­ai függetlenségi népszavazás ki­írására is. Berlin/Glasgow/Briisszel. Angela Merkel német kancellár felszólította Nagy-Britanni- át, hogy adjon tájékoztatást a kiválási folya­matban várható további lépéseiről, az EU alapító tagországainak külügyminiszterei pedig a kiválási folyamat megindítását sür­gették. Emellett Merkel és Francois Hollandé francia elnök is a szakszerű és objektív egyeztetés fontosságát hangsúlyoz­ta a kiválási folyamatban. Frank-Walter Steinmeier német külügy­miniszter a hatok külügyminisztereinek szombati berlini tanácskozásán azt mond­ta, „az a közös álláspontunk, hogy az eljá­rást mihamarabb el kell kezdeni, hogy ne maradjunk hosszú ideig bizonytalanság­ban, és hogy koncentrálni tudjunk Európa jövőjére. Jean Asselborn luxemburgi kül­ügyminiszter hozzátette: reméli, nem egy macska-egér játék kezdődik el. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök beje­lentette, hogy megkezdődtek az újabb skóci­ai függetlenségi népszavazás kiírásának jogi előkészületei, és haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek Brüsszellel arról, hogy miként le­hetne megőrizni Skócia helyét az Európai Uni­óban. A brit EU-tagságról tartott népszavazá­son a választók szűk többsége országosan a kilépésre, Skóciában ugyanakkor a nagy több­ség a bennmaradásra voksolt. Mindeközben vasárnapra már megha­ladta a kétmilliót azoknak a briteknek a száma, akik petícióban követelik újabb nép­szavazás kiírását Nagy-Britannia EU- tagságáról. A kezdeményezők és az aláírók az EU-tagságról szóló népszavazások sza­bályainak módosítását követelik a brit kor­mánytól, úgy, hogy e kérdésről második népszavazást kelljen kiírni, ha az elsőn a választók kevesebb mint 75 százaléka vett részt, és a kilépésre vagy a bennmaradás­ra 60 százaléknál kevesebben voksoltak. Egy másik petícióhoz pedig, amely azt in­dítványozza, hogy London váljon ki az Egyesült Királyságból, kiáltsa ki független­ségét, és kérje felvételét az EU-ba, több mint 120 ezren csatlakoztak szombat délutánig. A brit EU-tagságról szóló csütörtöki nép­szavazáson a részvételi arány 72,2 százalé­kos volt, és 51,9 százalék szavazott arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból. London lakosságának 60 százaléka a benn­maradásra voksolt. Magyarok az erdélyi megyékben Bár nem értek el túl jó eredményt a június 5-i önkormányzati választáso­kon, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Népi Mozga­lom Párt (PMP) számos vezető tisztsé­get szerzett a megyei tanácsokban, mi­után ez a két szervezet képezte a mér­leg nyelvét - írta a Mediafax hírügy­nökség vasárnap az ország 41 megyé­jében lezajlott koalíciós tárgyalások eredményeit összegezve. Bukarest. A Traian Basescu volt államfő vezet­te PMP kilenc, míg az RMDSZ nyolc megyében lett része a helyi többségnek. Mindkét szervezet helyi érdekei alapján állt vagy a Szociáldemok­rata Párt (PSD), vagy a jobbközép Nemzeti Libe­rális Párt (PNL) mellé. A koalíciós tárgyalások­nak a pártok jövőbeni együttműködése mellett a vezető tisztségek elosztása volt a tétje. Az idén ugyanis már nem közvetlenül a szavazópolgá­rok, hanem a megyei önkormányzati képviselő- testület tagjai választottak maguk közül elnököt és alelnököket a megyei tanácsok élére. Míg a közvetlen választási rendszerben 2012-ben az RMDSZ-nek csak a két magyar többségű megyé­ben, Hargitában és Kovásznában sikerült megnyer­ni a tanácselnök-választást, az idei, közvetett rend­szerben további három megyében - Maros, Szatmár és Bihar megyében - sikerült támogatást szereznie a román pártoktól ahhoz, hogy magyar tisztségvi­selőt válasszanak a megyei önkormányzat elnöké­vé. A Mediafax szerint a magyar szövetség a koalí­ciós tárgyalások legfőbb nyertese: csak kettővel lesz kevesebb megyei elnöke, mint a liberálisoknak, ah­hoz képest, hogy az RMDSZ megyei listái a voksok öt, míg a liberálisoké a szavazatok 30 százalékát kapta országos szinten. „Azokban a megyékben, ahol a liberálisokkal szövetkeztünk, a szociáldemokraták haragszanak ránk, ott pedig, ahol a PSD-vel alkotunk többséget, a PNL haragszik”- nyilatkozta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnöke. Kábítószer-ellenes világnap Égő kábítószerhalom Rangunban 2016. június 26-án, a Kábítószer-ellenes világnapon. A mianmari hatóságok három városban közel 56 millió amerikai dollár (mintegy 16 milliárd forint) értékű lefoglalt kábítószert semmisítenek meg. | Az Európa iszlamizálása és az Európai Unió bevándorláspolitikaja ellen, ;i «tetve Szlovákia unióból való kilépése mellett tartott tüntetés résztvevői a pozsonyi kormánypalota előtti Szabadság téren 2016. június 25-én m S^^^^u^tLLtLbLiLLULLÍ^LuLLLlLLLtLLUkLÜLLULUÜLLüLŰUWkULÜUkl tUuffiiítlUUULteUlifetilikUbtUi.Lllr. -s LLllLt,lij.ÜtUKU>iU.!iLLilU Qttuhs"-■ •:!^ ,*• * |

Next

/
Oldalképek
Tartalom