Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
2016-06-22 / 144. szám
Blanc távozik labdarúgás. Távozik posztjáról Laurent Blanc, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 50 éves tréner menedzsere, Jean- Pierre Bernés hétfőn egy franciaországi rádióműsorban elmondta, hogy a szerződésbontásra ezen a héten sor kerül. Blanc az elmúlt három idényben háromszor lett bajnok és kétszer nyert Francia Kupát a párizsiakkal, de a Bajnokok Ligájában mindháromszor a negyeddöntőben búcsúzott. A PSG új edzője minden bizonynyal Unai Emery lesz, akinek vezetésével a Sevilla az elmúlt három idényben megnyerte az Európa Ligát, de június 12-én lemondott. Az AFP francia hír- ügynökség kommentárja megjegyzi: sikerei a spanyol tréner mellett szólnak, ugyanakkor alig tevékenykedett még külföldön - 2012-ben kevesebb mint hat hónapot töltött a Szpartak Moszkvánál -, és egyik csapatánál sem dolgozott nagy sztárokkal.' Októberben kezdődik NHL. Október 12-én kezdődik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) következő idénye. A szezon azért rajtol a megszokottnál később, mert az Egyesült Államok és Kanada válogatottja is részt vesz a nyolccsapatos világkupán, amelyet szeptember 17. és október 1. között rendeznek Torontóban. A hétfői sorsolás szerint az NHL első játéknapján négy mérkőzést rendeznek. A Stanley Kupa-győztes Pittsburgh Penguins október 13-án lép először jégre, ellenfele a Washington Capitals lesz, amelyet az elmúlt idény rájátszásának második fordulójában elbúcsúztatott. A találkozót megelőzően felhúzzák a Consol Energy Center meny- nyezetére azt a zászlót, ami a klub negyedik bajnoki címe alkalmából készült. Megvan az új edző PRIMERA división Francisco Jémez Martin lett a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Granada vezetőedzője. A kínai tulajdonban lévő klub hétfőn jelentette be, hogy három évre szerződtette Jémezt, aki 2012 óta a Rayo Vallecanót irányította. A madridi csapat az elmúlt idény végén kiesett az élvonalból. A 46 éves edző arról vált ismertté, hogy az elmúlt négy szezonban kihozta a legtöbbet az alacsony költségvetésű csapatából, amellyel mindig megpróbált támadófutballt játszatni. A Granadát a közelmúltban Csiang Li-csan kínai üzletember vásárolta meg, aki kijelentette, hogy három éven belül az európai kupaporondon szeretné látni együttesét, és biztosítani fogja az ehhez szükséges anyagi hátteret. Negyedik lett Dénes Gábor A legerősebb tűzoltók nemzetközi versenyén három magyar versenyző, köztük Dénes Gábor tűzoltó zászlós, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság műszaki biztonsági tisztje képviselte Magyarországot. A Besztercebányai Kerületi Tűzoltóság Igazgatóság által szombaton, a szlovákiai Besztercebányán megrendezett megmérettetésen a nógrádi versenyző az előkelő negyedik helyezést érte el korcsoportjában. A TFA Slovakia 2016 névre keresztelt nemzetközi szintű versenynek hatvannyolc versenyző vágott neki, köztük cseh, szlovák, lengyel és három magyar tűzoltó. A versenyt két helyszínen, a besztercebányai Europa Shopping Centerben és az Europa Business Centerben rendezték, ahol a férfiak öt korcsoportban álltak rajthoz. A tűzoltók legkeményebb erőpróbája, vagyis a TFA - Toughest firefighter alive - a mindennapos bevetéseket