Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-20 / 142. szám

MTI FOTÓ: KOMRA Pí Re gionális találkozó, nógrádi résztvevőkkel NMH-iílformáctó. Regionális talál­kozót szervezett a Rádiós Segélyhí­vó és Infokommunikációs Orszá­gos Egyesület (RSOE) Heves me­gyei képviselete június 16-án Eger­ben, a rendezvényen több Nógrád megyei tag is jelen volt - közölte honlapján a Nógrád Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság. Ilyen jellegű rendezvényt már kilenc éve szerveznek. Ezen talál­kozók elsődleges célja a kataszt­rófavédelem feladatellátásának támogatása, a folyamatos párbe­széd fenntartása és az együttmű­ködés lehetőségeinek tovább szé­lesítése. Fontos a szomszédos tag- szervezetek közötti személyes kapcsolattartás, melynek köszön­hetően kialakult egy olyan szak­mai kapcsolatrendszer, amely se­gíti a szervezetek közötti partner­ség elmélyítését. A rendezvény Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye részvételével zaj­lott. Az öt megyéből érkező RSOE tagokat Eger belvárosában fogadták a helyiek. A szakmai programokon túl a résztvevők bepillantást nyerhettek a megye- székhely szépségeibe, illetve megtekintették egykori érseki pincerendszert is, amely a „Vá­ros a város alatt” nevet viseli. Ballagás a Kodályban Végzős diák a Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolájának ballagási ünnepségén a városi sportcsarnokban 2016. június 15-én. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesü­let (MME) június folyamán több izgalmas lakossági madarász programra is hív­ja az érdeklődőket ország­szerte. Az egyesület madár- gyűrűzői Uyenkor keresik fel a fehér gólyák fészkeit a lakott területeken, hogy megjelöljék a fiókákat, illet­ve indulnak a titokzatos ha­risok nyomába a nedves ka­szálóréteken, hogy felmér­jék, hány madár költ Ma­gyarországon. NMH-Információ. Ezen termé­szetvédelmi akciók különle­gessége, hogy a munkába a meghirdetett helyszíneken az érdeklődő felnőttek és gyere­kek is bekapcsolódhatnak. A Gólya Road Show akciókban darus emelő kocsival közelítik meg a fészkeket, ezért a ren­dezvényre érkezők könnyen felismerhetik az MME stábot, melynek tagjai általában látha­tósági mellényt is viselnek. An­nak érdekében, hogy az érdeklődők minél közelebbről láthassák a gólyá­kat, a szakemberek néhány fészkeknél egy-egy fiókát le is hoznak. Ahol ez biztonságosan megtehető, hosszabb időre is megállnak, hogy a daru kosara­zik egyedül­álló lehetőség, hogy az embe­rek belepillant­hassanak egy gólyafészekbe, de fényképezni, videózni is lehet a fejüket elfor­dítva lelapuló, sorban fekvő fiókákat. Amint végeztnek egy-egy fő­települ a következő fészekhez. A Gólya Road Show rendezvé­nyek folyamatosan frissülő ol­dala a helyszínek listájával itt érhető el: http://www. mme.hu/golya-road-show- 2016. Nógrád megyében az alábbi helyszíneken és időpontokban vehetnek részt az érdeklődők gó- lyagyűrűzésen: Június 21-e, kedd: 7.15, Vizslás-Újlak, Iskola út 5; 8.00 óra, Nógrádmegyer, Petőfi út 130; 8.20 óra, Magyargéc, Rákóczi u. 39; 8.50 óra, Szalmatercs, Kossuth u. 52; 9.10 óra, Szécsényfelfalu, Kossuth út 59; 9.50 óra, Szécsény, Előd út 1; 10:20 óra, Szécsény, Bezerédi út 1; 11.00 óra, Ludányhalászi, Bajcsy-Zsilinszky út 12; 11.20 óra, Ludányhalászi, általános iskola; 11.40 óra, Ludányhalászi, Rákóczi út 146; 12.00 óra, Ludányhalászi, Losonci út 91; 12.40 óra, Litke, templom (Dózsa Gy. út 60); 13.00 óra, Ipolytarnóc, Rákóczi út 66; 13.30 óra, Mihálygerge, Rákóczi