Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-22 / 144. szám

Kirándulás aZobor-vidékre Rendkívül sok élmény­nyel teli felvidéki kirán­duláson vettek részt a kö­zelmúltban az érsekvad­kerti Petőfi Sándor Álta­lános Iskola hetedikes di­ákjai. A fiúk-lányok és felnőtt kísérőik főként a Nyitra környéki Zobor- vidéken barangoltak. H.H. NÓgrád megv Az egyik tanu­ló, Benyó Bence számolt be ne­künk a négy nap során szer­zett sokrétű tapasztalatokról. Elmondta, igazán vadregényes helyen, az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközép­iskola és Kollégiumhoz tartozó - az ő szóhasználatában - „rencsen” volt a szállásuk, amelynek tulajdonosa hűen őr­zi a magyar hagyományokat és értékeket. Ezek közül a gyere­kek számára a legérdekesebb az a turulmadár volt, ami a Nyitra felett magasodó Zobor- hegyi egykori, felrobbantott millenniumi emlékmű eredeti maradványaiból készült.- Nagyon sok programon vet­tünk részt - folytatta Benyó Ben­ce -, Kolon községben például vidám színekben pompázó virá­gokat ültettünk a főtéren, együtt kirándulhattunk külhoni ma­gyar anyanyelvű diáktársaink­kal. Fantasztikus élményt jelen­tett számunkra, ahogy letekint­hettünk a Zobor-hegy magas nyúlványáról, ahonnan tiszta időben az egész nyitrai vidék be­látható. Selmecbányán megte­kintettük iskolánk névadójának, Petőfi Sándornak egykori iskolá­ját, és felkerestük az II. Rákóczi Ferenchez kötődő emlékhelyeket Is Érsekújváron, Trencsénben, Nyitrán és Körmöcbányán. (Folytatás az 1. oldalról.) NÓgrád megye. A BM Országos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság és a BM HEROS Zrt. együttműködési megál­lapodása szerinti felújítási program keretében az igazga­tóság gépjárműparkjából két Mercedes típusú tűzoltó gép­járműfecskendő került teljes felújításra, s mondhatni tel­jesen új gépjárműhöz hasonló állapotban van. Többek között erősített fékrendszerrel és a menetstabilitás növe­lése érdekében erősített rugózattal lettek ellátva - ezzel is támogatva a vonulás biztonságát -, új rendszerű bizton­ságos ajtók, komoly teljesítmény jellemzi őket. A málhá- zásnál a tűzoltáshoz, műszaki mentéshez szükséges esz­közök praktikus elhelyezéséről is gondoskodtak. A két teljes körűen felújított fecskendő egyike Salgótar­jánban, míg a másüt Rétságon tölti be rendeltetését Nem­régiben két Nissan Navara erdőtüzes gépjármű is az igaz­gatóság gépjárműparkjának szolgálatába állt Ezek egyike jelenleg a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonulós járműve, míg a másüt a salgótarjáni hivatásos tűz­oltó-parancsnokság erdőtüzes gépjárműve lett. A felújítási programnak köszönhetően a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság gépjárműparkjának átlagéletkora közel húsz­ról tíz évre csökkent, ami hatalmas fejlődést jelent. NÓgrád megyében tíz tűzoltó gépjárműfecskendő - ebből kettő tartalék -, valamint öt különleges szer - két magasból mentő, két vízszállító és egy műszaki mentő­szer -, három erdőtüzes gépjármű és a megyei kataszt­rófavédelmi műveleti szolgálat terepjáró járműve telje­sít szolgálatot. A legöregebb még használatban lévő jár­mű huszonkét éves, a legfiatalabbnak pedig az elmúlt hetekben a felújítási programról visszatérő, szinte nul­la évesnek megfelelő autók tekinthetőek. A négy újonnan szolgálatba állított járművet, vala­mint a Karancs Speciális Mentőszolgálat, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapatszállító buszát tegnap délután szentelték fel Salgótarjánban, ahol fr. Kálmán Peregrin, a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely kegyhelyigazgatója mondott áldást. Az ünnepséget az igazgatóság és szervezeti egységeinek állománya mellett megtisztelték jelenlétükkel a társ- és rendvédelmi szer­vek vezetői is. HIRDETÉS DdWsEN D F. S KÖR NY ti pWSkólSM MIS m nfjSfjf1 m Táskát akart lopni Balassagyarmat Lopás kísérleté- és egy arra járó személy Is megza- nek megalapozott gyanúja mi- varta a tolvajt, aki elmenekült a att folytat eljárást a városi helyszínről. Az ismeretlen rendőrkapitányság. Az JHjHA férfi 170-175 centiméter ismeretlen elkövető há- fpStfpf magas, 25 év körüli, át- tulról megfogta egy nő % i lagos testalkatú, sötét vállán lévő táskáját és bőrű, hosszúkás vékony azt el akarta venni még arcú, rövid, fekete hajú, június 11-én, 14.30 óra kő- ' külföldi állampolgárságú, rüli időben Balassagyarma- A cselekmény elkövetésekor ton, az Ady Endre úton. Az as- feltehetően fekete nadrágot és fe- szony nem engedte el a válltáskát, hér pólót viselt Hamis rendszámmal, jogosítvány nélkül Erdőkárt Egy személygépkocsit ellenőriztek a pásztói kapitányság járőrei pár napja, Erdőkürtön. A nyilvántartás adatai alapján a rend­őrök megállapították, hogy az autó­ra felszerelt forgalmi rendszámot korábban egy másik gépjárműre adták ki. A sofőr, egy 25 éves helyi férfi adatainak ellenőrzése során pedig kiderült, hogy őt korábban a Gödöllői Járásbíróság ez év augusz­tus 3-ig, míg a Pásztói Rendőrkapi­tányság szabálysértési hatósága au­gusztus 28-ig eltiltotta a gépjármű- vezetéstől. Az egyenruhások elfog­ták és előállították a fiatalembert, akit egyedi azonosítójel meghami­sításának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Mivel eltiltás hatálya alatt ve­zetett, a hatóság őrizetbe vette őt és kezdeményezte vele szemben a gyorsított bírósági eljárás lefoly­tatását. A Pásztói Rendőrkapi­tányság szakértők bevonásával nyomoz az ügyben. HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Rákóczi űt 26 Telefon: (20) 209-4241, (20) 209-4221, (30) 448-1342, (30) 448-13 Fax: (32)786-744 E-maih lehoczki@gergihalo.hu; lehoczki.szabolcs@upcmail.hu Web: http: www.lehoczkiva; Felszentelték az új készenléti gépjárműveket

Next

/
Oldalképek
Tartalom