szimulálja, s azon önkéntes és hivatásos tűzoltók vehetnek részt Szlovákiából és külföldről egyaránt. A versenyszámok átlagon felüli fizikai erőnlétet és kitartást követelnek a versenyzőktől, így a fel- készültség elengedhetetlen. A salgótarjáni hivatásos tűzoltóparancsnokság és a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület képsenyszám egy nyolcvan kilogrammos bábu hatvan méterre való elcipelésével folytatódott, majd egy három méter magas palánkot kellett leküzdeni. A harmadik versenyszám keretében két huszonkét kilogrammos fa létrát kellett a kijelölt helyre felállítani, majd két húsz kilós kannát a torony második emeletére felvinni, aztán ugyanide mentőkötél segítségével két ösz- szetekert „B“ tömlőt - amelynek súlya huszonöt kiló - felhúzni. A folytatásban a két kannát vissza kellett helyezni a kiindulási helyre, végül a kismotorfecskendő sugárcsövére rácsavarni a lövőkét és befutni a célba. Negyedik és egyben legmegterhelőbb feladat mindezeket követően lépcsőfutás volt az Europa Business Center épületének huszonkettedik emeletére. Ez utóbbit Dénes Gábor tűzoltó zászlós 3 perc 52 másodperc alatt teljesítette. Tovább nehezítette a tűzoltók dolgát, hogy a feladatokat bevetési védőkabátban, védősisakban és légzőkészülékkel kellett teljesíteni. A verseny díjkiosztóval zárult, ahol megyénk versenyzője oklevelet és emlékplakettet vehetett át Ing. Dusán Sl’úka ezredestől, a Besztercebányai Kerületi Tűzoltó Igazgatóság vezetőjétől korcsoportjában elért negyedik helyezéséért. Dénes Gábor ezzel a TFA Slovakia 2016 legjobb magyar versenyzőiéként zárta a mezőnyt. Balról: Angyal Tibor tűzoltó alezredes. Dusán Sluka ezredes és Dénes Gábor tűzoltó zászlós szekapcsolt nyomótömlőt a sugárcsöveknél fogva széthúzta, futott velük nyolcvan métert, végül a kijelölt helyre tette. Ezt követően körbefutotta a megadott bóját, ezután két tömlőt feltekert és a kijelölt szekrénybe helyezte, majd ötven métert futott a célig. A második versenyszám az akadálypálya volt, ahol a versenyző a „kalapács dobozhoz“ futott, ahol hat kilogrammos kalapáccsal ötven-ötven ütést mért a doboz alsó és felső részére. Ezt folytatva egy húsz kilogrammos kannával áthaladt egy hat méter hosszú alagúton, amelynek végétől három méterre megfordult és visszafutott ugyanezen az útvonalon, s végül a kannát az eredeti helyére tette vissza. A verviseletében induló és Nógrád megyét képviselő Dénes Gábor tűzoltó zászlósnak mindössze két hét állt rendelkezésére a versenyre való felkészülésre, elért eredménye ennek fényében tehát kiváltképp példaértékű. Az erőpróba négy versenyszámból állt, amelyeket négy percen belül kellett teljesíteni, majd szintén négy perces pihenőidő állt rendelkezésre a következő versenyszám helyszínére való átjutásra. A végeredmény az összes versenyszám idejéből és az esetleges büntető pontok összegéből állt össze. Az első versenyszám keretében a versenyző két tömlőt csatlakoztatott a tűzoltó gépjárműfecskendőn a nyomócsonkra, majd a nyolc őszyfOTORBACE Hét súlyemelő a pekingi lebukottak között olimpia. Hét súlyemelő bukott meg a 2008-as pekingi olimpia doppingmintáinak újratesztelése során - derül ki a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapjának hétfői közleményéből. Az ismételt elemzések azt mutatták ki, hogy az anabolikus szteroidok közé tartozó szert használt két orosz, továbbá egy-egy örmény, moldovai, török, azeri és kazah emelő. Utóbbi az az Hja Iljin, aki már az IWF csütörtökön közzétett és a 2012-es londoni játékokon - doppingmintáiknak szintén a közelmúltban történt újra- analizálása nyomán - rajtavesztettek listáján is szerepelt. Iljin mindkét olimpián aranyérmet nyert Kazahsztán színeiben a 94 kilogrammos kategóriában. Rajta kívül a pekingi minták új módszerrel történt új- ravizsgálása eredményeképpen a doppingvétkesek közé került az örmény Hripszime Hursudjan, a moldovai Alexandru Dudoglo, az orosz Nagyezsda Jevsztyuhina és Marina Sajnova, továbbá a török Taylan Nurcan és az azeri Intigam Zairov is. Közülük a kínai fővárosban Sajnova és Jevsztyuhina szerzett még érmet, előbbi második lett 58 kg-ban, utóbbi pedig harmadik a 75 kilogrammos súlycsoportban. Az IWF hét közben nyilvánosságra hozott lajstroma tíz nevet tartalmazott, benne mind a négy londoni kazah olimpiai bajnokét, így Iljin mellett Maija Manezáét, Zulfija Csinsanlóét és Szvetlána Podobjedováét, továbbá az orosz Apti Auhadovét, a bolgárból azerivé lett Bojanka Kosztováét, az ukrán Julija Kalináét, valamint három fehéroroszét, Dzina Szazanavecét, Marina Skermankováét és Jauheni Zarnasekét. Ügyük végleges lezárásáig valamennyi - a tíz londoni és a hét pekingi - doppingvétkes versenyzési jogát felfüggesztették. vívó eb. Ezüstérmet nyert Márton Anna a női kardozók versenyében a lengyelországi vívó Európa-bajnokság első napján Torunban. Az olimpiára készülő, tavaly világbajnoki harmadik magyar kardozó a csoportkörben mind a hat ellenfelét legyőzte, emiatt a 64-es hiányos főtáblán az első fordulóbban nem kellett pástra lépnie. A legjobb 32 között Záhonyi Petrát búcsúztatta 15-8-cal, majd az azeri Szabina Mikinán (15-8) és az orosz Jana Jegorjanon (15-9) keresztül jutott be az elődöntőbe, ahol Charlotte Lembachhal vívott. Francia ellenfele sem okozott neki gondot, 15-7-re nyert ellene, így következhetett a világbajnoki címvédő, Londonban olimpiai ezüstérmes Szofija Velikaja. Az orosz vívó a finálé elején 3-0-s hátrányba került, de aztán összeszedte magát és hét tust adott, miközben magyar ellenfele csak egyet (4-7). Az egyperces pihenőre 5-8-as állásnál került sor, majd Velikaja növelte előnyét (5-10). Márton Anna azonban tudott újítani, felzárkózott egy tusnyira (9-10), a folytatásban viszont csak egy jó akciója volt, míg az orosznak öt (10-15). Eredmények (azEb honlapjáról). Női kard egyéni. A 64 között: Záhonyi Petra-Celia Perez Cuenca (spanyol) 15-8, Theodora Gkuntura (görög)-László Luca 15-8. A 32 között: Garam Nó- ra-Anna Limbach (német) 15-13, Márton Anna-Záhonyi 15-8. A16 között: Garam-Olena Voronyina (ukrán) 15-13, Márton-Szabina Mikina (azeri) 15-8. Negyeddöntő: Olga Harlan (ukrán)-Aleksandra Socha (lengyel) 15-14, Szofija Velikaja (orosz)-Garam 15-13, Márton-Jana Jegorjan (orosz) 15-9, Charlotte Lembach (fran- cia)-Bianca Pascu (román) 15-9. Elődöntő: Velikaja-Harlan 15-13, Márton-Lembach 15-7. Döntő: Velikaja-Márton 15-10. A végeredmény: 1. Szofija Velikaja, 2. Márton Anna, 3. Olga Harlan és Charlotte Lembach,... 8. Garam Nóra,... 29. Záhonyi Petra,... 35. László Luca. Márton Anna ezüstérmes