út 33; 14.00 óra, Karancskeszi, Lászlóvölgy út 6; Június 23-a, csütörtök: 16.00 óra, Szurdokpüspöki, Szabadság út 46; 16.45 óra, Kisbágyon, Rákóczi út 3; 17.10 óra, Szarvasgede, Kossuth út 115. (a Posta előtt); 17.40 óra, Csécse, Rákóczi tér 1.; 18.20 óra, Tar, Vörösmarty út 5. ban, több fordulóban, minden vendég, gyerekek és felnőttek egyaránt, feljuthasson a fészek­hez. így nem csak arra kínálko­szeknél, a darus kocsi, mögöt­te az érdeklődők nem ritkán 10-15 személyautóból álló ka­ravánjával, felkerekedik és át­A szervezők tájékoztatása szerint a megadott időpontok­hoz képest csúszások, eltéré­sek előfordulhatnak! T Minden diák továbbtanul Csécse/Ecseg. Mint sok helyen az ország­ban, így megyénkben is több helyen, hét vé­gén tartották meg az általános iskolákban végzett tanulók ballagási ünnepségét. így volt ez vasárnap a dél-nógrádi ezer fő alatti kis településen-Csécsén is, ahol a rekkenő hőség­től védve a festői környezetben elterülő ár­nyas parkban került sor a Fráter Erzsébet ál­Gulyás Sándorné pedagógusnak Barna István polgármester gratulál. talános iskola ballagási ünnepségére. Mint azt az intézmény vezetőj étől Mátrai Szilárdtól megtudtuk oktatási intézményük 154 diákja közül ezúttal 25 tanulót búcsúztattak el. Az eseményen a település polgármestere, Barna István mellett megjelent a járási tan­kerület vezetője, Nagy Kálmán is, aki Gulyás Sándorné részére minisztériumi díjat, peda­gógusi szolgálati emlékérmet és elismerést adott át. A most végzett tanulók között im­máron hagyományosan idén, két tanuló Stefán Annamária és Nagy Eszter Dorka ve­hette át az iskola által alapított Fráter Erzsé­bet emlékplakettet. * * ★ A szomszédos Ecsegen előző nap tartották a ballagási ünnepséget, ahol ezúttal tíz diá­kot indítottak tovább az élet útján. Az év vé­gén - több évtizedes tanári munkája végez­tével - nyugdíjba vonult és elbúcsúztatták a fotós körökből is ismert magyar-történelem szakos tanárt, az iskola igazgatóját, Stadler Árpádot - tudtuk meg Ecseg polgármesteré­től, Moravcsik Ferenctől. Cz.Zentai Befejezték az eljárást az áramlopások ügyében Pásztó. A bíróság előtt felelhet a két nő és egy férfi, aki méret­lenül vételezte az áramot ottho­nában: a Pásztói Rendőrkapi­tányság lopás vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást R. Gy.- né 48 éves ecsegi, valamint R V 41 éves és B. D. 26 éves káliói la­kosok ellen. A gyanúsítottak csa­ládi házában 2016. április 7-én az áramszolgáltató munkatársai tartottak ellenőrzést, melynek során megállapították, hogy - az intézkedést megelőző időszak­ban - a gyanúsítottak mindhá­rom ingatlanban engedély nél­kül, méretlenül vételezték a vil­lamos energiát. Az áramszolgál­tató szakemberei a lakásokban az illegális vételezést megszün­tették. A hatóság tagjai a két nő és egy férfi ügyében a nyomozást a napokban befejezték és az irato­kat bíróság elé állítás javaslatá­val továbbították a Pásztói Járá­si Ügyészségnek. HIRDETÉS Uniós és Albint forrásból HITELLEHETŐSÉG MIKROVÁLLALKOZÁSOKNAK Beruházásra és fejlesztésre, kezelő egyéni vagy' társas vállalkozásoknak is. A hitel fix kamatozású. az ügyleti kamat jelenleg /0- Maximális összeg: 10 millió Fi- Maximális futamidő: 10 ér- Türelmi idő: max. 12 hónap- O°o os önerősei, előfinanszírozás mellett- Kezdő vállalkozásoknak is Haitin mm*i mm**®* Elérhetőségetek: 3100 Salgótarján. Mártírok nt 1. Mikro hitel menedzser: Kocsis Ágnes 20/3313-22Ö E mail: miteroMteI#amrya,fcn

Next

/
Oldalképek
Tartalom