Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

2016-05-05 / 104. szám

Luca Toni visszavonul labdarúgás. Befejezi pá­lyafutását Luca Toni, az olasz válogatott volt labdarúgója.- Nehéz és kemény döntés volt, de úgy érzem, most jött el az idő, hogy abbahagyjam - mondta szerdán, Veroná­ban a 38 éves játékos. - Több mint 30 évet töltöttem a fut­ballban, eljött a pillanat. A va­sárnapi lesz az utolsó mérkő­zésem profiként. Már biztos, hogy a csatár klubja, a Hellas Verona a sze­zon végén búcsúzik az élvo­naltól, így a bajnok Juventus elleni találkozónak gyakorla­tilag nem lesz tétje.- Vasárnap keveredik majd bennem az öröm és szomorú­ság - mondta a búcsúról Toni. A labdarúgó 47-szer szere­pelt az olasz válogatottban, 2006-ban világbajnok lett a Squadra Azzurrával. Az előző idényben 22 találatával gólki­rály volt a Serie A-ban, a mos­tani szezonban azonban több­ször is sérülés hátráltatta, s je­lenleg csupán öt gólnál tart. Ranieri meg akarja tartani a csapatot labdarúgás. Változatlan összetételű csapattal akar ne­kivágni a következő szezon­nak Claudio Ranieri, az an­gol labdarúgó-bajnokságot hétfő este megnyerő Leicester City vezetőedzője. Az olasz szakember úgy nyilatkozott: ha bárki le akar­ná szerződtetni bármelyik já­tékosát, annak „nagyon mé­lyen a zsebébe kellene nyúl­nia”, ő ugyanakkor minden futballistájának azt tanácsol­ja, maradjon a klubnál.- Mindenkinek sokkal jobb, ha marad még egy évet, és majd meglátjuk, mi törté­nik. A Bajnokok Ligája egy másik nagyon fontos sorozat, amelyben össze tudjuk mér­ni az erőnket más országok bajnokaival - idézte a 64 éves edzőt a brit média. Ranieri azt mondta, ha va­lamelyik játékosa azzal ke­resné fel, hogy át akar igazol­ni egy másik együttesbe, így reagálna: „Hha elmész, nem tudhatjuk, mi történik majd, itt viszont te vagy a király.” Az olasz szakvezető szerint alapesetben a legnagyobb klu­bok közül kerül ki a Premier League győztese, s úgy véli, ez a következő idényben, sőt, a kö­vetkező tíz-húsz évben is így lesz. Hozzátette, a Leicesteré- hez hasonló siker ritka a sziget- országi bajnokságban, s ki­emelte a Nottingham Forest 1978-as, valamint a Blackburn Rovers 1995-ös diadalát- Nem tervezek igazoláso­kat, nekünk ugyanis nincs szükségünk szupersztárok­ra, csak a mostani keretre. Ezt a csapatot akarom még tovább fejleszteni - zárta nyi­latkozatát Ranieri. Selejtezőzárás győzelemmel vízilabda. Az augusztusi riói olimpiára készülő magyar női ví­zilabda-válogatott a várakozás­nak megfelelően sima győzel­met aratott a franciák legjobbjai felett a világliga európai selejte­zőinek utolsó körében kedden a budapesti Tüske Uszodában, így megmaradt a minimális esély a szuperdöntőre jutásra. A siker eleve kellett ahhoz, hogy megmaradjon a minimális esély a továbblépéshez, vagyis ahhoz, hogy Bíró Attila szövet­ségi kapitány alakulata kijus­son a júniusi, nyolccsapatos kí­nai szuperdöntőre. Ehhez azon­ban még a kedd késő esti olasz­holland, illetve a másik négyes­ben zajló orosz-spanyol mér­kőzés magyar szempontból kedvező végeredménye is szük­séges. A szuperdöntős szerep­lésre a kiírás szerint a két cso­portelső mellett a jobbik cso­portmásodik jogosult. AzEurópa-bajnok - bár ked­den több pihenő alapembere nél­kül játszó - magyar együttes az Eb-hetedik, s a világliga-csoport- ban pont nélkül álló riválissal szemben az erőviszonyoknak megfelelően kezdett, s Bujka Barbara centergóljával hamar vezetést szerzett. Antal Dóra, majd Somhegyi Noémi szaporí­totta tovább a hazai találatok so­rát, a kapuban pedig Bolonyai Flóra büntetőt is hárítva járult hozzá a 3-0-s nyitányhoz. Bujka Barbara (j) és a francia Marie Barbieux a női vízilabda világliga európai selejtezője A csoportjában, a 6. fordulóban játszott Magyarország- Franciaország mérkőzésen a budapesti Tüskeuszodában A második negyedben vi­szont meglepő módon egyszer sem került a kapuba a labda - sem itt, sem ott. A hosszas gól­szünetet már a harmadik játék­részben a távoli kísérletre vál­lalkozó Antal törte meg, ám a belülről visszavágódó, érvényes gólját nem adták meg a bírók. Mindenesetre így újabb negyed pergett le gól nélkül. A befejező nyolc percben a megúszó Csabai Dóra közeli ka­pufás találattal változtatott az ál­láson (4-0). A franciák nagy ne­hézségek árán megszerezték be­csületgóljukat (4-1), de Csabai gyorsan „ismételt”: újabb meg- úszásból volt eredményes (5-1). A jól védekező, de a támadásban pontatlanul játszó magyar válo­gatottösszességében magabizto­san győzött. A csoport, 6., utolsó forduló: Magyarország-Frandaország 