Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-07 / 106. szám
Storck keretet hirdetett EUR0-2016. Bernd Storck szövetségi kapitány kijelölte azt a 30 fős keretet, amelynek tagjai vasárnaptól részt vesznek a közvetlen Európa-bajnoki felkészülés első jelentős állomásán, a közel két héten át tartó ausztriai edzőtáborozáson. A magyar szövetség honlapján olvasható hír szerint a válogatott itthon játszó tagjai közül többen már Telkiben edzenek, a Ferencváros és az Újpest játékosai a szombati kupadöntőre készülnek, a légiósok jelentős része pedig klubcsapata utolsó idénybeli bajnoki mérkőzésein vesz részt. A szakembernek így különleges szempontokat is figyelembe kellett vennie, mikor összeállította a következő két hét programját, és kijelölte a keretét. Az együttesben négy kapus kapott helyet, ezúttal a Király Gábor, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Megyeri Balázs összetételű négyesre számít a szakmai stáb. Védőposzton tizenegy labdarúgót figyel a kapitány, köztük az U21-es válogatott Kocsis Gergőt és Bese Barnabást is. Ugyancsak az utánpótlás-válogatottat erősítette az utóbbi fél évben a középpályán számításba vett Sallai Roland-Vida Máté duó, míg a csatársorban - Priskin Tamás és Németh Krisztián sérülése miatt - Lencse László is bizonyíthat Ausztriában. A játékosok több turnusban érkeznek az edzőtáborba attól függően, hogy mikor végeznek klubkötelezettségeikkel.- A visszaszámlálás elkezdődött, nemcsak a stáb, hanem a játékosok is izgatottan várják a közös munka megkezdését, mindenki nagyon örül, hogy újra együtt lehet a válogatott - mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány. - A keretben nincs túl sok meglepetés, a májusi munka első szakaszára viszonylag bő kerettel készülünk, így fiatalok is lehetőséget kapnak, hogy megmutassák magukat. Vannak kisebb nehézségeink, egyelőre Priskin Tamás és Németh Krisztián is sérült, illetve a német osztályozok miatt Stieber Zoltán, valamint Kleinheisler László is hiányozhat az edzőtábor második feléig. Remélhetőleg minden játékosra jó fizikai állapotban számíthatunk Ausztriában, és elkerülik a csapatot a további sérülések a felkészülés során. A válogatott kerete. Kapusok: Király Gábor (Swietelsky-Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Getafe). Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Bese Barnabás (MTK Budapest), Guzmics Richárd (Wisla Krakow), Juhász Roland (Videoton FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lang Ádám (Videoton FC), Pintér Ádám (Ferencváros), Korcsmár Zsolt (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhűt Mihály (DVSC- Teva). Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Vida Máté (Vasas), Kleinheisler László (Werder Bremen), Sallai Roland (Puskás Akadémia). Támadók: Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Stieber Zoltán (Nürnberg), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Szalai Ádám (Hannover), Németh Krisztián (al- Gharafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Böde Dániel (Ferencváros), Lencse László (Újpest FC). ' női kézilabda bl Egy év szünet után ismét Európa legjobbja lehet a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, amely a hétvégén lép pályára a Bajnokok Ligája négyes döntőjében a Papp László Budapest Sportarénában. A szombati elődöntőben a győriek a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricával találkoznak, a másik ágon a macedón Vardar Szkopje ellenfele a román CSM Bucuresti lesz. Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy minden bizonnyal telt ház, 10 500 néző előtt rendezik a mérkőzéseket, a jelentős érdeklődés miatt mobil lelátókat is felállítottak az arénában. A szervezők a korábbi éveknél szigorúbb beléptetési szabályok miatt arra ösztönzik a szurkolókat, hogy a bejutás megkönnyítése és a kellemetlenségek elkerülése miatt időben érkezzenek a csarnokhoz, amelynek kapuit mindkét napon 13 órakor nyitják ki. A szervezők szándékai szerint az idei esemény látványosságban a férfi BL kölni fináléját is túlszárnyalja majd. A győri ön- kormányzat szervezésében kivetítő épül a Dunakapu téren, ahol a Final Four összes meccse látható lesz. Az ETO csapatkapitánya, Görbicz Anita a sajtótájékoztatón elmondta: a hatékonyabb védekezés döntheti el a mérkőzéseket, mert támadásban mind a négy együttes magas szintet képvisel. Ä győriek eddig kilenc alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a Bajnokok Ligájában kétszer (2009,2012) vesztettek, de legutóbbi két BL-flnáléjukat (2013, 2014) megnyerték. A mostani szezonban eddig húsz BL-meccset játszottak, mivel a főtáblára kerülésért rendezett selejtezőben is pályára kellett lépniük. Mérlegük 15 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. A budapesti torna mind a négy résztvevője a középdöntő 2. csoportjában szerepelt, így a közelmúltban kétszer is megmérkőzött egymással. Január 9- én az ETO 22-20-ra legyőzte a Buducnost együttesét, február 14-én viszont a montenegróiak nyertek 25-22-re. Kétszer a BL döntőjében is találkoztak: 2012- ben a Buducnost, 2014-ben pedig a magyar együttes bizonyult jobbnak. A nemzetek örökrangsorát a szovjetek vezetik ló aranyéremmel, az osztrákok nyolccal a másodikok, a dánok héttel a harmadikok. A magyarok a negyedikek négy diadallal - a Győr közelmúltbeli sikereit megelőzően a Vasas 1982-ben, a Dunaferr pedig 1999-ben ért fel a csúcsra. Montenegrói és román csapat egyaránt kétszer, macedón pedig egyszer bizonyult a kontinens legjobbjának. A négyes döntő programja. Szombat: Győri Audi ETO KC - Buducnost Podgorica (montenegrói) 15.15, CSM Bucuresti (román) - Vardar Szkopje (macedón) 17.45. Vasárnap: a 3. helyért 15.15, döntő 17.45. Érmek és rekordok IAAF ATLÉTIKAI VILÁGNAP. Harmincnál is több egyesület versenyzői látogattak el a Tiszaújvárosban, ló. alkalommal megrendezett IAAF Atlétikai Világnapra, a hatvan versenyszámot meghaladó változatos programra itthonról és külföldről ösz- szesen 650 feletti volt a nevezések száma. A Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) futói három értékes ezüstérmet is bezsebeltek a világnapon. Az időjárás kellemes hőmérséklettel, napsütéssel, ideális szélviszonyokkal kegyeiben fogadta az atlétákat, minden adott volt egy jó versenyzéshez. A rendezvény hosszú évek óta remek felkészülési állomás a SAC sportolói számára, a két érintett edző, Máté Csaba és Kadlót Zoltán ezúttal öt versenyzőt indított el a versenyen. Valamennyien a leghosszabb választható távon, 600 méteren álltak rajthoz, és mindannyian kiváló időket futottak. Az újoncok mezőnyében - az idei mezei futó országos bajnok - Bartkó Virágúj egyéni rekorddal lett második a kiváló mezőnyben, és fél másodpercen belül zárt nagy riválisa mögött. A gyermekeknél két SAC-os ezüstérem született. Kovács Gyöngyvirág sokáig tartotta a lépést a korosztály legjobbjával, a medál mellett a biztató egyéni rekordnak is örülhetett. Reichardt Zalán is jó időt futott, és bár saját, szoros befutós futamát megnyerte, végül az ő nyakába is ezüst került. Reichardt Liza és Simkó Máté Boldizsár is a nyolcadik helyen végzett. A SAC atlétáinak eredményei. Újoncok. 600 méter. Lányok (11 induló): 2. Bartkó Virág 1:43,33 perc. Gyermekek. 600 méter. Fiúk (15): 2. Reichardt Zalán 1:52,92 ... 8. Simkó Máté Boldizsár 1:55,56. Lányok (20): 2. Kovács Gyöngyvirág 1:49,59 ... 8. Reichardt Liza 2:01,70. B. L Bajnokságok, eredmények, táblázatok LABDARÚGÁS Megyei I. osztály. Góllövőlista élcsoportja. 21 gólos: Greff Ádám (Berkenye). 19: Pál Gergő (Mátranovák). 18: Kovács Erik (Cered). 15: Bódis Martin (Balassagyarmati - 2, Szécsény - 13), Bőgér Dávid (Berkenye). 13: Csépe István (Pásztó), Varga Gyula (Érsekvadkert). 12.: Fábri Tamás (Berkenye), Puruczki Balázs (Érsekvadkert), Tóth Patrik (Mátranovák). 11: Mátyás Péter (Balassagyarmat). 10: Tarlósi Milán (SBTC), Lenkó Csaba (Cered), Vitányi László (Palotás), Bonivárt Erik (Cered), Szabó Tamás (Szécsény). Megyei I. osztály, Ifjúságiak, 20. forduló: Palotási SE - Szécsény VSE O-ó, Mátranováki VSC - Karancslapujtő KSE 8-3, Berkenye SE - Nagybátonyi SC 9-0, Rimóci SE - Nőtincs SE 3-0 (játék nélkül). 21. forduló: Érsekvadkert SE - Karancslapujtő KSE 5-7, Héhalom SE - Rimóci SE 1-5, Nőtincs SE - Mátranováki VSC - elmaradt. A bajnokság állása 1. Rimóc 16 15 0 1 104-10 45 2. Szécsény 16 13 0 3 84-19 39 3. Cered 15 11 1 3 57-31 34 4. Mátranovák 15 9 2 4 57-29 29 5. Berkenye 17 9 1 7 78-47 28 6. Nőtincs 14 7 0 7 36-28 21 7. Palotás 17 5 0 12 43-53 15 8. Érsekvadkert 16 5 1 10 56-84 15 9. Héhalom 15 3 2 10 19-46 11 10. Naovbátonv 16 3 0 13 23-117 8 11. Karancslapujtő 15 2 1 12 34-127 6 Megjegyzés: Az Érsekvadkerttől, Nagybátonytól és a Karancslapujtőtől 1-1 pont levonva. Megyei U16-os bajnokság, Keleti csoport. 8. forduló: Nagybátonyi SC - Jobbágyi HSE 0-3. 9. forduló: Zagyvapálfalvai Ifjak SE - Nagybátonyi SC 7-1, Jobbágyi HSE - Karancslapujtő KSE 4-3. 10. forduló: Mátranováki VSC - Jobbágyi HSE 0-7, Karancslapujtő KSE Zagyvapálfalvai Ifjak SE 1-4. A bajnokság állása 1. Z.-pálfalva 8 7 1 0 62-17 22 2. Jobbágyi 8 5 0 3 27-23 15 3. Cered 6 4 1 1 28-17 13 4. Nagybátony 7 2 0 5 18-38 6 5. Karancslapujtő 8 2 0 6 28-40 5 6. Mátranovák 7 1 0 6 15-43 3 7. Zagyvaróna visszalépett 8. Kisterenye visszalépett Megjegyzés: A Karancs- lapujtó'től 1 pont levonva. Nyugati csoport, 11. forduló: Érsekvadkert SE - Bujáki SC 31 -0.13. forduló: Szécsény VSE - Bujáki SC 7-2, Érsekvadkert SE - Vanyarc KSE 3-0, Nőtincs SE Berkenye SE 0-4. 14. forduló: Palotási SE - Nőtincs SE 0-12, Rimóci SE - Érsekvadkert SE 5-3, Bujáki SC - Vanyarc KSE 6-7. A bajnokság állása 1. Szécsény 11 9 1 1 69-17 28 2. Héhalom 11 8 2 1 53-14 CD CVJ: 3. Rimóc 11 8 1 2 49-21 25 4. Vanyarc 10 5 0 5 33-21 15 5. Érsekvadkert 9 3 3 3 43-35 11 6. Nőtincs 11 3 1 7 22-55 10 7. Berkenye 10 2 2 6 37-37 8 8. Buják 9 1 0 8 10-47 3 9. Palotás 10 1 0 9 14-83 3 Megjegyzés: Az Érsekvadkerttől 1 pont levonva. KÉZILABDA NB 1/B, Keleti csoport, 24. forduló: Békés-Drén Kézilabda Club - Balassagyarmati Kábel SE 32-31, MOL-Pick Szeged U23 - KTE- Kisokos 25-28, ÓAM-Ózdi KC - Levendula Hotel FKSE-Algyő 26-34, CYEB Mizse KC - Törökszentmiklósi Székács 24-26, Nyíregyházi KC - Juhász ' 99 Füzesabonyi SC 28-23, VKK Nyírbátor - FTC KN KFT 18-20, Orosházi FKSE- L1NAMAR U23 - ARAGO Törökszentmiklósi KE 26-29. A bajnokság állása 1. Algyő 24 21 2 1 786-606 44 2. FTC 24 18 3 3 652-570 39 3. Nyíregyháza 24 17 3 4 688-630 37 4. KTE-Kisokos 24 13 4 7 635-588 30 5. Ózdi KC 24 12 3 9 751-734 27 6. Békés-Drén 24 12 3 9 639-622 27 7. Szeged U23 24 12 2 10 714-710 26 8. T.-szentmiklós Sz.24 9 4 11 614-655 22 9. T.-szentmiklós KE 24 9 0 15 606-661 18 10. Mizse KC 24 8 1 15 695-717 17 11. Nyírbátor 24 6 5 13 584-658 17 12. Kábel SE 24 7 2 15 657-691 16 13.Füzesabony 24 4 2 18633-714 10 14. Orosháza U23 24 2 2 20 632-730 6 Juniorok: Békés-Drén Kézilabda Club - Balassagyarmati Kábel SE 48-26, MOL-Pick Szeged - KTE- Kisokos 22-23, CYEB Mizse KC - Törökszentmiklósi Székács 38-36, Nyíregyházi Sportcentrum - Juhász '99 Füzesabonyi SC 44-12, ÓAM-Ózdi KC - Levendula Hotel FKSE-Algyő 29-40, VKK Nyírbátor - FTC-DIAGNOSTICUM18-49. A bajnokság állása 1.FTC-D. 23 17 2 4 813-536 36 2. Nyíregyháza 22 17 2 3 740-480 36 3. KTE-Kisokos 22 17 1 4 802-531 35 4. Algyő 22 17 1 4 779-551 35 5. Pick Szeged 22 15 2 5 724-553 32 6. Ózdi KC 22 15 0 7 833-684 29 7. Békés-Drén 22 12 1 9 696-575 25 8. Mizse KC 22 10 2 10 688-662 22 9. Kábel SE 23 6 0 17 664-904 12 10. Nyírbátor 22 4 1 17 608-859 7 11. T.-szentmiklós Sz.22 3 0 19 536-793 6 12. Füzesabony 22 3 0 19 427-823 5 13. T.-szentmiklós KE 22 2 0 20 519-878 4 Megjegyzés: A Nyírbátortól 2, míg a Füzesabonytól és az Ózd- tól 1-1 pont levonva. ■ I" 1I rill 1/1 ipy IIIS SI liA IHIlHl #1 Kil# f II I^HIII^^r IbiUI Id U I %/ %k| I Id Id Id I U I 11WI U U V v Jß Jr