Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-20 / 142. szám

Feloldanák azEU-szankciókat Németország külügymi­nisztere szerint amint lényeges előrelépés tör­ténik az ukrán-orosz bé­kefolyamatban, el kelle­ne kezdeni fokozatosan feloldani az Oroszor­szággal szembeni szank­ciókat, amelyeket az Eu­rópai Unió az ukrán vál­ság miatt hozott. ßeilin. Fmnk-WalterSteinmeier vasárnap beszélt nézetéről a Madsack médiacsoport egyik szerkesztőségének adott interjú­ban. A Reuters brit hírügynök­ség rámutat arra, hogy a német kormánykoalíción belül a szoci­áldemokrata párti külügymi­niszter álláspontja jóval békülé- kenyebb Moszkva felé, mint a kereszténydemokrata kancellá­ré, Angela Merkelé, aki többször is leszögezte, hogy a szankciók csakis akkor oldhatók fel, ha az ukrán-orosz békeszerződésbe foglaltak teljesen egészében megvalósulnak, nem pedig csak részben. Steinmeier ugyanakkor vasár­nap úgy fogalmazott, hogy a mindent vagy semmit megköze­lítés, még ha jól hangzik is, nem működik. Szerinte a fokozatos feloldás Moszkvát magatartása megváltoztatására ösztökélné. „Képesnek kell lennünk kö­zös gondolkodásra, ha megol­dást akarunk más nagy konf­liktusokra” - fogalmazott Steinmeier a szíriai belháborút említvejréldaként. Gyógyfürdőben jók vagyunk! Budapest Nemzetközi elismerést kapott a Széchenyi Gyógyfürdő: a komplexum a „Leg­jobb nemzetközi termálfürdő” díját kapta ez évben, egészségturisztikai kategóriában. A szervezők csak olyan fürdők jelentkezését fogadták el, melyek vizének gyógyhatása kutatási eredményekkel bizonyított. .....................................................— Pe st első gyógyfürdője 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. A Szé­chenyi Gyógyfürdő vize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről, 76 Celsius fok hőmérsékleten érkezik a fel­színre. További érdekesség, hogy az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsz­szeli minieurópa makettkiállításon. A ha­gyományos gyógyászati szolgáltatások mel­lett számos wellness lehetőséget is tartal­maz a belépőjegy ára, ilyen például a kondi­cionáló terem, a különféle szaunák sora, az aerobic, a vízi torna. H. Szabó Sándor felvétele Biztonsági riadó két csomag miatt Brüsszel. Két gyanús cso­mag miatt rövid időre lezár­ták vasárnap délután Brüsz- szel központi pályaudvarát - írta a La Libre Belgique belga napilap internetes kiadása. A biztonsági szolgálat a bejá­rathoz közeli pénztárak kör­nyékén bukkant rá a két el­hagyott csomagra. Egy eset­leges terrortámadás meg­akadályozására a pályaud­vart lezárták és átfésülték, a két csomagot spciális egy­ségek megvizsgálták, de robbanószerkezetet nem ta­láltak bennük. Az előző két napban 12 embert vettek őrizetbe Brüsszelben, mert a gyanú szerint újabb terrortáma­dást készítettek elő, hármu­kat előzetes letartóztatásba helyezték. Charles Michel miniszterelnök kiegészítő óvintézkedéseket ígért, de - mint mondta - nem változ­tatnak a terrorkészültség szintjén. Hozzátette, hogy a labdarúgó Európa-bajnok- sággal kapcsolatos rendez­vények a terveknek megfe­lelően folytatódnak. Nevük mellőzését kérő források arról számoltak be, hogy a belga hatóságok szerdán olyan információ birtokába jutottak, amely szerint a Közel-Keletről út­nak indultak az Iszlám Ál­lam szélsőségesei, hogy me­rényleteket kövessenek el Belgiumban és Franciaor­szágban. Rendőrgyilkosság Franciaországban Eljárást indított a párizsi ügyészség vasárnapra virradó éjjel a hét eleji kettős rendőrgyilkosság iszlamista elkövetőjének két feltételezett segítője ellen. Párás. A Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville te­lepülésen az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében hét­fő este elkövetett késeléses táma­dás után másnap délelőtt vették őri­zetbe a 29 éves Charuf-DinAberouzt és a 27 éves Saad Rajrajit. Mindket­ten jól ismerték a kommandósok által megölt elkövetőt, Larossi Abballát, ugyanis 2013-ban együtt ítélték el őket azért, mert pakisztá­ni iszlamista harcokhoz Franciaor­szágban toboroztak önkénteseket Mindannyian néhány hónapja sza­badultak. A feltételezett segítők 96 órás őrizetbe vétele után terrorista bűnszövetkezetben való részvé­tel gyanújával indított eljárást a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege, miután a gyilkosságban való közvetlen részvételre utaló bizonyítékokat a két férfi eseté­ben egyelőre nem találtak a nyo­mozók. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásba kerültek. Egy har­madik, szintén kedden őrizetbe vett gyanúsítottat viszont szaba­don engedtek a rendőrök. A rendőrházaspárra otthoná­ban hétfő este támadt rá a francia állampolgárságú elkövető. A rend­őrség elitalakulatai 15 percen be­lül hétfőn kiszálltak a helyszínre, és tárgyalásokba bocsátkoztak a férfival, az alkudozás több mint két órán át tartott. Miután a tárgya­lások nem vezettek eredményre, a különleges egységek behatoltak az épületbe, az elkövetőt agyonlőt­ték. A házaspár gyermeke túlélte a túszejtést. Az elkövetőnek volt egy listá­ja további célpontokról, ame­lyekben személyeket, illetve fog­lalkozásokat jelölt meg. Ezt a lis­tát a nyomozók megtalálták a kettős gyilkosság helyszínén. Ezenkívül három mobiltelefont és három kést találtak az aszta­lon. Az elkövető az Iszlám Állam­ra hivatkozott a túsztárgyalások során. Szemtanúk arról számol­tak be a nyomozóknak, hogy a parancsnokra mért támadáskor Allah akbar kiáltást hallottak. Az Iszlám Állam gyakran buz­dítja arra híveit, hogy kövesse­nek el merényletet rendőrök és katonák ellen azokban az orszá­gokban, amelyek Szíriában és Irakban a dzsihadisták állásait bombázzák. A terrorszervezet pontos utasításaiban az is szere­pel, hogy magányosan, bármi­lyen fegyvernek tekinthető esz­közzel kell akcióba lépni. Larossi Abballát hét társával együtt 2011-ben letartóztatták, mert iszlám harcosokat tobor­zott és közvetített Pakisztánba. Terrorcselekmény előkészítésé­ben való bűnrészesség miatt há­rom év börtönbüntetésre ítélték, amelyből két és fél év volt letöl­tendő. Szabadulása óta - radika­lizmusa miatt - a terrorelhárí- tók megfigyelése alatt állt, érin­tett volt egy szíriai dzsihadista hálózat elleni nyomozásban is, telefonját ezért lehallgatták, de a rendőrség nem észlelt arra uta­ló jeleket, hogy azonnali terror- támadásra vagy erőszakos cse­lekményekre készülne. Koráb­ban köztörvényes bűncselekmé­nyek miatt is elítélték. Magyar emlékek újulnak meg a Römer Flóris Terv keretében Évente 200 millió forint áll rendelkezésre a Rómer Flóris Terv kereté­ben a határokon túli, ma­gyar vonatkozású emlé­kek megóvására, idén 53 helyszínen újulhat meg épített örökség - mondta a Miniszterelnökség kul­turális örökségvédele­mért felelős helyettes ál­lamtitkára pénteki hont- varsányi sajtótájékoztató­ján. Hontvarsáliy. Puskás Imre kifej­tette, hogy a kormány nemcsak a 2016. évi kölségvetésben biztosí­totta a 200 millió forintos keretet a Rómer Flóris Terv céljaira, ha­nem ez az összeg a következő években is rendelkezésre áll majd. Az épített örökség megóvá­sa az egész Kárpát-medence terü­letét érinti, nemcsak az egy tömb­ben élő vagy a szórványmagyar­ság esetében lehet pályázni a tá­mogatásra, hanem - kiemelkedő érték esetében - azon települések is részesülhetnek benne, ahol már nem élnek magyarok. Az év elején elindított prog­ramban 53 helyszín szerepel, összesen 117 millió forintos tá­mogatással. A helyettes államtitkár hozzá­tette: helyszínenként 500 ezer és 8 millió forint közötti támoga­tásban részesülhetnek a pályá­zók. Ez az összeg teljes felújítás­ra nem elég, de lehetőség nyílik arra is, hogy több éven keresztül folyamatosan pályázzanak az érintettek. Diószegi László, a Teleki Lász­ló Alapítvány igazgatója elmond­ta, hogy a demográfiai helyzet miatt sokfelé került végveszély­be a magyarság és az épített örökség is. Az alapítvány felada­ta a szakmai kontroll biztosítása a pályázóknak, nehogy értékek semmisüljenek meg a felújítá­sok során. Kassai Gyula, Barsi Reformá­tus Egyházmegye esperese el­mondta: a hontvarsányi temp­lom újra régi fényében tündököl, ezzel is erősítve a környék ma­gyarságát. Ma 47 gyülekezet ta­lálható az egyházmegye terüle­tén, ez alig több, mint ötezer em­bert jelent. Ez a lélekszám száz évvel ezelőtt még 20 ezer körül volt. A 800 éves, Árpád-korból fennmaradt templom a környék­beli szórványmagyarság meg­maradását fogja szolgálni. Az es­peres köszönetét fejezte ki a ma­gyar kormánynak a támogatá­sért, és reményét fejezte ki, hogy a kisebbségben élő magyarság érdekeiért további összefogás is megvalósul. A Rómer Flóris Terv kereté­ben a 2016. évi egyedi döntések révén Erdélyben 30, Kárpátalján 9, a Felvidéken 8, a Vajdaságban, Horvátországban és Szlovéniá­ban pedig 2-2 magyar vonatko­zású emlék felújítása várható. Hontvarsány ma már szórványtele­pülés. Református temploma Áprád-kori, több mint 800 éves

Next

/
Oldalképek
Tartalom