5-1 (3-0,04), 0-0,2-1). A magyar gól­dobók: Csabai 2, Bujka, Antal, Somhegyi 1-1. A Puskás Intézethez került a hagyaték A Puskás Intézethez kerültek szerdán a 2015 januárjában elhunyt Buzánszky Jenőnek, az Aranycsapatként ismert legendás magyar lab­darúgó-válogatott tagjának a relikviái. A Puskás Intézet közleménye szerint az olim­piai bajnok, világbajnoki ezüstérmes futballista pályafutása emléktárgyainak sorsáról Buzánszky örököse, fia döntött, s a több száz darabból álló gyűjtemény a labdarúgó születésének 91. évfor­dulóján a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Aka­démián működő intézménybe került. A relikviák között van az ötkarikás arany-, és a vb-ezüstérem, a 100. magyar-osztrák mérkőzés labdája, a Prima Primissima-díj, Buzánszky fut- ballcipője, fényképek, iratok, emléktárgyak, s több eredeti filmfelvétel az Aranycsapat meccseiről. A közlemény emlékeztet rá, hogy az intézet­ben már megtalálható a több ezer darabból ál­ló Puskás-hagyaték mellett Sebes Gusztáv, Csanádi Árpád, Deák „Bamba”, Kubala László, Ko­csis Sándor, valamint Grosics Gyula közel ezer téte­les hagyatéka is.- Édesapám, Buzánszky Jenő mindig és mindenkinek büszkén mutatta azt a vitrint Dorogon a nappalija végé­ben, amiben azokat a díjakat, trófeákat, emléktárgyakat tartotta, amik az élete útját szegélyezték, ezek azonban szélesebb körben sohasem voltak láthatóak a nagy nyil­vánosság előtt - idézte a közlemény ifjabb Buzánszky Jenőt, aki hozzátette, édesapja akaratával egyetértésben választotta a Puskás Intézetet a hagyaték őrző­jének, gondozójának.- Édesapám mindig büszke volt a magyarsá­gára, és ha magára öltötte a címeres mezt, ak­kor is a magyarságnak, a nemzetnek szeretett volna örömet és megbecsülést szerezni, ezért azt szerettem volna elérni, hogy ez a gyűjte­mény egyben maradjon, és ne kerülhessen eset­legesen külföldi magángyűjtők kezére. A Puskás Intézet az utóbbi években több sike­res kiállítást rendezett Puskás Ferencnek pálya­futása kiemelkedő helyszínein, így a madridi Santiago Bernabéu Stadionban, az athéni önkor­mányzat épületében, valamint a skót és a man­chesteri angol nemzeti futballmúzeumban. Elmenekült Afganisztánból a Messi-rajongó kisfiú és családja A tálibok fenyegetései és zaklató telefonok miatt elhagyta család­jával Afganisztánt az az ötéves kisfiú, aki házilag, nejlonzacskó­ból készített Messi-focimeze ré­vén világhírűvé vált. Bejárta a világot januárban a Murtaza nevű kisfiú fotója, amelyen egy kék-fehér csíkos műanyag zacskót visel, rajta Lionel Messi argentin labdarúgó filctollal felírt nevével és mezének 10-es számával. Az év elején az afgán labdarúgó-szövetség ígéretet tett arra, hogy Murtaza találkoz­hat a katalán együttes ötszörös aranylab- dás argentin sztárjával, aki az UNICEF jószolgálati nagykövete is, ám a találko­zásra egyelőre nem került sor. A sporto­ló februárban dedikált válogatott és Bar- celona-mezt küldött a kisfiúnak. Mohammad Arif Ahmadi, a fiú apja el­mondta, hogy a szomszédos Pakisztán­ba, Kvetta városba költöztek a zaklatások elől.- Az élet gyötrelemmé vált számunkra - fogalmazott az apa, aki elmondta, nem akarták elhagyni Afganisztánt, de a fe­nyegetések mind komolyabbakká váltak. Attól féltek, hogy Murtazát elrabolják. Ahmadi szerint kezdetben nem tudták, kik állhatnak a telefonhívások mögött, ar­ra gondoltak, hogy bűnbandák akarnak pénzt kicsikarni tőlük, mert azt hiszik, a család nagy pénzre tett szert a nemzetkö­zi népszerűség révén. Amikor azonban levelet kaptak a táliboktól, rájöttek, hogy a telefonhívások is tőlük érkeztek.- A levélben a tálibok azt firtatták, a fi­am miért nem a Koránt tanulja az iszlám iskolában, miért engedem, sőt bátorítom focizni - mondta Ahmadi. - Eladtam min­denemet, és kihoztam a családomat Afga­nisztánból, hogy megmentsem a fiam és a többiek életét - tette hozzá az apa. A tálibok nem kommentálták Murtaza esetét. Az iszlám radikális irányzatát kép­viselő mozgalom az 1990-es évek köze­pén erősödött meg Afganisztánban, majd uralma alá hajtotta az ország döntő ré­szét. 1996 és 2001 között voltak hatal­mon Afganisztánban, ez idő alatt több sportot iszlámellenesnek nyilvánítottak - bár a férfiak űzte futballt éppen nem. A kabuli futballstadiont azonban átalakítot­ták: nyilvános kivégzéseket tartottak ott. Miután a tálibok hatalmát megdöntöt­ték, Afganisztánban újra népszerűvé vál­hattak a sportok. A tálib felkelők azonban minden sporteseményben a „romlott” Nyugat befolyását látják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom